Nem tudom ki lepődött meg jobban én vagy a matek tanár, amikor a hirtelen jött órai felelésemet sikeresen letudtam egy négyessel. Talán annak volt köszönhető, hogy tegnap hazaérve belevetettem magam a tanulásba, előkotortam azt a füzetet, amit még Erika állított össze nekem tavaly és addig fel nem álltam, amíg az aktuális anyagot be nem magoltam és meg nem értettem. Apa úgy bámult rám vacsora közben mintha valami marslakó lettem volna, aki matek tételeket vacsorázott. De a sok tanulásnak szerencsére meg lett az eredménye és még a tanár se tudott, hogy belém kötni. Teljesen döbbenten sétáltam vissza a helyemre, összevigyorogtam mindenkivel és nem egy tenyérbe belecsaptam menet közben.

-         Azért nem az Oscart nyerte meg – pillantott felénk unottan a tanár.

-         Előbb utóbb az is meglesz – kacsintott rám Alex.

Szerényen visszamosolyogtam rá, bár biztos voltam benne, hogy Oscart nem nagyon fogok nyerni. Maximum akkor, ha valamilyen jégtáncos filmbe nem keresnek majd egy jégtáncost és kitalálják nekem a legjobb jégtáncos Oscart. A tanár az óra végéig már nem piszkált, így én kihasználtam az alkalmat, hogy nyugi van és arról álmodoztam, hogy egy sötétkék, sellő fazonú ruhában, magabiztosan sétálok végig a vörös szőnyegen, időnként megállva, hogy hagy fotózzonak a fotósok. Na, igen egy olyan életet el bírtam volna képzelni magamnak. Az óra végi csengőt meghallva visszatértam a valóságba gyorsan lefotóztam Hanna füzetéből, amit nekem is le kellett volna írnom, aztán a táskámból előkerestem a pénztárcámat.

-         Várjatok. Ácsi, srácok! – pattant fel a tanári asztalra Alex, amint a tanárt ajtón kívül tudtuk. – Nem gondoljátok, hogy ünnepelnünk kéne? – fordult körbe, szívére szorított kézzel. – Személy szerint én úgy érzem, muszáj megünnepelnünk ezt a sors fordító pillanatot, amikor Pap Gabriella megtörve a három éve tartó szenvedést megszerezte élete első matek négyesét. Ella, olyan nagyon büszke vagyok rád – nézett rám meghatottan és egy zsepivel megtörölte a nem létező könnyeit.

-         Tudok, ha akarok – vontam meg a vállam és felhúztam Hannát a székről.

Sürgősen szükségem volt egy jó erős kávéra, egy ilyen megterhelő felelet után. Komolyan egész végig azon paráztam, hogy mikor felejtek el mindent és kapok megint egyest. A folyosón sétálva egyszer csak eltűnt alólam a talaj és Alex nyakában találtam magamat. A pénztárca kiesett a kezemből, ahogy kapaszkodót kerestem, végül pedig kénytelen voltam a haját megmarkolni. Az egész osztály körénk gyűlt, a többi diák pedig értetlenül és videózva figyelte, ahogy az osztály végig vonult a folyosón.

-         Figyelem emberek! Fiúk és lányok! Közhírré tétetik, hogy a mai nap folyamán Pap Gabriella hatalmas küzdelmek árán, számtalan veszélynek kitéve magát megszerezte élete első matematika négyesét. A gratulációkat és a jókívánságokat a büfénél fogadja – kiabálta mellettünk lépkedve Olivér, aki természetesen Alexel karöltve a legnagyobb ökrök voltak.

-         Éljen sokáig Ella – kiáltotta Hanna.

Folyamatosan röhögve kapkodtam a fejem, majd integetni kezdtem a csodálóaimnak. Ha már szórakoztunk és én voltam a középpontban, nem akartam kimaradni a buliból.

-         Utat a királynőnek parasztok – lökte félre Hanna nem túl finoman a kilencedikeseket, akiknek az elmúlt pár napban a leghangosabb volt a hangjuk, amikor piszkálni kellett.

-         Már bocs, de sorban álltunk – akadt ki az egyikük.

-         Mi pedig előttetek. Királyném meghívhatom valamire? – hajolt meg előttem Kitti röhögve.

-         Köszönöm, elfogadom kedvesem. Olyan régen találkoztunk, hogy van a kedves anyukája? Használt neki a főzet, amit küldtem? – játszottam tovább a királynői szerepemet.

-         Ó, királyném – kiáltott fel drámaian. – Az ön főzete messze híres eme birodalmon túl is. Nem győzöm kifejezni hálámat önnek, megmentette édesanyámat.

-         Na, jó tegyél le, nem bírom – röhögtem folyamat, Alex pedig a kérésemnek eleget téve lerakott a földre, kezet csókolt, majd megborzolta a hajamat.

-         Tényleg büszkék vagyunk rád – nézett a szemembe.

-         Tudom, én is magamra. És köszi – mosolyogtam rá hálásan.

-         Bármikor Ella!

Hannával csatlakoztunk Kittiékhez, majd a zsákmányunkkal együtt leültünk a padok egyikére és elmeséltem nekik a matek órai felelésemet, amibe a tanár, ha akart volna se tudott volna belekötni.

-         Akkor most már járhatsz a próbákra ugye? – kérdezte Kitti reménykedve. – Nagyon kellenél, Erik olyan mostanában, mint egy időzített bomba. Reggel is egyszer csak fogta magát és lelépett. Ráadásul az osztálytánc se megy valami fényesen. A felvétel megvan, de nélküled nem megy!

-         Nem megy nélkülem? – visszhangoztam csodálkozva, majd Hannára pillantottam.

-         Ribi ideje felkelni. Menő körökben mozogsz – ragadta meg a vállam és erősen megrázott. – Olyan hamar felnőttél, úgy érzem rám már nincs is szükséged – rángatta meg a bordó bőrdzsekimet, amit ma reggel kotortam elő a szekrényem aljából.

-         Dehogynem van! Hétvégén jössz velem shoppingolni. Ideje felfrissíteni a ruhatáramat – pillantottam Kittire, aki mosolyogva rám kacsintott.

Nyilván az ő érdeme volt, hogy új ruhákat akartam beszerezni. Egyrészt én is szerettem volna, másrészt pedig nem volt más választásom, mert kidobálta a szerinte ronda ruháimat. Amúgy nem voltak rondák, csak a legtöbb fekete volt és tényleg csak a legjobb darabokat tartotta meg. A haspólók és a szoknyák mind maradtak, de a legtöbb pulcsi egy zsákban végezte.

-         Legalább Dávid fogja állni? – kérdezte Jázmin, aki eddig csendben hallgatott minket, de most vigyorogva várta a válaszomat.

-         Mondta, hogy fizeti, de nem engedtem meg neki. Van félre tett pénzem – vágtam rá.

A félre tett pénzem amúgy az örökségem volt, amit dédimama hagyott rám. Igaz ő azt szerette volna, ha az egyetemet állom belőle, de már beszéltem apával és nem volt ellenére egy kis felfrissítés.

-         Mit nem hallok Ella? Négyest szerezel matekból? Nem szégyelled magad?  – lépett hozzánk szörnyülködve Zsolti.

Vigyorogva néztem fel rá, majd a mosoly le is olvadt az arcomról, ahogy mögötte megpillantottam Eriket. A tekintetünk egyből találkozott és csak néztük egymást, aztán én elkaptam róla a tekintetem és a padlót kezdtem el bámulni. A nagy bambulásba először fel se tűnt, hogy a folyosókra kihelyezett Tv mindegyike bekapcsolt és a diákönkormányzat elnöke, vagyis Dalma megszólalt.

-         Helló, mindenki. Mint minden hónapban, így most októberben is hoztam nektek egy ifjú tehetséget, aki valamilyen sportágban kiemelkedik közülünk. Ebben a hónapban egy olyan lányt hoztam el nektek, akire az utóbbi pár napban nagy fény vetült, de ő szemrebbenés nélkül tűrte mindezt. Kevesen tudják, hogy ez a lány milyen tehetséges jégtáncos, hogy kiskora óta versenyszerűen űzi ezt a sportot és idén decemberben Magyarország és egyben Európa egyik képviselőjeként részt fog venni a Londonban megrendezésre kerülő világbajnokságon. Pap Gabriella hosszú éveken át küzdött, megállás nélkül, hogy a legjobbak közé kerülhessen. Ám… néha a legjobbak is elfáradnak.

Kilencedik óta arról álmodoztam, hogy egy napon én legyek az egyik kiemelkedő sportoló, aki szerepelni fog a suli Tv-jében. Minden hónapban azon izgultam, hogy vajon én leszek-e a következő. De nem én voltam. Eddig a pillanatig. Tekintetemet a képernyőre szegeztem, ahogy mindenki más és a Nickelback dalt meghallva a sejtésem beigazolódott. Ez nem dicsőítés volt, hanem lejáratás. Mi másért tették volna be azt a táncot, amivel elbuktam? Egyáltalán honnan szerezték meg a felvételt? Száraz szemekkel néztem, ahogy besiklottam a jégre, arcomon látszott, hogy mennyire zaklatott voltam, mozdulataim vontatottak voltak. Teljesen elveszetten bolyongtam a jégen, csúsztam a dalban, rosszul érkeztem, elvesztettem a lendületemet. Ez a tánc volt a karrierem legalja, amire egyáltalán nem voltam büszke. Összepréselt szájjal kaptam el a tekintetemet a Tv-ről, mert már nem bírtam tovább nézni és a tekintetem újfent Erikével találkozott. Akkor már elkezdtem sejteni, hogy mire ment ki ez az egész és a sejtésem ismét beigazolódott.

-         Ti, hogy éreznétek magatokat, ha egy számotokra fontos személy, a szerelmetek ígéretét megszegve nem menne el, pedig megígérte? Ella, szerette volna, ha az a személy ott van vele és támogatja, de… nem ment el, pedig Ella még a dallal is neki akart kedveskedni. Mindenki emberből van, mindenki követ el hibákat. De egyetlen egy rossz döntés, egy hiba még nem kérdőjelezheti meg a tehetséget. Van, hogy az ember elfárad, rossz útra lép, de a lehetőség mindig ott van. Fel kell állni és tovább kell menni! Ellára, mint mondtam rávetült a figyelem, hát akkor figyeljétek őt tovább. Nézzétek milyen csodásan, milyen szenvedéllyel táncolt pár éve egy olyan dalra, amit szinte mindenki ismert! Erről beszéljetek és ne a rosszról! Mert ez az, ami számít!

Lehajtott fejjel ültem és próbáltam visszatartani a ki kívánkozó könnycseppeket. Dalma akciója egyszerre volt üzenet Eriknek és üzenet mindenki másnak, aki az elmúlt pár napban újjal mutogatott rám. Hanna átkarolta a vállamat, fejét a vállamnak döntötte, én pedig lehunyt szemmel hozzá bújtam és vettem egy mély levegőt.

-         Te voltál az igaz?

-         Tennem kellett valamit, miután megtudtam zokogva rohantál el tőlük tegnap este – válaszolta. – Annyira elegem van már, hogy téged valaki mindig megtalál. A videó és még Erik is rátesz egy lapáttal. Kellett tennem valamit, hogy ő is szarul érezze magát, ne csak te.

-         És bevált?

-         Az előbb viharzott el, szóval be – mondta büszkén. – Haragszol?

-         Nem, csak szeretnék végre tovább lépni. Tiszta lappal indulni.

-         Nekem van helyem azon a lapon?

-         Idióta vagy – vágtam oldalba dühösen, mire nevetve átölelt.

11:00

Éppen a kötelező körös bemelegítést hajtottam végig tesi órán, amikor az aznapi ügyeletes srác bejött a terembe és odasétált Gáborhoz. Mindezt azért láttam, mert az aznapi bemelegítést én tartottam és pont ráláttam az ajtóra. Ezért is szúrt szemet, amikor Gábor tekintete felém villant, és aggódva elhúzta a száját. Mielőtt odahívott volna magához felpattantam és hozzá kocogtam.

-         Baj van? – kérdeztem.

-         Miért hívat az igazgató? – szegezte nekem a kérdést. – Mibe keveredtél már megint?

-         Semmibe – tátottam el a szám döbbenten. – Még négyest is szereztem matekból, de hisz azt ön is tudja! Nem csináltam semmit a világon!

Gábor kék szemei hosszasan tapadtak rám, majd megenyhülve bólintott, elvette tőlem a stopper óráját és elzavart az igazgatóhoz. Izzadtan, kócos hajjal szeltem a lépcsőfokokat az emeletre, majd az igazgatói iroda előtt tétován megtorpantam. Miért hivatott az igazgató? Nem volt időm tovább hezitálni, ugyanis az ajtó kinyílt előttem és Erikék osztályfőnöke lépett ki rajta, nyomában Kittivel.

-         Gond van? – szegeztem Kittinek a kérdést.

-         Jössz nekem egy nagy adag sütivel – vigyorgott vidáman és szorosan átölelt. – Menj be – tolt az iroda felé.

Kicsit nyugodtabban léptem be az irodába, köszöntem az titkárnőnek, aki intett, hogy bemehetek az igazgatóúr irodájába. Tekintetem, mint mindig, amikor erre jártam most is elidőzött az igazgató névtábláján, amit az 50. születésnapjára kapta az osztályunktól még tavaly. Bence Botond. A régi helyet készítettük neki ezt az újat, ugyanis az előzőnél, aki készítette hiányzott a nyelvtan órákról, ugyanis a Bencét, cz-vel írta, de az igazgatónak nem volt kedve újat csináltatni. Tőlünk tavaly kapott egy újat és nagyon örült neki. Bekopogtam az iroda ajtaján, majd csak akkor léptem be, amikor kiszólt.

-         Jó napot igazgatóúr, hallom hivatott – léptem be az ajtón, mire felpillantott a számítógépből és mosolyogva bólintott.

-         Szervusz, Ella. Mielőtt rátérnék a lényegre, szeretném megkérdezni, hogy vagy? Az utóbbi pár napban nagyon nagy figyelmet kaptál. Hogy viseled? – kérdezte aggodalmasan.

Pár napja még zokogva roskadtam volna le a kényelmes fotelbe, most viszont egyenes háttal leültem és Botond bácsira néztem.

-         Eleinte nehéz volt, főleg a sok bántás miatt, de aztán rájöttem, hogy nincs miért szégyenkeznem. Szégyenkezzen az, akiből hiányzott a gerinc, aki felpakolt minket a netre. Nem csináltam semmi rosszat!

Dáviddal ugyanezt mondtuk el az élő adásban és akkor tényleg el is hittem, hogy ez így volt. Miért szégyenkeztem volna egy teljesen természetes dolog miatt? Ráadásul úgy, hogy nem olyan helyen csináltam, ami illetlen lett volna? Nem egy parkban voltam, nem egy öltözőben, nem egy koncert kellős közepén, hanem anya házában, a vendégszobában.

-         Ha bármire szükséged van, segítek, bár ahogy elnéztem a pár napban vannak, akik megvédjenek – mosolygott rám. – De azért nem kellett volna elcsenni a kilencedikes lányok ruháit zuhanyzás közben – húzta össze a szemét.

Nehezen bírtam vissza tartani a nevetésemet. Hanna és Kitti közösen kitalálták, hogy megleckéztetik a kilencedikes lányokat, hogy tudják, hol a helyük és ebben nagy segítségükre voltak Alexék is. Az elmúlt pár napban tényleg sok segítséget kaptam, bár ma már azzal jöttek, hogy gyenge vagyok és másokkal takaródzom. Ami nem igaz, egyszerűen csak voltak barátaim, akik törődtek velem.

-         Nem fordul elő többet!

-         Ajánlom is. Nos, térjünk rá arra, hogy miért vagy most itt pontosan – dőlt hátra a székében. – Mária ma teljesen döbbenten jött fel hozzám matek óra után. Azt mondta, hogy lefeleltél négyesre. Bár jött itt nekem az összeesküvés elméletekkel, hogy hogyan sikerült csalnod, Kittinek sikerült meggyőznie, hogy engedje meg a próbákat.

-         Kittinek? Van valaki, akire hallgat az a tanár? – szaladt ki a számon.

-         Mária Kitti nagymamája – világosított fel, én pedig eltátottam a szám. – De ezt jobb szeretik nem hangoztatni, szóval arra kérlek, tartsd a szád, ne csak tátsad!

Mosolyra rándult az ajkam, majd sóhajtva hátra dőltem a fotelben. Természetesen örültem annak, hogy újra járhattam a próbákra, de ez azt is jelentette, hogy Erikkel kell táncolnom. A tegnapi vitánk után, együtt kell táncolnunk és ennek nem nagyon örültem.

-         Köszönöm igazgatóúr és ígérem, nem okozok csalódást. Mostantól tanulni fogok – pattantam fel.

-         Remélem, hogy így lesz Ella! Apád mikor ér rá? Kimehetnénk egyet horgászni, mielőtt bejön a rossz idő.

-         Nem tudom, írjon rá nyugodtan – pillantottam hátra rá mosolyogva, majd kiléptem az irodából, elköszöntem a titkárnőtől és az ajtón kilépve körbe hordoztam a tekintetem a csendes folyosón.

Ha már az emeleten voltam, nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, lábaim maguktól vittek oda Erikék terméhez. Odabent éppen irodalom óra ment, a tanár hevesen gesztikulálva magyarázott a tábla előtt, a diákok pedig unottan hallgatták, csak egy kettő figyelt. Pipiskedtem, hátha megpillantom Eriket valahol, de Zsolti mellett üres volt a hely. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy csak azt vettem észre, hogy Zsolti vissza nézett rám és mutogatott valamit mögém. Persze nem értettem semmit, ezért ijedten sikkantottam fel, amikor két kéz megragadta a derekamat és odébb tolt. Zakatoló szívvel fordultam meg, tekintetem találkozott Erik barna szemével és a szívem őrült táncot kezdett el lejteni. Olyan régen álltam már hozzá ilyen közel.

-         Követsz engem Ella?

-         Miért nem Ellinek hívsz? – kérdeztem, amint megtaláltam a hangom.

-         Gondolkodj el rajta – húzta gúnyos mosolyra a száját. – A lejáratásom meg nem jött össze.

-         Nem akartalak lejáratni – ráztam meg a fejem azonnal. – Erik, semmit sem tudtam arról, és ha neked csak ennyi jött le az egészből, hát sajnálom! De azért örülök, hogy már tudod, amíg te annak a ribancnak a torkán dugtad le a nyelvedet, addig én rád vártam és miattad elbuktam, mert nem jöttél el.

-         A bukást egyedül csak magadnak köszönheted, ne engem hibáztass! Nem én kértelek arra, hogy táncolj egy olyan dalra, ami távol áll tőled, nem én kértelek, hogy járj a kedvemben.

-         Értékelni sem tudod az igyekezetemet mi? – lábadt könnybe a szemem.

-         Ne akarj a kedvembe járni Ella, akkor megóvod magad a csalódástól – kapta el rólam a tekintetét, majd elengedte a derekam és belépett a terembe.

16:00

Természetesen tartottam magam ahhoz, amit megbeszéltünk. Négy óra volt, most kellett volna próbálnunk a világbajnokságra, de én itthon voltam és popcornt eszegetve focimeccset néztem Gergővel, aki a videó óta a tenyerén hordozott engem. Eddig is szoros volt a viszonyunk, ám most még inkább elmélyült és ennek örültem. Nagyon örültem. Kaptam tőle egy új medált is, egyszerű kör alakú volt, belevésve, hogy harcos.

-         Nem értem, hogy mi baja – suttogtam magam elé hirtelen.

-         Kinek mi baja?

-         Eriknek. Oké, haragszik rám Dávid miatt, de neki ott van az a ribanc. Hogy értette azt, hogy ne akarjak a kedvében járni, mert akkor nem csalódok?

-         Szerintem ő maga sem érti, csak összehord mindent, hogy eltaszítson téged még jobban.

-         De miért?

-         Mert szerelmes beléd Ella – nevetett fel. – Őrülten beléd van zúgva, és kibaszottul féltékeny Dávidra, de nem lép semmit, hogy visszaszerezzen, mert idegesíti, hogy nem utána futsz, hanem jól érzed magad Dáviddal. Na, meg az is idegesíti, hogy Dávid több mindent meg tud neked adni, mint ő.

-         Nem a pénze miatt vagyok Dáviddal! Ezt már elmagyaráztam neked egyszer, ne kérd, hogy megint megtegyem.

-         Igen emlékszem, hogy valami különleges kapcsolatról magyaráztál, amit én csak úgy hívok barátság extrákkal – veregette meg a vállam, majd a bejárati ajtó felé kapta a fejét, amikor hangosan dörömbölni kezdtek. – Vársz valakit?

-         Nem – ráztam meg a fejemet és belekortyoltam a teámba.

A kopogás egyre csak erősödött, amihez aztán csengő is társult, de nem mozdultam meg, hogy ajtót nyissak. Gergő egy ideig csendben ült mellettem, majd morgolódva lerakta a tálat a dohányzóasztalra és felállt.

-         A lusta mindenedet – morogta az ajtó felé tartva.

-         Attól, mert van lakásod te is ajtót nyithatsz – szóltam utána majd a nyakamat nyújtogatva néztem az előszoba felé.

-         Helló. Itthon van Elli? – hallottam Erik hangját és a szívem hatalmasat dobbant a becenevem hallatán.

Hát még mindig Elli vagyok neki, csak előttem jön az Ellával. Boldog mosolyra húzódott az ajkam, miközben felálltam és a konyha felé lopakodtam és ott várakoztam.

-         Szia, igen gyere csak be – válaszolta Gergő. – Szólhattál volna, hogy jössz.

-         A suliból egyből ide jöttem, időm se volt ideszólni, ő pedig úgyse vette volna fel nekem a telefont.

-         Történt valami?

-         Csak annyi, hogy a húgod maga ellen dolgozik, pedig nyakunkon a bajnokság – mondta Erik idegesen és hallottam, hogy a hangja egyre erősödik.

A hátsó ajtó felé hátráltam, olyan hallkan, amilyen hallkan csak tudtam, majd lenyomtam magam mögött a kilincset és a számat összeszorítva szélesebbre tártam.

-         Ella a konyhában vagy? – kiáltotta Gergő.

Kisurrantam a kis résen és lehajolva a nappali ablakáig lopakodtam. Az ablak bukón volt, így tisztán hallottam, hogy mit beszéltek.

-         Az előbb még eskü itt volt.

-         Nyilván nem akar találkozni velem – fújtatott Erik idegesen. – Pedig csak jót akarok neki a fenébe is. Miért esik ennyire nehezére együtt dolgozni az emberrel? A próbán is olyan távolságtartó volt, szinte hozzám se ért.

-         Haver, talán mert eltaszítod magadtól? Teljesen összezavarod Ellát.

-         Én őt? Nem én voltam az, aki a pofájába dörgöltem, hogy miatta nem sikerült a felvételim, hanem ő. Soha meg se gondoltam volna, hogy a kedvenc dalomra akar fellépni.

-         Akkor elmentél volna? Vagy akkor is a gyerekkori nagy szerelmedet választod, csak mert rád nézett? Komolyan Erik, ha az a csaj a közelidben van, olyan leszel, mint egy kis pincsi kutya. Farkcsóválva lesed minden kívánságát és közben nem veszed észre, hogy fűvel-fával baszik.

-         Ne beszélj így róla! Nem is ismered őt!

-         Elég, hogy napi szinten hallom a hülye vihogását.

-         Mintha Elli jobb lenne!

-         Ella nem csalt meg téged te idióta! Ezt már elmondtam neked ezerszer! Egy kibaszott videoklipre vagy féltékeny haver, aminek semmi jelentősége.

-         Mégis együtt vannak!

-         Azért mert mellette volt, amikor te nem! Ha elmentél volna a felvételijére, ha ott lettél volna, ahogy megígérted, akkor most nem vele lenne!

-         Nem számít. Tovább léptem – morogta.

Könnyes szemekkel egyenesedtem fel, és ahogy benéztem az ablakon a tekintetem találkozott Gergőével, aki szomorúan figyelt. Nem tudom mikor jöhetett az ablakhoz, hogy vajon tudta-e, hogy alatta gubbasztottam, de nem lepődött meg, hogy meglátott. Mosolyt erőltettem az arcomra, sarkon fordultam és átsiettem mamához, hogy az odaadó szeretetével meggyógyítsa a vérző szívemet.

2 teljes órát a nagyinál voltam, ettem az isteni kakaós kalácsából és forró csokit iszogattam, miközben folyamatosan Szimbát az idős cicájukat simogattam. Nálunk ugyan nem lehetett cica, de apa nem tilthatta meg, hogy a nagyiéknak legyen, így ha cicázni volt kedvem mamáékhoz jöttem. A szobámba belépve, majdnem felsikítottam, amikor megláttam Eriket az ágyamon terpeszkedni. Egyik karját a feje alatt pihentette, másikban a telefonját fogta, majd felvont szemöldökkel felpillantott rá.

-         Csakhogy hazatoltad a képed főnök – járatta végig rajtam a tekintetét. – Mi finomat ettél? – villant a tekintete az ajkamra, mire gyorsan megdörzsöltem a számat.

-         Mit csinálsz itt?

-         Vajon mit? Megakadályozom, hogy mindent tönkre tegyél – ült fel. – Komolyan képes voltál nem eljönni a próbára? Hogy lehetsz ennyire haragtartó?

-         Megbeszéltük, hogy nem megyünk, ezért nem is mentem. Arról nem tehetek, hogy te nem ismered azt a szót, hogy nem!

-         Nem Ella! Ezt is nem fogod rám fogni! Holnap a megbeszélt időben találkozunk és próbálunk! – pattant fel az ágyról és elém lépve közvetlen közelről a szemembe nézett. – Nem rajtam fog múlni a sikered!

-         Mégis miből veszed, hogy sikerülni fog? Folyamatosan hibázunk Erik, olyanok vagyunk együtt, mint két idegen. A halálforgás nem fog menni, így – mutattam kettőnkre.

-         Ezt – ismételte meg a mozdulatomat. – csakis magadnak köszönheted!

Mielőtt meggondolhattam volna magam, a kezem felemelkedett és egy hatalmas pofont kevertem le Eriknek. Hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal, néztem Erik egyre vörösebb arcára, majd megráztam a sajgó kezemet, ami szintén pirosodni kezdett. Erik felemelte a kezét, megdörzsölte az arcát, majd hidegen csillogó szemekkel végig mért. A tekintetétől a bennem fortyogó düh újra belobbant, felemésztve azt a kevéske bűntudatot, amit a pofon után éreztem. Milyen jogon hárítja rám a felelősséget? Mintha ő nem hibázott volna semmit sem, mintha ő olyan hatalmas nagy szent lett volna, aki soha semmiről nem tehetett.

-         Menj el – nyitottam ki a szobaajtót és a kilincset szorongatva vártam, hogy elhúzzon. – Takarodj Erik! – sziszegtem rá, amikor nem mozdult.

-         Azt hittem lehet veled normális ember módjára beszélni, de tévedtem – csóválta meg a fejét. – És amikor jót akarok neked, akkor is én vagyok a szar – vette ki a zsebéből a kulcscsomóját és vele egy időben a padlóra pottyant egy kis tasak is.

Hiába kapott érte azonnal és süllyesztette a zsebébe, tisztán láttam a tablettákat, amik nem egyszerű fájdalomcsillapítók voltak. Tekintetem Erik zsebéről, az arcára vándorolt és mivel kerülte a tekintetem, biztosra vált számomra, hogy visszaesett.

-         Ó, Erik, ne – görbült sírásra a szám és közelebb léptem hozzá.

-         Nem tudsz te semmit Elli – tolt félre ingerülten és kisietett a szobámból.

Nem hagyhattam csak így elmenni. Utána vetettem magam és elé vágva a bejárati ajtónak vetettem a hátam, hogy ne tudjon elmenni.

-         Mit tervezel? Elmondasz apádnak? – csattant fel dühösen.

Könnyes szemekkel néztem rá, majd amikor megpróbált félre tolni, hozzá hajoltam és megcsókoltam.