Reggel korán keltem, mivel mindennek készen kellett lennie a fiúk érkezéséig. Leellenőriztük, hogy minden készen áll-e, előkészítettük a kamerákat, és a továbbiakban csak vártunk rájuk.

- Szerinted melyiket vegyem fel? - kérdezte a szobánkban SunBin ebéd után két fürdőruhát tartva kezeiben.

- Hmm... - gondolkodtam el - Legyen a fekete - böktem a bal oldali darabra.

- Szerintem is - értett egyet a lány, majd el is vonult a fürdőbe, hogy átöltözzön.

A mai szettemet nem akartam túl spilázni, egy egyszerű fekete bikini volt rajtam, és hogy ne szúrjam ki minden hímnemű szemét, így amíg nem a medencében voltam, felvettem egy rövidnadrágot, és egy felsőt, hogyha esetleg véletlenül én is a felvételre kerülök, akkor ne a bikinim látszódjon, hanem mondjuk a normális ruhám.

A csapatunk a medencénél beszélgetett, ahogy a napokban az már szokássá vált. Kedveltem a kis csoportot, kedvesek voltak, és jól el lehetett velük társalogni. A lábaimat a vízbe lógatva hallgattam a kommunikációt, miközben a fejemet az ég felé fordítottam, hogy a nap meleg sugarai jobban hozzáférhessenek bőrömhöz.

- Mikor jönnek a srácok? - kérdezte egyikünk.

- Már leszállt a gépük, hamarosan itt lesznek. Fél órára tippelek - válaszolt a munkatársam, aki a medencében úszkált előttünk. Halkan szólt a zene, minimális zsivaj hallatszódott a távolból, és a szél csendes süvítő hangja. Relaxáltnak éreztem magam, nyugodtnak, és kiegyensúlyozottnak, ami ritka volt az én életemben, így ki akartam használni minden egyes percét.

- JiAhn - lépett mellém hirtelen valaki. Felnéztem, hogy arcot is tudjak társítani a lábakhoz, és meglepetten konstaláltam, hogy DongHyun az.

- Hali - mosolyodtam el, ahogy leült mellém.

- Minden kész van? - pillantott rám, ahogy bele mászott a medencébe. Kar izmai kiduzzadtak, ahogy lassan beengedte magát a vízbe, és akaratom ellenére is oda vonzotta tekintetemet.

- Igen - bólintottam egyet.

- Ügyesek vagytok - pillantott körbe egy halvány meghajlással, mire a csoporttagjaim megköszönték a dicséretet, majd folytatták a beszélgetést, a férfi pedig visszafordult hozzám.

- Kamerák? - vontam fel szemöldököm, ezzel rákérdezve arra, hogy ők megcsinálták-e a rájuk eső feladatokat.

- Mindegyik a helyén - biccentett egyet.

- Oké - sóhajtottam egyet, ahogy tekintetem az óceánra tévedt.

Ezután már nem nagyon szóltunk egymáshoz, csak bámultam a gyöngyörű tájat, és éleveztem a napot, mivel egy felhő sem volt az égen.

- A srácok megkapták a pontos címet is, úgyhogy hamarosan ide érnek - jött oda hozzánk a csoport vezetőnk, aki tulajdonképpen egész idő alatt ki sem dugta az orrát a napra. Maradt az árnyékban, a teraszon, a szobában, ott, ahol nem érte meleg, úgyhogy okkal lepődtünk meg, amiért kimerészkedett.

Kikászálódtunk a medencéből, mert azt az utasítást kaptuk, bár én még maraddtam volna. SunBin-nel visszamentünk a szobánkba, és rendeltünk magunknak enni, mert már eltelt egy kis idő reggeli óta.
Az ágyon üldögélve ettem meg a friss kajámat, amit szuper gyorsan kihoztak nekünk, miközben a telefonomat nyomkodtam, és a spanyol barátaimnak küldtem képeket a tájról. SeJin is írt közben, hogy már leszálltak, úgyhogy neki is válaszoltam.
Egyszer csak megjelent Marcos képe a kijelzőmön, ami azt jelentette, hogy hív.

- Nem zavar, ha felveszem? - emeltem fel a telefont SunBin-re nézve.

- Dehogy - legyintett egyet - Nyugodtan - bólintott mosolyogva, mire a fülemhez emeltem a készüléket.

- Mi van veled, te türelmetlen? - szóltam bele spanyolul, miközben felálltam, és a kinyitott erkély ajtóhoz sétáltam, ahogy neki támaszkodtam.

- Csak gondoltam felhívlak. Nem maradhat el úgy nap, hogy ne beszéljünk - közölte velem, mire halkan elnevettem magam - Remélem nem zavarlak - tette hozzá gyorsan.

- Nem, bár nem sokára mennem kell - húztam el a számat. A teraszunkról be lehetett látni az egész udvart, így estefelé például még szebb kilátás tárult a szemeink elé.

- Kár - sóhajtott egy nagyot - De azért jól érzed magad ott?

- Igen, eddig nagyon jó minden - bólintottam egyet - A táj csodás, az idő meleg, úgyhogy fasza - magyaráztam.

- Helyes. Hozz nekem valami szuvenírt.

- Majd egy pofont kapsz - vágtam rá kapásból, mire elnevette magát - Magamnak sem veszek semmit, nem hogy másoknak - forgattam szemeimet.

- Ez a JiAhn, akit én szeretek - röhögött továbbra is. Öhm.. Szeretsz? Ugye csak mint barát?

- Na és ott miujság? - kérdeztem rá, ezzel is terelve a témát - Mindenki jól van? - döntöttem neki a fejemet az ajtófélfának, ahgy észer vettem, hogy befordul négy kisbusz az udvarra. Megjöttek a srácok.

- Semmi különös, mindenki meg van. Jól vagyunk, jó az idő, van munka, minden oké - mesélte. A furgonok megálltak, és sorban kimásztak belőle az emberek, a munkatársaink, és a fiúk is a csomagjaikkal együtt. Marcos folyamatosan beszélt hozzám, de elkalandozott a figyelmem, és nem tudtam összpontosítani. Csak azt néztem, ahogy a hét férfi egymás mögött kiszáll, és körbenéz.

- Figyelj... - szakítottam félbe a férfit - Most mennem kell - léptem be a szobába.

- Oh, oké - szomorodott el.

- De ígérem, hogy majd visszahívlak - tettem hozzá.

- El is várom - ciccegett.

- Na szia - köszöntem el tőle, majd a telefonomat a farzsebembe süllyesztettem, miközben SunBin-ra néztem.

- Mi van? - ráztam meg a fejemet. Már megint megkaptam azt a sejtelmes nézést, amit a múltkor is.

- Ez valami hódoló volt? - kuncogott halkan, mire megforgattam a szemeimet.

- Nem - sóhajtottam egyet - Marcos, az egyik spanyol barátom - nyomtam meg az utolsó szót, ezzel jelezve neki, hogy nincs köztünk senki. Ha rajta múlna, mindenkivel össze boronálna.

- Értem én - legyintett egyet, mire hitetlenül felnevettem.

- Komolyan mondom, eonnie! - ráztam meg a fejemet.

- Nem értettem semmit a beszélgetésből, de... - húzta fel maga elé a térdeit - Hallottam a hangodból, hogy mi a szituávió - mosolygott.

- Tényleg semmi nincsen közöttünk. Régen tetszett, de elmúlt - sóhajtottam egy nagyot.

- Aha! - kiáltott fel rám mutatva - Tudtam! - vigyorodott el.

- Oké, szerintem ezt itt fejezzük be, és menjünk, mert megjöttek a fiúk - nyitottam ki az ajtót, hogy kimenjek.

- Megyek - pattant fel a lány is, ezzel annyiban hagyva a témát.

Kiértünk az udvarra, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Kamerákkal hadonászott minenki, hatalmas volt a hangzavar, és fogalmam sem volt, hogy kihez menjek oda először, vagy, hogy egyáltaln szükség van-e ránk.
A srácokat körbe állták a menedzereik, és egyéb fontosabb személyek, akik folyamatosan beszéltek hozzájuk, és magyaráztak nekik. Én kapkodtam a fejemet, és hálás voltam SunBin-nek, amiért megragadta a karomat, és magával húzott a csoport vezetőnkhöz, aki ki adta a feladatokat.

Nem sok értelmes dolgunk volt, mivel a fiúknak szinte az egész napjuk kamerázással telt, így elküldtek minket a szállásról, nehogy véletlenül rajta legyünk a felvételen. Így hát mentünk is, hogy felkapjuk a táskánkat, és össze szedjük magunkat, hogy elvigyenek minket egy kis város nézésre.

- Ez mindig így van? - kérdeztem SunBin-t.

- Micsoda? - pillantott felém, ahogy bele dobott egy törülközőt a tatyójába, arra az esetre, ha lemennénk a partra.

- Hogy el kell mennie mindenkinek - pislogtam nagyokat.

- Azok, akikre szükség lesz a nap folyamán többször is itt maradnak. A csoportvezetőnk is marad, de ránk nincs szükség - rázta meg a fejét, mire ciccegve megforgattam a szemem, miközben bele helyeztem a táskámba a napkrémemet.

Vissza sétáltunk az udvarra, ahol ott volt a csapatunk nagy része, plusz még néhány munkatársunk, várva a további utasításainkra.

- JiAhn! - hallottam meg a nagybátyám hangját, mire kikerülve a többieket oda futottam hozzá. Mosolyogva megálltam előtte, és hagytam, hogy magához öleljen - Nagyon büszke vagyok rád. Nagyon jó ez a hely - simogatta meg a fejemet, ezzel össze kócolva a hajamat.

- Szerintem is - bólintottam egyet.

- Minden oké? - nézett le rám napszemüvege mögül.

- Igen - biccentettem egyet.

- Rendben - jelent meg egy görbület a szája szélén - Jó város nézést.

- Köszi. Szólj, ha van valami, vagy ha valamit nem találtok.

- Mindenképp - ígérte meg.

- Indulás! - kiáltotta el magát valaki, aminek hatására az egész csapatunk megindult, így gyorsan elköszöntem SeJin-től és oda siettem a többiekhez.

Tekintetem időközben a srácokra siklott, akik még mindig ott álltak, és diskuráltak valamiről. Nagyon koncentráltak, hogy mindent megjegyezzenek, és mindent elraktározzanak az agyuk egyik szegletében.

A város valóban pompás volt, rengeteg képet készítettem, és sok emléket szereztem. Régen éreztem ilyen jól magam, és örültem, hogy én is részese lehettem a megszervezett utazásnak. Egy valami azonban még mindig hiányzott, és nem tudtam, hogy mi. Még mindig ürességet éreztem belül, ami nem kellett volna, hogy gondot okozzon, hisz születésem óta senki nem tudta azt a bizonyos űrt betölteni, most viszont még is felerősödött az érzés.

Sötét volt, mire visszaértünk, és már senki nem volt kint az udvaron. Héhányan sétáltak, mint például YuRi, akire vetettem egy gyilkos pillantást, már csak azért is, hogy érezze, mennyire nem kedvelem.

Kicsit eláradtam a nagy túra közepette, és lejártam a lábamat is. SunBin rögtön be is dőlt az ágyba, és a telefonját nyomkodva gyűjtött egy kis erőt.
Én megvacsoráztam, majd felkaptak a telefonomat és kimentem az udvarra. Csendes este volt, ciripeltek a tücskök, fújt kellemesen a langyos szél. A nap már lement, de pirosas sugarai még enyhén befestették az ég alját.
Dobtam egy üzenetet Marcos-nak, hogy ma már nem leszek elérhető, mivel eléggé kifáradtam a városnézés során, szóval majd holnap felhívom. A telefont a rövidnadrágom farzsebébe csúsztattam, majd magam előtt keresztbe fontam a karjaimat, és hallgattam a halk zenét, ami még mindig ment a bárban.
Az óceán hullámzását figyeltem a távolban, és füleltem, hogy halljam a hullámok morajló hangját is.

- Manó - szólított meg valaki a hátam mögül, és mivel egyedül egy ember hív így a világon, rögtön tudtam, hogy Jungkook az. Mosolyogva fordultam meg, hogy köszöntsem a férfit.

- Nyuszi - jelent meg egy nagyobb görbület ajkaimon, ahogy megláttam. Szürke melegítő fedte testét, ami így is kiemelte izmos combajit, és hiába ellenkeztem, így is rátévedt a tekintetem minden alkalommal.

Kook megállt előttem, lenézett rám, kivette kezeit a zsebeiből, és előrébb lépett egyet. A testem magától mozgott, elfelejtettem gondolkodni, és lábujjhegyre állva a nyaka köré fontam karjaimat, ő pedig derekamra vezette mancsait.
Akaratom ellenére is lehunytam szemeimet, és hagytam, hogy úgy álljunk egy darabig. A férfi a hajamra simított, és egy kicsit jobban szorított magához. Hirtelen valami furcsa érzés kerített hatalmába, ami megrémített. Teljesnek éreztem magam, és mintha az űr is eltünt volna egy pillanatra. Hiába törtem a fejemet nem tudtam rájönni, hogy mi ez. Aztán leesett.

Te jó ég... Nekem Jungkook ölelése hiányzott...