-         Na, ez nem is olyan rossz – nevetett fel boldogan Erika és pacsira nyújtotta a kezét, mi pedig Erikkel belecsaptunk.

Tegnap Erikkel rengeteget gyakoroltunk nálunk a padláson, kipróbáltunk minden emelést, vagy ezerszer feldobott engem a levegőbe, aztán vagy elkapott, vagy sem. Persze nem gondoltam azt, hogy egyből el fog kapni, ezért nem is haragudtam rá, folyamatosan bíztattam, aztán a tizedik dobás alkalmával elkapott és szorosan átölelt. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ő örült jobban neki vagy én, de a sikertől felbuzdulva egyre gyorsabban tanult, míg már a szilárd talajon tökéletesen ment a koreográfia.

-         Megnézitek? Felvettem, ahogy kérted – tartotta felém a telefonomat Erika.

-         Naná – kaptam ki a kezéből és a korlátnak dőltem, Erik pedig megállt mellettem, karjával megtámaszkodott mögöttem, így a hátam a karjának simult, és az illata körbe ölelt.

Elindítottam a videót, kritikus szemmel néztem magunkat és a fejemet csóváltam minden egyes baki láttán, de ahhoz képest, hogy jégen először táncoltuk el, nem is voltunk rosszak. Eriken még látszottak a bizonytalanság jelei, amiken még dolgozni fogunk, de ha így haladunk tovább decemberre tökéletesek leszünk. A sok gyakorlás meg fogja hozni a gyümölcsét.

-         Valami hiányzik – kaptam fel hirtelen a fejem és Erikára néztem. – Nem tudom mi, de valami hiányzik, amitől nem kerek az egész. Annál a résznél, amikor nem énekel Ross, ez nem ide való – tekertem az említett részhez.

-         Szerintem tök jó elem – hajolt közelebb hozzám Erik. – Ráadásul valamiért ez az, ami a legjobban megy.

Na, igen. Erik már elsőre megtudta csinálni az ülőforgást, pedig elmondása szerint soha nem próbálta, mégis úgy csinálta, mint akinek már évtizedes előnye volt. Erikával gyanakodtunk is rá rendesen. Lehetetlen, hogy valaki gyakorlás nélkül meg tudjon csinálni egy ülőforgást vagy egy mérlegforgást.

-         Természetesen nem hagyjuk ki, de kell valami – pillantottam újra Erikára.

-         Tudod te, hogy mi kéne oda, csak félsz felvetni.

-         Ó, a halál…

-         Nem, nem – csóváltam meg a fejem és ide oda kapkodtam kettejük között a fejem. – A halálforgást nem tesszük bele. Igen pont ide passzolna, és illene a sztorinkba is, hiszen a fény megbízott a sötétségben és ezzel megmutatta mindenkinek, hogy a sötétség nem rossz. A fény hitt, a sötétség jóságában és a sötétség elkapta – jöttem teljesen izgalomba, majd szorosan behunytam a szemem és nyöszörögve Erik vállának döntöttem a fejem. – Nem lehet!

-         Mindent lehet főnök, csak akarni kell!

-         Kockázatos!

-         Ha nem kockáztatsz, nem élsz! A nagypapám mindig ezt mondta nekem. Kockáztatni kell ahhoz, hogy olyan életet élj, amilyet megálmodtál magadnak! Gondolkodj el rajta! Hisz tudod, hogy ott leszek és elkaplak. Mindig elfoglak kapni – nézett mélyen a szemembe.

-         Bár ne lennél ennyire meggyőző és piszkosul helyes – suttogtam.

Erik elnevette magát és megpuszilta a homlokomat, aztán mindketten Erikára néztünk, aki leengedte a telefonját és kérdőn megemelte a szemöldökét.

-         Ella, ezzel a forgással tudod hova kerülnél automatikusan, és ha nem lennél rá képes, akkor nem engedném, hogy megtegyétek! De tudom, hogy te képes vagy rá! Együtt képesek vagytok megcsinálni!

A szám szélét rágcsálva néztem hol Erikára, hol pedig Erikre, majd szorosan behunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.

-         Jó legyen. Tegyük be a halálforgást – nyitottam ki a szemem és kisé félve gondoltam bele, hogy milyen következményekkel jár az, hogy ezeket a szavakat kiejtettem a számon.

15:00

A próba után, Erikkel hozzájuk mentünk, ugyanis velem ellentétben ő nem készült váltás ruhával, de én ragaszkodtam hozzá, hogy legalább egy inget vegyen fel, és én is szerettem volna lefürdeni, így hosszas szócsata után, győztesként kerültem ki, ezért álltam most a házuk előtt a számat tátva. Már rengetegszer elbicikliztem a boltba menet a házuk előtt, és mindannyiszor megbámultam, ugyanis stílusában teljesen kitűnt a többi ház közül. A barna faburkolatával, a kovácsoltvas kapukkal, borostyánnal benőtt kerítéssel úgy nézett ki, mint egy herceg vadászháza. Ha egy hercegé nem is, de mondjuk Chris Hemsworth Magyarországi kúriájának el bírtam volna képzelni. A házat oldalról közelítettük meg, Erik beállt a motorjával három másik autó mellé, majd a motornak támaszkodva hagyta, hogy kigyönyörködjem magam. Mert volt mit nézni rendesen. Gyönyörű sziklakert fogadott, kültéri medence, jakuzzi és egy pihenősarok, aminek fedett teteje megvédte a bútorokat. A járda macskakövekből volt kirakva, amik mentén nap által feltöltődő lámpások voltak leszúrva és a levegőben az őszirózsa finom illata terjengett, ami színessé varázsolta az udvart.

-         Oké, gyere – elégelte meg a csodálatomat Erik és a kezemet megfogva a teraszajtóhoz vezetett.

-         Gyönyörű az otthonod – suttogtam.

-         Várd ki. Belül még nem láttad – válaszolta és fére húzta a teraszajtót.

Az ajtón belépve a konyhába találtam magam, ami szintén barna faburkolattal volt bevonva, a padlót pedig halvány barna metlaki fedte. A konyhabútort meglátva felcsillant a tekintetem és tökéletesen el tudtam magam képzelni, ahogy ott tüsténkedek és sütit sütök. Talán lesz is rá alkalmam, Erik édesanyjával. A konyhában nem bírtam sokáig nézelődni, mert Erik egyre csak húzott maga után, ki az előtérbe, majd végig egy folyosón, végül belökte az utolsó ajtót, de mielőtt beléphettünk volna, kinyílt egy másik.

-         Erik hazajöttél? – kérdezte egy kedves hang, mire Erik kellettlenül motyogva hátranézett.

-         Ja. Szia, anyu – köszönt.

Kíváncsian pillantottam Erik édes anyjára, aki kilépett egy ajtón és ugyanolyan kíváncsian, mint én őt szemügyre vettük egymást. Erik édesanyjának dús barna haja volt, mandulavágású szeme, ami pont olyan árnyalatú volt, mint a fiáé, arca tökéletesen aszimmetrikus, sehol egy pattanás vagy bőrhiba. Gyönyörű volt és a kedves mosolyával azonnal belopta magát a szívembe. Úgy tűnt, hogy Erik édesanyja is feltérképezett magának, és amikor láttam, hogy tetszettem neki, megkönnyebbülten ellazultam. Soha nem estem még át ilyenen, eddig senki sem mutatott be az édesanyjának és fogalmam se volt, hogy mit kéne tennem. Eriktől nem várhattam segítséget, mert látszott rajta, hogy szíve szerint elkerülte volna ezt a találkozást.

-         Helló. Királyné Marsi Viktória vagyok – mentette meg a helyzetet Erik édesanyja és puszit nyomott az arcomra.

-         Jó napot. Én pedig Pap Gabriella, de simán csak Ella – mosolyogtam zavartan.

-         Á, csak semmi jó napot. Simán lehetnék a nővéred is – nevette el magát. – Tegezz nyugodtan – érintette meg a karom.

-         Rendben. Gyönyörű a házatok. Tetszik, hogy minden faburkolatos, olyan megnyugtató – fordultam körbe.

-         Vagy inkább giccses – morogta Erik. – A család többi része nem jön bemutatkozni? – pillantott Vikire felvont szemöldökkel.

-         Mi bajod? – szegeztem neki a kérdést, mire feltartotta a kezét és behátrált a szobájába.

-         Még le akartál tusolni.

-         Mindjárt megyek, de nem vagyok olyan modortalan, hogy berongyolok a szobádba és használom a vizeteket, úgy, hogy édesanyád meg sem ismert – szaladt magasba a szemöldököm. – Addig tusolj le te! Büdös vagy, ami engem nem zavar, de az étterem vendégeit annál jobban fogja.

-         Még parancsol nekem a saját házamba. Az eszem megáll – röhögte el magát és becsukta az ajtót.

Viki szórakozott mosollyal az arcán nézett rám, amikor elszakítottam a tekintetem a csukott ajtóról és ránéztem. Nem sokáig bírtam állni ezt a sokatmondó tekintetet, lesütöttem a szemem és megdörzsöltem a karom.

-         Talán egy kicsit tényleg erős volt…

-         Ugyan. Ha tudnád mennyire jó látni, hogy ezúttal nem egy egyéjszakás kalanddal állított haza – legyintett. – Figyelj csak. Ahogy elnézem küzdsz a pattanásokkal. Ajánlhatok neked egy terméket?

-         Neked is attól ilyen gyönyörű a bőröd?

-         Igen – bólintott csillogó szemekkel. – Nyugodtan, fürödj meg és öltözz át, aztán beszélgetünk, de ha siettek, akkor holnap is beugorhatsz, szívesen látunk. A család többi részét pedig visszatartom – forgatta meg a szemét és a csukott ajtó felé pillantott.

-         Köszönöm, azt hiszem élek a lehetőséggel, de csak próba után tudok jönni.

-         Semmi gond. Én itthon vagyok, még egy jó ideig. Valakinek babáznia is kell.

-         Van kisbaba? – csillant fel a tekintetem azonnal. – Mennyi idős?

-         Egy éves lesz két hét múlva.

-         De szuper. Szívesen megismerkednék vele, ahogy Erik többi családtagjával is. Nagypapa már sok jót mesélt, Erik nagypapájáról és erről a családról.

-         Ki a nagypapád?

-         Pap Ferenc.

-         Nocsak – ragyogott fel az arca egy pillanat alatt. – Akkor te Pap Zoltán lánya lennél?

-         Igen – bólintottam és kisé értetlenül néztem rá.

Miért lett hirtelen ilyen jókedvű? Szerettem volna megkérdezni tőle, de ekkor Erik lépett ki az ajtón, fekete nadrágban, sötétkék ingben, aminek az ujját gombolta éppen, tökéletesen belőtt hajjal majd felpillantott és megemelte a szemöldökét.

-         Megfelelő leszek Elli? – nézett mélyen a szemembe.

-         Tökéletes leszel – suttogtam.

16:00

Az ilyen összeülős, vacsorás alkalmak, mindig fájdalmasan hosszúak voltak, ugyanakkor ezek voltak azok az alkalmak, amikor megpróbáltunk a másikon felül kerekedni. Eddig nem igazán törtem magam, annak érdekében, hogy én legyek a jobb, hisz tudtam, hogy Móni a legmenőbb ruháival úgyis lepipál engem, éppen ezért inkább a sikereimmel próbáltam legalább egy kis elismerést kicsikarni az anyámból. Sosem sikerült, totálisan érdektelen volt, még csak nem is gratulált, hogy megnyertem az Európa bajnokságot Karesszal. Zsombor volt az, aki a család nevében küldött nekem egy csokor rózsát, de ennyi. Most viszont ahelyett, hogy apu hozott volna, vagy busszal jöttem volna egy kék Audival érkeztem és csodával határos módon pont találtunk egy parkolóhelyet az étteremmel szemben. Lehajtottam a szemellenzőt, megnéztem magam a tükörben, beletúrtam a hajamba, bekentem szájfénnyel az ajkam, majd Erikre pillantottam, aki a homlokát ráncolva figyelt.

-         Mindezt azért, hogy megszerezd anyád figyelmét? Elli, ha eddig nem törődött veled, akkor ezek után ne is akarjon. Eméssze csak őt a bűntudat, amiért elfordult a lányától.

-         Neked mi a gondod anyukáddal? – kérdeztem figyelmen kívül hagyva azt, amit mondott.

-         Négy óra van. Menjünk – szállt ki a kocsiból, majd megkerülte az autót, kinyitotta nekem és kisegített. – Megfogtad velem az Isten lábát – kacsintott rám és magához vonva csókot lehelt a nyakamra.

-         Azért nem kell ennyire túlzásba esni – csúsztattam a mellkasára a kezem és rámosolyogtam. – Jól nézek ki?

Erik a kezemet fogva hátrált egy lépést, tekintete végig söpört rajtam és elismerően elmosolyodott. Sötétkék alkalmi overált húztam, aminek felső része fehér volt és sötétkék csipke díszítette, amitől egyszerre volt elegáns, de mégsem feltűnő. Hajamat begöndörítettem, sminket pedig épphogy csak tettem, de amit raktam pont elég volt.

-         Egy Istennő vagy Elli, maga Aphrodité – kulcsolta össze az ujjainkat és a New York Café bejárata felé kezdett el húzni.

Na, igen. A New York Café, anya kedvenc étterme, ahova minden évben eljött, legalább kétszer. Egyszer a szülinapján, egyszer pedig a Zsomborral való évfordulóján. Bezzeg apuval soha nem jártak ilyen helyekre.

-         Üdvözölöm önöket a New York Caféban. Milyen névre van foglalás? – lépett hozzánk egy hostess lány kedvesen mosolyogva.

-         Szatmári Zsombor – válaszoltam, mire a lány lepillantott a kezében lévő lapra, majd bólintott egyet és felnézett.

-         Kövessenek.

Mi pedig követtük őt. A szemem sarkából Eriket figyeltem, de nagyon úgy tűnt, hogy számára is megszokott volt itt ünnepelni egy szülinapot, pedig szívesen megnéztem volna a reakcióját.

-         Melyik a családod? – hajolt hozzám Erik, mire körbe néztem anyáékat keresve, majd a tekintetem megállapodott a családomon.

Anyu ült az asztalfőn, barackszínű ruhában, elegáns kontyba rendezett hajjal, amin látszott, hogy frissen volt szőkítve, majd Zsomborra néztem, aki mellette ült, végül pedig Mónira és Atira, akik egymás mellett ültek. Nem volt velük kísérő, ettől pedig nem tudtam vagy érezzem magam kényelmetlenül vagy örüljek, amiért így alakultak a dolgok. Mónin egyébként egy halványrózsaszín ruha volt, haját ugyanolyan kontyba tűzte, mint anyáé és éppen összenevettek valamin. Ati pedig, előre dőlve nézett engem, majd a tekintete Erikre villant, aztán vissza rám. Hidegen viszonoztam a tekintetét, majd elfordultam tőle.

-         Ott középen – biccentettem az irányukba.

Erik egy pillanatra megtorpant, tekintete ide oda járt köztem és az asztaltársaság között, a döbbenet ezúttal az arcára volt írva.

-         Édesanyád Budai Anna? A színésznő? Mellette pedig Szatmári Zsombor? Miért nem mondtad?

-         Mert kurvára utálom, ha általuk ítélnek meg az emberek – suttogtam a padlóra meredve.

-         Kérem, jöjjenek – szólított fel minket a hostess mosolyogva, de kisé türelmetlenül.

-         Megyünk már!

Mozgásra ösztökéltem Eriket és odasétáltunk az asztalunkhoz.

-         Sziasztok – köszöntem mire minden arc felénk fordult.

-         Ella. Nem sietted el – köszöntött Móni kedvesen mosolyogva, vagyis inkább vicsorogva.

-         Jobb később, mint soha – viszonoztam a mosolyát.

-         Lányok. Legalább ma ne – kérte Zsombor és felállt. – Szatmári Zsombor vagyok – mutatkozott be Eriknek.

-         Király Erik, ennek a gyönyörű lánynak a hercege – rázta meg Zsombor kezét. – Akire várni minden percet megér – tette hozzá, mire elmosolyodtam.

-         Boldog Szülinapot anyu – nyújtottam felé az ajándékomat, amiben apu segítségét kértem.

Hiába váltak el és hiába telt el azóta rengeteg idő, apu még mindig tudta, hogy anyának mi okozott örömet. Éppen ezért amikor anyu száraz mosollyal elvette a borítékot, majd belenézett, arcán egy pillanatra őszinte öröm suhant át látva a Hotel Kapitányba szóló két főre szóló egy hetes jegyet. Nem volt olcsó, de legalább nem mondhatták azt, hogy figyelmen kívül hagytam anya 40. születésnapját.

-         Köszönöm – nézett fel rám hálásan, hosszú idő után az első őszinte mosollyal.

-         Szívesen – mosolyogtam vissza rá, bár az én mosolyom kevésbé volt őszinte.

Erik lágyan megérintette a könyökömet és kihúzta nekem az egyik széket, pechemre pont azt, ami Atival szemben volt, így amikor leültem, a tekintetem óhatatlanul is összeakadt az övével. Az a zöld szempár sok álmatlan éjszakát és boldog percet okozott nekem és sajnos ezeket a pillanatokat nem tudtam csak úgy semmisé tenni. Pedig azt kívántam, bár kitörölhettem volna Atit az életemből, a rengeteg csókot, az éjszakai beszélgetéseket. Mindent, tényleg mindent szerettem volna semmisé tenni.

-         Rég láttalak – szólalt meg.

-         Ne lepődj meg rajta – vágtam rá a kelletnél kicsit élesebben, mire Erik keze a combomra siklott és gyengéden megszorította.

-         Minden rendben Elli? – kérdezte a fülemhez hajolva és egy gyengéd puszit lehelt az arcomra.

-         Aha – bólintottam és rámosolyogtam.

-         És mond csak Ella, hol ismerkedtél meg a barátoddal? – dőlt előre Móni kíváncsian. – Vagy csak fizettél neki, hogy ma elkísérjen? – villant meg a tekintete.

Csak az tartott vissza attól, hogy Mónira borítsam az asztalt, hogy Erik szorítása erősödött a combomon, valamint az, hogy a tekintetem összeakadt Zsomboréval, aki könyörögve rázta a fejét. Láttam rajta, hogy ezúttal amúgy nekem adott igazat, és ettől valamicskét megnyugodtam. Nyugalmat erőltettem az arcomra, Eriknek dőltem, majd rámosolyogtam a pincérre, aki az asztalunkhoz lépett és átnyújtott mindenkinek egy étlapot.

-         Inni mit hozhatok?

-         Szerintem a pezsgő jó lesz ugye? – kérdezte anyu vidáman, mire bólintottam és fellapoztam az étlapot.

-         Amúgy a kérdésedre a válasz, Elli az első percben magába bolondított, amikor megláttam. Olyannyira, hogy a kedvéért még korcsolyát is húztam, hogy elmenjek vele a világbajnokságra. Ellinél tehetségesebb táncos a földön nincs – jelentette ki Erik kedves mosollyal az arcán. – Büszke lehet rá – nézett Erik egyenesen anyura.

Anyu, aki amúgy a wellness prospektusát böngészte, most felpillantott és zavartan bólintott, de nem mondott semmit. Ezt furcsáltam ugyanis máskor Mónival karöltve piszkáltak engem, bár ő mindig a kedves szavak mögé bújtatta a bántást, most viszont mintha visszafogta volna magát. Vagy az miatt, mert örült az ajándéknak és úgy gondolta most békén hagy, vagy pedig Erik miatt. Egy idegen előtt csak nem lehetett pióca. Erik vállának dőltem és megpusziltam az arcát, aztán belemélyedtem az étlapba és hallgattam, ahogy Zsombor megpróbált életet vinni az asztaltársaságba. Kérdezett engem, hogy hogy megy a jégtánc, érdeklődött Erik felől, majd hosszasan elbeszélgettek a fociról, amibe már Ati és Móni is becsatlakozott. Hiszen Móni sportolt, és mivel sportolt ő mindent tudott a fociról és most villogott rendesen a tudásával. Pech, hogy Erikről totálisan leperegtek a szavai. Szórakozott mosolyra rándult az ajkam, amikor Erik burkoltan beszólt egyet Móninak, majd felpillantottam és a tekintetem összeakadt Atiéval.

-         Mi van Karesszal? – kérdezte félre billentve a fejét.

-         Karesz elköltözött.

-         Megtehette volna korábban is – mosolyodott el gúnyosan, mire haragosan megvillant a tekintetem és ökölbe szorult a kezem.

-         Ne kezd el megint! Kurvára nem volt közöttünk semmi és ezt te is jól tudod!

-         Ja azért aludtatok együtt, szerelmesen összebújva – bólogatott Móni megértően. – Én is rengeteget alszok a barátaimmal összebújva.

-         Nem, te nem csak alszol – morogtam.

-         Lányok! – szólt ránk Zsombor. – És Ati! Ne generálj felesleges veszekedést!

Az ajkamba harapva lesütöttem a szemem és kedvetlenül hátra dőltem, majd Erik vállára hajtottam a fejem és szorosan behunytam a szemem. Csak éljem túl édes Istenem!

-         Én csak kíváncsi voltam – tiltakozott Ati. – Furcsa volt, hogy nem Karesz megy vele a bajnokságra.

-         Ja, nem Karesz, egy sokkal jobb megy vele és el is hozzuk az első helyet – vigyorgott Erik magabiztosan. – Amúgy ha jól tudom, ti jártatok – fürkészte Atit kíváncsian.

-         Jól tudod – mosolygott vissza Ati.

Tekintetem ide oda járt Erik és Ati között. Az előbbi magabiztosan ült mellettem, kezével a hajamat birizgálta, hol rátekerte az ujjára hol lecsavarta, velem szemben pedig Ati megpróbált magabiztos lenni, de sütött róla a… féltékenység? Hogy lehetett Ati féltékeny? Hisz ő volt az, aki megcsalt engem, bármennyire is próbálja beállítani azt, hogy én is hibás voltam, mert én meg Karesszal csaltam meg. Nem! Ő volt az és most mégis féltékenységtől rángó arccal ült. A féltékeny arcát volt alkalmam rengetegszer látni, így semmit sem értettem félre. Ati féltékeny volt és ez pár hónapja még kiváltott volna belőlem egyfajta örömet, de most nem éreztem semmit, csak döbbenetet.

-         Hm… oké, akkor neked kell köszönetet mondanom.

-         Köszönetet?

-         Aha. Köszi, hogy szakítottál vele, mert így már csakis az enyém – vigyorgott Erik.

Ati tekintete rám villant, mire lesütöttem a szemem és az ajkamba haraptam, hogy elrejtsem a széles vigyoromat. Bár nem mondtam Eriknek, hogy ilyen szinten játssza el, hogy a barátom, de nem volt ellenemre, mert így az alakítása csak még hihetőbb volt. A pincér újból hozzánk lépett, mindenkinek töltött pezsgőt, aztán felvette a rendelésünket és távozott.

-         Nos, akkor koccintsunk Annára – emelte meg a poharát Zsombor.

-         Boldog Szülinapot anyu – mosolygott Móni vidáman, mire lefagyva rábámultam.

Anyu? Mióta szólítja ő anyunak az én anyámat? Idegesen emeltem meg a saját poharam, erőltetett mosollyal az arcomon koccintottam, aztán elnézést kértem és a mosdó felé vettem az irányt. Minél távolabb kerültem az asztaltól, annál jobban siettem, majd bezárkóztam az egyik fülkébe és azt tettem, amit ilyenkor szoktam, vagyis mindig, amikor anyával és a családjával kényszerültem időt tölteni. Felhívtam Erikát.

-         Ajaj, az, hogy most hívsz nem a legjobb – szólt bele azonnal.

Azon se lepődtem volna meg, ha a telefon folyamat ott lett volna a kezében, a hívásomra várva.

-         Anyának szólította. Mióta szólítja az a nőszemély anyának? – kérdeztem idegesen.

-         Mármint Móni anyukádat?

-         Igen, elkezdi, hogy boldog szülinapot anyu! Érted? Anyu! Nem érdekel az egész, hívja őt anyunak nyugodtan, csak az csesz fel, hogy Erik előtt megpróbál engem beállítani a szarnak. Mindent elkövet, hogy én legyek a rossz testvér a történetben és ez kurvára idegesít – hadartam el egy szuszra. – A másik meg. Mit hoz fel az Ati? Kareszt, meg, hogy korábban is leléphetett volna. Még mindig azt gondolja, hogy megcsaltam vele – túrtam bele a hajamba idegesen.

-         Oké, Ella. Próbálj megnyugodni rendben? Ezt akarják elérni, hogy ideges legyél. Most hol vagy?

-         A női WC-ben.

-         Értem. Szedd össze magad és menj vissza ki. Édesanyád milyen?

-         Meglepő, de normális. Örült az ajándékának, szerintem azért enyhült meg – pislogtam csodálkozva és előre dőltem az ülőkén, aztán sóhajtva felálltam. – Igazából most már jobb, hogy kipanaszkodtam magam.

-         Örülök neki – nevette el magát.

Elköszöntem Erikától, majd kiléptem a fülkéből és pislogás nélkül Atira meredtem, aki a mosdónak támaszkodva állt.

-         Na, nem! Takarodj! – mutattam az ajtó felé dühösen.

-         Emlékszel? Ugyanez a mosdó. Tavaly ilyenkor – lépett közelebb hozzám. – Jók voltunk együtt Ella.

-         Igen emlékszem, pont ezért szeretném, hogy lelépj! – mordultam rá.

-         Akkor tetszett, hogy utánad jöttem. Hát a próbafülke megvan még?

Vörös arccal sütöttem le a szemem, az emlékektől, amik most újra lejátszódtak előttem. Való igaz Atival a kapcsolatom minden volt csak unalmas nem. Ő volt az első fiú az életemben, mellette tapasztaltam meg, hogy mi az, ami tetszett, és mi az, ami nem esett jól. Ati volt az a srác, akivel szerettem tilosban járni, így esett meg, hogy együtt voltunk itt a mosdóban, egy ruhabolt próbafülkéjében és az öltözőben, a csarnokban. Összefontam magam előtt a kezem és dühösen rámeredtem, mire elvigyorodott.

-         Akkor is azért rohantál ide, mert Móni beszólt.

-         Igen valami nem változik. Tudod mi változott csak? Hogy a pasim odakint van, aki kurvára szeretek, mert ő igazán lát engem!

-         Ó, és jönnek a régi sérelmek. Miért én nem láttalak? Mindenki elé helyeztelek téged.

-         Mégis megcsaltál – röhögtem el magam.

-         Miután te és Karesz… nézd, mondhatod nekem azt, hogy nem volt köztetek semmi. Láttam, amit láttam és ugyanúgy te is arra gondoltál volna, amire én, ha láttál volna összebújva aludni egy csajjal.

-         Hát én rosszabbat láttam. Ráadásul azzal a ribanc Rékával. Csodálkozom, hogy nem vagy még nemi beteg – mosolyogtam gúnyosan.

Ati sóhajtva beletúrt a hajába, majd közelebb lépett és a kezemért nyúlt, ám ekkor kinyílt a mosdó ajtaja és Erik lépett be rajta.

-         Most komolyan? – nézett ránk felváltva. – Hogy tehetted Elli? Ráadásul az exeddel – szorította a mellkasára a kezét megtörten.

Láttam rajta, hogy csak szórakozik és valószínűleg végig hallgatta a beszélgetést is, ezért csak rázkódó vállal álltam és hagytam, hogy Ati magyarázkodjon a semmiről.

-         Ellával megbeszéltük a dolgokat.

-         Tényleg? Micsoda öröm. Mi is sokat beszélgettünk a női WC-ben, már ha érted mire akarok kilyukadni – vigyorgott Erik. – Kár a gőzért haver. Ebbe a kapuba már nem fogsz gólt rúgni. Elli az enyém – tárta szét a kezét.

Röhögve léptem oda Erikhez, átkaroltam a nyakát és szorosan hozzá bújtam, aztán hagytam, hogy maga után húzzon ki a mosdóból. Egy arra haladó idős hölgy megbotránkozva nézte, ahogy Erik kezét fogva kiléptem a mosdóból, majd ellépett mellettünk és a hölgy döbbenten felkiáltott, amikor rátalált Atira odabent. Erikkel nem bírtuk megállni nevetés nélkül, egymás kezét szorongatva, nevetve sétáltunk vissza az asztalunkhoz.

-         Ati egy kicsit késik. Fontos dolga akadt – újságolta Erik és kihúzta nekem a széket. – Kösz a tippet Móni – kacsintott a lányra.

-         Mi? – kapkodtam a fejem rémülten. – Te mondtad el? – suttogtam.

Móni unottan megvonta a vállát és kerülte a tekintetem, a nyakát nyújtogatta a bátyát keresve, majd látva, hogy a vállunk folyamatosan rázkódott, ingerülten fújtatott egyet és a bátya keresésére indult. Pár perccel később sietve érkezett vissza, hogy a biztonságiőr ki akarja dobni Atit az étteremből, mert egy a női mosdóban volt, megijesztve ezzel egy idős hölgyet, így Zsombor elsietett, mi pedig ott maradtunk anyával.

-         Melyik darabban játszol most? – köszörültem meg a torkom és próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

-         A Sirályban, én alakítom Irinát Konstantin édesanyját, valamint beugrós vagyok a Mamma miába Donnaként.

A Sirályt említve akaratlanul is mosolyra rándult az ajkam, mert eszembe jutott, hogy kommentálta végig Erik az amúgy unalmas filmet, de a megjegyzéseivel tökre élveztem az egészet.

-         Szuper – mosolyogtam. – Mindkettő fantasztikus, főleg a Mamma mia. Az volt a legnagyobb álmod – idéztem fel.

-         Igen – bólintott zavartan. – És te Erik? Neked mivel foglalkoznak a szüleid?

-         Édesanyám ügyvéd, apu pedig vállalkozó.

-         Mit is mondtál mi a vezetékneved?

-         Király.

-         Hm… érdekes – pillantott rám anyu elgondolkodva. – Nem ő volt az a kisfiú, aki… nem az nem ő volt – válaszolta meg a ki nem mondott kérdését.

Gyanakodva pillantottam Erikre, aki mosolyogva a szemembe nézett és a kezét felemelve megsimogatta az arcomat, majd hozzám hajolt.

-         Meg mertem volna esküdni rá, hogy még szűz vagy, de úgy tűnik a szűzies külső egy bevállaló vadmacskát takar – suttogta a fülembe.

Meleg lehelete csiklandozta a fülemet és a szavaitól azonnal elvörösödtem, karomon felálltak a szőrszállak. Lehet, hogy én gondoltam tovább, de a hangjából úgy vettem ki, hogy szívesen megtapasztalta volna, hogy mire voltam képes. Az a baj, hogy ez a gondolat nagyon is tetszett. Talán túlságosan is. Felé pillantottam, mire elkapta a tekintetem és csak nézett engem csillogó szemekkel.

-         Apád, hogy van? – kérdezte hirtelen anya, mire felkaptam a fejem és csodálkozva eltátottam a szám.

-         Te apa felől érdeklődsz? – csúszott ki a számon.

-         Hát mivel a segítségével intézted el az ajándékom, úgy illik, hogy érdeklődjek – vonta meg a vállát és közben forgolódott a családját keresve.

-         Jól van. Élvezi a szingli életet, talán túlságosan is. Amikor csak teheti, horgászik, és még mindig kijár a haverokkal focizni – magyaráztam és próbáltam nem túl sokat elmondani.

Például ahhoz anyának semmi köze nem volt, hogy apu nem olyan régen vett magának egy telket, a Balaton partján és azt csinosítgatja, valamint az sem rá tartozott, hogy dédimama minden vagyonát apura hagyta és most dúskáltunk a pénzben és volt egy vidéki házunk, amit apa hetek óta árult, de egyelőre nem volt rá vevő. A ház nem volt kicsi és hatalmas telek tartozott hozzá és pont ezért nem talált apu olyan könnyedén vevőt. Manapság az árak az egekbe szöktek az embereknek pedig nem volt annyi pénzük, hogy megvegyenek egy 15 millió forintba kerülő házat.

-         Nagyszerű – mosolygott anyu. – Na, minden rendben? – kérdezte aggódva, mire felemeltem a fejem és az ajkamba kellett harapnom, hogy ne röhögjem el magam Ati arca láttán, aki morcosan vágta le magát velem szembe.

-         Jól szórakozol? – kérdezte élesen.

-         Bocsi, de… magadnak kerested a bajt – tártam szét a kezemet.

-         Nem értem. Mit kerestél a női mosdóban? – szaladt magasba anya szemöldöke.

-         Tényleg Ati. Mit kerestél ott? – kérdezte Erik ártatlanul. – Nincs lány a láthatáron?

-         Nagyon vicces!

-         Mindegy. Együnk – dörzsölte meg az arcát fáradtan Zsombor, és mint egy végszóra megérkezett két pincér és kiosztotta a megrendelt ételeket.

19:00

-         Köszönöm, hogy eljöttél velem – pillantottam Erikre, mire elszakította a tekintetét az útról és elvigyorodott.

-         Bármikor! De…

-         Mit kérsz cserébe? – sóhajtottam fel.

-         Hogy válaszolj egy kérdésemre – fordult még jobban, felém mert piros lámpát kaptunk.

-         Mi lenne az? – húztam össze a szemem gyanakodva.

-         Bejövök neked?

Tátott szájjal meredtem rá és még pislogni is elfelejtettem, majd elkaptam róla a tekintetem és motyogtam annyit, hogy indulhatunk, mert a lámpa zöldre váltott. Hogy húzzam az időt bekapcsoltam a rádiót és úgy tettem, mint akit nagyon érdekelt az esti hírek, majd az azt követő dalok, de amikor Erik megállt a kocsijával a házunk előtt, tudtam, hogy nem fog elmenni, amíg választ nem kap.

-         És én bejövök neked? – kérdeztem válasz helyett.

-         Talán – válaszolta sejtelmesen mosolyogva.

-         Rendben – húztam el a szám idegesen. – Akkor itt is egy talán. Szia – pattantam ki a kocsiból.

-         Igen – kiáltott utánam, amikor már a kapunál jártam.

-         Mi igen? – néztem hátra rá hevesen verdeső szívvel.

-         Igen bejössz nekem. Gondolod, hogy eljátszottam volna a pasidat, ha nem akarok az lenni? Legalább már nem kell még egyszer bemutatkoznom – nevette el magát és az ablakon kihajolva visszaintett magához.

Eszembe se jutott engedelmeskedni neki. Mosolyogva nekidőltem a kerítésnek és vártam, hogy ő szálljon ki a kocsiból. Pár pillanatig csak néztük egymást, aztán Erik visszahúzódva felröhögött és kiszállt a kocsiból. Elégedetten mosolyogva figyeltem, majd hátra nyúlva lenyomtam a kilincset, belöktem a kaput, beléptem és az orra előtt becsuktam.

-         Na – hördült fel és dühösen vizslatott a kerítés rácsain keresztül. – Átmászok főnök! – villant meg a tekintete.

-         Nem fogsz. Ahhoz túlságosan félsz aputól – fordítottam rá a kulcsot a zárra, mire Erik átnyúlt a résen és a csuklóm köré fonta a kezét.

-         Tartozol nekem egy válasszal – nézett a szemembe.

-         Aha, nekem meg egy élménybeszámolóval. Izgatottan várom, hogy mit hagytam ki – szólalt meg Erik mögött Gergő, mire Erik hátralépett és megpillantottam a bátyámat, aki kénytelen volt a szomszéd előtt megállni a kocsijával.

-         Atit ki akarta dobni a biztonsági, amiért a női WC-ben megijesztett egy idős hölgyet. De előtte megpróbálta elcsábítani Ellit egy kis mosdó szexre.

-         Ugye nem… - villant rám Gergő tekintete.

-         Viccelsz? Gondolod, hogy hagytam? Utána mentem, de Elli okos kislány tudja, hogy mit kell tennie.

Én ez idő alatt egyre csak hátráltam, és amikor Erik hátrapillantott rám, hogy kérdezzen valamit, felháborodva fordult körbe, ám addigra én már a szobám ablakából integettem neki egy fehér zsebkendővel.

-         Ó Rómeó, miért vagy te Rómeó? Tagadd meg atyádat – szóltam drámaian, de mivel többre nem emlékeztem elröhögtem magam.

-         Egy boszi vagy Elli – csóválta meg a fejét.

-         Újat mondj – vigyorodott el Gergő.

-         A húgod szerelmes belém – közölte lazán, mire eltátottam a szám.

-         Na, jól van Király Erik! Megjegyeztem – bólogattam és hátra lépve becsuktam az ablakot.

Pár perccel később a telefonom megpittyent, mire felvettem az asztalról és elnevettem magam Erik üzenete láttán. „Ha nem válaszolsz a kérdésemre, azt fogom gondolni, hogy valóban szerelmes vagy belém, csak félsz elmondani nekem. Te döntesz!” „Hmm…” „Hm? Az őrületbe kergetsz Elli!” Mosolyogva léptem ki a chatből és az ágyamon végig nyúlva videohívást indítottam Hannával, hogy alaposan kibeszéljük az elmúlt három órában történteket.