Reggel ismét korán keltem, mivel megígértem Sejin-nek, hogy bemegyek vele dolgozni. Legalábbis megnézem, hogy hogyan telik egy napja, mit csinálnak, és hogy tulajdonképpen nekem mi lenne ott a teendőm. 

Egy magasított derekú rövid nadrágot vettem, fel és egy pólót, ami kicsit láttatni engedte a hasamat, ezzel együtt az oldalamon végig húzódó tetoválást is. Nem volt feltűnő, de nekem nagyon sokat jelentett.

Függőlegesen egy szó volt az oldalamon; ,,freedom", azaz szabadság, a végén pedig egy kis liliom nyílik szét, a kedvenc színeimben pompázva. Akkor varrattam, amikor már nem kellett aláíratnom semmilyen papírt sem a szüleimmel. Megfogadtam, hogy addig kűzdök, amíg szabad nem leszek, és amíg ott nem hagyom végre az alkoholista apámat, aki miatt többször is az öngyilkosság szélére kerültem. 
Több tetoválásom is van, de azok nem látszanak, csak például ha nincs rajtam ruha. A fülem mögött egy pontos vessző, ami azt szimbolizálja, hogy ahelyett, hogy lezártam volna az életemet egy ponttal, azaz kioltottam volna azt, folytattam egy vesszővel, és tovább mentem. Van egy pillangó az egyik lapockámon, és néhány kis madárka a mellkasomon, amik szintén a szabadságot jelképezik.

A hajamat hátra dobtam a vállam fölött, a napszemüvegemet pedig a fejem tetejére tettem, miközben a táskámmal együtt lementem a lépcsőn.

- Bemegyünk valami kávézóba, mert mindjárt elalszom? - pislogott rám álmosan a nagybátyám, aki pont akkor ment a nappaliba. Halványan elmosolyodtam. Csóró, gondolom megint késő estig dolgozott.

- Oké, de én jegeset iszok - bólintottam egyet.

- Bezzeg te - biccentett a fejével felém, miközben töltött magának egy pohár vizet - Friss vagy, mint mindig - forgatta szemeit irigykedve.

- Bocs, nekem jól kell kinéznem - vontam vállat nagyképűen.

- Miért, kinek akarsz tetszeni? - kezdte el húzogatni szemöldökét.

- Csak és kizárólag magamnak - bólintottam egyet határozottan.

- Azt hittem már valamelyik tagnak a bandából - mosolyodott el sejtelmesen.

- Ugyan - vetettem rá egy lenéző pillantást - Nekik? - vontam fel szemöldököm - Sok kell ahhoz, hogy bármelyiket is csípjem - sóhajtottam egyet drámaian.

- Pedig nem olyan jeges a te szíved - mutatott rám a pohárral a kezében.

- Oh, dehogyisnem - vágtam rá egyből.

- Csak tudni kell veled beszélni - könyökölt a pultra.

- Ez igaz - értettem egyet - Megyünk? El fogunk késni - pillantottam a telefonomra. 

- Igen - kapott észbe, majd megitta az utolsó cseppet is az üvegből, a mosogatóba tette, és felkapva a táskáját az előtérbe sietett, én pedig utána mentem. Felkaptam a cipőmet, és kimentem a házból. SeJin jött utánam, és kinyitva a kocsit, mind a ketten behuppantunk.

Meg álltunk egy kávézónál, ahol én végül banán turmixot kértem, mivel otthon nagyon rákattantam arra a cuccra, amit Jungkook szokott inni. 

- Fogd - nyomott a kezembe két szatyrot, amiben néhány ital sorakozott jól lezárva, hogy véletlenül se follyon ki. 

- Ez mi? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- A fiúknak viszem, meg néhány kollégának - magyarázta meg ennyivel, majd belekortyolt saját americanójába.

- Még kávét is veszel nekik - biccentettem elismerően - Követelj fizetés emelést - javasoltam, mire a nagybátyám válaszul elnevette magát.

Nem sokkal később oda is értünk a céghez, ahol az őr engem először nem nagyon akart beengedni, de miután SeJin elmagyarázta neki, hogy a rokona vagyok, vállat vont, és félre állt az útból. Én mondjuk nem így oldottam volna meg a problémát, de nem hiába ő beszélt kettőnk közül. 

- Szóltam a főnökömnek is, hogy ma jössz velem, és meglepően jól reagált, azt hittem, hogy nem fogja engedni - mesélte, amikor már a liftben álltunk.

- Alapjáraton köcsög? - kérdeztem a szívószálat rágcsálva.

- Nem, egész jó fej, és laza. Csak az itt dolgozó idolok biztonsága az első, és semmi esetre sem akarja, hogy bármilyen információ kiszivárogjon róluk - magyarázta.

- Ugyan, kérlek - forgattam szemeimet - Én lennék az utolsó ezen a Földön, aki remegő kézzel osztaná meg a szaftos fotókat és sztorikat a srácokról a Twitteren - ráztam a fejemet, afféle "ez most komoly?" módon.

- Igen, ezzel tisztában vagyok - nevette el magát, miközben kiléptünk a folyosóra - Mondtam neki, hogy nem kell aggódnia, teljes mértékben megbízható vagy - biccentett egyet.

Megálltunk egy terem előtt, ahol már ott sorakozott néhány ember, beleértve a fiúkat is, akik még kicsit kómás tekintettel álldogáltak egy kis körben. Érkezésünkre Jimin-nek, Taehyung-nak, és Jungkook-nak felcsillant a szeme, és oda rohanva hozzánk azonnal kikapták SeJin kezéből a szatyrokat, amin kicsit meglepődtem, de nem hibáztattam őket, néha én is ölni tudok egy korty koffeindús italért. 

- Hát te? - nézett rám kérdőn Jin, miközben mind egy kicsit közelebb jöttek hozzánk.

- Gondoltam teszek egy kört a Big Hit épületében, lefotózok mindent és feltolom a netre - vontam vállat ironikusan, mire Yoongi halkan kuncogni kezdett a maszkja alatt.

- Bejött megnézni hogy telik egy napom - válaszolt normálisan helyettem a nagybátyám.

- Az mi? - bökött a kezemben tartott italra nagy szemekkel Kook.

- Banán turmix - néztem rá.

- Hyung, nekem miért nem banán turmixot hoztál? - vonta fel szemöldökét lehangolódva a férfi. Vagy mondjam inkább azt, hogy kis baba? Nem tudom, néha tényleg azt hiszem róla.

- Azt hittem kávé kell - háborodott fel a rokonom.

- Hát most már nem - motyogta morcosan orra alatt.

- Kérsz? - nyújtottam felé a műanyag poharat. Oké, szóval mi is van velem? Nem elég, hogy mostanában elfogadható a viselkedésem az emberi lényekkel szemben, még meg is kínálom az egyiket a saját, szeretett, és óvva féltett turmixomból? Hát normális vagyok én? Nem, abszolút nem.

Jungkook egy pár pillanatig csak bámulta a kezemben tartott finomságot, gondolom fejben vacilált, de végül vállat vont, és egy halvány mosollyal az arcán kivette a kezemből.
Mint a rohadt romi filmekben, nekünk is összeértek az ujjaink, mivel kicsi volt a flakon, ráadásul akkora tenyere van, mint egy gorillának, így ha akartam volna sem tudtam volna elvenni a kezemet az útból. 
Beleivott a banán turmixba, majd lehunyt szemmel ízlelgette egy darabig a szájában az édes italt, és végül bólintott egyet, és vissza adta.

- Köszi - nézett legalább két másodperc erejéig szemeimbe, majd elkapta a fejét, és inkább megpöckölte Jimin orrát, amit hirtelen nem tudtam hova tenni, de gondolatban vállat vontam, és SeJin-hez fordultam.

- Mire várunk? - kérdeztem áthelyezve testsúlyomat egyik lábamról a másikra.

- A főnökre - sóhajtott.

- Vágom - bólintottam egyet. Húha, megismerem a "főnököt", akiről már annyit hallottam. Igazából szinte semmit, de a neten olvastam róla egy pár sort, amikor a fiúk után kutakodtam. Nem vagyok rá büszke, de ez van. 

- Rendben, akkor a banda kivételével mindenki befáradhat - hallottunk meg valakit a hátunk mögül, aki energetikusan közeledett felénk. Megfordultam, hogy ellenőrizzem ki ez az őrült, aki kora reggel ilyen hangerővel beszél.

Harmadfokú matematikai egyenletekkel, mikrobiológia segítségével, és nem utolsó sorban a csodálatos agyam segítségével kikövetkeztettem, hogy valószínűleg ő a góré. 

- Miért? - pislogott értetlenül Hosoek.

- Most veletek nincs különösebb megbeszélni való - vont vállat a férfi, bele lapozva a kezében tartott vaskos mappába, amikor oda ért hozzánk.

- Azt mondta, hogy... - kezdett bele Namjoon.

- Igen, tudom, rendkívüli gyűlés - legyintett egyet a férfi - Azt viszont elfelejtettem hozzá tenni, hogy nektek nem kell megjelenni - húzta el a száját halkan felnevetve - Menjetek pihenni, vagy próbálni, rátok bízom - pillantott a hét srácra, akik enyhén mérgesen pislogtak rá, amiért felkeltek a semmiért.

A banda elvonult valamerre, mi pedig beözönlöttünk a terembe. Egy hosszú, franc se tudja hány személyes asztal húzódott a szoba közepén. Az ajtóval szemközti fal teljes egészében ablak volt, így rengeteg természetes fényt kapott a helyiség. Jobb oldalon egy hatalmas kivetítő volt, a bal odlalon pedig néhány fénykép, és egy görgőkkel ellátott tábla, amire filccel lehetett írni.

A nagybátyámat követtem, és leültem mellé, az egyik székre, ami drágábbnak tűnt, mint az életem. 
Az emberek, akik helyet foglaltak vegyes érzelmekkel az arcukon pillantgattak felém. A férfiak szimplán csak furán néztek, hogy vajon ki a halál vagyok, és mi a szart keresek ott az ő kis megszokott társaságukban. A fiatalabbak megnéztek maguknak, elkönyveltek valamilyennek, és tovább is léptek. Voltak akik előszeretettel legeltették rajtam a szemüket, aminek az oka lehetett az alakom, a kicsit feljebb csúszott pólóm, vagy éppen a ciklámen rúzsom. A nők, akik feltételezem a stylist-ok, sminkesek, fodrászok, pipere akárkik nagy része ellenségként tekinthetett rám, gondolom nem nagyon akartak befogadni maguk közé, na nem mintha közéjük akartam volna tartozni.
Irigykedő és utálkozó tekintetekkel találtam magam szemben, amitől csak nőtt az egóm, mert tudtam, ha szarul néznék ki, fele ennyi embernek nem tűnt volna fel, hogy van egy új arc, és senki nem vett volna észre. Lehet, hogy jobb lett volna, de sajnos ilyen a természetem, és nem nagyon tudok rajta változtatni, na meg nem is akarok.

____________________________________

Hi everyone! ^^ megígértem, hogy hamar hozom a folytatást, erre annak már bőven 10 napja...
Ne haragudjatok, amiért nem jelentkeztem. Meg kellett találnom önmagam érettségi után, és elkezdtem nyári munkát is keresni, úgyhogy nem volt túl sok időm. Ezek viszont nem kifogások, egyszerűen csak nem vitt rá a lélek, hogy újabb részt töltsek fel, pedig előre meg van írva egy jó nagy adag.

Megpróbálom hozni a folytatást még a héten.
(U.I.: A Butter valami eszméletlen lett, per pillanat is azt hallgatom. Nektek hogy tetszik?)

Vigyázzatok magatokra, és legyetek jók! 💜

~Zsuni~