Denki egy buddhista nyugalmával nézett szembe Katsukival és Eijiroval a Bakugo ház nappalijában. A szeme sem rebbent, ahogy megismételte Eijiro szavait:

– Lesz egy kisbabátok.

– Igen – mondta megszeppenve Ei a váratlan reakción.

Mikor áthívták a csapatot, hogy együtt tölthessék a szombat délutánt, más válaszra számított Denkitől, aki mindig mindent hevesen reagált le. Ez nem volt a fejében levezetett forgatókönyvek között. Hirtelen megrémült, hogy Kaminarit esetleg nem érdekli a téma, neadjisten feldühítették őt a bejelentéssel.

A következő pillanatban Kaminari könnyekben tört ki és rájuk vetette magát a dohányzóasztalon átugorva.

– Gratuláloook! – bőgte és majd' kiszorította a szuszt mindkettejükből.

– Hé, hé, ne sértsd meg Katsut! – szólt rá Eijiro ahogy letolta a barátját kettejükről. – Az előbb mondtam, hogy terhes!

– Nem bírom elhinni!

– De, el bírod hinni, csak feldolgozni nem, te szerencsétlen – morgott Katsuki vigyorogva.

– Ne diagnosztizáld a boldogságom! – zokogott Denki és Seroba kapaszkodott támogatásért.

– Ez kész – kacagott Mina.

– Most már tudom valahova tenni gondolatban hülye ajándékunkat is – szipogta Denki, és trombitálva kifújta az orrát a Jiro által nyújtott zsebkendőbe.

– Hogy miteket? – vonta fel a szemöldökét Katsuki.

– Én sem értem – rázta a fejét Eijiro.

– Naná, hogy nem! – torkolta le Sero. – Most akarjuk odaadni!

Mina a táskájából egy ajándékszatyrot húzott elő, és leporolta róla a nemlétező porszemeket.

– A lényeg, hogy én, Hanta, Denki és Kyoka-chan összedobtuk a pénzünket egy babavárós ajándékra – magyarázta.

– Mivel szerettünk volna méltó módon gratulálni és még egyszer elmondani, hogy soha nem fogsz kiesni a bandából, csak mert nem fogsz velünk suliba járni – kacsintott Sero.

– Bizony! Sok boldogságot még egyszer! – mosolygott Jiro, Kaminari pedig könnyezve bólogatott.

– Köszönjük, igazán nem kellett volna... – mondta Eijiro, és átvette a tasakot. Ahogy belenézett, elakadt a lélegzete.

– Mi van benne?

Ei azonban nem tudott válaszolni Katsukinak. Nagyokat pislogva leroskadt a kanapéra és igyekezett visszafogni a könnyeit.

– Nem fogok bőgni, ezen nem férfias... de akkor is... – Ei nagyokat szipogott, amíg Katsuki átvette tőle az ajándékot.

A zacskóból egy gyönyörű, a banda saját keze által dekorált fotóalbum került elő. A borítón az "Egy igazán férfias család férfias albuma" felirat állt, körülötte a bandáról készült képek voltak rányomva a kemény lapra. Katsuki a meghatottságtól szólni sem tudott.

– Képeket még nem tettünk bele, csak az elejére – vigyorgott Mina. – A belsejét ti fogjátok kitölteni.

– Köszönjük – hebegte Katsuki. – Ez nagyon szép.

– A hormonok nagyon megváltoztattak – csóválta a fejét Denki. – Egész tűrhető lett a személyiséged.

– Pofád lapos!

– Oké, visszaszívom...

Katsuki nagyot sóhajtott.

– Nyugi, te se lennél más, ha egy gyerek lenne benned, és felrúgna minden eddigi kialakult rendszert a szervezetedben.

– Tényleg, Katsuki-chan! – csillant fel Mina szeme. – Mesélj, milyen terhesnek lenni?

Katsuki megütközve nézett a lányra.

– Ez engem is érdekelne – motyogta Jiro zavartan. – Nem akarunk tolakodni, de hát, tudod... szeretnénk tudni.

– Mégis miért?

– Mert lányok vagyunk? – kérdezett vissza Ashido. – Nekünk is lesz egy szép napon gyerekünk, legalábbis mindketten szeretnénk...

– Apád akkor fog engem megfojtani a gitárhúrjaival – jegyezte meg Jirora nézve Denki, mire Ei elnevette magát.

– A témára visszatérve – intette le a barátját Jiro. – Bakugo, mesélj, kérlek!

– Hát... – Katsuki bátortalanul megvakarta a tarkóját. – Mindent egybevetve fura érzés. Mániákusan függök az édes dolgoktól, reggelente mindig hányok, és mióta babát várok, nem bírok csípőset enni.

– Ez durva – értett egyet Sero. – Nem azt mondják, hogy a második szakaszra a hányós dolog jobb lesz?

– De igen. Meg is őrülnék, ha végig ez menne. Aztán ott van az a hülye dolog a hormonokkal, vagy nevezze bárki annak aminek akarja. Sokkal gyakrabban vagyok nyugodt, kevesebb dolog idegesít fel, de ha feldühödök, képes vagyok a legapróbb dolog miatt is ordítani.

– Olyankor néha sír a végén, mert elkeseredik a saját viselkedésén...

– Eijiro, téged a franc se kérdezett! – csapott felé Katsuki, mire Ei nevetve kitért a keze elől.

– Bocsi, de olyan édes, mikor elbőgöd magad...

– Az előbb te is majdnem bőgtél, te semmirekellő, neveletlen..!

– Nyugi, Katsu, nyugi – ölelte át gyorsan Eijiro, ügyelve arra, hogy Katsuki kezeit is lefogja. – Legközelebb nem szólok közbe.

– Ajánlom is – motyogta szerelme, és megbékélve visszaölelt.

A délután remekül telt, Katsukit a lányok részletesen kifaggatták minden élményéről és tapasztalatáról, Hanta és Denki pedig betolták az összes sütit, amit kikészítettek a vendégeknek. Eijiro büszkén számolt be arról, hogy a magzat minden jel szerint egészséges és szépen fejlődik.

– Ez egy jó nap volt – dőlt be Katsuki mellé az ágyba este.

Mindketten lefürödve, fogat mosva bújtak egymás mellé.

– Az. Nem hittem volna, hogy valakit ennyire érdekel egy terhes ember.

– Te mindannyiunkat érdekled – ölelte át Eijiro. – Most te és a kicsi vagytok a legfontosabbak.

– Én vagyok a legfontosabb? – kérdezte hamiskásan Katsuki.

– Pontosan!

– Akkor minden kérésemet teljesíted, igaz?

– De még mennyire! – helyeselt Ei, észre sem véve, hogy belesétált a csapdába.

– Akkor egyet szeretnék most kérni... – suttogta Katsuki, és finoman végignyalt Ei fülén, aki erre megdermedt. Katsuki keze végigsimított szerelme meztelen mellkasán, meg sem állva az alsónadrágig, amit Ei pizsama gyanánt viselt.

– Szerintem már tudod is, hogy mit akarok.

Azonban Katsuki legnagyobb csalódására Ei odébb tolta a kezét.

– Katsuki, én vagyok az, aki legjobban szeretné, ha most szeretkeznénk, de nem tehetjük. Mi lesz, ha baja lesz..?

– Te vagy az, aki a legjobban szeretné? – sziszegte Katsuki és egy mozdulattal Eijiro ölébe ült. – Szerinted én mit élek át a terhességemnek köszönhető megnövekedett szexuális étvágyamnak hála?

– Öhm...

– A kölyöknek semmi baja nem lesz, nekem pedig szükségleteim vannak – Bakugo követelően, ellentmondást nemtűrő hangon jelentette ezt ki. – Holnapra szeretném elfelejteni, hogyan kell egyáltalán járni.

Azzal hevesen megcsókolta Eijirot, aki ennek már nem volt képes ellenállni.

*

Katsuki szemszöge:

Miután lenyugtatta Eijirot, a nemi életük is végre helyre billent a kezdeti bizonytalanság után. Az orvosa szerint az első trimeszterben hiába volt veszélyeztetett, nem számított a súlyos kategóriába.

– A gyermek fejlődésével semmi gond nincs, így ha nem élnek erőszakos szexuális életet, nyugodtan folytathatják. Az utolsó hónapokban tervezzük ennek is az eltiltását, mivel a terhesség anatómiai helyzete nem épp a legbiztonságosabb – szögezte le a férfi, és feljebb tolta orrán a szemüveget. – Ám amíg nem áll fenn a vetélés veszélye, nem fogunk felesleges korlátokat szabni a védőnővel.

– Na látod, nincs semmi gond azzal, ha nem játszunk önmegtartóztatósat – bökte oldalba Eijirot Katsuki.

– De jobb félni, mint megijedni.

– Ez egy ostoba mondás. Nem fogok több ideig rettegni valamitől, amitől megijedhetek egy másodpercre.

– Jó, bocsi. De most a babáról van szó!

*

https://youtu.be/qy5L21BGx2g

Eijiro szemszöge:

Az idő repülni látszott, s hamarosan elérkezett a tizenkét hetes ultrahang napja. Mitsukit és Katsukit ezúttal Eijiro is elkísérte, így kénytelen volt kikérni magát arra a keddre. Március eleje volt, a hóvirágok már elvirágoztak, a természet éledezni kezdett.

Katsuki –, mivel belépett a második trimeszterbe, – már le sem tagadhatta, hogy várandós. Az autóban ülve nyugtalanul ölelte körbe a hasát, ami immár teljesen látható módon jelezte, hogy bizony van benne egy kis élet.

Eijiro nyugtatóan simított végig a karján.

– Ne félj, minden rendben lesz a babával.

– Nagyon remélem...

– Katsuki, megetted a csokit? – kérdezte Mitsuki a kormányon dobolva.

Az orvos mondta, hogy némi élénkítő segíteni fog jobban látni a magzatot. Ha ugyanis alszik és egy pozíciót tart végig, nehezebben tudják megvizsgálni.

– Igen, mindent megeszek amit adsz – morogta Katsuki.

– Teát is ittál?

– Igen.

– A vizsgálat végéig nem mehetsz mosdóba, rendben? Kibírod?

– Mi vagyok én, öt éves?!

A rendelő előterében Katsuki Eijiro karjába kapaszkodva állta a várakozó kismamák döbbent pillantásait. Mitsuki vele ellentétben büszkén kihúzta magát és Eivel együtt mindenkit igyekeztek egy-egy kihívó, meg nem hátráló pillantással elintézni, aki gyanakodva vagy botránkozva nézett rájuk.

Eijiro nem szerette volna látni, ahogy Katsukit bárki megkülönbözteti amiatt, mert fiú.

Mikor végre behívták őket, Mitsuki úgy ugrott fel, mintha megcsípték volna.

– Gyertek, gyertek – intett nekik izgatottan. Látszott rajta, hogy ő maga talán még jobban aggódik a gyermek miatt, mint maguk a leendő szülők.

Eijiro személy szerint megbízott Katsuki orvosában. Szimpatikusnak találta a férfit, aki eddig minden kérdésükre kielégítő választ tudott adni és soha nem kertelt, ha valami komolyabb dologról volt szó.

– Jó napot, Bakugo-san, Katsuki-san és Kirishima-san – mosolygott rájuk, ahogy a hármas belépett a fapadlós helyiségbe.

– Jó napot – köszöntek vissza Eijiroék egyszerre.

– Látom, a genetikai vizsgálat eredménye első kézből érdekel mindenkit. Katsuki, vedd le kérlek a felsődet és feküdj fel az asztalra.

Katsuki engedelmeskedett, Mitsuki pedig mellé lépett, és feszülten figyelte, ahogy az orvos bekeni a fia hasát a szokásos zselével, majd megkezdi a vizsgálatot. Eijiro Katsuki kezét fogta.

– Elsőként a testi adottságokat, majd a szívhang frekvenciáját fogjuk megnézni, valamint a pitvarok és kamrák állapotát – kezdett bele az orvos. – Katsuki-san, tapasztaltál bármi rendelleneset az utolsó találkozás óta?

– Nem.

– Remek... hopp, meg is van – bólintott a doktor.

Eijiro lelkesen figyelte a monitort, amin habár csak az apró, torz kis emberalakot tudta kivenni, mégis hatalmas élmény volt számára a leendő gyermeke figyelése.

– A tarkóredő vastagsága megfelelő és az orrcsontot is látom... – mondta lassan az orvos. – A koponya átmérője és térfogata is rendben van, a kép tiszta, a magzatvíz mennyisége is elegendő. A hasi körfogat... szintén rendben. Az ülőmagasság megfelelő, így látásra ötvenöt milliméter. A combcsont is elég hosszú. Fejlődési rendellenességre utaló jelet nem látok, a Down-szindróma tünetei sincsenek jelen.

Eijiro Katsukira mosolygott.

– Látod, nincs semmi baj.

– Ha a magzat következőre is megmozdul, megnézem még egyszer, addig viszont bekapcsolnám a hangot, így leellenőrizném a szívverését. Önök is hallani fogják a magzat szívhangját.

Mitsuki és Katsuki bólintottak, Eijiro pedig megszorította Katsuki kezét.

Az orvos megnyomott valamit a monitoron, mire a helyiséget megtöltötte a ritmusos, dobogó hang. Gyors volt, akár egy madáré. Ei meghatottan hallgatta, Katsuki pedig a szája elé tette szabad kezét.

– Ez a gyermekünk hangja – suttogta Ei. – Milyen gyors...

Katsuki némán bólintott.

Közben a vizsgálat folytatódott.

– A szívhang normális a magzat korához képest. A keringés megfelelő, viszont szeretném megmásítani majd a szülés előrejelzett napját, mivel ahogy látom, a magzat kicsivel idősebb tizenkét hetesnél. Pár nappal hátrább tolnám az...

Az orvos szeme összeszűkült.

– Valami gond van.

– Mi? – riadt meg Katsuki. – Mi az?

– Katsuki-san, megtenné, hogy félig a bal oldalára fordul? – kérte az orvos. – Meg kell néznem egy másik szögből is...

– Mégis mi történt?! – csattant fel Mitsuki.

– Nem szeretnék téves diagnózist felállítani, ezért előbb szeretném megnézni oldalról is a méh belső képét.

Mitsuki nagy levegőt vett és igyekezett megnyugodni. A doktor Katsuki hasának oldalát is bekente a zselével, és az eddigieknél sokkal szélesebb sávban kezdte átvizsgálni őt. Pár másodpercig feszült csend volt, majd ismét feldobbant a szívhang.

– Nekem normálisnak tűnik innét is – sóhajtott megkönnyebbülve Eijiro.

– Nekem is – bólintott az orvos.

– Akkor most gond van, vagy nincs? – türelmetlenkedett Mitsuki.

– Ahogy mondtam, Bakugo-san, nincs gond – mosolygott rá az orvos. Barna szeme elégedetten csillogott. – Csak el kell végeznem még egyszer a vizsgálatokat és meg is vagyunk. Csupán a gyanúm nyert bizonyosságot...

– Miféle gyanú? – értetlenkedett Katsuki.

Az orvos rámosolygott.

– Megvan a második szívhang.