Épp a hajamat vasaltam ki, amikor megszólalt a Nickelback ebből tudtam, hogy Erik keresett nyilván azért, hogy féltékenykedjen egy sort.

- Szia - szóltam bele kisé hűvösen.

- Szia.

- Miért hívtál?

- Nem hívhatlak fel csak úgy?

- Erik te eddig soha nem hívtál engem csak úgy - nevettem el magam hitetlenkedve.

- Mert eddig nem jártunk - vágta rá. - Mi lenne, ha veled tartanék? - vetette fel.

Idegesen pillantottam a kihangosított telefonra, már nyúltam volna, hogy kinyomjam a hívást, de aztán sóhajtottam egy nagyot, kihúztam a konnektorból a hajvasalót és az ablakpárkányra tettem kihűlni. A táskámba mindent beledobáltam, amire szükségem lehetett, majd a fehérneműs fiókból kivettem a Dávidtól kapott pénzt. Itt volt az ideje, hogy visszakerüljön a gazdájához.

- Hallgatás beleegyezés - szólalt meg.

- Nézd Erik! Velem ezt ne játszd el oké? Ati is folyamat féltékenykedett, ha nem akarsz olyan lenni, mint őt, akkor kérlek, te ne tedd!

- Kíváncsi lennék, hogy te hogy éreznéd magad, ha nekem lenne randim egy csajjal, akivel viszonyom volt évekkel ezelőtt.

- Dáviddal nem jártunk - röhögtem el magam. - Csak egy színpadi csók volt.

- Nem annak tűnt!

- Nem fogok elnézést kérni a múlt miatt! Akkor még nem is ismertelek! És most leteszem, mert nem szeretnék veszekedni. Szia!

Amint kinyomtam a telefont, csak bámultam a készülékre a szám szélét harapdálva, majd sóhajtva újra hívtam Eriket, aki azonnal fel is vette.

- Na, mi az főnök?

- Rövid leszek...

- Oké.

- Szóval eleget hallgattam Hanna és a bátyám folyamatos veszekedését, ami mind valami kis apróságon volt. Én ezt nem akarom! Ennél okosabb vagyok! Szóval nem fogok megsértődni, amiért nem bízol bennem, de a talira elmegyek, mert őszintén jót tenne nekem egy kis marketing. Nekem tiszta a lelkiismeretem!

- Azt hiszem félre értettél engem. Én nem benned nem bízok, hanem a Dávidban, aki nem is olyan régen megcsalta a barátnőjét, nyilvánosan szóval...

- Ez csak munka! - sóhajtottam fel és már kezdtem megbánni, hogy visszahívtam.

- Akkor elmehetek veled? Mint munkatárs? Tényleg! Én is tudok táncolni. Legyünk benne mindketten, ő meg hagy énekelgessen - vettette fel.

- Leraklak - fenyegettem meg nevetve.

- Legalább elvihetlek? Jön a Bius is!

- Oké - vágtam rá azonnal.

- Komolyan? Előbb örülsz a húgomnak, mint a pasidnak?

- 10 percen belül legyetek itt, időben szeretnék ott lenni - köszöntem el vidáman.

10:00

Erik végig duzzogta az utat és játszotta a sértett királylányt, amiért teljesen figyelmen kívül hagytuk őt Biussal és egyre csak beszélgettünk. Ám engem nem tudott becsapni, láttam a szemén, hogy örült annak, hogy ilyen jól kijöttem a húgával.

- Biztos ne menjek be veled?

- Megígérted Biusnak a mozit!

- Nem haragszik meg, ha inkább beviszem ide - biccentette a Franziska felé. - Nem tudtam, hogy te szeretsz ilyen helyekre járni.

- Olykor megengedhetem magamnak - vontam meg a vállam és hozzá lépve egy csókot nyomtam a szájára. - Komolyan ne féltékenykedj! Ezt utálom a legjobban!

- Én meg...

Nem vártam meg, hogy befejezze, elfordultam tőle és beléptem a reggelizőhelyre. Dávid már az egyik asztalnál ült, tekintetét le sem vette Erikről, aki beszállt a kocsiba és besorolt a forgalomba. A torkomat megköszörülve álltam meg az asztal mellett, mire rám emelte kék tekintetét és széles mosollyal ajándékozott meg, amitől nem tehettem róla, de megremegtek a térdeim.

- Hát, helló Ella - állt fel és a tekintete végig söpört rajtam. - Szabad a dzsekidet? - lépett oda hozzám, mire kibújtam a bőrdzsekimből, ő pedig elvette és a székem támlájára fektette.

- Szia, Dávid - mosolyogtam vissza. - Régóta vársz? - kérdeztem leülve mire mosolyogva megcsóválta a fejét és leült velem szembe, majd a tekintetét rám szegezte és jó ideig csak nézett engem.

- Megváltoztál - szólalt meg végül. - Ha nem láttam volna a képeket, akkor nem tudtam volna megmondani, hogy te Ella vagy.

- Pedig nem olyan régen még találkoztunk is - jegyeztem meg. - Nyáron, a koncerteden, aznap, amikor...

- Oh, ne haragudj, aznap este sok minden történt. Ha nyugisabb lett volna, akkor biztos meghívtalak volna valamire.

- Akartam volna írni neked, de gondoltam elég bajod van így is, nem kellek még én is, a sok másik rajongó mellé.

- Bár megtetted volna! - nézett mélyen a szemembe. - Komolyan Ella, a balhé után, szükségem lett volna valakire, akinek ki tudtam volna önteni a szívemet, anélkül, hogy visszaköszönt volna a neten. Tudom, hogy te nem olyan lány vagy, aki mindent elkövet, csakhogy kapjon pár perc hírnevet.

Szomorú mosolyra húztam az ajkamat, majd, hogy kicsit felvidítsam belenyúltam a táskámba, megkerestem a pénzt és letettem elé az asztalra. Dávid lepillantott a pénzre, majd rám és röhögve beletúrt a hajába.

- Azt ne mond, hogy ez az?

- De bizony - bólintottam vigyorogva. - Hozzá se nyúltam!

- Azt látom - vette kezébe a pénzt, majd megcsóválta a fejét. - Akkor már mindent értek.

- Hogy? - pislogtam csodálkozva.

- Már értem, miért maradtam lógva.

- Hogy érted azt, hogy lógva maradtál?

- Hajtogasd szét - passzolta vissza hozzám, én pedig engedelmesen levettem róla a gumit, ami eddig összetartotta a pénzt, és ahogy széthajtogattam kihullott belőle egy papírlap.

Szeretném, ha kettőnk története nem érne itt véget. Kérlek, keress meg, ha úgy gondolod, lenne értelme kettőnknek. -D

Tátott szájjal olvastam el újra és újra azt a két mondatot, tekintetem ide oda járt Dávid és a papírlap között, ami évek óta ott hevert a fiókomban, anélkül, hogy tudtam volna a létezéséről. Évek óta a fiókomban őrizgettem a bizonyítékot arra, hogy amit a forgatás alatt éreztem szikra, nem csak a képzeletem szüleménye volt. Hogy az a színpadi csók, nem csak színpadi csók volt, hanem egy igazi csók.

- És ennek már 3 éve - nosztalgiázott. - Te voltál az első lány, aki semmibe vett. Rosszul esett. Jó talán nem a fizetésedbe kellett volna elrejtenem az üzenetet, de akkor romantikusnak tűnt ez a gesztus - ráncolta össze a homlokát.

- Sajnálom - vörösödtem el és a papírlapot piszkáltam folyamatosan.

- Hát már mindegy. Barátod van - mondta, mire felnéztem rá és bólintottam egyet. - Boldog vagy? - billentette oldalra a fejét.

- Még friss a dolog.

- Ez nem válasz a kérdésemre - csóválta meg a fejét.

- Hát... még magam se tudom, hogy mi van. Furcsa az egész, de mindegy nem akarlak ezzel untatni - legyintettem és a kezembe vettem az étlapot.

Dávid tekintetét folyamatosan magamon éreztem, és amikor lapozás közben felpillantottam, találkozott a tekintetünk. Elgondolkodva fürkészett, alsó ajkát beharapta, amitől annak idején teljesen elolvadtam. Ahogy most is, de megpróbáltam tartani magam. Pasim volt, nem gondolhattam másra!

- Sziasztok! Mit hozhatok inni? - lépett hozzánk egy mosolygós felszolgáló.

- Két RaspBerry Sunrise lesz - pillantott Dávid a felszolgálóra, majd a tekintete visszatért rám és kíváncsian előre dőlt. - Érdekel, hogy milyen a párkapcsolatod.

- A munkáról kéne beszélnünk.

- Szerelmes vagy?

- Igen - néztem a szemébe. - De Erikkel még csak egy hete járunk és még minden olyan új. Más, mint ami Atival volt, sokkal jobb és felszabadultabb. Erik mellett nem félek önmagam lenni - magyaráztam majd az ajkamba harapva elhallgattam. - Te mit eszel? - kérdeztem.

- Eggs Benedict.

Megkerestem az étlapon, amit mondott és elolvastam, hogy mit takar. Tetszett így én is azt kértem, amikor a felszolgáló megérkezett az italokkal.

- Hogy megy a jégtánc? - kérdezte, mire azonnal széles mosoly terült el az arcomon és sokkal oldottabban kezdtem el mesélni neki a jégtáncról és a közelgő bajnokságról.

Az alaphangulat egyből meglett, vidáman reggeliztünk meg és amint kiveséztük a jégtáncot, áttértünk arra, amiért most találkoztunk. A Szélcsendre.

- Nos, igazából ez a dal teljesen el fog térni az elsőtől. Remélem nem probléma, ha félre kell tenned a jégtánccipőket.

- Ó én azt hittem, hogy - kerekedett el a szemem meglepetten.

- Lényegében most is táncolnod kell majd, de a talajon - magyarázta. - Tudod mit? Hallgasd meg a dalt - nyújtotta felém a telefonját és a vezeték nélküli fülesét.

Elvettem tőle, bedugtam a fülest, majd elindítottam a demót és a szememet behunyva vártam. A lágy hegedűszót meghallva a szívem azonnal táncra perdült és az ajkam mosolyra rándult. Dávidnak igaza volt, a Szélcsend teljesen más volt, mint a Forgószél. A Forgószél pörgős volt és bizakodó, a Szélcsend pedig lassú és szívbe markoló. Azt hittem, hogy boldog lesz, hogy happy enddel fog záródni a történet, de tévedtem. Ez a dal arról szólt, hogy elvesztette a lányt, hogy nem küzdött eléggé a szerelmükért és most vezekelt. A lány olyan volt az életében, mint egy forgószél és az elveszítése csak szélcsendet hagyott maga után.

Elmondanám ezerszer,

Hogy mindenhol téged kereslek,

Nélküled az életem

Végeláthatatlan alagút.

Te voltál, aki felemelt,

De most elmentél,

És én újra lent vagyok,

Ahonnan már nincs kiút.

Potyogtak a könnyeim, ahogy véget ért a dal. Szipogva kifújtam az orrom, aztán Dávidra pillantottam és vettem egy mély levegőt.

- Ez a dal fantasztikus - nyögtem ki, mire elmosolyodott.

- Örülök, hogy tetszik és, hogy ilyen hatást váltott ki belőled - fogta meg az asztalon pihenő kezemet. - Nem ismertelek a Forgószél előtt, mégis tudtam, az első pillanatban, amikor megláttalak, hogy ez a dal a tiéd.

- És most?

- Hát, ezúttal is aktuális lesz, hisz mondhatni elvesztettelek nem? - kérdezte, mire egy pillanatra görcsbe ugrott a gyomrom. - Akkor a forgatókönyv - húzódott hátra. - Ezúttal stúdióban vennék fel, amit egy hálószobának rendeznénk be. Mint múltkor most se csak táncolnod kéne, hanem színészkedned is egy kicsit. Lennének bejátszások, hogy milyen volt régen együtt. Gondolj itt bármire, amit a szerelmesek csinálnak. Például épp a sminkedet csináltad a tükör előtt, én pedig mögéd lépve vissza akartalak csábítani az ágyba, aztán te eltűntél, ott maradtam egyedül és össze törtem a tükröt.

- Ó értem - bólogattam. - Mikor lenne a klipforgatás?

- Hétfőn délelőtt - pillantott rám a száját elhúzva. - Mit gondolsz, el tudsz szabadulni a suliból?

- Kizárt dolog - ráztam meg a fejem azonnal. - Megint sikerült pont matekórán írnod - húztam be a fejem vörös arccal.

- Hogy lehetsz ilyen peches? - röhögte el magát hitetlenkedve. - Várj, akkor megint visítoztál? - vonta fel a szemöldökét.

- Kicsúszott egy Úristen - vontam meg a vállam. - Ne vigyorogj már - dobtam meg a szalvétámmal. - Van fogalmad róla, hogy mit kell átélnem minden egyes matekórán miattad?

- Nem, de esküszöm, hogy szeretném látni - vágta rá röhögve.

A szememet forgatva ittam meg a maradék üdítőmet, aztán elővettem a pénztárcámat, Dávid nevetése pedig abban a pillanatban elhalt.

- Tedd csak vissza!

- Megdumáltuk, hogy legközelebb én fizetek!

- De akkor azt hittem, hogy nem lesz legközelebb - tiltakozott.

- Kösz - húztam össze a szemem tettetett sértettséggel.

Dávid mosolyogva csóválta meg a fejét és egy laza csuklómozdulattal elővette a kártyáját majd fizetett a hozzánk lépő felszolgálónak. Dühösen kísértem végig a szememmel a jelenetet, majd visszadobtam a táskámba a pénztárcámat és az asztalra könyökölve Dávidra szegeztem a tekintetem.

- Tudod, hogy utálom, ha helyettem fizetnek.

- Én pedig azt utálom, ha egy lány nem engedi meg, hogy fizessek. Sérti a férfiasságomat - támaszkodott az asztalra.

- Szar lehet - mosolyogtam rá és a telefonomra pillantottam.

Véget ért már vajon a film? Írjak Eriknek, hogy jöhetnek vagy várjak még?

- Le akarsz rázni - állapította meg.

- Nem dehogy - kaptam fel a fejem. - Csak azon gondolkodtam, hogy meddig tart a film, amire Erikék beültek.

- Hazavihetlek én is, ha gondolod - ajánlotta fel.

- Nem kell, köszi.

- Akkor legalább azt engedd meg, hogy a plázába elvigyelek. Melyikbe mentek?

- MOM Park.

- Szuper. Pont útba esik - pattant fel vidáman.

Így esett, hogy fél órával később Horváth Dávid oldalán sétálgattam a plázában. Voltak, akik megbámultak minket, de korántsem olyan zavaróan, mint mondjuk Amerikában a hírességeket. Magyarországon az volt a jó, hogy itt nem loholtak az ember nyomában a firkászok, hogy aztán kínos helyzetbe hozzák a hírességet, vagy éppen megfenyegessék olyan képekkel, amiknek nem lenne szabad napvilágot látniuk.

- Tudod, mi tetszik nekem? - kérdezte hirtelen és felpróbált egy napszemüveget, ami rohadt jól állt neki.

- Ez a napszemüveg? - tippeltem, mire nevetve bólintott és lejjebb tolta a szemüveget, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Hogy jöttél rá? Nem amúgy, az tetszik, hogy könnyedén kezeled. Az előző barátnőm Barbi ő a médiában nőtt fel, ő túlságosan is vágyott a figyelemre, a korábbiak pedig vegyesek voltak. Volt, aki kijelentette nem akar szerepelni, más pedig rajtam akart felkapaszkodni. Tetszik, hogy te nem olyan vagy.

- Örülök, hogy így gondolod, de mi nem járunk. Nem a barátnőd vagyok, csak a barátod - sütöttem le a szemem.

- Tudom - válaszolta, mire ránéztem és azonnal elvörösödtem a tekintete láttán. - Személyesen kellett volna elmondanom - nyúlt az arcom felé és az ujja hegyével gyengéden megcirógatta az arcomat.

- Nagy pech - hallottam Erik hangját mire felkaptam a fejem, de nem hátráltam el Dávidtól, mert azzal csak okot adtam volna az Erik hangjában megbúvó féltékenységnek.

- Biztos te vagy Erik, Ella sokat mesélt rólad - mosolygott rá Dávid.

- Valóban? - villant rám a tekintete.

Álltam a pillantását és végül ő volt az, aki előbb elfordult, ajkát összepréselte majd Dávidra nézett.

- Mehetünk? - kérdeztem, mire Erik rám nézett.

- Biztos, hogy velem akarsz hazamenni?

- Állj le! - sziszegtem rá és Dávidra pillantottam. - Akkor a kedd jó lesz ugye?

- Megpróbálom átrakni, majd értesítlek - biccentett.

- Köszi - mosolyogtam rá hálásan. - Szia, Dávid - köszöntem el és karon ragadtam Eriket.

Bius a bolt előtt várt minket, tekintete ide oda járt köztem és Erik között, majd mellém szegődött és a parkoló felé tartva megpróbált kifaggatni arról, hogy mi történt. Nem sok mindent mondtam neki, csak annyit, hogy kérdezze a bátyát, hisz ő féltékenykedett nem én. Erik egész úton hallgatott, a csendet a Nickelback fronténekesének a hangja törte meg. Szerettem volna elmondani neki, hogy a kedvenc dalára csináltam meg a koreót, amit majd remélhetőleg előadhatok a Jégszínház székhelyén, de amint kinyitottam a szám, feljebb tekerte a hangerőt ezért inkább hallgattam. Hozzájuk mentünk először, Bius egyből kipattant a kocsiból, mert már nem bírt tovább egy levegőt szívni velünk, így kettesbe maradtunk. Én, Erik és a Nickelback.

- Nem akarsz valamit mondani? - halkította le a zenét, mire ránéztem.

- Nem?

- Az szuper - nyugtázta.

- Illetve mégis. Megmondtam neked, hogy elüldözöl ezzel a viselkedéssel, mégis csinálod!

- Simogatta az arcodat és úgy nézett rád! Nekem ne mond, hogy csak bemagyarázom magamnak!

Idegesen néztem rá majd ki az ablakon, végül fújtatva beletúrtam a táskámba és odadobtam a papírfecnit.

- Ezt írta nekem az első forgatáson látod? És én mégis itt vagyok veled! Ha vele akarnék lenni, gondolod, hogy ezt megmutattam volna? - meredtem rá.

Erik összepréselt szájjal olvasta el, aztán összegyűrte, kilökte a kocsiajtót és kiszállt. Csodálkozva tettem én is ezt, majd hitetlenkedve felröhögtem, amikor láttam, hogy kibont egy csomag gyufát és meggyújtja a kis papírlapot.

- Megnyugodtál? - kérdeztem, mire rám emelte a tekintetét és az arca kisé megenyhült.

- Tényleg nem mutattad volna meg, ha fontos lett volna - lépett közelebb hozzám.

- De nem fontos! - néztem a szemébe. - Lehet, hogy imponál, de nem fontos!

- Ella bocsi, de anyu szólt, hogy szóljak, neked hétfőn jön a krémed - kiáltotta felém Bius.

- Rendben, köszi - kiáltottam vissza. - Menjünk be, bunkóság lenne nem köszönni - húztam Eriket magam után.

Erik úgy követett engem, mint akinek a fogát húzzák. Mintha én laktam volna itt, nem is ő, annyira nem akart bemenni a saját házába. Én viszont rendíthetetlen voltam, beléptem a gyönyörű otthonába és egyből szembe találtam magam egy öltönyt viselő jóképű férfivel, aki nem más lehetett, mint Erik édesapja.

- Jó napot. Pap Gabriella vagyok - mosolyogtam.

- Szia, Ella. Király Ernő - mosolygott rám kedvesen. - Megnőttél. Mikor utoljára láttalak, kb. ekkora voltál - mutatott maga mellé.

Csodálkozva pillantottam a kezére, amit a dereka mellé tett. Lehetséges lenne, hogy ismertük egymást? Talán tényleg Erik volt az a kisfiú, akivel az oviban nagyon szoros kapcsolatot ápoltam? De ha igen mi történt? Miért távolodtunk el egymástól?

- Apa - morogta Erik, mire Ernő feltartotta a kezét és a nappaliba ment Vikihez és a kisfiához.

- Apa? - vontam fel a szemöldököm és Erikre néztem.

- Köszöntem.

- Na, persze!

- Mondom - vigyorgott rám és a kezemet megfogva elkezdett a szobája felé húzni. - Szia, anyu a szobámban leszünk - kiáltotta el magát.

- Max te - húztam el a kezem és beléptem a nappaliba.

Erik morgolódva követett engem majd levágta magát a kanapéra Bius mellé, én pedig megöleltem Vikit és lehuppantam a földre a kisherceg mellé, aki érdeklődve kapott a karkötőm iránt. Életemben először vettem le a karkötőt, amit még Gergőtől kaptam, hogy Beni játszhasson vele és olyan érzés volt, mintha elveszítettem volna egy végtagomat. A nyolcadikos ballagásomra kaptam ezt a karkötőt, akkor még csak egy medál volt rajta, egy jégtánccipő, mostanra viszont már rengeteg új medállal gazdagodott, amiket mind külföldön vásároltam. Eifel torony, teve, Akropolisz minden országból ahol Gergővel jártam hazahoztam magammal egy darabot, amit minden nap a csuklómon viseltem. Talán butaság, de ezek a medálok voltak számomra a bizonyítékok, hogy azokat a napokat nem csak álmodtam, hanem valóban átéltem.

- Jaj, nem szabad megkóstolni - szóltam rá kedvesen, mire felnézett rám azokkal a barna szemekkel és édes mosolyra húzta a száját. - Nem édesem, hiába mosolyogsz így, akkor sem ehető - mosolyogtam vissza rá és a kezemet nyújtottam a karkötőmért.

- Nem vagytok éhesek? Rendelhetünk pizzát - vetette fel Viki.

- Biusnak nem kell semmi, degeszre ette magát popcornal és Mekivel - vigyorgott Erik.

- Bagoly mondja - kapott levegő után Bius és Erikre vetette magát.

Nevetve néztem őket, ahogy birkóznak, majd Erik kerekedik felül azzal, hogy elkezdte csikizni Biust. Gergővel mi is pontosan ilyenek voltunk a balesete előtt, utána már nem igazán baromkodtunk, mert mindketten féltünk. Egyetlen egy rossz mozdulat is végzetes lehetett Gergő számára.

- Akkor Ella dönt. Kérsz pizzát?

- Ó, nem köszi, én már úgyis indulni akartam haza csak beugrottam a krémért - mosolyogtam zavartan.

- De hisz csak most jöttél - tiltakozott Ernő. - Maradj!

- Hát... - pillantottam Erik felé, aki folyamatosan rázta a fejét, hogy bele ne menjek. - Rendben van - mosolyogtam Vikire.

20:00

Álmosan pislogva feküdtem Erik mellkasán és megpróbáltam ébren maradni, tekintetemet a Tv-re szegeztem és koncentrálva próbáltam együtt haladni a filmmel. Ugyan én választottam a filmet, de nagyon fáradt voltam, köszönhetően annak, hogy egész éjszaka a padláson voltam és az új koreográfiát gyakoroltam a Nickelback What are you waiting for című dalára. Ezzel a dallal álmodtam és azonnal megrohantak az ötletek, lelki szemeim előtt láttam magam a jégen siklani erre a dalra. Biztos voltam a sikerben, a koreográfia ütős lett és alig vártam, hogy a jégen is elpróbálhassam. Holnap szerintem el is megyek a csarnokba és majd úgy megyek át Erikék meccsére.

- El ne aludj, csak miattad nézem a szépfiút. Ha rajtam múlna, Vámpírnaplókat néznénk - simogatta meg a karom Erik.

- Most nem Zac a lényeg, hanem a kislány - mutattam a lányra, aki épp az erdőben menekült az őt üldöző ember elől.

A Tűzgyújtót néztük és Isten a tanúm rá, hogy nem tudtam, hogy Zac Efron az egyik szereplő benne. Csak megtetszett a címe és ennyi, de a vége felé közeledve kezdtem elveszteni az érdeklődésemet. Sőt egy ideje már azon agyaltam, hogy hogyan kéne cselesen rávenni Eriket arra, hogy náluk alhasak, anélkül, hogy nekem kéne megkérnem őt. Az lenne a legegyszerűbb, ha simán elaludnék, akkor lehet, hogy nem küldene haza. Bár lehet, hogy felébreszt, ki néztem belőle, hogy megteszi.

- Apa és Erika biztos örülnek, hogy övék a ház - jegyeztem meg és felülve belekortyoltam az asztalon lévő pohár gyümölcslébe.

- Vagy hamarosan fegyverrel a kezében ront be, téged követelve - vetette fel.

Morgolódva dőltem vissza a mellkasára, egyik lábamat átvetettem rajta, kezemmel átöleltem a kezét és a Tv-re szegeztem a tekintetem.

- Te vagy az első, akinél otthon érzem magam - szólaltam meg, mire Erik elnevette magát. - Komolyan beszélek. Atival nem volt ilyen. Mindig nálunk voltunk, vagy mamánál, tényleg mamát még nem is ismered. Majd holnap bemutatlak neki. De tényleg nem volt még ilyen.

- Bökd ki, hogy mit akarsz - nézett a szemembe mosolyogva.

- Semmit - vontam meg a vállam és a tekintetem vissza vándorolt a Tv-re. - Hétfőn elkezdjük gyakorolni a halálforgást, bukósisakkal meg minden.

- Rendben főnök.

A film vége után, Erik felkapcsolta az éjjeli lámpát, és nyújtózkodott egy nagyot, majd kiment a mosdóba én pedig miután írtam Biusnak átmentem hozzá.

- Nem szeretnél itt aludni? - kérdezte, amint beléptem a szobába.

- Ha a bátyád is úgy szeretné, akkor, de szívesen - mosolyogtam rá és leültem az ágy szélére. - Holnap jössz a meccsre?

- Szeretnék, de tanulni kell. Anya nem enged, mert az estébe nyúlik - sóhajtott fel panaszosan. - De talán te beszélhetnél vele.

- Én?

- Igen! Mert eddig azért nem engedett, mert Erik a pályán volt és nem volt ki velem legyen, de most itt vagy te! Kérlek! Kérlek!

- Nem, eszedbe ne jusson - lépett be a szobába Erik. - Nem fogod Ellit bébiszitterként használni.

- Ugyan már - néztem Erikre összehúzott szemekkel. - Miért ne jöhetne? Velem lesz.

- Mert a húgom csak azért jönne, hogy a bátyádon tudja legeltetni a szemét - forgatta meg a szemét, mire elnevettem magam és Biusra néztem, aki elvörösödött és Erikhez vágott egy párnát.

Kezdetét vette a párna csata és engem se hagytak ki a buliból. Hangosan nevetve dobáltuk egymásnak a párnákat, megpróbáltunk kitérni előle, aminek a következménye az lett, hogy az egy ilyen dobásomnál Bius sminkszerei eldőltek és néhány leesett a földre. Folyamatosan bocsánatot kérve segítettem neki összepakolni a dolgait, de közben alig bírtam megállni nevetés nélkül.

- Apud üzent - szólalt meg hirtelen Erik, mire felkaptam a fejem. - Azt írta, hogy ha már eddig nem vittelek haza, akkor ma már ne tegyem és kifejezetten kérte, hogy egy ágyban aludjak veled - vigyorgott rám és ledobta a telefonját az ágyra.

- Az utolsó tuti nem igaz, de rendben van. Elfogadom a meghívást - vigyorogtam rá és hozzá mászva a térdére könyököltem.

- Milyen meghívást? - röhögte el magát és a fülem mögé tűrte a laza kontyból kibomló tincseket. - A nyakamon maradtál - hajolt felém, hogy megcsókoljon, de én elhúztam a fejem és dühösen ránéztem.

- Ha ennyire zavarok, akkor akár haza is mehetek!

- Oké - biccentette szórakozottan, mire eltátottam a szám, ő pedig nevetve felém nyúlt. - Vicceltem főnök. Tudod, hogy maradhatsz.

- Na, persze - húztam el a szám és elhúzódtam az érintése elől.

- Hé, Elli...

- Igen?

- Szeretnél itt aludni?

- Igen - húztam boldog vigyorra a szám és most már hagytam, hogy magához húzva megcsókoljon.