*Harangi Emma*

-Emma? - kérdezi az egyik szőkés hajú, félmeztelen focista - Mit keresel te itt? - Kiállt nekem oda, mire az öltözőben hirtelen fagyos lesz a hangulat.

-Te... Mégis honnan tudod a nevemet? - kérdezem halkan, lesokkolva.

-Mi az, csak nincs egy eltitkolt testvéred?- kiált röhögve az egyik bájgúnár. És ahelyett, hogy a szőke focista hevesen tiltakozna, hirtelen elsápad és csak bámul rám. Nem, ez lehetetlen... Ő nem lehet a bátyám.

Mindenki csendben állt körülöttünk, mi csak egymás szemébe bámultunk. Szerintem mindenki érezte, hogy most nem kell megszólalnia.

-Gyere ki velem - intézi a szavait hozzám... A testvérem.

Az a pár lépés, amit megtettünk, míg a folyosóra értünk gyilkos hangulatban telt. Alig volt pár másodperc, számomra mégis óráknak tűnt.

Lehetetlen, hogy ő legyen a testvérem. De amikor ránézek, tudom, hogy valahonnan ismerem. Minden egyes vonása, mozdulata, emlékeztet valakire, leginkább saját magamra.

Lehetetlen, hogy ennyi év után, pont így találkozzak a bátyámmal. És most mégis itt áll velem szemben, arra várva hogy mondjak valamit. De nekem nem jön ki hang a torkomon. Olyan érzés, mintha egy csomó akadt volna ott. Nehezen kapok levegőt, és a sírás folytogat. Ráadásul fogalmam sincs mit mondhatnék neki.

-Számodra nincs mondanivalóm - szólalok meg végül, halk, erőtlen hangon.

-Kérlek, hallgass meg!

-Az nehéz lesz, ha nem mondasz semmit - jegyzem meg cinikusan.

-Kérlek, értsd meg, hogy számomra ez egy nagyon kellemetlen és nehéz helyzet...- kezdi el a mondandóját, de beléfolytom a szót.

-Számodra kellemetlen, és nehéz ez a helyzet? - vágom a fejéhez kiabálva - Te hagytál ott minket, hagytad, hogy széthulljon a családunk!

-Szerinted nekem egyszerű volt otthagyni titeket, még kiskorúként?

-A te döntésed volt, hogy otthagysz minket. Neked volt választásod! A családunk meg a te döntésed miatt hullott szét! Átmentél a hídon, majd felgyújtottad magad után, nem érdekelve, hogy mit hagysz magad mögött! - üvöltöm szinte már hisztérikusan, látom, hogy a testvérem is meglepődik rajtam. Hát, ilyen ez, ha 13 évig magára hagyod az akkor 12 éves húgod...

-Mire változtattad meg a neved? - kérdezem, mikor már viszonylag megnyugodtam, hiszen a Harangi Zsolt nevet nem hallottam, amikor Dániel felsorolta a pályára lépő játékosokat. Márpedig azt biztosan meghallottam volna - Nem hallod, kérdeztem! Mi a neved?

-Varga Roland - mondja, mostmár ő is bátortalanul.

Ebben a pillanatban rengeteg dolog futott át az agyamon, végig pörgettem, honnan olyan ismerős ez a név.

Nem kellett sokat gondolkoznom. Ezt a nevet a családom nem mostanában fogja elfelejteni. Ki felejti el annak az embernek a nevét, aki tönkretette az életét?

Ebben a pillanatban átfutott az agyamon a méreg. Sose éreztem még ekkora dühöt valaki iránt, akit egykor szerettem. Ahogy a szemébe néztem, szánalmat láttam. Szánalmasnak találtam a viselkedését, és ez még mérgesebbé tett. Közelebb léptem hozzá, és egy hatalmas pofont lekevertem neki, majd sarkon fordulva otthagytam. És egyáltalán nem bántam meg.

xoxo Dóri    2019.08.04.