Már reggel hétre itt voltunk a stadionban és egész álló nap gyakoroltunk. A versenyzők fél óránként váltották egymást és biztonsági őrök ügyeltek arra, hogy a próbák során senki se legyen a közelben. A versenyzők nem láthatták az ellenfél műsorát, nehogy ellessenek valamit, vagy hirtelen változtassanak, és azt hazudják övék az eredeti ötlet. Nagyon komolyan vették az egészet és imádtam, hogy ilyen szervezett volt. Persze nem lustálkodtunk a köztes időben sem, olyankor átmentünk a tornaterembe és ott gyakoroltuk az alapvető mozdulatokat, fülesen hallgatva a zenét, vagy pedig a bordás fal tetején ülve néztük vissza a felvett videókat és közben Erik elkezdte összevágni a felvételeket, amiken szemmel láthatóan egyre ügyesebbek voltunk.

-         Nem igazán beszéltünk arról a TikTok videóról, amit feltöltöttél – szólaltam meg hirtelen, amikor már az öltözőben öltözködtünk.

-         Mert emlékeim szerint letámadtál a zuhany alatt – pillantott fel rám huncutul mosolyogva és lassan elkezdte begombolni az ing gombjait. – Hamarosan letéped rólam mindenki előtt.

-         Még szerencse, hogy csak az inget – vágtam rá ellenőrizve a saját gombjaimat, amik tökéletesen rejtve voltak.

A varrónő valami csodát művelt ezzel a ruhával. A tükör előtt forgolódva meg nem mondtam volna, hogy ez az egyszerű fehér ruha, igazából két rétegű. Sehol sem volt laza, sem felgyűrődve, tökéletesen a testemre simult elől hátul, sehol sem akadályozott a mozgásban.  

-         Szerinted a többiek megjöttek már? – kérdezte Erik.

-         Ha minden igaz már hamarosan itt kéne lenniük. Gergő nemrég írt, hogy még elvitte nagyiékat egy kicsit várost nézni, de hamarosan itt vannak. Dávid pedig biztos a Temze partján sétálva új dalon gondolkodik.

-         Hogyne Szépség, mert én csak a Temze partján sétálgatva tudok új dalt írni – szólt Dávid sértetten, mire vigyorogva kiléptem Erik mögül és szorosan megölelgettem.

-         Köszönöm, hogy itt vagy – suttogtam.

-         Nem hagyhattam ki kettőtök nagy pillanatát – vigyorgott ránk szélesen. – Hallom te meg nem tudod kordában tartani a fejedet.

-         Védelmező ösztön tudod, hogy megy ez.

-         Ja, tudom. Életembe nem láttam úgy futni valakit, mint téged a múltkor a csarnokban.

-         Bocs, de nem tudnátok máshol beszélgetni? Szeretnénk mi is át öltözni – szólt be Lexa durván és egy nagyot taszított Dávidon, amikor ellépett mellette.

-         Á a bűbájos Lexa, rólad szól a Plázacica című dalom. Te pedig biztos az áruló vagy – mérte végig Kareszt mosolyogva. – Haver igazából szívem szerint én is behúznék neked egy hatalmasat, de inkább csak kezet rázok veled, amiért nekünk adtad Ellát. Mert ha te nem hagyod cserben, akkor mi most nem lennénk itt, hogy letöröljük azt a beképzelt vigyort a cicababa képéről.

Valószínűleg Lexának ez volt a kegyelemdöfés, mert nem szólt semmit vissza csak leült és elkezdte kidobálni a dolgait a táskájából. Biztos rosszul esett neki, hogy maga Horváth Dávid kurvázta le őt szép szavakkal. Mosolyogva markoltam fel a saját táskánkat és a ruhazsákokat, aztán követtem a srácokat ki a folyosóra. Ott pedig minden kihullott a kezemből és tátott szájjal az anyámra meredtem, aki kívülállóként ácsorgott Erik szülei mellett. Látszott rajta, hogy legszívesebben itt se lenne, de mégis itt volt és fogalmam sincs, hogy ennek örülnöm kellett volna vagy sem. 1 hete, hogy elküldtem neki az üzenetet, a jegyekkel együtt, amiben megkértem, hogy jöjjön el és támogasson. Az üzenetet megnézte, de nem reagált semmit, én pedig le is tettem arról, hogy el fog jönni. De most itt volt, eljött megnézni engem, elutazott Londonba, mert megkértem rá.

-         Meglepetés – mosolygott erőltetetten Dávid. – Egy géppel jöttünk, a bátyád és az anyád végig veszekedték az utat, a nagyszüleid meg inkább elkérték a fülhallgatómat, hogy ne is hallják anyád hangját.

-         Lehet nem volt jó ötlet meghívni őt. Nem hiányzik ma a balhé – sóhajtottam fel és Erikre pillantottam.

-         A lelked mélyén azt akartad, hogy itt legyen, máskülönben nem írtál volna neki. Elli én nem fogom neked azt mondani, hogy adj neki egy esélyt, ahogy azt sem, hogy ne tedd. Ez a te döntésed.

-         Ezzel most arra akarsz célozni, hogy akkor én se…

-         Ne, ne is kezd el – tapasztotta be a kezével a számat. – Főnök – villant meg figyelmeztetően a tekintete, mire megforgattam a szemem és megnyaltam a tenyerét aztán a karjaiban megfordulva a mellkasának dőltem, kezeit pedig magam köré fontam.

-         Oda menjek hozzá?

-         Egyszer muszáj lesz, mivel ott kell bemennünk – suttogta. – Na, ess túl rajta – bíztatott.

-         Hajrá Szépség!

-         Kösz Szörnyeteg – néztem Dávidra fájdalmasan fintorogva, majd Erik kezét szorongatva anyu felé indultam.

Anyu minket észre véve azonnal kihúzta magát, ajkára mosolyt varázsolt és hozzám lépve könnyedén átölelt.

-         Megkaptam az üzenetedet, nagyon örültem neki.

-         Annyira, hogy szóhoz se jutottál az örömtől?

-         Nem volt időm válaszolni, tudod, hogy megy ez, a rengeteg próba mellett nincs időm rá – magyarázta én pedig csak bólogattam, de szinte nem is figyeltem rá.

Lelkileg nagyon távolinak éreztem őt magamtól. Igen valóban itt volt, de már elkésett azzal, hogy az anya szerepét betöltse az életembe. Túl sok idő telt el azóta, és az évek alatt rengeteg sérelmet le kellett nyelnem. Talán Erika tévedett, vagy csak én voltam túl makacs esélyt adni anyának, nehogy aztán újra magamra hagyjon.

-         Szeretnék veled négyszemközt beszélni – szakadt ki belőlem.

-         Persze drágám, ahogy szeretnéd. Gyere, iszunk egy kávét, én állom – invitált mosolyogva.

-         Igen az a legkevesebb, hogy fizetsz a lányodnak egy kávét – morogtam az orrom alatt, mire Erik felkuncogott és elengedte a kezem, bár legszívesebben bele kapaszkodtam volna és soha el nem engedtem volna.

Anyával a büfébe mentünk, ahol kértünk két hosszú kávét, majd leültünk az egyik asztalhoz, és amíg a kávénkra vártunk a büfé két ellentétes pontját bámultuk, várva, hogy a másik mikor szólal meg.

-         Gondolom sejted, hogy már rég meg kellett volna ejtenünk ezt a beszélgetést. Már nem vagyok gyerek, most már még jobban tudom, hogy az, amit tettél…

-         Miért kell felhánytorgatni a múltat? Megtörtént ennyi. Amúgy sem volt semmi jelentősége.

-         Szóval nem volt semmi jelentősége? Annak, hogy megcsaltad az apámat Erik nagybátyával?

-         Dehogy Bercivel hova gondolsz? – nevette el magát.

-         Láttalak titeket! Ne próbálj nekem hazudni! Már engem is csaltak meg, tudom mennyire pocsék érzés és még kis szarosként is tudtam, hogy az, amit tettél fájdalmat okozna apának ezért nem mondtam el neki semmit. Nem fér a fejembe, hogy hogy tehetted ezt?

-         Most komolyan ezért hívtál ide engem? Hogy kioktass? Hogy a képembe vágd, milyen rossz feleség voltam?

-         Na, meg milyen rossz anya – suttogtam. – Tudod addig a pillanatig a példaképem voltál, olyan akartam lenni, mint te. Én is színész akartam lenni, de aztán megtört bennem valami érted? Igen talán eleinte azért kezdtem el jég táncolni, hogy téged bosszantjalak, de aztán a tánc lett a menedékem, ami miatt érdemes volt küzdeni. Lettek álmaim, céljaim, te pedig még csak a fáradtságot se vetted, hogy el gyere a versenyemre. Bármelyikre. Minden egyes alkalommal vártalak és minden este sírva aludtam el, mert te nem jöttél. 7 éves korom óta nekem nem volt anyám, csak apa volt nekem, Gergő és a nagyiék! A bennem élő gyerek ezt soha nem bocsátja meg neked! Eldobtál minket magadtól, a családod az új családodért – szorult ökölbe a kezem.

-         Nem tudsz mindent Ella!

-         Már nem is akarok többet tudni. Én elmondtam, amit akartam, de rád nem vagyok kíváncsi. Itt se lennél, ha apa nem fizette volna ki a jegyedet, mert nem érek neked annyit – mosolyogtam keserűen. – Móninak persze az összes meccsén ott voltál, legyen az bárhol, bármikor te mindig ott voltál, mint egy büszke anya és közben a vérszerinti lányodat semmibe vetted.

-         Ella gyere, hamarosan kezdés. Várják a versenyzőket – szólt Erika, mire felálltam és megtöröltem a könnyektől nedves arcomat.

-         Megyek anya – néztem mélyen az anyám szemébe, majd Erika felé fordultam és belé karolva, hátra se nézve elhagytam a büfét érintetlenül hagyva a kávét.

Nem mondanám azt, hogy megnyugodtam. Nem éreztem könnyebbnek a lelkemet, semmivel se lett jobb, a beszélgetéssel csak annyit értem el, hogy idegesebb lettem, de a verseny kezdetével kizártam a magánéleti gondokat és Erik mellett ülve le sem vettem a tekintetem a pályáról. Voltak olyanok, akiket ismertem az Euróba bajnokságról, értük rendesen izgultam, hisz nagyon jóba lettünk az utána lévő buliban és őszintén tudtunk örülni a másik sikerének, így amikor Lilly és Carlos pozitív visszajelzést kaptak a zsűritől felállva tapsoltam nekik és szoros öleléssel gratuláltam az amúgy csodálatos produkcióhoz, amit nézve még én is elérzékenyültem. Olyan tökéletesen át tudták adni a testvérek közti viszályt, a fokokat, amikor az idősebbik mindig lerázta a kisebbet, majd később együttes erővel néztek szembe minden akadállyal. A táncuk eszembe juttatta a kapcsolatomat Gergővel, így meg is kerestem őt a tekintetemmel és szavak nélkül tudattuk a másikkal, hogy mennyire szeretjük egymást.

-         Nem fázol? – kérdezte Erik közelebb bújva hozzám és a kezével dörzsölgetni kezdte a karomat.

-         Nem – súgtam, de azért szorosabban bújtam hozzá, a szememet pedig behunytam. – Izgulsz?

-         Egyáltalán nem. Te?

-         A versenyek előtt nem szoktam. Mindig utána jön ki rajtam, de akkor nagyon – készítettem fel a legrosszabbra, vagyis arra, hogy totálisan meg fogok őrülni, egyszer sírok, utána meg madarat lehet velem fogatni és nem tudok mást tenni csak fetrengeni az ágyban és a történteken agyalni.

-         Együtt megbirkózunk vele – mosolyodott el, amikor felvázoltam neki, hogy mire számíthat.

Miután lement az első öt produkció, a következő öt páros bemelegített a jégen, köztük mi is, majd újra elfoglaltuk a helyünket és forró teát kortyolgatva vártuk a folytatást. Mögöttünk hallottam, hogy Lexa és Karesz sugdolóztak szándékosan úgy, hogy mi is halljuk, de nem törődtem velük, még akkor sem, amikor olyan múltbeli dolgokat elevenítettek fel, amiknek én is részese voltam. Meg volt a saját életem, igaz barátaim, akik sosem hazudtak volna a szemembe, hanem egyenesen megmondták volna az igazat. Mikor minket szólítottak a hangos bemondóban, hogy készülődjünk, lelöktem magamról a kabátot, szorosabbra kötöttem a korcsolyámat, hogy tartsa a bokámat, majd felálltam és a tekintetem összeakadt Kareszével. Vártam, hogy mondjon valamit, esküszöm, hogy vártam, hogy sok sikert kíván, legalább a régi közös emlékek miatt, de nem tette csak nézett engem aztán elkapta a tekintetét én pedig követtem Eriket. Ujjaink egymásba fonódtak, ahogy a pálya felé lépkedtünk, ő a kelleténél erősebben szorította az én kezemet, amit teljesen meg tudtam érteni. Neki ez nem hazai pálya volt. Ha nekem kellett volna bizonyítanom a focipályán ugyanolyan ideges lettem volna, mint ő.

-         A most következő páros egyik tagja bizonyára mindenki számára ismerős lehet. Pap Gabriella a fiatal tehetség, aki Magyarországról érkezett ide, zsebében hozva az Európa bajnokságon bezsebelt első helyezettet, most újra itt van új táncpartnerével, Király Erikkel, hogy ringbe szálljon a világbajnoki címért – szólt a hangosba angolul a műsorvezető.

-         Készen állsz elmesélni a történetünket? – szegezte rám a tekintetét Erik és a kezét nyújtotta felém, hogy rásegítsen a jégre.

-         Mutassuk meg nekik – válaszoltam mosolyogva, majd a pálya egyik végébe siklottam Erik pedig a másikba, ahol aztán beálltunk a kezdő pozícióba.

Amint felcsendült a dal táncolni kezdtem, Erik pedig tükörként utánozva engem táncolt, mozdulataink Axeleink tökéletesen egyszerre voltak, aztán egymást észre véve mindketten megrettentünk, hisz ellenfelek voltunk. Ám a kísértés hatalmas volt egyesültünk és abban a pillanatban megállíthatatlannak éreztem magam. Láttam Eriken, hogy már ő is megnyugodott és már csak élvezte az egészet, kizárva a folyamatos kommentálást, amivel a műsorvezető végig elemezte a produkciónkat. Senki sem létezett csak mi ketten és a történetünk, amit most elmeséltünk. Sikeresen teljesítettük a mutatványokat, Erik keze egyáltalán nem remegett, amikor egy kézzel tartott a magasban, majd egy kecses mozdulattal visszaeresztett a jégre. Az idő egyre jobban közeledett ahhoz a pillanathoz, amikor a halálforgás jön. Az a halálforgás, amit eddig csak a filmben láttam, ezzel a halálforgással, Erikkel be fogjuk írni magunkat a jégtánctörténelmébe vagy így vagy úgy, de mindenképpen benne leszünk.

-         Készen állsz? – kérdezte Erik.

-         Készen lehet erre állni? – kérdeztem vissza, mire megforgatta a szemét én pedig hátra fordulva felé nyújtottam az egyik lábam és forgás közben, amikor már a lendület elég nagy volt a másikat is.

Szememet szorosan behunytam, karomat szorosan összekulcsoltam a hátam mögött, úgy ahogy rengetegszer elgyakoroltuk és vártam. Vártam a pillanatot, amikor Erik elenged, és én repülni fogok. Pár másodperc erejéig, de repülni fogok, hogy aztán a földet érés pillanatában Erik ott legyen és elkapjon engem. Az ének elhalt és ebben a pillanatban Erik elengedett engem, én pedig a szememet kinyitva néztem felülről a nézőtérre és láttam a rengeteg sokkos tekintetet, ami hangos ujjongásba csapott át akkor, amikor megérkeztem Erik karjaiba anélkül, hogy elestem volna. A mosolygós barna szempárba nézve tudatosult bennem, hogy sikerült, hogy amit hetekig gyakoroltunk, ami miatt tele voltam kék lila foltokkal egy pillanat alatt sikerült teljesíteni és ettől megrészegülve kirobbant belőlem minden boldogságom. Verhetetlennek éreztem magam, a mosolyom őszinte volt és szívem szerint hangosan nevetni kezdtem volna. Soha nem voltam még olyan felszabadult, mint abban a pillanatban. A közönség egyre csak tapsolt, a szemem sarkából láttam, hogy többen felállva tapsoltak és felfedeztem egy hatalmas táblát is, amin Erik és az én nevem állt. A táblát Kitti, Hanna és Bius tartották a magasba és felváltva visították a nevünket. A számunk végén, Erik visszahúzott magához, hátra döntött és hosszasan megcsókolt, amitől a gyomromban lévő pillangók életre keltek. Túl voltunk az első akadályon. Ha itt jól teljesítünk, akkor a holnapot már a kisujjunkból kirázzuk. Ettől féltem a legjobban a maitól, amiben benne volt a halálforgás is, a holnapi lesz a pihentető táncunk. Hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal bújtam Erikhez, majd elhagytuk a pályát és a helyünkre siettünk, ahol egyből meghúztuk az üvegünket és leültünk. Mi már végeztünk mára, nem volt más dolgunk csak várni az eredményekre és izgulni azon, hogy tovább jussunk. A zsűri felé pillantva, bizakodva figyeltem őket. Vajon elég jók voltunk? Tetszettünk nekik?

-         A holnapi már sima liba igaz? – mosolygott rám Erik megfogva a kezem.

-         Igen – mosolyogtam vissza rá. – Arra nem is kellett annyit gyakorolnunk.

-         Pedig lehet arra kellett volna jobban ráfeküdni.

-         Az egyszerűsége lesz, a különleges hidd el! Már ha tovább jutunk!

-         Tovább fogunk, a zsűri el volt ámulva. Mennyi itt a max pontszám? A szabadtáncban?

-         130 – vágtam rá. – de azt nagyon nehéz megugrani!

Erik magabiztosan mosolyogva karolta át a vállamat majd hátra hajtotta a fejét és hirtelen felállt.

-         Sok sikert – nyújtott kezet Karesz felé.

-         Tegyétek oda magatokat – tettem hozzá mosolyogva, bár belül csodálkoztam azon, hogy mi történt.

Lexa és Karesz válasz nélkül hagytok ott minket és a pálya felé igyekeztek. Előre dőlve kíváncsian figyeltem a pályát azon agyalva, hogy vajon mit adhatnak elő. Lexán egy almazöld csillogó ruha volt, aminek egyik ujja egészen a csuklójáig ért, a másik pedig meztelen volt, Kareszon pedig ugyanolyan színű nadrág és ing. Meg kell hagyni tökéletesen festettek együtt a jégen, és amikor elindult Sofia Carsontól a Come Back Home tudtam, hogy ismét egymás ellen fogunk versengeni. Ha Lexa valamihez értett, akkor az az, hogy brutál jól tudott dalt választani. Noha lehet, hogy köszönhetően a Bíbor szíveknek felkapott lett ez a dal és nem Lexa volt az egyetlen, aki a filmből választott zenét, a produkciójuk végén zengett a terem, mindenki őket ünnepelte a tökéletes és érzelmekkel teli előadásuk miatt. Mélyeket lélegezve tapsoltam őket, magamban pedig azt mantráztam, hogy a holnap még hátra van. Lehet, hogy ma legyőztek minket, de ott volt még a holnap, ami megváltoztathatja a sorrendet.

-         Szerintem szarok voltak – közölte Erik, mire oldalba könyököltem és megcsóváltam a fejem.

-         Te is tudod, hogy jók voltak.

-         De nálunk nem voltak jobbak – vágta rá, mire rámosolyogtam és lábujjhegyre állva megpusziltam az arcát.

-         Köszönöm Erik, köszönöm a rengeteg gyakorlást, hogy komolyan vetted a feladatot és olykor te voltál az, aki ösztönzött engem a folytatásra!

Erik mosolyogva húzott magához, karja a derekam köré fonódott, a másik pedig az arcomra simult. Belesimultam a meleg tenyerébe, a szememet behunytam, majd sóhajtva ránéztem és elvesztem a tekintetében. A szemeiben láttam az elmúlt négy hónapot, mindazt, amit együtt átéltünk és most mégis itt voltunk a világbajnokságon együtt.

-         Tudod, nem érdekel, ha nem leszünk elsők. ÉN már így is nyertem – suttogtam és még magamat is megleptem azzal, amit mondtam.

-         Meghülyülni azért nem kell főnök – röhögte el magát, mire nevetve behunytam a szemem és a karjaiba simulva viszonoztam a csókját.

A csókunk alatt rájöttem, hogy nem hazudtam. Tényleg nyertem már, hisz itt volt nekem Erik és ő minden díjnál többet ért számomra.

21:00

Eltekintve attól, hogy valóban úgy voltam vele, hogy nyertem az eredményhirdetés alatt végig őrült erővel szorítottam Erik kezét várva, hogy mikor mondják ki a nevünket. Csökkenő sorrendben mondták el a tovább jutottokat, akik holnap is megmérettethetik magukat. Ami azt jelentette, hogy a jelen lévő 28 páros közül csak 12-en versenyezhettek tovább, a kiesett párosok számára a világbajnokság a mai napon véget ért. Ahogy körbe hordoztam a tekintetem megállapítottam, hogy csak Magyarországról érkezett két páros, minden más országból egy pár képviselte őket. Mi Magyarok pedig törtünk előre és nem adtuk fel. De vajon most is mindketten tovább jutunk? Vagy egyikünk búcsúzni fog a versenytől? Mikor elmondták a hatodik tovább jutót a tekintetem Lexára villant és a pillantásunk összeakadt. Mindketten tudtuk, hogy ez csak két dolgot jelenthetett vagy benne voltunk a legjobb ötben, vagy pedig számunkra véget ért a műsor. Megeresztettem felé egy halvány mosolyt, mert tudtam mennyire ki szokta őt készíteni a verseny ezen, része, de sietve elkapta a tekintetét és Kareszhez bújt tőle várva támogatást. Karesz viszont minket nézett, tekintetét le sem vette az Erikkel egymásba fűződő ujjainkról, majd rám emelte a tekintetét és bocsánat kérően elmosolyodott. Nem tudtam teljes szívvel őszintén viszonozni a mosolyát.

-         A harmadik helyen tovább jutott pár nem más, mint Keresztes Alexandra és Budai Károly Magyarországról – kiáltotta a műsorvezető, mire Lexa és Karesz megkönnyebbülten ellazultak és egymásba kapaszkodva boldogan elhagyták a pályát.

Csak annyi időre engedtem el Erik kezét, hogy megtapsoljam őket, majd ismét megfogtam és közelebb léptem hozzá. Az évek alatt megtanultam nem kimutatni az idegességemet, hisz tudtam számtalan kamera veszi fel a pillanatokat, amit otthon a Tv nézők is láttak. A követőim, akik mindig mellettem voltak, most otthonról izgultak értem és már csak miattuk is végig mosolyogtam.

-         A második helyen végzett Bahar Öztürk és Hasan Yilmaz Törökországból – hangzott el a második helyezettek neve.

Mosolyogva tapsoltam meg őket, hisz a produkciójuk valami elképesztő volt, tele rengeteg elemmel, mégsem túlták tol és a dal választásuk piszkosul erős lett. Taroltak mindent. Körbe nézve próbáltam rájönni, hogy vajon ki kaphatta meg az első helyezettet, kit gondolt a zsűri a legjobbnak, de a saját véleményem szerint már köztük nem volt olyan jó, aki az első helyet megérdemelte volna. Igen voltak köztük jók, de nem első helyre valók.

-         Csak nézz rá a zsűrire és tudni fogod, hogy mi jutottunk tovább – suttogta Erik a fülembe és megdörzsölte az átfagyott karomat. – Bújj ide jégkirálynő – húzott szorosabban magához.

A tanácsát megfogadva a zsűri felé pillantottam, de nem voltam olyan jó emberismerő, hogy tudjam mire gondoltak, de bíztam Erikben.

-         Az első helyen pedig, maximális pontszámmal végzett nem más, mint, a jégtánctörténelem új szabadtánc rekordere a fiatal 17 éves Pap Gabriella és új partnere Király Erik – ordította be a nevünket.

Először fel se fogtam, amit mondott. Az agyam csak nagyon lassan dolgozta fel az információt és mire sikerült angolról lefordítanom magyarra, addigra már Erik a karjaiba kapott és körbe pördült velem a jégen.

-         Megcsináltuk főnök! Túl vagyunk az első akadályon – nevetett rám Erik. – Hallod Elli? Megcsináltad – suttogta két keze közé fogva az arcomat. – Megcsináltad szerelmem!

Szorosan behunyva a szememet elsírtam magam, ő pedig átölelt engem és a karjaiban ringatott mind addig, míg a műsorvezető meg nem kért minket, hogy a tovább jutottak álljanak be egy közös kép erejéig, majd ismertette a holnapi nap menetét, ami mondhatni ugyanúgy nézett ki, mint a mai, csak hamarabb lesz kezdés, hogy aztán mindenki tudjon készülődni a karácsonyra.

-         Gratulálok az első helyhez. Bátor húzás volt a halálforgás – lépett hozzánk Karesz és rám szegezte a tekintetét.

-         Volt ki elkapjon – válaszoltam őszintén, mire elhúzta a száját és beletúrt a hajába.

-         Még az a szerencse!

-         Hát tepertem is azért rendesen, hogy annyira a bizalmába fogadjon, hogy rám merje bízni magát. Csak én azt a bizalmát meg is fogom tartani és nem hagyom cserben – mosolygott Erik, majd a kezemet fogva a családunk felé kezdett húzni.

A pályáról lelépve azonnal levettem a jégkorcsolyámat, amitől a bokám hálásan lélegzett fel és mezítláb igyekeztem apuék felé, majd nevetve a karjaiba ugrottam.

-         Tudtam, hogy sikerülni fog Ella – mosolygott rám Erika boldogan.

-         Mert te hittél bennünk, akkor is, amikor mi elvesztettük a hitünket – mosolyogtam rá hálásan és szorosan megöleltem. – Köszönöm anya – suttogtam, mire még szorosabban ölelt magához.

Fél órával később már a meleg szállodában voltunk, egy szobába zsúfolódva és egymás szavába vágva beszélgettünk mindenféléről. Én a csajokkal alaposan kitárgyaltam Lexát és Kareszt, a srácok leültek focimeccset nézni és egymás szavába vágva magyaráztak, apuék pedig szintén külön vonulva beszélgettek. Mindenki elvolt, de mégis együtt voltunk és ennél boldogabb nem is lehettem volna. Imádtam, hogy a két család ennyire kijött egymással, hogy nem volt sárdobálás, hanem mindenki szeretett mindenkit. Az ágyon ülve, mosolyogva hordoztam körbe a tekintetem és mélyen a szívembe véstem ezt a pillanatot majd a tekintetem összeakadt Erikével, aki a kezét nyújtotta felém, én pedig az ágyról lemászva repültem a karjaiba és az ölébe telepedve a Tv-re szegeztem a tekintetem. Erik a combomat cirógatva nézte tovább a meccset, én pedig egyre laposabbakat pislogva mély álomba merültem, ajkamon folyamatos mosollyal. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor a lelkemben élő kislány is végre megnyugodott és igazán biztonságban érezte magát.