Reggel az a telefonom csörgésére ébredek. Nyúlnék érte, de hirtelen elhallgat. Lassan kinyitom a szememet és meglàtom, felém hajolva Christ(??). Hirtelen felpattanok, de így kissé közel kerülünk egymáshoz...
-Mit keresel itt?-kérdezem fáradt hangon, de ő nem válaszol, hanem tekintetét a számra vezeti. Értetlenül nézek rá, majd elhúzódok.
-Chris!!-lököm meg a vállát, mire észhez tér.
-Ja igen...Öhm...Beszélni akartam veled.-kapja el a számról a tekintetét.
-Oké. Mondd. Mit akarsz?
-Sajnálom, hogy bunkó voltam...-kezdené a màr jól betanult szövegét, de félbeszakítom.
-Már mondtam, hogy elfogadom a döntéseidet!-szólok rá haragosan. Most komolyan nem értem. Ha azt az életet választotta, akkor mi minek kellünk???
-Jó, de tegnap tényleg túl léptem egy határt. Megérdemeltem az ütéseidet.-hajtja le a fejét. Elgondolkozok. Úgy látszik csak a suliba nagy a szája. Nekem meg sulin kívűl. Ez vicces.
-Igen. Ez így van. Most pedig menj és kérj bocsánatot Belltől!-parancsolok rá. Sóhajt egy nagyot, majd kimegy a szobàmból. Hallom a bejárati ajtó csukódàsàt. Gondolom elment. Remélem...

Kérlek komizz!♥♥