Azt mondják minden csoda három napig tart. Bíztam benne, hogy így lesz, de látva, hogy az emberek még mindig megbámultak engem, kezdtem kételkedni ennek az igazságtartalmában. Ugyanakkor mára már megtanultam, nem felvenni az utálkozó tekinteteket, egy betonbiztos védelmi falat építettem magam köré és Kitti tanácsát megfogadva, emelt fővel sétáltam az iskolában és a lehető legtöbbet mosolyogtam, hogy mindenki lássa nem voltam a padlón. Hanna szerint hiteles alakítást nyújtottam, hétfő reggel még őt is sikerült megtévesztenem, pedig ő mindenkinél jobban ismert engem, ám amint rájött az igazságra, velem karöltve vágta át a diáktársainkat. Egyedül ő, Kitti és Dávid tudta mennyire megviselt engem a színjátszás, ők hallgatták a folyamatos panaszkodásomat, de állták a sarat és mindig meg tudtak nyugtatni engem. Dáviddal a hétfői interjú óta nem találkoztunk személyesen, jobb szerettem volna most távol maradni tőle. Mintha azzal, hogy őt eltoltam magamtól, semmisé tudtam volna tenni, mindazt, ami történt. Pedig tudtam, hogy ő is ugyanolyan ártatlan, mint én, ő sem tehetett arról, hogy a videó amin szexeltünk pár órára felkerült az internetre. Hibáztathattam őt azért, mert nem az ő társaságát kerestem? Hogy egy olyan fiú karjaiba vágytam, aki az elmúlt pár napban egyszer sem nézett felém?

-         Ella – kiáltotta boldogan a nevemet Bius, mire felkaptam a fejem és rámosolyogtam a felém szaladó lányra, akinek a nyomában ott loholtak a barátnői is. – Olyan jó újra látni – vetette magát a nyakamba.

-         Téged is – öleltem át szorosan. – Nos, merre vannak? – hordoztam körbe a tekintetemet.

-         Mármint kik? – kérdezte lesütött szemmel.

-         Azok a ribancok, akik piszkálnak téged – rebbent a tekintetem a barátnőire, majd a többi diáklányt kezdtem el figyelni.

-         Aj, anya, miért kellett elmondanod – nyögött fel Bius elkeseredetten.

-         Okés Bius, háromig számolok! Vagy elmondod ki voltak, vagy egyesével eléd ráncigálom az összeset – húztam össze a szemem.

Még az iskolában kaptam egy üzenetet Vikitől, amiben arra kért, hogy ma én jöjjek el Bius elé a sulihoz. Egyrészt azért, mert azok a bizonyos lányok a kezdetektől fogva kételkedtek abban, hogy Bius valóban jóba van velem, és megvádolták, hogy csak hazudott, mióta pedig a videó felkerült rólam, még jobban belendültek, ám már sokkal durvábban. Vikinek meg volt kötve a keze, ő nem jöhetett be megtépni a kis picsákat, azzal meg nem ment volna semmire, ha az igazgatóhoz ment így maradtam én, aki simán megtehette, hogy kitépi a vacak póthajukat.

-         A b-sek közül, az a három lány ott. A kerítés előtt dohányoznak – biccentett jobb irányba.

Felvont szemöldökkel mértem végig a három lányt, akik egység kabátban ácsorogtak és nagyon menőnek képzelve magukat dohányoztak. A cigi mellé pedig elmaradhatatlan kellékként ott volt az energia ital is. Nehezen tudtam őket megkülönböztetni, mind ugyanolyanok voltak. Ugyanaz a vörös árnyalatú hajfesték, amibe fekete mellírcsíkokat festettek, ugyanaz az agyonvakolt fej és ugyanaz az idióta röhögés. Az egyikük, aki a leghangosabb volt észre vette, hogy őket figyeltem és rögtön szólt is a barátnőinek, mire ők is rám néztek és végig mértek. Érdeklődve vártam, hogy milyen cikizni valót találnak rajtam, de végül semmi sem volt, amibe beleköthettek volna. Bordó nadrágot viseltem, elegáns fekete bokacsizmát és egy szőrmés fekete kabátot, a karomra akasztva pedig ott volt a legújabb Gucci táska, amit Dávidtól kaptam, de csak most voltam hajlandó magammal hozni. Igen talán egy kicsit fel akartam vágni a kis pisisek előtt.

-         Na, mizu van csajok? – sétáltam oda hozzájuk kedvesen mosolyogva. – Örültök, hogy mára vége a sulinak?

-         Mi az, hogy – nevetett fel, aki középen állt. – Klassz a táskád!

-         Édes vagy, a barátomtól kaptam – simítottam meg a táskámat, majd hátra pillantottam Biusra. – Hallottam problémátok van a legjobb barátnőmmel és, hogy engem is illettetek egy két kedves szóval. Szóval arra gondoltam, hogy ne csak üresen fecsegjetek játszva a nagyot, hanem mondjátok a szemembe a véleményeteket – néztem egyesével a szemükbe. – Kíváncsian hallgatom. Mondjátok csak. Ribanc vagy, egy utolsó kurva, Dávid úgyis hamar megun. Annyira szeretném végre a ti szátokból hallani ezeket a szavakat.

-         Á szóval Bianka azt mondta, hogy ilyeneket mondtunk? – kelt ki magából az egyik. – Pedig mi melletted állunk és mélységesen elitéljük, azt, aki képes bántani téged az miatt, amiről nem is tehetsz – szorította a mellkasára a kezét.

-         Köszönöm. Megölelhetlek? – néztem rá meghatottan és felé léptem ölelésre tárt karokkal, de az utolsó pillanatban kikaptam a kezéből az energia italt és az arcába locsoltam. – Elég a színészkedésből! Egyszer mondom el és utoljára! Ha még egyszer meghallom, hogy Biust bántjátok, ha piszkáljátok és megalázzátok, velem fogjátok magatokat szembe találni! Kislány létetekre nagyon elhiszitek, hogy tiétek az egész világ, holott egy kis senkik vagytok, akik figyelemre vágynak! Irigyek vagytok egymásra, és bántjátok azokat, akik ezerszer jobbak nálatok. Bius pontosan ilyen ember, noha nem hord magán minden nap 50 tonna vakolatot és nincs úgy lezüllve, mint ti, sokkal menőbb és jobb csaj, mint ti hárman együtt véve. Ő lesz az a lány, aki az életben sikert sikerre fog halmozni, míg ti kis görcsök a megélhetésért fogtok küzdeni és képtelenek lesztek 1 hétnél tovább megmaradni valahol. További kellemes önpusztító életet – mosolyogtam kedvesen, majd sarkon fordultam belekaroltam Biusba és a buszmegállóba sétáltunk.

A buszon ülve aztán az álarcom lehullt és fáradtan sóhajtva Biusra majd a barátnőire pillantottam.

-         Elég hihető voltam?

-         Mi, az hogy – pislogott az egyik lány. – Várj, te nem ilyen vagy?

-         Távolról sem. Gyerekek előtt könnyű az erős magabiztos lányt játszani – nevettem el magam. – Bocsi, nem rátok gondoltam.

-         Köszönöm Ella! – bújt hozzám szorosan Bius. – Köszönöm, hogy eljöttél és beszéltél velük. Összeszarták magukat láttam rajtuk, semmitől se rettegnek jobban, mint a jövőtől és nem éppen valami szép jövőképet festettél le nekik.

-         A jövőtől mindenki fél, de az embernek meg kell tanulnia a jelenben élni és a mostra koncentrálni – néztem ki az ablakon és a szememmel némán követtem végig az ablakon végig gördülő esőcseppeket.

15:00

Nem terveztem bemenni Biusékhoz, de Viki éppen akkor ért haza a bevásárlásból, amikor mi odaértünk a házuk elé, így muszáj volt bemennem egy kicsit. Elvettem két nagy táskát Vikitől, hogy ne mindent ő cipeljen és sietősen a ház felé indultam, védve a táskákban lévő árukat az esőtől. A konyhába vittem a táskákat, majd Biussal együtt kipakoltunk, miközben Viki levetkőztette a kis Benit, aki aztán a hordozóba került, amíg Viki hozzá látott a vacsora készítéséhez.

-         Mesélj Ella drágám. Hogy érzed magad? Nem mertünk zavarni, de annyira aggódtunk érted. Hatalmas lehet most rajtad a nyomás – ült le mellém Viki és az anyai aggodalomtól a szemében elsírtam magam. – Ó édesem, bújj ide, sírd csak ki magad nyugodtan – ölelt szorosan magához.

Tegnap éjjel izzadságban úszva ébredtem fel, a könnyeim ezerrel ömlöttek, és mint kiderült sikoltoztam is, felverve ezzel apát és Erikát. Apa fejvesztve rohant a szobámba, kezében a fegyverével, majd tanácstalanul nézett rám. Azt kérdezte, hogy hogyan tudna segíteni, én pedig arra kértem maradjon velem és öleljen át. Ő pedig ledőlt mellém és munkahelyi vicceket kezdett el mesélni, amik már kiskoromban is megnevettettek. Akkor is sírva nevettem, míg végül a karjaiban álomba szenderültem. Most Viki karjaiban újfent kizokogtam a lelkemet is. Annyira hiányzott, hogy anyu tartson így a karjaiban, hogy ő öleljen engem és ő legyen az, aki megnyugtat, aki biztosít, hogy minden rendben lesz. Bius oda kuporodott a másik oldalamra és némán simogatta a karomat.

-         A bánatra anyu fantasztikus banán turmixa a gyógyír és egy csipet baba kacaj – szólalt meg hosszas hallgatás után.

-         Milyen jó ötlet ez. Máris csinálok nektek egy adagot, addig menjetek, tegyétek tisztába Benit és szórakoztassátok – simította ki a könnyektől nedves tincseket az arcomból Viki. – Nincs semmi baj drágám! Ez is olyan, mint a horzsolás. Mire férjhez mész már nem is emlékszel rá.

-         Bár így lenne – szipogtam megdörzsölve a szememet. – Meg se érdemlem, hogy szóba állj velem.

-         Ezt miért mondod?

-         Hát, mindez miatt. Megismertél, mint egy aranyos kislányt, most pedig szexvideó terjeng rólam a neten, és egy énekessel járok, pedig nem is őt szeretem. És az a legviccesebb az egészben, hogy eddig nem is tudatosult bennem, hogy szeretem. Féltem kimondani, hogy szeretem, még a gondolattól is féltem, mert nem akartam, hogy az legyen, mint az exemnél. Minden olyan jó volt vele, amíg Dávid fel nem bukkant.

-         Nem gondolod, hogy ez a Dávid okoz neked sok bonyodalmat? Hogy nem jó, hogy az életedben van?

-         Dávid nagyszerű ember és a lelke gyönyörű. Ő nem akart tönkre tenni semmit sem. Ami köztünk van az… különleges, nem tudom más szóval leírni. Nem vagyunk szerelmesek, de közömbösek sem. Olyan, mint amikor megkóstolsz valami különlegességet, de nem tudod megenni az egészet, és évekig kell rá várnod, míg újra megkóstolhatod, és akkor már nem szalasztod el az alkalmat – magyaráztam, legalábbis megpróbáltam elmagyarázni azt, amit éreztem.

-         Szóval tudni akartad milyen érzés – egyszerűsítette le Viki az én nyakatekert megfogalmazásomat.

-         Igen, de eszembe se jutott megcsalni Eriket. Soha nem lettem volna rá képes!

-         Képes lettél volna gátat szabni a kíváncsiságodnak, ha ott a kínálkozó lehetőség?

-         Igen, mert Erik nekem többet jelent. Most már tudom – hajtottam le a fejemet. – De látni sem akar engem – görbült sírásra a szám.

-         Ez igaz, valamiért mégis itt látlak, az otthonomban ahol semmi keresnivalód – ütötte meg a fülemet Erik hideg hangja.

Azonnal felkaptam a fejem, olyan nagy hévvel pattantam fel, hogy egy pillanatra megszédültem, majd amint újra stabil lett minden Erikre néztem. A konyhaajtóban állt, esőtől nedves hajjal, és iszonyatosan dühös arccal.

-         Erik megtiltom, hogy így beszélj! Ella az én vendégem, akkor jön, amikor csak akar!

-         Igen és az én barátnőm – pattant mellém Bius. – Nincs jogod elküldeni!

-         Hogyne, még ő lesz Beni kereszt anyja is mi? – kérdezte élesen. – Mit keresel itt?

-         Én csak…

-         Te csak mi? Idejössz, pofátlan módon beállítasz, mikor semmi közöd ehhez a családhoz! Végre már fel kéne fognod, hogy köztünk mindennek vége, és nem sétálhatsz ide be csak úgy, mikor senki sem lát szívesen – mért végig dühösen.

-         Hát jó, ha ennyire nem kívánatos személy vagyok, akkor holnaptól kezdve nem is kell a próbákra jönnöd. Befejeztem – kaptam fel a táskámat.

-         Vigyázz kifelé menet nehogy bokád törjön azokban a drága csizmákban. Még a végén a Gucci táskád a sárban landol – szólt utánam gúnyosan.

-         Király Erik! Hogy lehetsz ilyen szemtelen? Ella nem megy sehova, mint mondtam az én vendégem! – csattant fel Viki. – Sokkal szívesebben látom őt itt, mint azt a Jenit!

-         Anya ne szólj bele abba, ami nem a te dolgod!

-         Hogy mersz ilyen hangot megütni az anyáddal szemben? – támadtam rá. – Tennéd össze a két kezedet, amiért egyáltalán még itt lakhatsz és van fedél a fejed fölött! Hálátlan vagy, aki a világ urának hiszi magát. Azt hiszed, hogy mindenki ellened van, hogy mindenki csak hátráltat, de igazából mindenki csak jót akar neked – taszítottam meg a mellkasát.

Erik rezzenéstelen arccal nézett rám, majd idegesen röhögve beleszántott a hajába és egy pillanatra behunyta a szemét.

-         Komolyan még van képed kioktatni engem? A saját házamban?

-         Ne aggódj, már megyek is, nem szennyezem tovább a légkört a saját házadban. Holnap már nem kell jönnöd!

-         Nem is fogok menni! Kár törni magam egy olyan lány miatt, aki azt sem érdemelte meg, hogy egyáltalán szóba álljak vele. A bátyádra kellett volna hallgatnom, akkor most nem lenne ennyi gondom.

Úgy tántorodtam hátra, mint akit jól pofán vertek. Szemembe könny szökött, majd sarkon fordultam és kirohantam a szakadó esőbe. Egyáltalán nem érdekelt, hogy kitörik a bokám a sarkokban, vagy, hogy a táskám a sárban landol. Fejemben egyre csak Erik szavai visszhangoztak és az arca miközben ezt mondta nekem. A színtiszta közöny, a gúnyos félmosoly az arcán. Már semmi nem volt abból a srácból, aki pár hete még mosolyogva nézett engem. Talán azt az arcot már nem is láthatom soha többé.

-         Hé, Ella – kiáltotta utánam valaki.

Mintha Zsolti hangját hallottam volna, de nem álltam meg, hogy megnézzem valóban ő volt-e az. Csak futottam tovább és a könnyeim elkeveredtek a folyamatosan zuhogó esővel.