Egy határozott mozdulattal a szívembe szúrtam... volna, ha nem ugrik rám valaki. Ez a valaki Adam volt. Lefogta a kezeimet.
~Segíts! Nem akarok meghalni! Űzd ki a fejemből, kérlek! ~ mondtam telepatikusan.
<NEM! NEM, NEM, NEM! KÜLDD EL ONNAN ADAM-ET!> mondta Andy.
- NEM! - kiáltottam. Ezt én mondtam.
<NE ELLENSZEGÜLJ TE KIS FRUSKA!> mondta Andy.
- NEM ÉRDEKELSZ! NEM FÉLEK TŐLED! - üvöltöttem dühösen. Adam a körülményekhez képest elismerően nézett rám.
<Jobban tennéd, ha félnél tőlem> ekkor nem értettem, hogy miért mondta, de hamar megértettem. Nem tudom, hogy csinálta, de mintha fojtogatni próbált volna.
- Ad-am seg-íts! - próbáltam kinyögni.
- Várj - mondta, és lehunyta a szemeit. Emelkedni kezdtem. A fojtogatás nem szűnt meg. Erősebb volt. Már a lábaim a talajt se érték.
- Seg-íts! - kértem. Már a fulladás határán álltam.
- Jó volt is-merni - mondtam, majd elnyelt a sötétség.