Lefagyva nézem az alattam elterülő fiút.
-Mióta ekkora a szád öcsi?-kezd el röhögni. Mérgesen állnék fel róla, de visszarànt. Mi a szar?!
-Amióta a legjobb barátom cserben hagyott!-mondom neki indulatosan, mire arcáról eltűnik a mosoly.
-Nem hagytalak cserben...-kezd el magyarázkodni, pedig ő is pontosan jól tudja, hogy ez hazugság. Cserben hagyott!
-Hagyjuk ezt Chris.-rázom meg a fejemet, majd újra neki rugaszkodok a felàllásnak. Megint visszaránt... Most meg mi a fene van vele???
-Ne hagyjuk!-ölel magához, én meg lefagyva bàmulom a padlót. Úgy ölel, mintha sosem szàndékozna elengedni.
-Mi a szar van veled??-kérdezek rá erre a nagyon fontos kérdésre. Nem enged el, csak szorít magához. Ha most valaki benyit...
-Christian Luke White!-szólítom a teljes nevén, amit tudom, hogy gyűlöl.
-Blaaa! Ne hívj így! Mint egy làny!-lök el magàtól. Tudtam, hogy ez bevállik.
-Na mesélj csak mivan veled te nőcsábász?? Azt hallottam múltkor, hogy megnyerted a fogadàst.-kezdek el beszélni.
-Melyiket?-vigyorog.
-Alice.-csak ennyit kell mondanom. Ennyi és màr tudja miről van szó...
-Jaaaaa! Hát igen. Aliceke már nem szűz.-mosolyog diatalittasan. Szerintem ez undorító.
-Te egy disznó vagy.-jelentem ki, majd kimegyek a mosdóból. Tudtam. Tudtam, hogy megtette, de nem gondoltam volna, hogy ez neki ekkora "siker". Mindegy is. Az ő dolga nem az enyém. Semmi közöm hozzá. Nem. Mostmàr főleg nincs. Most mit ràgódok én ennyit ezen??? Argh! És ekkor eszembe jut valami ami miatt megtorpanok. Lassan visszasétálok.
-Jöttél bocsánatot kérni "nyomi"?-rajzol mosolyogva idézőjeleket a levegőbe. Aha. Szóval valaki van a wc-be. Na akkor most kibújok a "nyomi" szerepemből...
-A testvérem voltál. Eljátszottad, hogy fontos vagyok neked. Eljàtszottad a testvér szerepet. Eljàtszottad a bizalmamat. Megbántottad Bellát. És tudod mit?-mutatom fel a mutató ujjamat.-Eljátszottad a türelmemet!-a mondat végén egy óriásit behúzok neki. Elegem van... Chris a vérző orrát fogva néz rám úgy mintha valami idegen verte volna meg. Az a meglepődött arc... Szívesen làtnám ezt többször is.
-Azta...-szólal meg mögülem valaki. Hátra nézek és meglàtom Jamest. Christian új legjobb barátját. Felé sétálok és nyugodtan mondom a szemébe:
-Azt javaslom tartsd kordába a haverodat. Még a végén jobban megszívja.-James úgy néz rám, mintha most látna először. Oké ezt az oldalamat igazán ritkán fedem fel...A fiú csak bólint, mire én kimegyek a "tett" helyszínéről. Azt hiszem kezd elhatalmasodni rajtam az a bizonyis másik énem. És ez nagyon nem jó. Hazaérve letelepszek a kanapéra és csak nézek magam elé.
-Szia kicsim!-jön be anyu. Amnt meglátja szomorú arcomat egyből hozzám rohan.
-Baj van??-aggodalmaskodik.
-Csak összevesztem Chrissel. De amúgy semmi gond.
-Jajj fiam.-ölel át. Ebben az idilli pillanatban megszólal a telefonom. Megnézem és...Chris hív????
-Mit akarsz?-veszem fel nem túl kedvesen.
-Bazdmeg ezt miért csináltad?!-kiabál bele a telefonba.
-Mert megérdemelted. És én is, hogy ezt tegyem veled.
-Te beteg vagy!!-mondja, majd le is teszi.
-Lehetséges...-motyogom magamba.
-Na?-néz rám aggódva édesanyám.
-Semmi változás. Csak lecseszett. Ennyi.-rázom hitetlenül a fejemet.
-Majd észhez tér ez a gyerek hidd el nekem!-mosolyog. Hát talán ő észhez tér, de mire az bekövetkezik, addigra én lehet elvesztem az eszem...