*Harangi Emma*

Szeretem a reggeleket, amiket munkában töltök. Ez valószínűleg nem sok ember szájából hangzik el, de velem mégis ez a helyzet. Ilyenkor nyugodtan elmerülhetek a gondolataimban, anélkül, hogy az élet nagy dolgain gondolkoznék. Leülök egy könyvvel a saját magamnak kialakított olvasósarkomban és elfoglalom magam a munkaidőm végéig.

Egy kis élelmiszer boltban dolgozom Telkiben, nem messze az edzőközponttól. A legnagyobb forgalmat az éppen itt edző focisták szokták itthagyni, akik egy-egy üveg vízért jönnek, de egyébként teljesen kihalt általában a környék.

Most, hogy közeledik a Nemzetek Ligája a férfi A-válogatottunk számára, valamelyest megnövekedett az üzlet forgalma. A barátnőm szerint fel kéne szednem valamelyik erre tévedő focistát, de erre pont annyi az esély, minthogy én fogok a meccseken ott állni helyettük a pályán. Egyébként is utálom a focit. A családunkból több focista is kikerült, pont emiatt nem szeretem ezt a sportot. Láttam, hogy hogy teszi őket tönkre az élsportolás és a folyamatos megfelelési kényszer.

A napi rutinomat követve, ma reggel is leültem az olvasósarkomba. Ma egy agyonolvasott példányra, egy igazi klasszikusra, a Büszkeség és balítéletre esett a választásom. Már szanaszét van szakadva a rengeteg olvasástól, lapok is hiányoznak belőle, de annyiszor forgattam már a kezemben, hogy már lassan kívülről is fel tudtam volna mondani a sorokat.

Éppen elmerültem volta Elisabeth és Mr. Darcy történetében, amikor hirtelen kivágódott az ajtó. Nyilván egy vevő. Az első a mai napon.

-Nem, nem érted, hogy nem azt mondtam? - kiabált a telefonba a férfi, aki belépett az ajtón. Helyes, jól fésült, olyan 30-as éveiben járó srác, és ránézésre jó kondiban lehetett. Biztosan ő is a focisták egyike lehet.

-Mi az, hogy bunkó voltam? Hát tudja kivel szórakozzon, velem aztán ne! - mondja, majd leteszi a telefont. Finoman fogalmazva leteszi, de egyébként látszik rajta, hogy ha lenne hozzá eszköze, most azonnal meg is semmisítené a készüléket.

A polcokhoz sétál, leemel egy üveg vizet, illetve egy csomag kekszet, majd mindezt elém löki a pultra. Megszoktam a focisták bunkó stílusát, már fel se vettem ezt a lekezelő hozzáállást. Beütöttem ezt a két árucikket a pénztárgépbe, majd udvariasan megkérdeztem, adhatok-e még valamit.

-Nincs cigitek? - kérdezi a srác lekezelően.

-Látod a trafik feliratot? Különben is, focistaként nem kéne cigizned - válaszolom hasonló stílusban.

-Leszarom mit kéne csinálnom! Elegem van abból, hogy mindenki meg akarja nekem mondani, hogy kit tegyek! - kel ki magából.

-Üdv a valóságban! Adhatok még valamit? - váltok gyorsan témát, mielőtt összeveszek egy idegennel a munkahelyemen.

-Nem, kösz - löki oda a választ, majd kifizeti az összeget, és szó nélkül távozik, becsapva maga után az ajtót.

-Túlfizetett labdakergetők - motyogom magamban végszóként, pedig tudom, hogy úgy sem hallhatja. A barátnőm vajon rá célzott, mikor azt mondta, jöjjek össze egy focistával?

Sziasztok! 😊
Megjöttem az új sztorimmal, nem meglepő módon egy Szalai Ádám fanfictionnal! 😍

Remélem eddig tetszik nektek a történet, várom a véleményeteket kommentben! ❤️

xoxo Dóri    2019.04.05.