Unottan rugdalok egy kis kavicsot magam előtt, míg a számomra két igen értékes ember vitáját hallgatom korán reggel. Tegnap este megint veszekedtünk Akoival. Szomorúan sóhajtok fel es tekintetem a két barátomra vezetem.

-Hana-chan! Olyan szótlan vagy... Már megint miatta? - suttogja mellém lépve és karját lazán átrakja a vállam felett. Megrázom a fejem és mosolyogva pillantok rá. Rózsaszínes tincseim szoros copfba kötöm.

- Persze, minden rendben. Egy kicsit fáradt vagyok, ennyi az egész! - le hámozom magamról a kezét. Iwaizumi csak roszalóan csóválja a fejét, s csípőre teszi a kezeit.

- Ezt most higgyük is el neked? Átlátok a maszkodon, Sato Hana! - mondja morcosan és hatalmas tenyerét a vállamra teszi. - Ismerünk,  mint a saját tenyerünket... Ha magadnak hazudsz oké, rendben. Elfogadom, de nekünk ne tedd kérlek! - simít arcomra kreol bőrű barátom. Hozzá valahogy a kezdetektől fogva közelebb állok. Számomra olyanok, mint egy testvér, de ezt sajnos Akoi nem képes felfogni. Nyelek egy aprót, s bólintva elmesélek nekik röviden mindent. - Mekkora egy kis buzi. Ha nem lennétek együtt, már rég betörtem volna a képét! - morogja, mire csak halkan felnevetek. 

- Ugyan Izumi. Ne keveredj bajba, kérlek! - kuncogok és elindulok az iskola felé. A kapuban a jégkorong csapat tagjai beszélgetnek. Akoi cigizik és fekete tincseit igazgatja. Lassan oda lépek hozzá, mire csak elfordítja a fejét. - Menjetek előre. Az osztályban találkozunk! - intek a két fiúnak lágy mosollyal ajkaimon. A párom csak morogva tesi a derekamra a kezét. Tudomást sem vesz rólam. Jót tesz az egójának, hogy a csaja mű korcsojázik és hajlékony. Mindig ezzel van elfoglalva, sokszor tárgyalja kis a haverjaival, hogy előző este miképpen gyűrte össze velem a lepedőt. Halkan állok egyik lábamról a másikra. Tompán meghallom a csengőt, s szó nélkül hagyom ott. 

A terembe érve halkan lepakolom a cuccaim. s szinte tornádóként robban mellém a barátnőm, Emiko.

-Megölöm! - morogja mellém ülve. Halkan felnevetve legyintek és megrázom a fejem. Megszólalni már nem volt időm, hisz belépett a matektanár. 

Ebédszünetben halkan dúdolva álltam az automata előtt. Vajon mit vegyek? Mindig annyiera nehéz eldönteni, hogy epres tejet vagy simát  vegyek... Nyúzottan igazítom meg tincseim és veszek egy sima kis dobozos tejet. Valaki mögém lép, s kihúzva a gumit a hajamból, tincseim a vállamra hullanak enyhe hullámokban. Felpillantok az illetőre és elmosolyodva nézek Izumira.

- Jó látni, hogy mosolyogsz. Shittkawa már a tetőn vár minket. - int a fejével a lépcső írányába és hajgumim a csuklójára csúsztatja. Halkan lépkedek mellette egészen a tetőig. Mielőtt kilépnék az ajtón megfogja a karom és aggódva néz a szemeibe. - Sato... mi az a lila ujjnyom a tarkódon? - suttogja és közelebb lép hozzám. felhúzza az ingem ujját, ahol szintén lilás foltok voltak. Beharapom alsó ajkam és lehajtom a fejem.

- Sajnálom Izumi... Én csak elestem. - motyogom és fátyolos tekintettel pillantok smaragdzöld szemeibe. 

- Ez nem olyan nyom, Sato! Bántott téged? - engedi el a kezem és a falnak dől. Halványan bólintok és lehúzom az ingem ujját. Mérgesen löki el magát a faltól és szorosan körém fonja izmos karjait. Hirtelen megcsap kellemes illata, ami szinte hatalmába kerít... - Csak egy kérdére válaszolj nekem, Hana... Szereted még egyáltalán? - suttogja kissé eltolva magától. Megszeppenve vizslatom tekintetét és aprót bólintok. Hajime elenged, majd kimegy a tetőre, ahol egy aggódó Oikawa vizslat minket. 

Vajon tényleg szeretem még, Akoit?

~~

Nos, sziasztok! Idejét nem tudom már annak, hogy mikor publikáltam utoljára erre a platformra. Az igaza megvallva, az életem gyökeresen megváltozott azóta a jó irányba!  Részek nem tudom még, hogy milyen gyakran lesznek, hisz nem könnyű az élet egy 1,5 kisfiúval.  

Mindenkinek Köszönöm aki esetleg olvassa és végig követi Hana és Iwaizumi történetét ^^ 

Puszi és ölelés mindenkinek !