Hazudnék, ha azt mondanám nem voltam ideges. Erik reggelre minden szó nélkül lelépett és fogalmam se volt róla, hogy kettőnkre nézve ez mit jelentett. Vajon igazam lett és józanul már nem azt gondolta, amit tegnap este elmondott nekem? Most már nem szeretett engem, hanem az utálata irántam erősebb lett? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem folyamatosan, ahogy a kocsiban ülve a Városliget Miniarénába tartottunk, ahol a focimeccs megrendezésre fog kerülni. Az idő meglepő módon meleg volt, így semmi sem akadályozhatta meg a meccs zavartan lefolyását. Bár már láttam őket a legnagyobb sárban, szakadó esőben vagy éppen tikkasztó melegben is focizni.

-         Nem hagyott semmilyen üzenetet? – kérdezte Hanna sokadszorra és a két ülés között előre hajolva rám szegezte a tekintetét.

-         Már mondta, hogy feltúrta az egész szobát – sóhajtott fel Kitti. – Megmondtam már nektek, Erik nem az a fajta, aki kis szerelmes üzeneteket hagy. Ő inkább a tettek embere.

-         Akkor miért nem ébresztett fel?

-         Talán, mert nem akart. Ne láss mögé semmi rosszat. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van és nem bánt meg semmit – mosolygott rám megnyugtatóan.

-         Remélem, nagyon remélem – suttogtam görcsbe ránduló gyomorral.

Tényleg próbáltam elhinni, hogy Erik nem bánta meg az éjszakát, de a félelem túlságosan erősebbnek bizonyult. Mi van, ha mégis? Mi van, ha most elmegyek és levegőnek fog nézni engem? Ha azt mondja, felejtsem el az egészet?

-         Ella ne kételkedj Erik szavában! Komolyan mondom hiába változott meg a külsőd, ugyanolyan túl gondoló vagy!

-         Van, ami nem változik – tártam szét a kezem. - Tényleg félek, hogy neki mindez semmit se jelentett. Olyan jó volt elhinni, hogy minden rendben, de egy szó nélkül elment reggel. Még üzenetet sem írt – pillantottam a csendes telefonomra.

-         Miért nem írsz neki te?

-         Nem akarom zavarni, már biztos bemelegít, ha meg nem válaszol, akkor meg csak magamat cseszem fel.

-         Mert így nem? – nevette el magát Hanna és hátulról szorosan átkarolt. – Biztos minden rendben van köztetek, csak most máshol jár az agya.

Könnyes szemmel bólogattam, fejemet a karjának döntöttem, majd az üres csuklómra vándorolt a tekintetem és kikerekedett a szemem.

-         Nem adta vissza a karkötőmet!

-         Tessék? – kérdezte Kitti ijedten.

-         A karkötőmet. Erik találta meg a múltkor és nem adta vissza, nekem pedig csak most tűnt fel – meredtem magam elé elborzadva.

-         Oké, azért ez még nem olyan nagy probléma, szóval nyugodj meg – nevette el magát Kitti és leparkolt egy szabad helyre. – Megérkeztünk.

Kétszer sem kellett nekem mondani, kipattantam a kocsiból és a csomagtartóhoz siettem, hogy kivegyem a sütiket, amik még melegek voltak hisz nemrég kerültek ki a sütőből, köszönhetően annak, hogy totálisan kiment a fejemből, az, hogy nekem sütit kéne sütnöm. De így legalább sikerült elterelnem a figyelmemet arról, hogy Erik ghostingolt reggel és végre minőségi időt tudtam kettesben tölteni Erikával. A csajokkal, tálcákkal megpakolva indultunk meg a bejárat felé, de a kapuban el is akadtunk, ugyanis a biztonsági őr nem akart beengedni hiába mondtam, hogy a bátyám az egyik edző. Nem, ő leszögezte, hogy a kezdés előtt senkit sem engedhet be, várjuk meg a hat órát és utána, ha megvesszük, a jegyet bemehetünk, addig viszont várakozzunk. Nekünk viszont nem volt kedvünk várakozni, így felhívtam Gergőt, hogy vigyen be minket.

-         Hát miért nem jöttök be?

-         Mert nem enged be a biztonsági őr. A füleden ülsz? Előbb mondtam el – fújtattam idegesen. – Itt van nálunk egy nagy rakat sütemény, leszakad a kezem és pisilnem kell, szóval kérlek, gyere és vigyél be.

-         Indulok, ne aggódj – kuncogott és rám nyomta a telefont.

Elégedetten biccentve tettem a zsebembe a telefont, majd a biztonsági őrrel szemezve, fütyörészve vártam Gergőre, aki csakhamar meg is érkezett. Kilökte a kaput, szórakozottan végig mért és hozzám lépve puszit nyomott a homlokomra.

-         Hahó, hugi. Na, gyertek – vette el tőlem az egyik tálcát és ellépett a biztonsági őr mellett.

-         Na, látja – mosolyogtam elégedetten és ellibbentem mellette.

A bátyám után beléptem a kapun és majdnem nekimentem, amikor hirtelen megfordult és a biztonsági őrre szegezte a tekintetét.

-         Ők ketten velem vannak, az a tüskés lány, aki olyan ellenségesen méreget, őt nem ismerem. Megtenné, hogy távol tartja? Veszélyesnek tűnik – vigyorgott Gergő egyenesen Hanna szemébe nézve.

-         Ne legyél már tuskó – sziszegtem ingerülten.

-         Adok én neked olyan veszélyt, hogy azt meg emlegeted – fújtatott Hanna.

-         Fenyegetőzik kisasszony? – kérdezte a biztonsági őr eltakarva előlünk Hannát, aki tiltakozva felmordult.

-         Komolyan Gergő kerülj csak a kezeim közé és kinyírlak! Nem is értem, hogy tudtalak szeretni!

-         Valami újdonságot nem tudsz mondani? – kérdezte vissza Gergő és a felállított sátor felé vette az irányt.

-         Hé – szóltam utána. – Engedd már be! Komolyan ne legyél köcsög!

-         Van pasija, majd ő behozza – vonta meg a vállát és hátra se nézve elsétált.

Kitti értetlenül kapkodta a tekintetét, majd rám nézett és a magasba szaladt a szemöldöke. Legyintettem egyet, majd tanácstalanul Hannára néztem, aki idegesen fújtatva levágta magát a kerítés tövébe és folyamatosan morogva az orra alatt abba az irányba nézett amerre Gergő eltűnt. Szerintem épp a legerősebb átokkal sújtotta a bátyámat.

-         Megkeressem neked Zsoltit?

-         Nem kell. Már üzentem neki. A bátyád meg egy utolsó fasz, csak tudnám mi a szar baja van már megint.

Na, ez engem is érdekelt volna. Tényleg már egy ideje teljes nyugi volt, Hanna és Gergő is tovább léptek, most mégis megint ott tartottak, mint egykor. Megpróbáltak a létező összes módon keresztbe tenni a másiknak. Mikor megpillantottam Zsoltit, Kittivel a sátor felé indultunk, hogy végre letegyük a süteményeket, de közben én folyamatosan kapkodtam a fejem hátha valahol megpillantom Eriket.

-         Még nincs itt az, akit annyira keresel – pillantott rám Gergő.

-         Mi az, hogy még nincs itt? Már reggel lelépett, mikor felkeltem már sehol se volt, azt hittem, hogy már rég itt melegít be – akadtam ki teljesen.

-         Higgadj már le! Én küldtem el az új egyenruhákért. Hamarosan itt lesz.

-         Ó, az más – lazultam el és elkezdtem rendezgetni a süteményeket. – Minden rendben alakul? – kérdeztem.

-         Szerencsére igen. És veletek? Hallom apa bezavart titeket, mert a kapuban smaciztatok.

-         Igen, aztán mire lett volna valami, elaludt.

-         Részletekre nem voltam kíváncsi – bámult rám rezzenéstelen tekintettel.

Mosolyogva huppantam le mellé a székre azzal a szándékkal, hogy beszélgetéssel fogjuk elütni az időt, amíg Erikre várakozunk. A beszélgetésből végül nem lett semmi, mert megérkezett Hanna és üvölteni kezdett Gergővel, így jobbnak láttam Zsolti mellett menedéket keresni, aki a sátornak támaszkodva, összefont kézzel nézte a veszekedő párost.

-         Nem zavar? – kérdeztem csendesen.

-         Őszintén? Tudtam mire vállalkozok – pillantott rám. – Ezek ketten valamilyen szinten mindig össze fognak tartozni, van köztük valami, amit én nem pótolhatok Hanna életében.

-         Veszekedés? – tippeltem, mire elnevette magát.

-         Nem, valami, ami mélyebb, ami megmagyarázhatatlan. Azt hiszem te is pontosan ezt érzed Dávid iránt.

-         Arra akarsz kilyukadni, hogy ikerlángok?

-         Ja, de köztük soha nem működött a dolog igazán.

-         Ezt testközelből tapasztaltam. Megölték egymást, de mégsem tudtak a másik nélkül élni. Néha azért örülök, hogy sikerült tovább lépniük és, hogy Hanna rád talált. Örülök, hogy rendes barátja van, aki az én barátom is – karoltam át a derekát és a mellkasának döntöttem a fejem.

-         Nagyon romantikus, de megtennétek, hogy nem az útban csináljátok? – hallottam magam mögül Erik hangját. – Mindjárt kezdünk és még a csapat alsógatyában rohangál, Kitti legnagyobb örömére.

A hangját meghallva azonnal fordultam hátra és azzal a lendülettel át is öleltem őt, megbizonyosodva arról, hogy valódi. Erik némi késéssel átkarolta a derekamat és megpaskolta a hátamat, fejét egy pillanatra a hajamba fúrta és vett egy mély levegőt.

-         Nem én vagyok az ikerlángod? Ez fájt főnök! Nagyon – közölte velem fojtott hangon.

-         A lelkitársam még lehetsz!

-         Az nem ugyanaz?

-         Nem! Egyáltalán nem ugyanaz, utána olvastam valamelyik nap és sokan összekeverik, de nem ugyanaz.

-         Az ikerláng erősebb jóval, én is utána néztem. Viszont az ember nem minden esteben találkozik az ingerlángjával, ha pedig mégis vagy képes ellenállni vagy pedig hagyja magát – magyarázta Zsolti

-         Érdekes – lépett el tőlem Erik. – Megyek, szétosztom ezeket a srácok között. Zsolti te is gyere, ideje bemelegíteni – adta ki a parancsot.

-         Köszi, tényleg – szóltam oda Zsoltinak, amikor Erik már halló távolságon kívül volt.

-         Erik sosem hitt ezekben a spirituális szarságokban.

-         Ő mindenben hisz, ami Dáviddal kapcsolatos – dörzsöltem meg az arcomat. – Te cseszted el hozd is helyre – böktem oldalba.

-         Ne idegeskedj már – borzolta meg a hajamat majd elkocogott, mert Erik a nevét ordibálta.

18:00

Este hatra már tömve volt a lelátó, a szurkolók két részre oszlottak, a feszültség pedig tapintható volt. Nem ez volt az első eset, hogy egymás ellen játszottak és volt pár meccs, aminek csúnya vége lett. A csapat akikkel Erikék most játszottak, nem ismerték a játék fogalmát, számukra ez vérre menő küzdelem volt és ezt be is bizonyították már a meccs első 10 percében. Soha nem láttam annyit esni Eriket, mint abban a 10 percben, de a többieket sem kímélték, Zsoltinak az egyik beletaposott a hátába, amitől Hanna teljesen begőzölt és Gergőnek sikerült visszarántania mielőtt a pályára rontott volna. Mondjuk nálam is kevesen múlott, hogy nem kezdtem el verekedni, bár én a hozzám közel ülő ribancot szerettem volna megtépni, aki folyamatosan bíztatta a barátját, olyan jelzőket használva, mint pl: rúgd szét a seggüket, vagy éppen beszólt a mienknek, hogy milyen futás ez már? Hát kislány vagy? A többi pedig nem igazán tűrt nyomdafestéket. Az idegességemet csak fokozta, hogy alkoholos sört iszogattam és ezért nem voltam rest visszaszólni a csajnak, aki úgy méregetett engem, mintha valami undorító csúszómászó lennék. Aztán egyre többet felém pillantgatott, majd elővette a telefonját, a homlokát ráncolva keresett valamit, végül rám szegezte a tekintetét és gonosz mosolyra húzódott az ajka.

-         Már tudom honnan voltál nekem ismerős. Te vagy az a ribanc, akit megdugott Dávid aztán rá nem sokkal már ejtett is.

Szorosan behunytam a szemem, mert biztos voltam benne, hogy ha most kinyitom, a számat még olyat találok mondani, amit aztán megbánok. Vettem pár mély lélegzetet, erősen szorítottam Hanna és Kitti kezét, majd kinyitottam a szemem és a csajra néztem.

-         Talán irigykedsz?

-         Ugyan kérlek. Bármikor fel bírnám szedni – legyintett magabiztosan.

-         Oké – hagytam rá és elővettem a telefonomat, hogy videochaten felhívjam Dávidot. – Lássuk, hogy hagyná-e magát felszedni – mosolyogtam a lányra, majd felkaptam a fejem ugyanis a hazai oldal egy emberként hördült fel nem tetszően.

Tekintetemmel sápadtan kutattam a pályát, próbáltam kiszúrni, hogy kit álltak körbe a srácok, majd amikor megláttam Eriket a földön feküdni, ahogy a lábát markolászta kiesett a kezemből a telefon és leesett a lelátóról.

-         Szabálytalanság – pattant fel Hanna dühösen. – Ki kell zárni, szándékosan rúgta meg, nem is volt már nála a labda – ordította ki kellve magából.

-         Minek magyarázol, mikor nem is értesz a focihoz? – támadt rá a ribanc.

-         Hát az biztos, hogy te sem ismerkedtél meg közelebbről a labdával – mosolyogtam rá gúnyosan, majd felpattantam és lesiettem Gergőhöz. – Hogy van? – kérdeztem és a tekintetemet Erikre szegeztem, aki nagy nehezen talpra állt és ráugrott a fájós lábára, miközben az arca fintorba torzult.

-         Küzd, mint egy oroszlán, nem akarja, hogy gyengének lássák – vándorolt a tekintete egy elkülönített sátor felé, ahol öltönyöt viselő emberek figyelték a meccs történését. – Menj vissza a lelátóra és kérlek, ne csináljatok jelenetet! Az a csaj hagy minősítse saját magát, ti ne vegyétek fel a kesztyűt! Erik miatt ne tedd! – kérte a szemembe nézve. – És ne igyál több sört!

-         Oké – sóhajtottam fel, majd megkerestem a lelátó alatt a telefonomat és visszamentem Hannáékhoz. – Gergő arra kért minket, hogy ne csináljunk jelenetet.

-         Az nem a mi szokásunk Ella – forgatta meg a szemét Hanna és a csaj felé pillantott. – Erik hogy van?

-         Láthatod – sóhajtottam fel a pálya felé pillantva.

Erik bicegve ugyan, de folyamatosan mozgásba volt, egy pillanatra sem állt meg arca elszánt volt és egy ügyes mozdulattal már gólt is rúgott, ezzel megszerezve nekünk az első gólt. Felpattanva tapsoltam neki, túlharsogva az ellen drukkerek szavát. Sőt ami azt illeti még hangosabbak voltunk, mint ők, ha ők rúgtak gólt, elnyomtok az ők örömsikolyait, ha pedig mi rúgtunk gólt, nos, azt még Törökbálinton is megérezték. Több kevesebb sikerrel sikerült kizárnom a ribi szurkálódását és újfent magával ragadott a lelkesedés és a hangulat. Együtt izgultam a pályán lévőkért, akik nagy részével jóban is voltam, így minden energiámat belefektetve szorítottam nekik. Legfőképpen Eriknek, hogy sikerüljön lenyűgöznie az egyetemről jötteket. Megérdemelte, hogy bekerüljön az egyetemre, hogy elnyerje az ösztöndíjat! Hisz küzdött, fájdalmai voltak, de ő mégis küzdött. Itt volt nem adta fel, csak menetelt előre, hogy elérje az álmait. Félidőben mind bevonultak egy zárt sátorba, hogy szusszanjanak egyet, addig pedig én is megmozgattam a lábaimat és megkerestem Vikiéket.

-         Sziasztok – köszöntem és mosolyogva megöleltem Biust, majd Vikit, aztán megsimogatta Beni kis arcát, aki az igazak álmát aludta Viki karjában.

-         Szia, Ella! Olyan jó látni téged. Hogy vagy? Olyan régen jártál már nálunk.

-         Igyekszem ezen változtatni – mosolyogtam vissza Vikire, majd Biusra pillantottam. – Minden okés a suliban?

-         Szerencsére igen, Erik egyszer csak megjelent és azóta a csajok meg vannak halva érte és mindenáron jóba akarnak lenni velem, hátha általam közelebb kerülhetnek Erikhez – magyarázta a szemét forgatva. – Hagyom, hogy velem lógjanak, de nem nyílok meg nekik.

-         Nagyon helyes! Attól ők még ugyanazok a szar emberek, csak most már érdekük, hogy jóba legyenek veled.

-         Igazad van – mosolygott rám, majd elővette a telefonját.

A kezemben nem sokkal később felvillant a telefonom, mire feloldottam a készüléket és elolvastam Bius üzenetét. „Tudod, akiről meséltem neked srác. Az exemnek a bátya, nos, valamelyik nap rám írt, hogy volna-e kedvem találkozni vele és belementem. Elmentünk sétálni a tóhoz, majd beültünk egy cukrászdába, és amikor hazakísért megcsókolt. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, idősebb tőlem, mi van, ha csak a kihívást látja bennem?” „Nem hinném, hogy így lenne, azok alapján, amit múltkor elmeséltél, hogy milyen szoros lelki kapcsolat van köztetek, nem hinném, hogy csak trófeának szánna téged. Egyébként milyen érzés volt? A csókja?” „Nagyon jó és ez ijeszt meg a legjobban! Hogy élveztem és folytatást akarok, de félek is egyben. Azóta nem is beszéltünk, nem merek neki visszaírni, de ő nem tágít.” „Ha nem tágít, akkor biztosan komolyan gondolja veled! Általában a pasik nem valami kitartók, hamar feladják” „De ő Milánnak a báttya. Milyen lenne, már ha összejönnék, vele aztán bemutatna a családnak? Oké, szeretnek engem, még mindig érdeklődik az édesanyja, hogy vagyok, de Milántól nagyon félek.” „Szerintem mindenképpen beszélj erről a sráccal, együtt majd kitaláljátok, hogy mi lenne a legjobb, de ha nincs ellenedre, ha vonzódsz hozzá, akkor ne tagadd meg magadtól a boldogságot!” Bius mosolyogva pillantott fel a telefonjából, én pedig visszamosolyogtam rá, majd sűrű bocsánatkérések közepette úgy döntöttem, hogy meglátogatom a büfét és eszek egy keveset a saját sütimből.

-         A cukrásznak ingyen jár a süti? – kérdeztem a büfés sráctól.

-         Attól függ ki a cukrász – válaszolta a szemembe nézve.

-         Én, de azt hittem ez nyilvánvaló – mutattam magamra, majd megkerültem a büfés pultot és egy tányérra szedtem minden fajtából hármat.

-         Ezt mindet te tervezted megenni? – nevette el magát.

-         Úgy nézek ki, mint aki nem képes megenni?

A srác mosolyogva megcsóválta a fejét és odébb állt, hogy el tudjak menni mellette. Eredetileg amúgy úgy terveztem, hogy felviszem a sütiket magunkhoz és megesszük a csajokkal, de aztán a tekintetem az öltönyös férfiakra vándorolt, akik pont hárman voltak. A lábaim maguktól vittek az irányukba, majd átbújtam a kifeszített zsinór alatt és belibbentem a privát helyükre.

-         Jó napot. Hoztam egy kis finomságot, remélem nem allergiások semmire – mosolyogtam rájuk.

Minden szempár rám szegeződött, amitől az arcom vörös színben kezdett el pompázni, főleg amikor a legfiatalabb szürke öltönyt viselő férfi végig hordozta rajtam a tekintetét. Bár a kabát sokat takart, valamiért az az érzésem volt, hogy neki ez nem okozott problémát, amitől meztelennek éreztem magam és szerettem volna elhúzni a csíkot.

-         Nagyszerű a kiszolgálás – mosolygott rám, majd a pályára szegezte a tekintetét. – Melyik a barátod?

-         Tessék?

-         Nyilván valamelyik focista a barátod, nem? Azért vagy most itt – vándorolt rám vissza a tekintete.

-         Valóban járok az egyikkel, de nem azért vagyok itt, hogy bármit is befolyásoljak, csak sütit hoztam, de már itt sem vagyok – húztam el a szám sértetten, és nagy lendülettel sarkon fordultam.

Ekkor akadt meg a tekintetem a sütikkel és innivalókkal megpakolt asztalon. Az arcom vörösből pillanatok alatt sápadttá majd ismét vörösbe váltott, majd lassan megfordultam és ránéztem a férfire, aki szórakozottan figyelte minden egyes mozdulatomat.

-         Ó – nyugtáztam. – Nem tudtam, hogy el vannak látva.

-         Persze hiszek neked – biccentett és előre hajolva elvett egy sütit a tányérról. – De azért én ezt megeszem, ha már fáradtál vele és ide hoztad. Így még jobban is ízlik.

Vörös arccal sütöttem le a szemem, motyogtam egy elköszönést és kisiettem a sátorból. A lelátó felé tartva nem sikerült elkerülnöm Gergőt, ugyanis folyamatosan szemmel tartott engem és elkapta a karom, amikor el akartam sunnyogni mögötte.

-         Mond, hogy nem próbáltad lekenyerezni őket!

-         Nem! Én csak kedves akartam lenni és vittem nekik sütit, nem tudtam, hogy terülj-terülj asztalkám van nekik. Ráadásul nem kedvelem azt a csávót.

-         Melyiket?

-         Aki fiatal és jóképű és ezzel túlságosan is tisztába van.

Gergő egy fájdalmas nyögés kíséretében túrt bele a hajába, majd fáradtan megdörzsölte az arcát és rám szegezte a tekintetét.

-         Az sose jó, ha nálad a fiatal és a jóképű egy mondatban hangzik el! Kérlek, szépen meg se említsed ezt Eriknek! Szeretnék végre teljes nyugit rendben?

-         Oké, de nem igazán értem, hogy mire… - kezdtem, de egy pillantással belém fojtotta a szót. – Menj a fenébe Gergő, de komolyan! Mondhatni közölted velem, hogy egy ribanc vagyok!

-         Nem Ella, csak ismerlek már! Nyilván tudom miért mondtad azt, hogy nem kedveled, biztos tett valami megjegyzést, vagy úgy nézett rád. Ha ezt elmondod Eriknek, lőttek annak, hogy jó kapcsolatot ápoljon a lehetséges új edzőjével.

-         Ez, hogy jön ahhoz, hogy jóképű és fiatal?

-         Mert simán eltudná csavarni a fejedet – vágta hozzám ingerülten.

Gergő szavai úgy értek, mint egy hatalmas pofon, szemem könnybe lábadt, majd sarkon fordultam és felsiettem a lelátóra. Levágódtam Hanna és Kitti közé, előre dőltem és próbáltam nem elsírni magam, ahogy Erikre szegeztem a tekintetem. Marha jó, ha már a saját bátyám sem bízott bennem. Attól, mert Dávid megjelent az életemben és történetesen idősebb volt, még nem azt jelentette, hogy ezúttal is más karjaiba fogom vetni magam. Szerettem Eriket, szerelmes voltam belé és eszem ágában se volt eldobni őt magamtól. Örülhettem annak, hogy egyáltalán adott nekem egy újabb esélyt. Mégis miért tettem volna tönkre mindezt egy olyan ember miatt, aki szemtelen módon az első adandó alkalommal levetkőztetett a szemeivel? Már így is rajtam és a szerelmi életemen csámcsogott az ország, már így is egy ribanc voltam, aki Dávidot dobta egy rosszfiú miatt. Gergőnek igaza volt, de nem csak ő szeretett volna már teljes nyugalmat, hanem én is. De úgy tűnik a sors egészen más lapokat osztott nekem és tett arról, hogy ne legyen senkinek sem nyugta. Akkor ütött be a baj, amikor a vége előtt 20 perccel Eriket kigáncsolta a ribi barátja, és Erik már nem tudott lábra állni. Néztem a barátomat, ahogy fájdalmában eltorzult az arca, magam mellől pedig hallgattam, ahogy a ribi büszkén kiabálta a barátjának, hogy jól tette és megcsinálta, kiejtette a leggyengébb láncszemet. A hangulatom amúgy is szar volt, de ekkor elszakadt nálam a cérna, felpattantam a kabátjánál fogva felrántottam a csajt és behúztam neki egyet. Nem egyáltalán nem lányos pofont adtam neki, ököllel húztam be, ami után csillagokat láttam a fájdalomtól, de időm se volt a sajgó kezemmel foglalkozni, a csaj rám vetette magát. A lendületétől, amivel nekem jött, elvesztettem az egyensúlyomat és már csak arra eszméltem fel, hogy a föld vészesen közeledett felém, aztán nem volt más csak sötétség.

19:30

Arra tértem magamhoz, hogy valaki belevilágított a szemembe egy apró lámpával. Hunyorogva, reflexerűen csaptam el az illető kezét, majd amint már tudtam fókuszálni ránéztem a felém tornyosuló idős bácsira.

-         Hogy van kedvesem? – kérdezte mosolyogva.

-         Maga kicsoda? – kérdeztem vissza rekedten, miközben megnedvesítettem a kiszáradt ajkamat.

-         A sportorvos, csúnyán beütötted a fejed, szerintem lesz egy hatalmas puklid, de szerencsére a jelek alapján nem történt agyrázkódást. Nagy szerencséd volt, ha a nyakadat ütöd be, nem beszélgetnénk most itt. Fáj valahol?

-         A fenekem – motyogtam és közben magam elé bámulva próbáltam megemészteni a tényt, hogy meg is halhattam volna.

Aztán ahogy ott bambultam magam elé, szépen sorban eszembe jutottak a ma történtek, és amikor ráeszméltem, hogy Erik mindent eldöntő meccsén voltam, olyan hévvel pattantam fel, hogy megkeressem, hogy előre buktam egyenesen a keresett személy karjaiba.

-         Mi történt? Hogy alakult a meccs? Nyertünk? Felvettek? – faggattam totálisan megfeledkezve arról, hogy az előbb zuhantam le a lelátóról.

-         Meg vesztél Ella? Mit érdekel most ez téged? Hogy vagy? – fürkészte az arcomat idegesen. – Tudod te mennyire halálra rémültem, amikor láttalak zuhanni téged lefelé? Hm?

-         Semmi bajom, jól vagyok, inkább mesélj – legyintettem türelmetlenül.

-         Lökött vagy – nyögött fel és magához húzva hosszasan megcsókolt. – Ne ijessz meg többet jó?

-         Jó – suttogtam a szájába és szorosan hozzá bújtam. – Most már elmondod, hogy mi volt? – toltam el magamtól.

-         Kedvesem ajánlatos lenne leülnöd és enned valamit, még mindig nagyon sápadt vagy – mondta a doki.

Erik azonnal az egyik padhoz vezetett, leült mellém, szorosan átölelt, majd mindketten Gergőre néztünk, aki konkrétan hozzám vágott pár sütit, hogy egyem meg, aztán hátat fordított nekem és a pályára meredt. Bűntudat mardosta a szívemet, ahogy a bátyámat figyeltem, majd meglepetten felsóhajtottam, amikor hirtelen megfordult, a karjába zárt és szorosan magához ölelt.

-         Az után, hogy arra kértelek legyen egy kis nyugi, fogod magad és lezuhansz! Hogy tehetted ezt?

-         Elszakadt a cérna – vallottam be, mire felsóhajtott.

-         Ja, hallottam hírét, hogy behúztál a csajnak.

-         Kiprovokálta magának!

-         Mivel?

-         Leggyengébb láncszemnek titulálta Eriket, nem hagyhattam ennyiben – húztam ki magam dühösen.

-         Akkor is ez nem megoldás! Mi van, ha komolyabban megsérültél volna?

-         Akkor fehérbe és nem feketében jönnél a temetésemre!

Gergő idegesen taszított rajtam egyet és belelökött Erik karjaiba, aki átölelt engem és megpuszilta a homlokomat. Hanna és Kitti leültek mellém, megpróbáltak egyszerre átölelni, amiből végül az lett, hogy Erik leesett a pad széléről, én pedig estem vele, de ezúttal szerencsére puhára. Pár pillanatig csak bámultam, azon gondolkodva, hogy ennek mennyi volt az esélye, majd kirobbant belőlem a nevetés és nem is bírtam abba hagyni.

Apa már kevésbé szórakozott rajtam ilyen jól. Mint kiderült Viki felhívta őt, amikor balesetet szenvedtem, így apa szolgálatban jelent meg a focipályán, kihallgatott engem és a lányt is, majd annyiban megállapodtunk, hogy mivel mindketten sérültünk a büntetésünk ugyanaz. Fejenként 50-et kell fizetnünk a másik család részére, ami azért volt vicces, mert így a pénz, amit odaadtam neki vissza is térült. Persze a kis csajszi pamporászott, mire apa közölte vele, hogy örüljön, hogy nem viszi bíróság elé a dolgot és, hogy nem lett komolyabb bajom, mert ha súlyosabban megsérültem volna, akkor legközelebb nem bírt volna már karvaly karmokat csináltatni. Jó az utóbbit már nem apa mondta, hanem Hanna, de szerintem apa is ezt gondolta, csak ő nem mondhatta ki.

-         Biztos, hogy minden rendben van? – fürkészett Viki anyai aggodalommal.

-         Persze ne aggódj, mert azt megérzi a kis Beni is – simítottam meg a karját mosolyogva.

-         Könnyű azt mondani édesem. Mindenkit nagyon megijesztettél. Eriket soha nem láttam még olyan gyorsan szaladni, mint akkor.

-         Biztos neheztel rám, amiért elrontottam a meccsét és megint magamra hívtam a figyelmet. Nem mondja, de biztos haragszik.

-         Milyen jó főnök, hogy jobban tudod, mit érzek, mint én magam – szólalt meg mögöttem Erik és hátulról hozzám simult. – Szeretnél ma nálunk aludni?

-         Nem jönnél inkább te hozzánk? Ismerem aput és tudom, hogy végig aggódná az egész éjszakát, szerintem jobb szeretne most otthon tudni engem.

-         Rendben, ahogy szeretnéd. Akkor menjünk.

-         Elmondod végre, hogy mi történt, amíg ki voltam ütve?

-         Majd elmondom, ha én is megtudom. Fogalmam sincs, hogy mi a véleményük, mi nyertünk még így is, hisz a meccs nem állhatott meg, de, hogy mit gondolnak, az egyetemről jöttek azt nem tudom. Majd kiderül, ha kiküldik májusba, hogy felvettek-e.

-         De ez bele számít?

-         Bele, de addig még sok meccsünk lesz, amikre Gergő szeretné meghívni őket. Addigra formába hozom magam.

-         Sajnálom, hogy elcsesztem – húztam el a szám.

-         Ne törődj vele, nem csesztél el semmit! Menjünk inkább haza, vagyis hozzátok – karolta át a vállam és a kijárat felé húzott engem.

Halihoooo! Játékra hívlak titeket, ha a Jár nekem a tündérmese? - eléri a 10.000 megtekintést beküldöm pár kiadónak 🫣❤ Benne vagytok? 🥰