Hátrasöpörte barna tincseit a szeméből.

Az arcába omló haj mögül egy fiatal nő arca nézett vissza a tükörből.

Harmincas éveiben járó, olyan aki már tapasztalt és mégis bizakodó és kedves.

Már-már sápadtnak mondható hófehér bőrét most az űr beszűrődő holt fénye világította meg. Egy gyors arcmosás után felvette a szabvány fekete trikóra a szolgálati kabátját, és megállapította hogy már péntek van.Megint. Hamar eltelt az idő hétfő óta.

Távoli csillagok halovány fénye ragyogta be a parányi kabint. Miután készen lett a reggeli rituálék megszokott gyorsaságú folyamatával, Ana odalépett s kinézett az áttetsző üvegen.. Barna szemei megakadtak egy kisebb csillagon,egyiken a milliárd közül,

Elkalandozott annak formáján, és sápatag színének mélységén.

Vajon melyik lehet a Föld? Vajon jól vannak-e azok akiket most is hátra hagyott...

Megannyi kérdés merült fel benne egyszerre.

A lányára gondolt, és Paulra, majd megérintette a nyakában lifegő dögcédulát, és bal kezét a hideg üveglapra tette. 

Szolgálat,kötelesség. Ez igaz volt a munkájára és a családjára Is. 

Mindkettő szolgálat volt s mindkettő kötelesség is egyben.

Az a dögcédula pedig nem azért volt nehéz mert fémből készült.

A súly a hajó parancsnokának a vállát nyomta, vagyis az övét.

Farkasszemet nézett az üveglapról visszapattanó tükörképével egy percig.

Aztán kiment. A fém ajtó halk kattanást hallatott maga után mikor végre becsukódott.

„ Hyperion tudományos hajó naplója.

Szolgálati napló, Ana Hendricks parancsnok. „ -Kezdte el írni ahogyan elindult a parancsnoki egység felé, a kis digitális táblát maga előtt fogva. Kihalt reggel volt,mint ahogy mindegyik, szinte alig voltak most a folyosókon emberek még. Ez vagy azt jelentette hogy a legénység tagjai máshol vannak,vagy csak túl korán volt. Vagy egyik sem és az igazak álmát alusszák..

„ Idő: Január hatodika.A hajón lévők száma húsz fő... Mr Cooperrel együtt 21 aki csak egy riporter,nem a legénység hivatalos tagja."- Folytatta, és az éles fények szinte elvakították ahogyan a modul egységek közti átvizsgálósugár keresztülpásztázta őt. Kötelező procedúra volt ha a vezérlőbe akart bejutni az ember.

Vírus szűrés, és átvizsgálás folyamatban. - Jelentette ki a kompjúter robotikus hangja.

" Amennyire elleneztem egy riporter jelenlétét a fedélzetén, most úgy kezdem megszokni őt. Humoros egy alak... Talán ez is a monotonitás rákfenéje... Vagy csak az élet gúnyos fintora.

Mert ahogyan Mr Cooper feladata a megfigyelés.. Nos a küldetésünk:

Kutatás és megfigyelés a perem bolygók aszteroida zónájában.. Jelenleg a leszállóegységünket várjuk hogy visszatérjen a közeli holdról. Úgy tűnik egy újfajta ércet találtak odalenn..

A dokkolást követően azonnal a legközelebbi bázis felé vesszük majd az irányt, muníció és ételkészletek hiánya miatt. " -Balra fordult, s közben biccentett egy vele szemben közeledő férfinak. A fehér fények ezzel egy időben kihunytak, és az erőtér eltűnt.

Ön tiszta. Tovább mehet. - Jelentette ki a kompjúter.

- " Most lassan hét óra nulla perc lesz...Hendricks kijelentkezik."- Fejezte be a naplót ugyanebben a pillanatban.

Ahogyan eltette a naplóját a farzsebébe, már csendült is a kompjúter hogy beléphet a parancsnoki egységbe.

- Belépési engedély, megadva.

„ Cameron. „ - Mosolyodott rá haloványan az egyetlen benn lévőre, aki most az ajtóban állt..

„ Mis Hendricks. . „ - Köszönt vissza az kifele igyekvő hasonlóképp, bár jóval merevebben.

„ Mit gondol ma már hazamehetünk Cam? Az üzemanyag fogytán van, és Lillan sem volt nagyon elragadtatva tegnap hogy le kellett mennie még egyszer arra a Holdra.. „- Reagálta le a nő, mert hirtelen végigfutottak az agyában a tegnapi nap fárasztó emlékei. Cameron megállt, de a nyitva lévő ajtó miatt az erőtér nem tudott felkapcsolni a vizsgálathoz. Rideg kék szemei élettelenül megcsillantak. 

„ Mis Baltimore valószínűleg megértő lesz ha a kapitány mégis másképp dönt."-Válaszolta, majd szinte levegővétel nélkül folytatta is:

" Máskülönben ő remek pilóta, a képességei pedig figyelemreméltóak. Így aggodalomra nem lesz gondunk. A változók pedig benne voltak a küldetésünkbe mindvégig. „- Biccentette félre a fejét egyetlen pislogás nélkül,majd visszalépett a parancsnoki modulba,a falhoz egy panelt nézegetve, hogy leellenőrizzen valamit. Jeges kék szemei hozzáértően vizsgálták át a berendezést.

Minden áldott nap ezt csinálta, de csak nem tudta megunni valahogy... Ana karba tette a kezeit és úgy nézte őt, pár hosszú percig szüneteltetve a gondolkodást.

Cam óvatosan megérintette a panel felső részét,majd gondosan egy diagnosztikát kezdett el rajta végezni.Puszta matematika volt, számok melyek ha egyenletesek és kiegyensúlyozottak, akkor minden jól működött és ha nem akkor bizony semmi.

„ Nem unalmas? „- Kérdezett rá végül Ana. - " Csodálatos hogy ennyire ambíciózus, de rém unalmas lehet amit csinál.."

Cam rezzenéstelenül folytatta a munkát, érzelemmentesen nézte a monoton fel és el tűnő számításokat. Ő szintetikus volt. Számára ez a napi rutin kelléke volt, és mellékes hogy mi unalmas és mi nem. 

„Nem az én véleményem számít. Az sose számított. „ - Jelentette ki halkabban. Ana szomorkás hangsúlyt vett észre a sorai közt.- „ Ez a panel minden esetre rendben funkcionál. „-Felegyenesedett és a mellette állóra nézett. Pillantásuk ütközött bár csak rövid ideig,.

" Ha nem a maga véleménye számít Cam,akkor kié? " - Engedett meg egy bizakodóbb mosolyt a parancsnok kedvesen...

" Az önöké. "- Válaszolta egy kis gondolkodás után az android. - " A számít hogy minden rendben funkcionáljon. És ha nincs túltöltődés akkor nem sérül meg senki. Ha nem sérül meg senki, akkor pedig minden rendben lesz.. A feladat el lesz végezve.. És a legénység időben hazatérhet. Számomra csak ez a fontos. Mindent felülír. Még a saját véleményemet is. " - Vetett még egy pillantást a szürke panelra, majd letörölte azt a kabátja szélével egyetlen mozdulattal. - " Így. Most már minden száz százalékos."-Mintha mondani akart volna valamit, de aztán csak elnézett a sarokba.

"További szép napot. "- Bökte oda, s indult meg további párbeszédet nélkülözve a kijárat felé.

Ana hosszasan utána pillantott, míg az erőtér el nem állta a kettejük közti teret.

" Önnek is. "- Ingatta a fejét hallgatagon.

Sose kedvelte az androidokat. Kilelte tőlük a hideg.

De Cameron más volt. Az ő jelenléte nyugtatta a nőt,mert Cam sose kiabált, sose emelte fel a hangját a hat hónapos küldetés alatt egyszer sem. Csak tette a dolgát, bár mindig magában tartotta a gondolatait, a véleményét. Olyan volt mint egy szellem.. Ha kellett intézkedett, ha nem akkor eltűnt. De mégis volt benne egy rezonancia... egy kisugárzás ami mássá tette őt egy átlagos géptől.

Ana sóhajtott egyet ahogyan ezt végig gondolta.

Még fáradt volt, tompán zsongtak benne a reggeli gondolatok szinte mindenről. 

Mint egy lassan csordogáló színtelen szimfónia ami csak arra várt hogy valaki színeket vigyen bele.

Megállt a pilótafülke hatalmas ablaka előtt és az előttük elterülő hold felszínére vetette pillantását. A ködbe burkolózó viharos kődarab úgy terült el alattuk akárcsak az ismeretlen tenger.

Távoli volt tőlük, ősi és érintetlen terület.

 Senki nem ment le oda Lillan-en és az egyik tudóson kívül. Nem tudták mi van odalenn. A szkenn szerint a felszínen levegő és gravitáció is jelen volt,csakúgy mint a Földön, de a viharok folyamatosak lehetettek és jóval erősebbek.

 És a hőmérséklet sem volt éppen e miatt túl kellemes.

Lassan beült a székbe, s lábait kinyújtva vette elő a belső zsebében lévő képet, melyen egy kék takaróba bugyolált kisbaba volt.

Hogy aggodalmát terelje, s gondolatai egy barátságosabb helyen legyenek, most a kisbabára koncentrált, és csakis rá.

Halovány kedves mosoly ült ki arcára miközben átölelte a képet mintha ott lenne vele a gyermeke.

Csönd vette körül őt, meghitt csönd amit csak ritkán lehetett hallani. Körbe vette, és átölelte őt, és mintha megszűnt volna a külvilág egyszeriben...

" Talán ilyenek lehettek a régi hajósok is.."- Szólalt meg a háta mögött belépő férfi hirtelen.

Bár nem akarta megzavarni a pillanatot, mégis sikerült neki.- " ...csendben elmélkedtek a gyerekükről az ismeretlen vizeken, és reménykedtek a mielőbbi hazaútban.."- Ana az ismerős hangra felkapta a fejét és Teller kapitányra lett figyelmes.

A férfi egy jólfésült katona volt, mint mindig, úgy most is talpig egyenruhában állt ott, menetkészen, mintha bármelyik pillanatban csatákat kellene megnyerni. Teller úgy is nézett ki mint aki már megnyert valahányat.

" Igen, valahogy úgy... "- Döntötte félre a fejét Ana. - " Hogy hogy ilyen korán fenn van,kapitány? Úgy tudom hogy a felsőbb vezetésnek külön kijár a csendes pihenő akár kilencig is."

" Szolgálati idő van. Egyébként ugyanezt megkérdezhetném a mosolygós parancsnokomtól is. " - Teller nekidőlt a falnak és megigazította a baseball sapkáját.- " Katonák vagyunk, nekünk keménynek kell lenni. Vagy nem?"

Olyan vidám képpel nézte Anát mintha a nő egy számára ismerős gyerek képét szorongatná a kezében.

" Nyugalom Ana. Hamarosan hazamegyünk. Tudom hogy hiányzik a családod. "- Tette hozzá.- " Nekem is vannak szeretteim odahaza."

" Tisztában vagyok vele hogy hazamegyünk James, de az még legalább három hét és én.. " -Kezdte volna el, de a kapitány közelebb lépett, majd gyengéden a vállára tette a kezét.

" És? Még mindig meg vagy sértve rám ugye? "

" Nézd el nekem ha igen! Már réges-rég ott lennénk ha most nem álltunk volna meg e miatt a kődarab miatt, itt a semmi közepén! " - Fakadt ki a nő, és inkább el is tette a képet vissza a helyére.

Elég ritkán fakadt ki, de ezúttal nem bírta magában tartani. Ellie túl messze volt tőle, s ő is túl messze került attól akit szeretett volna viszontlátni. 

Szinte megőrült a gondolattól hogy egy ilyen elátkozott kódarabot kell nézegetnie, ahelyett hogy már hazafele sodródnának.

" Az a kődarab fontos."- Bizonygatta a kapitány. - "Mason szerint különleges ásványokat tartalmaz. "

" Mason egy nyomorék."- Vágott közbe a szavaiba keményen Ana. - "Az a fickó egész úton azt bizonygatta hogy tud jobbat a Darwin-elméletnél. Tiszta dilinyós! Bármi lehet az átkozott kövekben. Érted? Bármi. Az is lehet hogy tök értéktelen az egész. Vagy veszélyes. Vagy radióaktív. Én a helyedben hagytam volna a francba."

" Kijelezték volna a műszerek ha veszélyes lett volna. És ha Mason azt mondja hogy értékes akkor én is azt mondom. .. Figyelj, ezz csak egy kis kitérő. Hamarosan úgyis visszajönnek Lillannel és elhúzhatjuk a csíkot. Bízz bennem."

" Legyen úgy, de akkor sem tetszik. ." - Biccentette. - "Rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. Túl sok időt töltünk itt, túl sok az ismeretlen, és mindenki kimerült, nem csak én!

És nem szívesen mondom, de az étkészleteink is kezdenek megcsappanni.."

" Türelmesnek kell lenned. "- Folytatta egy fokkal szigorúbban Teller aki kezdte unni a vitát. Csak azért engedte meg Ana-nak ezt a hangnemet mert a nő már sok mindent letett az asztalra, és a közvetlen helyettese volt.

Ugyanakkor James Teller vállát sok minden nyomta, több minden mint helyettesét.

 Felelősség, az emberek és a feletteseinek az igénye, és legfőképp a Weyland-Yutani megbízatása amit maximálisan akart teljesíteni. Bár Teller maximalista volt, az utóbbi időkben még annál is jobban. Kapzsivá vált. Motiválta őt a pénz, és a cégben rejlő minden lehetőség. Míg a többi katona parancsot teljesített, Teller nem csak azt tette.Ő egy másik életben remek üzletember lett volna.

" És a többieknek is meg kell tanulni türelmesebbnek lenni!" - Folytatta a férfi, közelebb hajolva.

. - " Gondolj bele Ana..lehet többé nem megyünk már ide vissza. Soha. Mi nem vagyunk tudósok, de a cég éjjel nappal minket fog áldani hogy megálltunk most ezért a kődarabért.

Minden lehetőséget ki kell használnunk.A tudósok megőrülnek ezért a helyért, és ha esetleg legközelebb is lesz valami kérésük baromi sok pénzért majd megint a katonaságot hívják,és kapunk egyszerű de nagyszerű küldetéseket. "

" Hat hónapig szerintem elég türelmesek voltunk James."- Szólt közbe a díszes monológba Ana meglepődött pillantással. - " És egy katonának jobb dolga is van mint tudósok seggét utaztatni. "- Tette hozzá. Teller már nyitotta volna a száját,de ahogyan kimondta ezt hirtelen szólalt fel a rádióból Lillan recsegő-ropogóhangja.

" Itt a Pathfinder leszálló egység. "-Szólalt meg a nő a statikus zörejen keresztül a kommunikációs linkből. - " Hall engem valaki? "