Régen utaztam repülővel, ezért enyhén szólva elszoktam tőle. Az ablak mellett foglaltam helyet, és egyszerűen csodálatos volt a kilátás odafentről. Mindig is imádtam, és ezt szerettem az egyik legjobban a repülésben. A szabadságot. Az érzést, amiért egész életemben küzdöttem, és aminek a szimbólumai tetoválásként virítanak testem néhány részén. Az egész utat azzal töltöttem, hogy az eget, a felhőkét és az alattunk lévő területet pásztáztam, miközben zenét hallgattam. Ilyenkor mindig előjönnek a legmélyebb érzelmeim, például a múltammal kapcsolatban is, amiket elég nehéz véka alá rejteni.
Leszállásnál viszont ismét feltettem a képzeletbeli álarcomat, amin egy flegma fej mutatta a külvilág felé a "nem törődömséget", és azt, hogy tuladjonképpen egy érzéktelen dög vagyok. Természetesen ez nem volt igaz, csak egy álca volt, de már annyira megszoktam, hogy nem is fáradoztam azzal, hogy kimutassan a valódi önmagam.

Béreltünk négy kisbuszt, amiből mi csak kettőt vittünk el, mivel nem voltunk annyian, hogy mindet feltöltsük, a srácoknak, a menedzsereknek, sminkeseknek és egyéb stáb tagnak, akik majd négy nap múlva jönnek viszont kellett, így mi előre megrendeltük őket.

A szállást is átvettük, és be is cuccoltunk a dolgozóknak szánt épületbe. Én értelemszerűen SunBin-nel kerültem egy szobába.
Az egész hely bámualtosan szép volt, a kilátás az udvarról pedig valami eszméletlen. Nem hittem volna, hogy vannak ilyen lélegzetelállító helyek a Földön. Rá lehetett látni az óceánra, és le is lehetett menni a partra. Egy bár is volt az udvar kellős közepén, és medencék is. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen szép helyen vagyok, és sokáig sokkos állapotban járkáltam jobbra-balra, ahogy felfedeztem a környéket.

Készítettem egy pár képet is SunBin segítségével, amiket majd posztolok is, hogyha a cég megengedi.
Egy piros-fehér bikinit viseltem esetefelé, amikor már mindennel kész voltunk, ami aznapra szükséges volt.

A csapatunk többi női tagja enyhén furcsán nézett ránk, amiért kiültünk napozni. Engem egyáltalán nem zavart, és a férfiak éhező tekintete is lepergett már rólam. Csak élveztem a meleget, a nap égető sugarait a bőrömön és a firss, nyári szellőt, ami bele kapott a hajamba.

- Nagyon jó ez a hely, JiAhn. Tehetségesen megszervezted- ült le hirtelen hozzám DongHyun, amin őszintén meglepődtem. Tagja a filmeseknek, és néhányan közülük eljöttek, hogy felmérjék a terepet a kamerák lehelyezése szempontjából. Egy ing volt rajta, amit nem gombolt össze, ezért teljes mértékben szabadon hagyta a hasfalát, ami hozzá kell, hogy tegyem; brutál jól nézett ki. Kicsit talán túlságosan is ki volt dolgozva, amit annyira nem szerettem, de nem volt rossz. Lábait egy fehér rövid nadrág fedte, és egy papucs.

- Kösz - mosolyodtam el halványan, ahogy rávezettem tekintetemet.

- Khm - köhintett egyet SunBin.

- Oh, és te is jól dolgoztál - tette hozzá a férfi, mire a lány elégedetten bólintott egyet.

- Nagyon szép ez a hely - sóhajtottam egyet, ahogy megtámaszkodtam a hátam mögött és folytattam az óceán bámulását.

- Valóban - értett egyet DongHyun is.

Ezután már egyiken sem szólaltunk meg. A zene halkan szólt a hátunk mögül a hangfalakból, a medencében néhányan pancsoltak, és a bárpultot is használatba vette néhány munkatársam. Tetszett a csendes környezet, a nyugalom és az egész atmoszféra. Pozitív energiával töltött fel az egész kóceráj, főleg a víz és a part, amire naplementekor le is sétáltunk SunBin-nel.

Vittünk magunkkal egy pokrócot, és a változatosság kedvéért ott is készítettünk néhány fotót, hogy legyen mit kitenni a közösségi oldalakra, és, hogy maradjanak emlékeink is.

Ez a pár nap, amit a teljes csapat, és a srácok nélkül töltöttünk igazából elég hamar eltelt. Volt dolgunk bőven, néhány dolgot elő kellett készítenünk, de szerencsére pihenni is bőven tudtunk. Marcos-t elhalmoztam képekkel, és videókkal, aminek örült, mert legalább látta, hogy jó hasznát veszem a szálláshelynek, ahova a rokonai is jöttek. Hálás voltam, mert nélküle nem hiszem, hogy sikerült volna ilyen jó helyet találni.

Minden nap beszéltem Jungkook-kal, ami egyszerre döbbentett meg, és rémített halálra. Nem tudtam hova tenni a hosszú percekig, sőt, órákig tartó telefonbeszélgetéseinket. Jól esett, mert azon kívül, hogy Marcos-sal néha csinálunk ilyeneket, ez valahogy máshogy hatott, de nem tudtam megmagyarázni, hogy milyen formában.

Ma például este a parton ücsörögtem, egymagamban, amikor pont felhívott. Az első nap ő hívott, aztán a második nap kétszer is beszéltünk, tegnap is egyszer, ma pedig ez volt az egyetlen.

- Na mizu, nyuszi? - vettem fel a telefont mosolyogva, miközben a lemenő nap sugarait pásztáztam.

- Ahh, egész nap pakoltunk - sóhajtott egyet fáradtan - Szerintem valamit tuti, hogy itthon hagyok.

- Majd megveszed itt - vontam vállat.

- Az lesz - értett egyet - Ott mi a helyzet? - kérdezte.

- Semmi különös - túrtam bele a homokba szabad kezemmel - Minden elő van készítve a számotokra.

- Már nagyon várom - szólt izgatottan - Szép hely?

- Gyönyörű - bólintottam egyet - Olyan, mint egy filmben. Bár biztos láttatok már szebbet - jutott eszembe, hogy tulajdonképpen már elég sok helyen jártak.

- Minden hely szép a maga módján.

- Ez így van - biccentettem egyet.

- Nincs hideg?

- Kook, nyár közepe van - közöltem vele unott hangon.

- Jó, de attól még lehet hideg, nem? - ellenkezett, mire sóhajtottam egy nagyot.

- Lehet - forgattam meg szemeimet.

- De akkor ott meleg van?

- Igen, Kook - nevettem el magam, amit ő is követett - Mi van a többiekkel?

- Mindenki jól van. Kicsit fáradtank vagyunk - vallotta be.

- Nem ártana pihennetek - ciccegtem.

- Hát holnap oda megyünk.

- Félig meló - juttattam eszébe - A kamerák ugyanúgy itt lesznek, szóval... - biggyesztettem le alsó ajkam.

- Már hozzá szoktunk - mondta egy kis szünet után - Amúgy... - kezdett bele a témaváltásba - Te hogy hogy a városba költöztél? - kérdezett rá hirtelen. A szívem felvett egy hevesebb tempót, ahogy az eszembe jutott, hogy miért is váltottam várost.

- Itt jobb lehetőségeket láttam - szorítottam össze a szemeimet, ahogy már megint hazudtam.

- A szüleid mit szóltak? - folytatta. Aú. Gyenge pontom. Hm, lássuk csak... Anyám születésem után elhagyott, mondván, neki nem kellek, apám kezdjen velem, amit akar. A faterom pedig minden egyes áldott nap vert, mert egy haszontalan senki voltam a számára, egy púp a háta közepére. Zokon esett neki, hogy a boksz zsákja csak úgy, szó nélkül ott hagyta, és biztos, hogy meg is fog keresni, és addig ver, amíg lélegzem, de... Ezen kívül semmi mást nem szóltak.

- Hát... - szólaltam meg végül - Támogattak - nyögtem ki végül - Belátták, hogy jobb lesz itt nekem, és beleegyeztek abba, hogy SeJin-hez költözzek - magyaráztam. Annyiszor találtam már ki kamu sztorikat a családomról, hogy már szinte nem is kellett volna, hogy gondot okozzanak, de most valahogy még is rohadt nehezemre esett Jungkook-nak hazudni. Az igazságot sem akartam elmondani, de rendesen rosszul éreztem magam, amiért füllentettem.

- És ők hogy hogy nem jöttek veled? - kiváncsiskodott. Ahj, Kookie, elég lesz már...

- Maradtak a szülővárosomban, ott nekik jobb volt. Hozzá szoktak a környezethez, nem akartak elköltözni - folytattam.

- Értem.

Ezután szerencsére arról kezdtünk el beszélgetni, hogy milyen idő van otthon, úgyhogy megúsztam a további kérdésekt, mivel ezeket is alíg éltem túl. Nem akartam több dologról hazudni, és nem is értettem, hogy miért okozott problémát a füllentés. Valószínűleg sem ő, sem pedig bármelyik másik banda tag nem tudja majd meg az igazságot, úgyhogy nem volt mitől félnem, még is rossz érzéssel töltött el.

Egy valami azonban hiányzott az alatt a négy nap alatt, és nem tudtam eldönteni, hogy mi. A nagybátyámmal is mindennap beszéltem, a fiúkkal is váltottam néhány szót, amikor Kook-kal dumáltam, az amerikai és spanyol haverokkal is kommunikáltam. Nem tudtam, hogy mi volt az, ami álmatlan éjszakákat okozott, de másnap végül rájöttem...

💜