Changbin's POV

Idegesen vezetek haza Felixékhez, szinte oda se tudok figyelni az útra. Jaemin „felbukkanása" megzavarta az egész napomat.
Az iskolában, ha néha találkoztunk, oda se figyeltünk a másikra, szinte sose foglalkoztunk egymással a történtek után. Fogalmam sem volt róla, hogy kilencedik óta ennyi méreg van benne, de az, hogy bántotta miattam Felixet, nem maradhat megtorlatlanul.
Magam miatt se tehetem meg, de itt nem én vagyok a fő tényező. Nem engedhetem, hogy ilyenek történjenek másokkal. Miattam.
Olyan bűntudatom van, amilyet még szinte sose éreztem. A srácokkal mindannyian tettünk olyan dolgokat, amik után megkaptuk ami járt nekünk, de ez más volt. Teljesen.

Felix is észrevette rajtam az idegességet, hiszen az út alatt egész végig telefonozott és néha nézett csak rám. A családos dolgon kívül nem beszéltünk, kivéve a navigálást, aminek nagyon örültem, hiszen volt időm gondolkodni.

- Megjöttünk! - kiáltja el magát, ahogy beérünk a házba, de süket fülekre talál - De buta vagyok - jelenti ki zavarban - Itthon sincsenek. Bocsi. Kicsit meg vagyok ma keveredve! - mondja, ahogy leszenvedi a cipőjét magáról és bezárja az ajtót - Megmutatom a lakást, persze csak ha akarod...

- Imádnám! - jelentem ki mosolyogva, így neki is megjelenik gyönyörű görbülete arcán, majd nagy lelkesedéssel húz maga után és mutogatja a szobákat. Ahogy a nappaliban járva meglátom a családi képeket, mosolyogva pillantok rájuk.

Nálunk sose fordult elő, hogy közös képek készültek volna. Elbaszott családi helyzetemet tekintve szerencse, hogy per pillanat nem alulról szagolom az ibolyát.
Így látni, hogy valaki boldog, egészséges családban nő fel, mindig megmelengeti a szívemet, bármilyen nehéz is elhinni rólam. Nekem erre sose volt esélyem...

- És itt a szobám - nyit be az utolsó ajtón az emeleten, amibe belépve szinte rámkiált Felix személyisége. Világoskék színű fala különböző képekkel, festményekkel van kirakva. Minimalista dizájn jellemzi a helységet, minden rendezetten áll. Ágya az erkélyénél, a szoba egyik a sarkába van betolva. Az egész hely pici, mégis borzalmasan aranyos. Pont, mint ő.

- Ugyanolyan a szobád, mint te! - jelentem ki, mire csak szégyenlősen mosolyogva rakja le a táskáját.

- Mit szeretnél csinálni? - kérdezi, ahogy leül az ágyára. Letelepedek mellé, majd nagy levegőt véve, kezeinket összekulcsolva magyarázom meg a ma történteket.

- Sajnálom, amit Jaemin tett. Az én hibám. Minden! - fakadok ki - Még akkor ismerkedtünk meg, amikor elsős volt. Egy buliban találkoztunk év elején, amit még Chan tartott. Táncoltunk, nagyon sokat ittunk és smároltunk. Le akart feküdni velem - egy kis szünetet tartok, majd folytatom - Én tudtam, hogy rettenetesen be van rúgva, így visszautasítottam és otthagytam. Ezután próbálkozott néhányszor, de mindig lekoptattam, hiszen nem tetszett. Második félévtől kezdve úgy viselkedett, mintha nem is ismerne. Elkezdett teljesen kerülni, amit őszintén mondva nem is bántam. De úgy néz ki, nem tette túl magát a történteken. És ezt rajtad vezeti le, gondolom féltékenységből. Sajná— - ismételném újra magam, de Felix megállít benne. Nyakamat átkarolva egy érzelmes csókba invitál, amit annál nagyobb hévvel viszonzok.

Arcát tenyeremben tartom, majd csúsztatom nyelvemet párnái közé. Levegő hiányában elválunk és újra nekem esik. Nyelvjátékunkat megszakítva, csípőjét felemelem, majd ölembe húzva szorítom magamhoz. Arcomat a nyakába temetem, ő pedig karját átvetve rajtam simogatja hajam, nyakam, pihegve bújik hozzám, szinte szavak nélkül is megértjük egymást.
Hihetetlen, hogy néhány napja se ismerjük egymást, mégis ilyen hatással van rám.

- Csak maradjunk így egy picit, kérlek! - szinte könyörgök, ahogy mégjobban befészkelem magam karjai közé és próbálok lenyugodni.
Sose voltam valami érzelmes srác, de ez a mai nap kicsit betette a kaput. Az, hogy egy olyan személyt bántottak, aki szinte most a világomat jelenti, megrémít.

Lehet Jaemin csak egy pici sérülést okozott neki most, de ki tudja, mikor lesz ennél nagyobb?
Megrémít a dolog, hiszen tudom, mire képesek az iskolában a diákok.
Én is voltam gyenge, kiszolgáltatott állapotban pletykáim, családom miatt, amit ki is használtak keményen. Megerősödtem valamennyire az évek alatt, de Felix nem olyan, mint én.
Ő a légynek se tudna ártani. És ez egy nagyon nagy probléma. Nagyon sok emberrel kerültem verekedésbe, összetűzésbe, ami azt is jelenti, még többel van borzalmas kapcsolatom. De nem engedhetem meg, hogy ez befolyásolja a dolgaimat. Hiszen végre itt van egy lehetőség, ami jobbra tudja fordítani az életemet. A lehetőség, mely karjaimba omolva szuszog. A lehetőség, melyért érdemes küzdeni.

- Min gondolkozol ennyire? - kérdezi, ahogy apró köröket rajzol a vállamra.

- Hogy mennyire szerencsés vagyok - jelentem ki bárgyúan, amire csak egy lágy mosolyt kapok válaszul.

- Én vagyok a szerencsés! - reflektál boldogan - Seo Changbin bekerült a hálómba kevesebb, mint egy hét alatt! Nem kis teljesítmény! - mondja viccelődve.

Nevetése közben kicsit oldalra dől, majd kihasználva ezt dobom rá az ágyra. Szinte feleszmélni sincsen ideje, hirtelen ötlettől vezérelve kezdem el csikizni.
Kikerekedett szemmel vergődik kezeim alatt, szinte sikít, röhögése közben folynak a könnyei. Próbál felülkerekedni rajtam, de erőmnek hála ez nem megy, így tovább harcolunk. Kipurcanva dől oldalra egy idő után, amikoris abbahagyom kínzását. Sírva törölgeti a szemeit, továbbra is nevetve fetreng az ágyon. Elégedett mosollyal nézek végig boldogságban úszó arcán, hiszen látom, hogy sikerült kicsit oldanom a hangulaton, majd végigsimítva említett testrészén dőlök végig én is ágyán. Ugyanúgy fekszik mellkasomra, mint a buli utáni esténken, aminek emlékére boldogan mosolyodok el.
El se hiszem, hogy milyen szerencsés vagyok!

- Nincs kedved estére maradni? - néz fel Felix - Nem hiszem, hogy zavarná anyuékat.

- Ki nem hagynám - nyomok puszit az arcára  - Mit szólnál hozzá, ha tartanánk egy délutáni sziesztát a mai nap után? - kérdezem, ahogy mégjobban magamhoz húzom.

- Ki nem hagynám - ismétel engem. Ránkhúzva a takarót kezd el fészeklődik a helyén, majd egy utolsó édes csókba invitál - Aludj jól! - jelenti ki, mikor elválik tőlem, majd visszamászva a helyére szinte néhány percen belül el is alszik.
Mázlista! Gondolom magamban, ahogy kezeim között tartom, és arcát vizslatva próbálok nem a mai dolgokra koncentrálva elaludni. Sikertelenül.

Hallo guys.
Lehet kicsit nyálasra sikerült a fejezet lol.
A bűntudat érzését próbáltam kihangsúlyozni, és hogy Changbin miért kér ennyiszer bocsánatot, miért akarja ennyire megmagyarázni a helyzetet.
Also, sorry a cím- és néváltoztatás miatt, a tabletem nincs kompatibilitassal a gépemmel és néhány dolog el lett cseszve, de időközben javítva lett.
Remélem tetszett a rész! Aki nagyobb csattanóra számított, attól elnézést kérek.
Véleményeket szívesen fogadok!