Vakáció/3

A remény hal meg utoljára. Mikor már a hatodik próbálkozásom is ugyanígy sült el, egy másik irányból közelítettem meg a dolgot.
Megkerestem Mrs. Terro számát, majd megnyomtam a "hívás" gombot és a fülemhez emeltem a mobilt.
Kicsöngött. Minden másodperc örökké tartott... aztán felvette.

- Szia Rachel!- köszöntött.

- Jó napot Mrs. Terro!- kezdtem hevesen- Colton ott van?

- Itt ül mellettem- felelte, mire én egy akkorát sóhajtottam, hogy csoda Jason nem repült el (aki, amúgy semmit nem vett észre a történtekből)- Adjam?

- Igen- kértem.

- Szia szépség!- szólt bele a telefonba. Ennyi volt! A könnyeim utat törtek maguknak. Gyorsan felálltam és berohantam a gardróbszobába.

- Szia- mosolyogtam keserűen, bár tudtam, hogy ő nem látja.

- Miért sírsz?- érdeklődött. Ezek szerint hallja...

- Aggódtam.

- Sajnálom, hogy nem hívtalak, csak lemerültem...- magyarázta.

- Nem baj, csak... rám hoztad a frászt- nevettem fel kissé.

- Aranyos vagy- jelentette ki.

- Dehogy...- töröltem le egy könnycseppet- Mellesleg apukád hogy van?

- Jól, amennyire jól lehet- válaszolta.

- És anyukád?

- Ő is- sóhajtotta.

- És te?- fejeztem be a faggatást.

- Az átlagosnál rosszabul, de elmegy- szinte tudtam, hogy most megvonja a vállát- Veled minden rendben?

- Igen- vágtam rá.

Pár pillanatig nem érkezett semmiféle reakció, csak a háttérzaj hallatszódott, majd Colton újra beszélni kezdett.

- Nekem most mennem kell, mert megkezdődött a látogatási idő. Még hívlak kicsim. Szeretlek- Colton meg sem várta, hogy én is elbúcsúzzak, letette. Be kell vallanom, picit rosszul esett, de megértem, hogy most nincs túl jó hangulatban. Én sem lennék.

Felálltam a földről és a zárban elfordítva a kulcsot kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a nappaliba.

- Mi a baj hercegnő?- állított meg Jason.

- Semmi- közöltem.

- Gyere!- átkarolta a vállam és a kanapé felé vezetett. Hirtelen felkapott, majd elfektetett az ülőalkalmatosságon.
Egyből magzatpózba zsugorodtam és a TV felé fordultam. Jason lehuppant mellém, majd megsimította a hátam.

- Rendeltem a szobaszervízen sütit- jelentette ki, mire jobb kedvem lett.

- Milyet?- kíváncsiskodtam.

- Vajon milyet?- tette fel a költői kérdést- Melyik torta lehet az én hercegnőm kedvence? Az epres-vaníliás?

- Az- bólogattam, majd kiegyenesedtem és a nyakába borultam- Úgy hiányoztál Jas!

- Te is nekem- suttogta- Ezek után muszáj lesz tartanunk a kapcsolatot.

- Bizony- helyeseltem.

* 2 nappal később- hajnalban*

Tegnap volt Miguel esküvője és, habár folyamatosan győzködött, hogy menjek, kihagytam. Így tulajdonképp nem csináltam semmit sem, az ágyban fekvéstől, illetve filmezéstől eltekintve.
Este Jason átjött, hogy "kimozdítson" kicsit, de mivel ez nem sikerült neki inkább csatlakozott A Gyűrűk Ura maratonhoz.
Rendeltünk fagyit és beszélgettünk picit. Elmeséltem neki mindent. De tényleg. A szüleimről, Coltonról, a suliról...
Ő pedig figyelmesen hallgatott. Hol átölelt mikor sírni kezdtem, hol velem nevetett.
Hiányzott már, hogy legyen egy barátom, akinek kiönthetem a lelkem és nem ítél el.
Tudom, hogy 8 éve nem találkoztunk, de mégis úgy gondoltam, hogy képesek lennénk onnan folytatni, ahol abbahagytuk. A "férjes" résztől eltekintve...
Miután én befejeztem a mondandómat, ő következett.

- Őszintén szólva nekem elég egyszerű életem van. A suliban én vagyok az a közkedvelt csávó, akinek már megvolt a legtöbb csaj. Igen, nem vagyok túl büszke, de ez van.
A jegyeim többsége jó, de szükségem is van erre, mert ügyvéd szeretnék lenni.
Apa támogat ebben az elképzelésemben, így, ugyanis majd nála dolgozhatnék suli után- hadarta, majd sóhajtott egyet. Pár pillanatig csak az arcomat vizslatta, majd közelebb húzódott hozzám és magához ölelt- Annyira hiányoztál!

- Te is- tettem a kezem a hátára.

Picit eltávolodott, majd adott egy puszit a homlokomra.

- Most távozom hercegnő- állt fel mellőlem- Gondolom te sem örülnél, ha a barátod itt találna- kacagott fel kínosan.

Nem szóltam semmit, csak odaléptem elé és rámosolyogtam.

- Lehet- feleltem, majd elbúcsúztunk egymástól.

Visszadőltem az ágyba és vártam. Azt szerettem volna, hogy amikor Colton, pirkadatkor megérkezik üdvözölni tudjam, de... Túlságosan is fáradt voltam, így álomba merültem.

Fogalmam sincs, hogy meddig aludhattam, de arra ébredtem, hogy valami csikiset érzek a nyakamon. Kinyitottam a szemem és Coltont pillantottam meg, aki éppen puszilgatott.

- Szia- köszöntött, majd megcsókolt.

- Uhum- nyöszörögtem, majd átfordultam az oldalamra, így szembe kerülve vele- Hmm hm?- nem tudtam beszélni, egyszerűen még nem.

- Jól vagyok- legyintett. Tényleg érti, hogy mit hümmögök?! Huuu...- Majd reggel én is megkérdezlek- vigyorgott- Most láthatóan nem vagy olyan formában.

Szorosan mellé bújtam. Fejemet a mellkasára tettem, a kezemet, pedig a vállára. Annyira jó volt hallani a szuszogását, érezni az illatát... Jólesően megnyugtató volt.

Dél körül kelhettem fel. Colton még javában szundított és én nem akartam meg zavarni ezt a folyamatot. Olyan kis cuki volt.
Ezért bementem a fürdőbe, azzal a céllal, hogy gyorsan lezuhanyzok.
A meleg, szinte forró víz először égette bőröm, de miután megszoktam igazán kellemessé vált. Csak álltam a kabinban, magamra irányítva a rózsát, mikor ajtónyitódásra lettem figyelmes. Colton lépett be a helyiségbe, majd egy mosoly kíséretében elindult felém.

- Csatlakozhatok?- érdeklődött, mire én csak arrébb húzódtam kicsit, hogy elférjen mellettem.

- Emlékszel még az első közös tusolásunkra?- kérdezte, mikor már őt is érte a víz.

- Nehéz lenne elfelejteni- vigyorogtam kínosan. Igen, akkor még szégyellősebb voltam.

- Gyönyörű vagy- lehelte ajkaimra, majd megcsókolt.

Hiányzott! De még mennyire...
Kezei egyre lejjebb vándoroltak. Gyengéden a falhoz nyomott, miközben szánk nem vált el egymástól.
Heves volt és szenvedélyes.
Vágytam Coltonra, hihetetlenül, és érintései alapján ő is rám.

Miután a dolgok végére értünk, együtt mentünk vissza a nappaliba, ahol felöltöztünk.
Közös megegyezés alapján, illetve az éhséget figyelembe véve a medence melletti étterembe vezetett utunk.
Leültünk a bejárathoz legközelebbi asztalhoz (ugyanis csak ott nem volt foglalt), majd feladtuk a rendelésünket a pincérnek.

- Mi az, hogy nincs hely?- hallatszódott egy ismerős, harsány hang.

Kissé félve fordultam meg. És igazam lett. Ő volt az, teljes életnagyságban. Egy hosszú, színes ruhát viselt. A szőke haját, pedig felkötötte egy konytyba.

- Anya?- szólítottam meg bizonytalanul.

- Rachel!- lepődött meg- Mit keresel itt?- mögém lépett és a copfomat kezdte piszkálni.

- Nyaralok- közöltem.

- Igen? Ezzel a fess fiatalemberrel- intett fejével Colton felé.

- Ja, a neve Colton- feletem unottan.

- Jó napot Mrs... Clanders?- nyújtott kezet a "fess" fiú.

- Nem, ő már Montgomery- világosítottam fel Coltont.

- Igazából, - kacagott fel anya- Nrie vagyok.

- És ki az áldozat?- érdeklődtem.

- Itt is van- állapította meg anya, majd egy nálam kb. 2 évvel idősebb srác nyakába ugrott. Mire is számítottam? Ha ők már házasok... akkor ez a fiú a mostohaapám? Elég abszurd.

E gondolatmeneten nevetnem kellett... elég hangosan és sokáig.

- Kicsim...- suttogta Colton.

- Bocsánat- töröltem meg a szemem.

- Szóval, - köszörülte meg a torkát anya- Evan, ő itt a lányom- azzal kezet ráztunk és ennyi is volt a nagy bemutatkozás.

Miután Colton felajánlotta nekik, hogy ebédeljenek velünk, ők elfogadták és rendeltek ételt. Persze aztán valaki... anya... kitalálta, hogy mégsem azt szeretne enni, ezért megkért engem és Evant, hogy szóljunk a pincérnek a változásról.

- Szóval Tamara, - kezdte Evan, mire szétnéztem hátha valaki máshoz beszél- hogy telik a nyár?

- Már elnézést, de ki az a Tamara?- értetlenkedtem.

- Nem te vagy?- látszólag összezavarodott, de én is.

Megráztam a fejem.

- Bocsánat, Rachel- ráncolta a szemöldökét- Azt hittem a nővéred vagy!

- A nővérem? Én egyke vagyok.

- És mi a helyzet Tommal?- vonta fel a szemöldökét.

- Fogalmam sincs az ki...- motyogtam hitetlenkedve.

- A bátyád- válaszolta.

- De... de... nekem nincs...- dadogtam össze-vissza. Rosszul lettem. Szédültem, sírhatnékom volt és annyira remegtem, hogy alig bírtam a lábamon maradni.- Nincsenek testvéreim.

- Jól vagy?- tette a kezét a vállamra.

- Nem- jelentettem ki- Vannak testvéreim?- néztem Evanre segélykérően.

- Te nem tudtál róluk?

Megcsóváltam a fejem. Ez lehetetlen. Egyszerűen ilyen nincs. A legtöbb érzés eltűnt és a düh kerített hatalmába. Valahonnan összegyűjtöttem elég erőt és eltrappoltam az asztalunkig, ahol mérgesen rácsaptam.

- Ki az a Tamara és Tom?- üvöltöttem, mire anyám arcáról lehervadt a mosoly.

- Rachel- kezdte.

- Ne!- emeltem fel a karom- Légy tömör és őszinte!

- Kicsim...- ölelt át Colton.

- Most. Ne- azzal eltoltam magamtól.

- Sajnálom! Tamara és Tom még előtted születtek. Mindketten csak féltestvérek számodra.

- Csak?- nevettem fel hisztérikusan.

- Igen. Mindketten egy túlságosan is jól sikerült üzleti tárgyalás nemkívánt következményei...- hajtotta le a fejét.

- Ez undorító- fintorogtam.

- Nem vagyok rá büszke. Ezért is nem meséltem neked az "eredményükről"- motyogta.

- Vagyis a gyerekeidről- helyesbítettem.

- Pontosan- szinte már tátogott. Tudtam, hogy ez neki is elég kínos téma és őt is felzaklatja.

- Anya- leguggoltam elé és hozzá bújtam- Elmondhattad volna...

- Csak féltem- hangja gyenge volt.

- A lányod vagyok- mostmár nem voltam mérges, inkább csalódott. Éreztem az arcomon a könnyeimet, melyek csak úgy patakzottak- Bízz bennem!

- Oké- simította meg a hajam- Bár nem érdemlem meg...

- Ez igaz. MÉG nem- eltávoltam tőle és az arcát vizslattam- Szeretnék velük találkozni, anya...

- Rendben- egyezett bele.

Hétvégén hozom a kövi részt ;) :*