Végül az ikrek mellett döntöttünk. A velük való találkozás után, Niall fejét elcsavarta a kicsi lány, és mióta befogadtuk őket, csak velük van elfoglalva. Éjszakánként is segít nekem az elaltatásban, és persze a fürdetésben is. Szívesen pelenkáztatja őket, és bármit megtesz értük, hogy jó családban nőhessenek fel.
A gyerekszoba a kettejük jellemét tükrözi. Alice részén a fal a rózsaszínes, és hercegnők, meg mindenféle kedven mesehőse, mint például Micimackó vagy Malacka díszíti a falat. Ben viszont már nagyfiúnak hiszi magát, így az ő részén a kék uralkodik, autókkal meg mindenféle focistával, akiket biztos vagyok benne, hogy nem ismer, de Niall, azóta nézeti vele a focit, mióta a mieink. Így azt szeretett volna még. A szobájukban két kiságy található, hiszen még csak törpék, ami a szobakét oldalán helyezkedik el. Nemrég lettek kétévesek, de már olyan eleve, hogy épp csak pislantunk egyet, már el is tűntek a szemünk elől. A saját kis nyelvükön beszélgetek velünk, de vannak mondatok, amiket már érthetően mondanak.
Niall-le próbáljuk őket az anya-apa szóra megtanítani őket, de néha úgy érezzük, még lehet nekik ez korai.

- Nyéd et! – nyújt felém Alice, egy babát, ami fel van öltöztetve egy rózsaszín habos-babos ruhába! Hirtelen visszarántja magához és elkezdi mozgatni, mintha táncolna, majd repül.
- Nagyon ügyes vagy, Kicsim! -puszilom meg a fejét, és már ki is rohan, apukájához.
- Mit hoztál, hercegnőm? – nevet, majd csak egy édes gyereknevetés hallatszik a nappaliból. Kimegyek, és egy csókot nyomok férjem homlokára.
- Nem vagytok éhesek? Kész vagyok az ebéddel! – mosolyogtam. Niall lehúzott az ölébe, és átkarolt, majd a gyerekek is körénk gyűltek, és együtt néztük a focimeccset.

Édes kacajokra kelek. Elszundítottam volna? A gyerekek nagy szemekkel bámulnak engem, a szájuk pedig arról árulkodik, most ettek meg valamit, ami valószínűleg ízlett nekik, hiszen tiszta maszat volt. Elnevettem magam a látványukon. Niall egy ronggyal a kezében állt, és ahogy észrevette a gyerkőcöket, összehúzta a szemeit, és elkapta őket, hogy letörölje az arcukat. Alice a hirtelen támadástól elkezdett sírni, és kirúgta magát apja karjaiból. egyenesen az én ölembe. Kis karjaival átölelt, és összehúzta magát. Niall kővé dermedt.

- Alice, kicsim, nem akartalak megijeszteni! – ment hozzá közelebb, de a kislány még jobban hozzám bújt. Niall, kezembe adta a rongyot, amivel óvatosan letöröltem maszatos arcát. - Alice, ne haragudj, apura! – kérte szomorúan Niall. miközben Ő Ben száját törölte meg.

A kislány már csak szipogott, és gondolkodott apja szavain. Kiugrott az ölemből, és csak ennyit kiáltott!
- Apa! – majd újra Niall karjai között volt. Niall zokogva fogadta, hogy Alice az apjának nevezte, majd ezek után az egész napot együtt töltötték.