Hetekig nem beszéltem vele. Ő napról-napra rosszabbul bírta ezt, és éjszakánként, mikor azt hitte már nem hallom, szebbnél-szebb szövegekkel kért bocsánatot. De mind hallottam őket. A könnyeim minden egyes alkalommal folytak le az arcomról, de nem szólaltam meg. Bántott, hogy nem veszi figyelembe az én véleményemet. Egyik este azonban csörgött a telefonom. A bátyám keresett.

- Hols, beszéljétek ezt meg végre! Niall naponta telefonál nekem kétségbeesetten és már nem tudok vele mit kezdeni.

- Ő nem akarja figyelembe venni annak a lehetőségét, hogy a két apróságot fogadjuk örökbe – mérgelődtem, mire Josh felmordult.

- Holly! Ezt nektek kell megbeszélnetek. De ha az én véleményemet kérdezed, elég lenne először csak egy gyerek. Mondd, te figyelembe vetted már egyszer is az ő elképzelését? kérdezte és letette a telefont. És teljesen igaza volt. Nem gondoltam bele abba, hogy lehet, ő eleve csak egy gyereket szeretne. Egy önző liba vagyok!

Osonva mentem be a közös szobánkba, és láttam Niall csak nézelődik. Odamentem hozzá, és leültem az ölébe. Azonnal átkarolt, és nagyot sóhajtott.

- Figyelj, Kicsim! – szólaltunk meg egyszerre, mire elmosolyodtunk.

- Kezd te! – ajánlotta.

- Én nagyon-nagyon sajnálom, hogy napokig, sőt hetekig nem szóltam hozzád. Én csak... Nagyon beleszerettem abba a két gyerkőcbe, és abba nem is gondoltam bele, hogy te esetleg nem is szeretnél, csak egyet. Sajnálom, hogy önző voltam! – hajtottam le a fejemet. Megfogta az államat és felemelte a fejemet.

- Nem, Kicsim! Én kérek bocsánatot! – leintettem.

- Nem kell, Niall! Hallottam, mikor esténként megtetted ezt.

- Oké. Figyelj, lassan meg kéne beszélnünk, melyik gyerkőcöt szeretnénk. Az otthontól kaptam egy telefont. Visszamegyünk ma? – kérdezte, és bólintottam.

Az otthonban megkerestük az igazgatót, és újra körbevezetett minket. A gyerekekről most már több információt is megtudtunk, és egyre jobban haza akartam vinni az összeset. De sajnos nem lehetett. Niall a legutóbb számra szimpatikussá vált, fiú után kérdezett, és odavezettek hozzá. A fiú épp autókkal játszott, azzal a kisfiúval, akit legutóbb láttam. A kisfiúnál volt két szülő, akik próbálták jobban megismerni a kissrácot. A feleség felemelte, és az ölébe ültette. A kisfiú közvetlen volt, mutogatta a hölgynek a játékait, és úgy tűnt, jól megértik egymást. Niall nem bírta levenni róluk a szemét. Ebben a pillanatban kezdett el sírni a játszótársa és odarohantam hozzá. Átöleltem őt és szinte azonnal megnyugodott.

- Már nem akar többet játaszani velem, igaz? – szipogta, és abban a pillanatban ült le közénk Niall is, és érkezett meg a kishölgy is, a fiú testvére. Úgy néztünk ki, mint egy család, és Niall is ezt érezte. Éreztem.

*Niall szemszöge*

Az ikrek tündériek voltak. A kislány, mint kiderült a neve Alice, nagyon talpraesett volt és csak úgy libegett a szoknyácskájában. Teljesen levett a lábamról. Meghívott ebédelni, és csinált nekem a játékkonyhában egy sütit. Picit szenes lett, de megettem, hogy ne okozzak neki csalódást. Nem is tudtam, hogy ezek ehetők! Holly jelent meg, a kissráccal, Bennel a kezében. Alice nekik is sütött valamit, majd együtt ültünk a szőnyegen, mint egy igazi család. Tudtam, hogy Ő is így érez. Éreztem.