A szombati napom egyszerre volt teli meglepődöttséggel, és sírással, szóval teljes káosz volt, és így utólag visszagondolva nem is csodálom, hogy SeJin is kiakadt a labilis érzelmi állapotom miatt.

Reggel örömmel ébredtem, és boldogan baktattam le a lépcsőn, hogy a konyhába menve csatlakozzak a nagybátyámhoz, aki már a kaját készítette elő.

- Szép jó reggelt - mosolygtam rá, ahogy a hűtőhöz sétáltam.

- Neked is - biccentett egyet SeJin. 

Kivettem a banán tejemet, és öntöttem is magamnak egy pohárral, majd leültem az asztalhoz.

- Örülök, hogy töretlen a jó kedved - pillantott rám a férfi, ahogy elém helyezte a reggelimet.

- Én is - értettem egyet.

- Mi a terved mára? - kérdezte belekortyolva a kávéjába.

- Szerintem ebéd után elmegyek az edzőterembe, utána pedig folytatom a munkám - gondolkodtam el.

- Még hétvégén is? - csóválta a fejét rosszallóan - Milyen szorgalmas - vigyorodott el.

- Muszáj - vontam vállat - Máskülönben nem lesz szállásunk - mosolyodtam el a tudatra, hogy én is megyek velük.

- Aztán remélem valami jó helyet találsz - tette fel mutatóujját.

- Minden követ megmozgatok, hogy a miénk legyen a legjobb hely, és azt is el fogom érni, hogy kedvezményt kapjunk - húztam ki magam magabiztosan.

- Na azt megnézem - nevette el magát a nagybátyám.

- Nem hiszel nekem? - néztem rá sértetten - Pedig elég meggyőző tudok ám lenni, ha akarok - vontam fel fél szemöldököm.

- Nagyon jól tudom - röhögött továbbra is.

Jókedvűen beszélgetve fogyasztottuk el a reggelinket, aminek örültem, mert tényleg ritka volt az ilyen, és ki akartam használni minden egyes pillanatát. 

Ebéd után össze szedtem a cuccaimat, és elköszönve a nagybátyámtól kiléptem a házból, hogy a nem túl távol lévő edzőterembe belépve meg is kezdjem a testem kínzását, mivel lapos nem marad a hasam magától.

Lehúzták a kártyamat, mivel már vettem bérletet is, így utamat a női öltözők irányába vettem.
Egy has pólót vettem fel, és egy magasított derekú leggingset, a lábaimra pedig a sport cipőm került.

A telefonommal, a fülhallgatómmal és a vizemmel indultam el a terembe. Mihelyst beléptem, megcsapta az orromat a tömény izzadság szag, ami belengte a hatalmas teret. Szólt az ízléstelen zene, tele volt az egész hely. Voltak idősebbek, fiatalabbak egyaránt, kezdők és haladók is. De természetesen rögtön kiszúrtam a tükörnél pózoló csajokat is, akik csak azért járnak, hogy a közöségi oldalaikra lőtt képekkel elhitessék a követőikkel, hogy milyen keményen dolgoznak az alakjukért, közben meg szó sincs semmi ilyesmiről.

Szemforgatva vettem az irányt először a futó padokhoz. Rengeteg volt belőle egymás mellé lehelyezve, így nem kellett amiatt aggódnom, hogy esetleg sorban kell állnom.
Lepakoltam a kezeimből, a fülembe bedugtam a fülhallgatómat és elindítottam a kedvenc lejátszási listámat.
Nagyjából háromnegyed órás intenzív futás után lépcsőztem egy újabb tizenöt percet, bicikliztem húsz percet, majd csináltam száz hasprést és ötven gugolást is.

Lenyújtottam, majd hulla fáradtan nyomtam egy képet a tükör előtt, hogy én se maradjak ki a sorból és az öltözőbe vonultam. Feltöltöttem a fotót Instagramra, majd lezuhanyoztam, átöltöztem és elindultam haza felé.

(Írói megjegyzés: JiAhn haja fekete, szóval azt képzeljétek oda. Sajnos olyan képet nem találtam)

Betértem egy kávézóba, hogy pótoljam a kidolgozott energiámat, így egy tejes kávéval a kezemben tértem haza.
SeJin nem volt otthon, említette, hogy be kell majd mennie.

Lehuppantam a kanapéra, és kényelmesen elhelyezkedtem, majd pedig indítottam egy kis zenét.
Időközben rápillantottam a telefonomra is, mivel érkezett néhány üzenetem. Marcos-tól, amiben csak válaszolt az egyik kérdésemre Saipan-el kapcsolatban, fura emberektől, akik reagáltak az edzős képemre és Jungkook-tól, aki szintén a fotóval kapcsolatban írt megjegyzést.

Tulajdonképpen így burkoltan megkérdeztem, hogy hogy van, amit nem akartam, hisz nem érdekel, de ezek szerint mégis megtettem. Már csak annyi a kérdés, hogy miért is? Sosem foglalkoztatott, hogy mi történik más emberekkel, vagy, hogy mi van velük.

Te jó ég... Valóban elment az eszem.

Tehát most már barátok is vagyunk . Komolyan felkeresek valami szakembert, aki megmondja, hogy mi bajom van.

A következő pillanatban jelezte a telefonom, hogy Jungkook hívást kezdeményezett Instagrammon keresztül. Meglepődve hőköltem hátra, és pislogtam egy párat, hogy megbizonyosdjak róla, hogy nem képzelődöm e. De nem, ez maga volt a valóság, és válaszolnom kellett. Az ujjam először a piros ikon felett áltt meg, de aztán elgondolkodtam. Miért is ne venném fel? Csak egy ártatlan beszélgetés két (ezek szerint) barát között. 
Vállat vonva fogadtam a hívást és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Hali - mosolyodtam el halványan.

- Nem vagyok nyuszi - hallottam meg enyén dühös hangját a vonal másik végéről, mire akaratlanul is felnevettem - Komolyan mondom - vágta rá. 

- Pedig tényleg olyan az arcod - ráztam meg a fejemet még mindig hatalmas vigyorral az arcmon. 

- Ha így fogsz hívni, nem veszek banán tejet - fenyegetett meg.

- Oké, oké, visszaszívtam - tettem fel egyik kezem védekezőleg annak ellenére is, hogy tudtam; ezt ő nem láthatja.

- SeJin hyung viszi majd, oda adtam neki - mondta, az említett finomságra utalva, mire meglepődtem.

- Tényleg? - pislogtam nagyokat.

- Aha - sóhajtott egyet - Ha már egyszer megittam - tette hozzá, mire megingadtam a fejemet.

- Egyébként csak vicceltem - rágtam a szám szélét - Nem kellett volna venned - ültem le az egyik bár székre.

- Ugyan - kuncogott halkan - Amíg nem jöttél mindig én vettem, szóval igazából teljesen mindegy - közölte velem, mire bólintottam egyet, de erre nem nagyon tudtam mit reagálni.

- Tényleg, neked most nem próbád van? - tereltem inkább a témát.

- De, csak van most egy pár perc szünetünk - válaszolta.

- Ja, vágom - biccentettem egyet.

- Mondták a többiek, hogy jössz velünk küldföldre - szólalt meg egy pár másodperces csend után.

- Oh, igen - jutott nekem is eszembe, hogy neki nem mondtam, mert amikor náluk voltam, ő pont aludt - Előbb mondjuk még meg kell az egészet szervezni - túrtam bele a hajamba.

- A végén az utcán alszunk - utalt arra, hogy szorít az idő, mire felnevettem.

- Lennének fanok, akik az egész házukat felajánlanák ingyen - forgattam szemeim mosolyogva.

- Abban biztos vagyok - röhögött fel ő is.

- Meg lesz minden időben, dolgozunk rajta - váltottam komolyabbra.

- Gondoltam - vágta rá - Viszont - köszörülte meg a torkát - Most mennem kell. Lejárt az időnk - kezdett hadarni.

- Oké. Jó próbát - bólintottam egyet.

- Köszi - motyogta gyorsan, majd már bontotta is a hívást.

Mosolyogva engedtem le a karomat a konyha pultjára, ahogy leugrottam a székről, hogy töltsek magamnak egy vízet; gondolván hátha az segít kijózanodnom ebből a gusztustalanul kedves állapotomból.

Aztán kezdődött minden...