Beszéltünk egy pár szót a főnökeinkkel, oda adtam neki a mai nap helyszíneinek listáját, amit már ő is ismert, hogy az első négy napban mindent közösen átjártunk. Ezután választhattunk. Vagy maradunk, de meghúzzuk magunkat valahol, vagy pedig ismét elmegyünk egy város néző túrára. Naná, hogy a másodikat választottuk SunBin-nel. Úgy voltam vele, hogy ha már egyszer itt vagyunk, használjunk ki minden egyes alkalmat, és nézzünk körbe, hisz ki tudja, hogy mikor jöhetünk ide vissza?

Az egyik boltban vettem néhány nasit, két banántejet, és pár darab édességet is, biztos, ami biztos.
Már a kasszánál voltam, mikor jelzett a telefonom, hogy üzenetet kaptam. Gyorsan fizettem, majd kicsit arrébb álltam, hogy nyugodtan meg tudjam nézni, hogy ki az, és mit akar.

Jungkook volt az. Meglepődtem, hogy írt, nem számítottam rá, de ezek szerint én járok a fejében, amikor unatkozik. Na jó, biztosan nem, és csak kíváncsi volt, hogy mi mit csinálunk.

Én pedig pontosan a ma este miatt vettem meg a ropogtatni valókat, mert úgy voltam vele, ha már egyszer találkozunk, akkor ne csak sétáljunk.
Az út további részén természetesen úgy vigyorogtam, mint egy óvodás. Furcsa, és soha nem hittem volna, hogy így fog majd rám hatni valaki, de az élet tele van fordulatokkal, nem igaz? Én is megváltoztam, oh, de még mennyire. Már nem tartom rendkívülinek, ha Kook megölel, az érintésekről már nem apám ütései jutnak eszembe, hanam Jungkook megnyugtató kezei, melyek olykor-olykor derekam köré fonódnak. Sokkal boldogabb vagyok, és sokkal többet mosolygok is. Nem vagyok annyira bunkó és köcsög, mint amilyen korábban, és nem nézek úgy az emberekre, mintha meg akarnám ölni őket. A bizalmam is nőtt, bár még nem tartok ott, hogy megnyíljak a múltammal kapcsolatban. Nem vagyok annyira előítéletes, és nincsenek hangulatingadozásaim.
Olyanná váltam, akivé soha nem gondoltam, hogy válni fogok. Jobb önmagam lettem, akire büszkén és elégedetten pillantok a tükörben. Akira ha lennének normális szüleim, ők is biztosan büszkék lennének.

Jungkook egy rendes srác, hozzám pedig túl rendes. Végig hazudtam neki az életemről, alig tud rólam valamit, ami igaznak is minősül. Nem az igazi arcomat és énemet mutatom és mutattam neki, mert féltem tőle. Féltem saját magamtól, a belső démonaimtól, az árnyékomtól, hogy beszippant és akkor már nem lesz visszaút. Most, amikor már megbántam, hogy olyan szárazan és semlegesen viselkedtem, hogy nem az igazi énemmel találkozhattak a srácok, már mindegy volt. Nem tudtam vissza csinálni, így ennek már semmi értelem nem volt.
A kis nyuszi sokkal jobbat érdemel nálam. Aki tudja hogyan kell igazán szeretni, aki tudja, hogy hogyan kell valakit rendesen megnyugtatni, hogy hogyan kell ott állni a másik mellett, hogy hogyan kell igazat mondani, és megbízni másokban. Neki valaki olyan kell, aki gátlások nélkül tudja öngamát adni, aki önzetlenül kiáll érte, de nem én. Nem egy olyan lány, aki még saját magával sem tud megbírkózni, aki még saját magát sem ismeri eléggé ahhoz, hogy megbízzon másokban.
Nem akartam elrontani Jungkook életét azzal, hogy esetleg össze jön velem. Nem akartam bele avatkozni az életébe, hisz teljesen különbözünk. Velem nem azt kapná, amit a nagy szíve érdemel. Nem tudnám megadni neki azt a szeretet, azt a boldogságot, amire szüksége lenne, így nem akartam, hogy szenvedjen. Jobb lesz mindkettőnknek akkor, ha útjaink egyszerűen csak nem keresztezik egymást.

Fáradtan estünk be a szobánk ajtaján egy csomó szatyorral a kezemben. Én csak a kajákat vettem, SunBin azonban kulcstartót, körömreszelőt, szakácskönyvet és egyéb random dolgot vásárolt, aminek szerintem egyáltalán nincs haszna, ráadásul nem is nagyon hiszem, hogy bele fog férni a bőröndjébe.
Apropó SunBin. Indulás előtt még leglább fél órán keresztül faggatott a Jungkook iránti érzéseimmel kapcsolatban, de nem sok mindent mondtam neki, csupán annyit, hogy egyik napról a másikra találtak meg ezek az emóciók. Mintha telibe baszott volna valaki egy kosárlabdával, vagy ha elütött volna a vonat.

- Szóóvaaaal - húzta el a szót a szobatársam, miközben feltérdepelt az ágyra egy hatalmas vigyorral az arcán - Ma is mentek randizni? - húzogatta szemöldökét pimaszul, mire megforgattam szemeimet. Elmondtam neki végül, hogy tegnap Kook-kal voltam a parton és azt is, hogy ma is megyünk.

- Ez nem randi - sóhajtottam egyet fáradtan.

- Lehet, hogy nem annak nevezitek, de attól függetlenül ez az - szögezte le - Tehát?

- Igen, megyünk - bólintottam eredeti kérdésére.

- De romantikus! - kezdett el tapsikolni, mire akaratom ellenére is elmosolyodtam.

- Ne képzelj bele túl sokat - sóhajtottam egyet. Már kilenc óra volt, szinte sötét, de tudtam, hogy Kook-nak ilyenkor még dolga van.

- Lehet, hogy előbb utóbb össze jöttök - gondolkodott el.

- Szerinted a főnökienk engednék? - vontam fel fél szemöldököm.

- Miért? Felnőtt férfi, be kell látniuk, hogy előbb utóbb úgy is kell nekik valaki, és nem tilthatják meg. Ráadásul te is a cégnél dolgozol, így meg is van a tökéletes találkozási helyszín, és az ürügy, ha valaki azt hiszi, hogy együtt vagytok - ecsetelte.

- Hmm - biccentettem elismerően - Lehet, hogy igaz, de ilyen akkor sem fog velünk történni - ráztam meg a fejemet.

- Pesszimista - sóhajtott egy nagyot a lány. Ismét szóra nyitotta a száját, de megcsörrent a telefonja - Ha nem találkoznánk, akkor sok sikert - szólt még oda nekem, mielőtt kiment az erkélyre. Halkan nevetve megráztam a fejemet, miközben felhúztam lábaimat törökülésbe és mobilomat a kezembe vettem, hogy elüssem az időt.

Nem sokkal később ismét kaptam egy üzit Jungkook-tól, amiben megkérdezte, hogy megyek-e. Természetesen szinte azonnal vissza is írtam, hogy rohanok.
Gyorsan előkotortam egy pokrócot, a kezembe vettem a finomságokkal teli szatyrot, majd izgatottan elindultam kifelé.

Kiértem az udvarra, aminek a közepén megálltam, hogy bevárjam Kook-ot, aki pont akkor lépett ki az ajtón. Nála volt egy táska, amiben feltételeztem, hogy a gépe pihent, illetve a másik kezében egy ruhadarbot lóbált.

- Manó - mosolyodott el lágyan, ahogy oda ért hozzám. Az udvar gyér fényei megvilágították tiszta arcát. Szívem kalimpálása jelezte számomra, hogy milyen hatással van rám egy pillantása is.

- Nyuszi - vigyorodtam el, ahogy közelebb lépve hozzá fél karral átöleltem.

- Piknikezünk? - biccentett a dolgokra, amik nálam voltak, mire elnevettem magam.

- Valami olyasmi - bólintottam egyet.

- Ezt neked hoztam - tartotta felém egy fokkal félénkebben a baljában lévő pulcsit. Felvont szemöldökkel pillantottam le a puha tárgyra, majd vissza mélybarna, bambi szemeibe - Tudtam, hogy megint nem öltözöl fel rendesen - forgatta szemeit zavarában, mire mégjobban elmosolyodtam, és elvettem tőle a pulcsit.

- Kösz - biccentettem egyet.

Elindultunk a part felé, miközben Jungkook mesélni kezdett a mai napjáról. Csupa fül voltam, és érdeklődve hallgattam a programjaikat, annak ellenére is, hogy mindegyiket tudtam, hisz nagy részem volt a megszervezésükben, de nem érdekelt. Jól esett hallani a hangját, és azt, hogy milyen átéléssel meséli.

Amikor már kellőképpen távol értünk a szállásunktól, leterítettem a pokrócot a földre, majd felvettem a Kook-tól kapott fekete pulcsit, és leültem a puha felületre.

- Mit hoztál? - túrt bele a szatyorba kiváncsian, amjd miután mancsai kitapogatták a banántejet, felcsillantak szemei - De jóó!- jelent meg egy nyuszi vigyor arcán, ami nekem is egy hatalmas mosolyt csalt az arcomra.

Kigórtam mindent a takaróra, miközben felbontottam egy szimpatikus csomagot, és belenyúltam.

- Elhoztam a gépemet - nyúlt a táskájáért, mire bólinottam egyet.

Kivilágosodott a fényképező kijelzője, ő pedig nyomkodott párat a gombokon, majd felém tartotta a készüléket.

- Ezzel lépteted tovább - mutatta meg azt az egy gombot, amit használnom kellett. Még egy édességet a számba dobtam, leporoltam a kezeimet, majd átvettem tőle a gépet, és elkezdtem lassan átnézni az eddig készült fotókat.

- Hű, te tényleg ügyes vagy - biccentettem egyet elismerően.

- Köszi - mosolyodott el Kook, miközben egyik kezével megtámaszkodott a háta mögött, a másikat pedig feltette a felhúzott térdére, ezzel is közelebb hajolva hozzám. Szívem zakatolni kezdett, és éreztem, hogy lélegzet vételem is felgyorsul, de próbáltam szabályozni, hogy ne legyen túl feltűnő.

- Ezt átküldöd? - álltam meg az egyik képnél. Egy gyönyörű fotó volt az óceánról pirkadatkor, és egyszerűen elkápráztatott.

- Át - bólintott egyet a férfi

Rengeteg jó kép fogadott, de akadtak viccesek is, amiken nagyot röhögtem, és meghallgattam Kook-ot aki elmesélte például azt, hogy miért van lefotózva egy lábujj is, hogy pontosítsak; Hosoek lábujja.
Aztán hirtelen kihagyott egy ütemet a szívem, ahogy szembe találkoztam saját magammal. A medence szélén ültem, valamin nagyon nevettem. Művészinek hatott a fotó; a nap tökéletesen bevilágította az arcomat, de nem volt vakító, fekete hajamba bele kapott a szél. Jungkook azonnal kikapta a kezemből a gépet, és dadogni kezdett.

- É-én nem akartalak lefotózni, csa-csak... - kezdett el szabadkozni lehajtott fejjel, miközben beharapta alsó ajkát.

- Kookie - szakítottam félbe mosolyogva - Nem baj - ráztam meg a fejemet.

- Jók voltak a fény viszonyok, a tájat akartam lefotózni, de aztán ott ültél, szóval... - hadart megint, miközben idegesen a hajába túrt.

- Nyugi - nevettem el magam - Inkább csináljunk egy képet - javasoltam gyorsan, még mielőtt összeesik a kis nyuszi.

- Oké - bólintott egyet Kook megszeppenve, majd állítgatott valamit a fényképezőgépén. Felállt, letette tőlünk nem messze a készüléket, vissza sietett mellém, bal karját körém fonta, én pedig vállára hajtottam a fejemet, miközben szélesen mosolyogtam. Furcsa érzés volt, de boldog voltam, és ennek örültem a legjobban. Jungkook mellett őszintén boldog voltam, és jó érzés fogott el a közelében. Tényleg kedveltem...