- Nem hittem volna, hogy ilyen helyet foglaltál - pillantott felém Kook, amikor már a parton sétáltunk. Hűvös volt, de nem bántam, legalább nem éreztem magam annyira fáradtnak. Az ölelésünk után csak úgy random elindultunk valamerre, és végül a homokos parton kötöttünk ki, ahogy lassan, egymás mellett ballagva beszélgettünk olyan dolgokról, amik éppen eszünkbe jutottak. Talán még soha nem csináltam ilyet senkivel, és nem is voltak ilyen őszinte diskurációim még Marcos-sal sem, pedig őt mondhatom a legközelebbi barátomnak.

- Nem tetszik? - vontam fel szemöldököm.

- Dehogynem - vágta rá azonnal - Nagyon jól néz ki - bólintott egyet.

- Ja - értettem egyet - De maga a sziget is gyönyörű - sóhajtottam egyet.

- Csodás - bólintott egyet - Csináltam is egy csomó képet, meg videót - mosolyodott el.

- Én is fotóztam - biccentettem egyet.

- Megmutatod majd? - kérdezte hirtelen, mire pislogni is elfelejtettem.

- Persze - álltam meg, hogy kivegyem a zsebemből a telefonomat. Feloldottam, és előkerestem a gelériában az eddig készített képeket, majd Kook kezébe adtam a készüléket, aki el is vette tőlem és egy kicsit közelebb lépve hozzám el is kezdte nézegetni.

Egy darabig csendben lapozgatta a fotókat, néha elmosolyodott, vagy bólintott egyet.

- Ügyes vagy - nézett fel rám egy pillanatra, mire elmosolyodtam.

- Kösz - vontam vállat. A következő fotón én voltam, a medence szélén ültem bikiniben. A tetkóim jól látszódtak, bár nem voltak teljesen kivehetőek. SunBin készítette rólam, és viszonylg jól is sikerült, így ki is akarom majd posztolni valahova.
Kook nyelt egyet, én viszont úgy csináltam, mintha észre sem vettem volna, hogy kicsit tovább időzött ezen az egy fotón.

- Van hozzá tehetséged - adta végül vissza a telefonom, amit el is vettem, és a zsebembe süllyesztettem.

- Köszi - mosolyodtam el - Majd én is megnézhetem amiket te csináltál?

- Hogyne, csak a gépemen vannak, holnap estefele majd kihozom - bólintott egyet. Szóval ez azt jelenti, hogy holnap is sétálni szeretne? Velem?

Beállt közöttünk a csend, mely meglepetésszerűen nem volt kínos. Inkább olyas fajta csönd, mint amikor hagyjuk, hogy a történések magukért beszéljenek. Nem mondtunk semmit, csak némán sétáltunk egymás mellett, ahogy karjaink néha összeértek, a homokos parton, ahogy az óceán morajló hullámainak hangját hallgattuk. Jól esett ez a kis séta, és az is, hogy Jungkook volt mellettem. Megismerkedésünk pillanatában nem gonodoltam volna, hogy lesz ilyen pillanatunk, és hogy pont ő lesz az, akinek... Akinek hiányzik majd az ölelése. Nem akartam belegondolni abba, hogy én tényleg az érintését, közelségét, és jelenlétét hiányoltam. Össze szorult a gyomrom, mert tudtam, hogy hülyeség, és, hogy nem helyes, de nem tudtam megváltozatni a bennem rejlő érzelmeket.

- Nem vagy fáradt? - néztem fel rá hirtelen, ami még engem is meglepett. Nem szokásom ilyneket kérdezni emberektől, főleg nem csak úgy, a semmiből. De ez őszintén érdekelt.

- Egy kicsit - vont vállat mosolyogva - De most nem - rázta meg a fejét szemeimbe nézve, mire bólintottam egyet. Azok a nagy barna szemei aranyosan ugráltak két íriszem között, amitől sóhajtanom kellett egyet. Mit tesz velem ez a nyuszi?

- Oh, van banán tejem, majd viszek át - jutott hirtelen eszembe a tény, hogy a kis kiruccanásunk alkalmával az egyik közeli kisboltban találtam a finomságból.

- Tényleg? - csillantak fel szemei - Köszi - jelent meg egy hatalmas vigyor az arcán, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.
Vörös haja, melyet a szél néha megmozdított, lazán hullt homlokába. Szürke melegítője jól állt neki, csak mégjobban kiemelte tincseinek vad színét. Ajka szélét harapdálva pásztázta a maga előtt húzódó hosszú homokos területet, miközben kezeit zsebre dugta.

- Menjünk lassan vissza, kezd hűvösödni - álltam meg hirtelen, ahogy éreztem, hogy a szél kezd lehűlni. Jungkook is megállt, és mellém lépve velem együtt szemlélte az óceánt, melyből ugyan nem sok mindent láttunk a stötétségnek köszönhetően, a Hold egész szépen megvilágította.

- Tessék - nyújtotta felém hirtelen a pulcsiját Kook, amit nem is vettem észre, hogy levett. Felvont szemöldökkel néztem fel rá, mivel váratlanul ért - Vedd fel - folytatta. Éreztem, hogy elvörsödik az arcom, így hálát adtam annak, hogy épp este van, így ebből nem túl sokat láthat.

- Kösz - mosolyodtam el kedves gesztusán, ahogy elfogadtam a meleg ruhadarabot. Belebújtam a kapucnis felsőbe, ami természetesen iszonyat nagy volt rám, majdnem a combom közepéig ért, az ujjai pedig lelógtak. Rögtön megcsapott Kook jellegzetesen finom és férfias illata, melyet szégyen vagy nem, de egész nap elszagoltam volna. Jól éreztem magam a pulcsijában, és nem nagyon akartam vissza adni - Te nem fázol? - pillantottam fel rá, ahogy a ruhadarab alját kezdtem el piszkálni.

- Nem - rázta meg a fejét.

Ahhoz képest, hogy visszaindultunk, útközben megálltunk, így egy újabb fél órát töltöttünk azzal, hogy a vizet vizsgáltuk, mert mintha láttunk volna valamit a távolba. Kook meg volt róla győzödve, hogy a Loch Ness-i szöny volt, én viszont polipra szavaztam. Ezen jót nevettünk, és tovább találgattunk. Jungkook olyanokat mondott, mint például a Titanic felbukkanó fele, vagy éppen egy elveszett búvár, amiket rohadt nagyot röhögtem. Én pedig olyan dolgokat találtam ki, mint a bálna, vagy a delfin.

- Biztos, hogy egy búvár volt - szögezte le Kook, amikor már visszaértünk a szállásunk udvarára. Halványan még égtek a kinti fények, de a legtöbb kuckóban már sötétség honolt, amiből azt következtettem, hogy már jóval éjfél után járhattunk.

- Miért menne valaki full egyedül búvárkodni? - tártam szét karjaimat értetlenül.

- Hogy megnézze milyen a víz este.

- De sötét van, nem fog látni semmit - nevettem el magam, amit Jungkook is követett a nyuszi vigyorával.

- Épp ez benne a lényeg - röhögött tovább, én pedig már annyira vihogtam, hogy egy óvatlan pillanatomban megbotlottam saját magamban. Ha Jungkook nem kap el, valószínűleg bele esek a medencébe. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról, olyan közel kerültem hozzá. Egyik tenyerem az ő hatalmas mancsában pihent, ahogy utánam nyúlt, a másikat pedig a nyaka köré fontam, hogy megtartsam magam.

Már egyikünk sem nevetett, csupán komoly arccal bámultunk egymás szemeibe, ismét anélkül, hogy mondtunk volna bármit is. Szó szerint csak egy pár centire voltunk egymástól, és ez az őrületbe kergetett. Az agyam kézzel lábbal tiltakozott a szituáció ellen, a szívem viszont...? A szívem egyáltalán nem bánta, sőt, ő többet akart volna, és ez teljesen megrémített.
Kook a jobbjával derekamat fogta, baljával pedig az én kezemet szorította, ami furcsa, de felemelően jó érzéssel töltött el.

Tekintetem akaratom ellenére is telt ajkaira tévedt. El sem hiszem, hogy ilyet mondok, a pár héttel ezelőtti énem biztos pofán röhögne, de fizikai késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Értelemszerűen nem tettem meg, mert nem akartam megijeszteni Kook-ot, ráadásul én magam sem értettem a gondolkodásomat és az abban a pillanatban bennem kavargó érzelmeimet.

Nem számoltam, hogy mennyi ideig álltunk mereven egymás íriszeibe bámulva, de őszintén jól esett. Jungkook lépett, és egész egyszerűen magához ölelt, ami nem kellene, hogy a történtek után így meglepjen, de mint ahogy azt már sokszor említettem, nem nagyon vagyok hozzá szokva a pozitív testi érintkezésekhez. Azonban ha minden egyes nap kaphatnék abból az érzésből, melyet a Jungkook ölelése kelt bennem, akkor életem végéig boldog lennék, és ez rettentő nagy szó a számból.

Lehunytam szemeimet, és lábujjhegyre állva átkaroltam Kook nyakát, miközben hagytam, hogy ő ugyanezt tegye a derekammal. Szorosan tartott, amit nem bántam.
Néha valóban nem tudtam eldönteni, hogy mi zajlik le ebben a férfiban. Tulajdonképpen két énje volt, amit gyakran váltogatott. A kis fiú, aki félt a szemeimbe nézni, hozzám érni, és hozzám szólni, illetve az érett, felnőtt férfi, aki gond nélkül fúrta tekintetét enyémbe, húzott magához közel és beszélgetett velem felszabadultan. Most egyértelműen a második énjét húzta elő a tarsojából, és milyen jól tette.

Elhúzódtunk egymástól, nekem pedig a pír ismét felszökött az arcomra. Jungkook halványan elmosolyodott, majd hátra lépett egyet.

- Jó éjt, Manó - becézett le megint, amitől halkan felnevettem.

- Neked is, Nyuszi - simítottam rá selyem puha arcocskájára, amitől azonnal megszeppent, és visszatért a kisfiús énje. A kezem magától cselekedett, így hiába akartam, nem tudtam megállítani.
Nagyujjamat végig húztam egy párszor a bőrén, majd visszahúztam a karomat és elmosolyodva elindultam a szobám felé.

Beharaptam az alsó ajkam, ahogy megpróbáltam visszatartani a vigyoromat, ami előtörni készült. Nem néztem vissza, nem voltam benne biztos, hogy kibírom anélkül, hogy ne rohanjak vissza hozzá, így szigorúan a cipőm orrát bámulva haladtam előre még mindig Jungkook pulcsiját viselve.

Halkan bezártam magam mögött az ajtót, abban reménykedve, hogy nem ébresztem fel SunBin-t, de miután meghallottam a csendes szuszogását, megnyugodtam.

Átöltöztam a pizsamámba, majd pedig a Kook-tól kapott ruuhadarbot magamhoz ölelve befeküdtem az ágyamba.

Oké, tehát akkor most tulajdonképpen mi is van velem? Annyi érzelem és gondolat kavarog bennem, és ez mindössze egy nap történése miatt.
Az első és legfontosabb kérdés per pillanat az az, hogy mit is érzek Jungkook iránt? Nem szerethetek bele, és abban biztos voltam, hogy ez még nem szerelem, de... Mi van, ha kedvelem, és nem csak, mint barát? Hanem, mint... férfi. Na jó, ezt rettentő furcsa így kimondani, hisz Marcos-nál is hasnlóan volt, és a végén nem lett belőle semmi. Nem akarom bemesélni magamnak, hogy aztán szépen pofára essek.
Szeretek vele lenni, az ölelése és jelenléte biztonságot ad, a pillantásait szívesen fogadom. Melegséggel tölti el a szívemet, ha mosolyog, ha nevet, ha boldog, és aggódom is érte. Te jó ég, nekem tényleg tetszik ez az ember...