Felix's POV

Borzalmas fejfájással kelek, úgy érzem, mindjárt meghalok. Fáradt szemeimet dörzsölve jut el agyamig, hogy nem a saját ágyamban fekszek. Rögtön felpattanok, ami borzalmas ötletnek bizonyul állapotomra való tekintettel. Ahogy meglátom magam mellett a ruhákat és a szettúrt ágyneműt, úgy hasít belém a felismerés. Nem álmodtam a tegnapit. Tényleg Changbinnál vagyok.

Botorkálva jutok el az ajtóig, és toporgok arra várva, hogy valami eszembe jut, merre kéne mennem. Pechemre szinte semmire nem emlékszek a folyosóból. Ilyen ez a másnaposság...
Kilépve az ajtón, jobbra veszem az irányt, és csak reménykedek benne, hogy arra lesz Changbin. Ahogy egyre közelebb érek a mostmár kirajzolódott nappaliba, úgy hallok valami fülsüketítő sercegesét. A rádió is szól mellette, méghozzá borzalmasan hangosan. Amikor kiérek olyan, mintha megállna az idő. Binnie félmeztelenül a tűzhely felett kotyvaszt valamit, én meg csak szerencsétlenül állok a falnál, nem tudva, hogy szólítsam meg. Néhány perc múlva végre megtalálom a hangom, mire Changbin is kifütyülte magát.

- Szia - köszönök rekedtes hangon, mire rögtön megfordul. Ő is kómásan néz rám, végigmér, majd az arcom láttán elkezd röhögni - Mi ilyen vicces? Ilyen csúnyán nézek ki? - kérdezem rögtön, mire megrázza a fejét.

- Sose nézel ki rosszul. Maximum másnaposan - jelenti ki nevetve, mire kényszeredetten én is rámosolygok - Na ne vágj már ilyen arcot! - utasít, majd elémtol egy üveg vizet és egy levél gyógyszert. Életmentő! - Készültem. Mit kérsz reggelire? - rámutat a tűzhelyre, és az ott látható ételek láttán rögtön hangot is ad a gyomrom tetszésének.

- Szerintem palacsintát - mondom, majd be is veszem a gyógyszert - Tényleg! Nem tudnád lehalkítani a rádiót? Úgy érzem szétrobban a fejem! - fogom meg rögtön az említett testrészem és fájdalmas képet vágok. Ha mégegyszer elmegyek valahova, sose iszok ennyit, esküszöm!

- Tudod, aki éjjel legény... - húzogatja a szemöldökét, mire az arcom a paradicsom színét veszi fel, és szégyenlősen elmosolyodok - Ülj le nyugodtan, mindjárt jövök! - az utasításnak eleget téve indulok el az étkezőbe, amin végigpillantva kellemetlen érzések fognak el. Minden olyan jellegtelen a szobában, sehol egy kép. Ahogy leülök az asztalhoz, eszembe jut, hogy milyen keveset is tudok Binnie-ről.

- Itt a reggeli! - szakít félbe Changbin, ahogy lerakja elém a finomságot.

Megvárom, amíg ő is elhelyezkedik, majd mindketten nekiállunk enni. Beáll a csend, ami nem kínos, inkább megnyugtató a tegnap este után. Észre se veszem, hogy megettem a reggelit, már csak arra leszek figyelmes, ahogy Changbin a tányérokat pakolja, és betessékel a szobájába.

Mikor beérek, rögtön megnézem a telefonomat, amin Seungmin és Minho által hagyott üzenetek tömkelegét látom. Most azonban nem foglalkozok vele, inkább csak ráhajítom a ruháimra, nekitámaszkodok az ajtónak és nézem, ahogy Changbin rendbeszedi az este széttúrt ágyneműt. Idegesen nézek végig a pici helyiségen. Hiszen a tegnapi este olyan jó volt, de fogalmam sincs, mi lesz ezután... Az utolsó ruhaneműt rakja el, és úgy érzem, meg kell kérdeznem. Mit veszíthetek?

- Changbin! - szólítom meg, mire rögtön felkapja a fejét - Ha ennek a napnak vége, mi lesz velünk? - teszem fel a kérdést, majd zakatoló szívvel nézem az arcát. Semmit nem tudok leolvasni róla, de biztos vagyok benne, neki is ugyanúgy kattog az agya, mint nekem.

- Mi legyen, Felix? - teszi fel néhány perc hallgatás után a kérdést, mire értetlenkededve nézek rá.

- Nagyon jól éreztem magam tegnap este - kezdek bele a szövegembe, amelyet érdeklődve hallgat - És azt is tudom, hogy neked se volt ellenedre ami történ ! - ahogy ezt kimondom, rögtön mosoly jelenik meg az arcán, de ahogy folytatom a mondandómat, le is konyul - Nem ismerlek annyira. Igaz, szoktunk beszélni a suliban és régóta bejössz, de fogalmam sincs, hogy mi a szándékod velem kapcsolatban. Mi lesz a hírneveddel? Mi lesz a népszerűségeddel? Mi lesz a nőcsábász címeddel? Egyáltalán most miért vagyok itt? - sorolom ezeket, mire egyre idegesebbnek tűnik - Mi legyen, Changbin? - kérdezem tanácstalanul, mire rögtön felemelve hangját ad választ.

- Komolyan Felix? - kérdezi szinte fortyogva - Szerinted smároltam volna veled tegnap a Zone-ban, ha érdekelne mit gondolnak rólam emiatt a hülye nőcsábász címem miatt? Ami mégcsak nem is igaz? Szerinted eljutottam volna ide, ahol most vagyok, ha érdekelt volna mások véleménye? Szerinted éppen azon veszekednék veled, hogy mi legyen a tegnap este után, ha nem érdekelnél? Ha nem jönnél be, de rohadtul? - szinte már kiabál, ahogy mondja a magáét - Szerinted bárki bemerne nekem szólni? - kérdezi higgadtabban, és elém lép. Derekamra vezeti a kezét, mire mégjobban elkezd verni a szívem, a pulzusom pedig az egekbe szökik - Szerinted érdekelne a többiek véleménye? - néhány apró csókot lehel a nyakamara, mire automatikusan hunyom le a szemem, és kisebb sóhajok szakadnak ki belőlem - Szerinted bárki be merne szólni, ha ezt tennem az iskolában? - mondata végén megérzem az ajkait párnáimon, és még nagyobbat nyőgve fogom át kezemmel a nyakát, s úgy viszonzom a játékát. Nem siet sehova, sokkal lassabban csókol, mint tegnap, ami mégjobban az őrületbe kerget. Elválunk egymástól, de csak annyira, hogy újra levegőt vegyünk és ezután én kapok az ajkai után. Pár perc múlva lihegve válunk el, szemébe nézve döntöm homlokomat az övének.

- Csak meg ne bánd a döntésed! - sóhajtok fel, mire kis köröket kezd rajzolni csipőcsontomra, és úgy mosolyog, mint a vadalma.

- Ha rajtam múlik, nem fogom! - jelenti ki, majd egy gyengéd ölelésben részesít.

- Azt hiszem köszönetet kell mondanom Minhonak - motyogom a mellkasába, miközben nevetni kezd.

- Azt hiszem nekem is! - mondja, majd egy utolsó csókot nyom a fejem búbjára.

Ki gondolta volna, hogy egy felelsz vagy mersz csodákra képes?!