Sajnáltam a nagybátyámat, hogy hallania kellett a teljes igazságot a bátyáról. Tudtam, hogy mélyen ő is szereti, hisz a testvére, ezért is nem akartam eleinte mindent elmondani neki, de ezúttal úgy voltam vele, hogy jobb, ha tőlem tudja meg. 

Elmeséltem neki, hogy milyen is az az énje, amit akkor mutat, ha éppen senki nem látja. Elmondtam, hogy miket tett, hogy azt mondta mindenkinek, hogy pszichés vagyok, hogy ő rengeteget kűzd értem. Hogy mennyire megvert, hogy depressziós voltam, hogy senkim nem volt, akire számíthattam volna. Az is kiszakadt belőlem, hogy hogy akartam öngyilos lenni, és, hogy második alkalommal miért nem tettem meg, és azt is, hogy a tetkóimnak mi a jelentésük. 

Végig csendben hallgatott, néha bólintott egyet, vagy megrázta a fejét, a helyzettől függően. Hálás voltam neki, amiért meghallgatott, és nem bánta, hogy a magyarázásom közben újra meg újra rám tör a sírógörcs. 

- Elmondhatatlanul sajnálom, JiAhn - csóválta a fejét könnybe lábadt szemekkel a nagybátyám, miután ismét magához ölelt. Hagytam, és nem is bántam, mivel jól esett.

- Nem baj - suttogtam lehunyt szemekkel.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyit szenvedtél - folytatta halkabban - És azt sem, hogy a testvéremből ilyen szörnyeteg lett - csóválta fejét. Kifújtam a levegőt, miközben próbáltam nem újra elbőgni magam.

- Ne haragudj - húzódtam el tőle.

- Már miért haragudnék? - ráncolta szemöldökét értetlenül.

- Amiért ezeket elmondtam, és amiért meg kellett tudnod, hogy apa...

- Ugyan - szakított félbe gyorsan - Ez egyáltalán nem a te hibád - nézett mélyen szemeimbe - És köszönöm, hogy elmondtad - simított rá a hajamra - Nem fogom hagyni, hogy bántson. Be van kamerázva a ház, szóval...

- Mihamarabb el akarok költözni - közöltem vele. A nagybátyám meglepődve pislogott rám, így gyorsan folytattam - Ha valóban megtalál...

- De nem fog - szakított félbe.

- De ha mégis - sóhajtottam egyet - Akkor nem akarlak bajba keverni, és veszélybe sodorni a karriered, azt meg végképp nem kockáztatom meg, hogy a média is megtudja, hogy volt egy botrányod, és esetleg a fiúkat is bele keverik...

- JiAhn - szólt közbe nyugodt hangon - A család az első - mosolyodott el halványan, ami megmelengedte a szívemet. Életemben először úgy éreztem, hogy tartozok valahova, hogy van valakim. És ez a valaki SeJin volt, akinek az idők végezetéig hálás leszek.

- Nem akarom, hogy ez befolyásolja a...

- Nem lesz semmi baj - sóhajtott - Ha kell, akkor a rendőrségre visszük az ügyet, és el fogom érni, hogy apád rácsok mögé kerüljön, és, hogy soha többé ne tudjon bántani - bólintott egyet határozottan, mire csak biccentve egy aprót ismét hozzá bújtam.

A nap további részében a szobámban maradtam, és igazából semmi érdekfeszítőt nem csináltam. Még a telefonomat sem néztem meg, pedig kaptam üzenetet Marcos-tól is, aki biztos, hogy mérges lesz, amiért nem válaszoltam, de akkor pont leszartam, hogy mit fog gondolni.

Vacsorázni lementem, mert eléggé megéheztem, de amikor benéztem a hűtőbe összeráncolt szemöldökkel fordultam a kanapén ücsörgő nagybátyám felé.

- Mi ez a sok banán tej? - mutattam a hűtőszekrényben sorakozó dobozokra.

- Ja - kapott homlokához - Jungkookie küldi. Azt mondta, hogy tudsz róla - vont vállat.

Egy halvány mosollyal az arcomon megráztam a fejemet, majd kivettem az egyik dobozt, hogy töltsek magamnak egy pohárral.

Leültem SeJin mellé, majd elfogyasztottam a rendelt kaja rám eső részét. Elköszöntem tőle, majd felvoultam a szobámba egy nagy adag banános tejjel, és bezártam a szoba ajtómat. 
Lefürödtem, és befeküdtem az ágyamba. Válaszoltam Marcos-nak is, és írtam egy üzenetet Kook-nak is.

Először is, mi az, hogy manó? De komolyan ez a srác mikor lett ennyire bátor? Náha komolyan nem tudom eldönteni, hogy hány énje van.

Még hogy idősebb... Pff... Oké, tényleg az de ez nem jogosítja fel arra, hogy lemanózzon, és parancsoljon is nekem.

Na jó... A Jungkook-kal való kommunikációnkon szerintem soha nem fogok tudni kiigazodni. Személyesen gyakran viselkedik úgy, mint egy kis baby, írásban pedig teljesen más.

Megmosolyogtatott ez a kis üzenet váltás, ami még engem is meglepett, hisz elég szar napom volt.

Letettem a telefonom és betakaróztam. Sokáig nem tudtam aludni, csak bámultam magam elé a sötétben, hagyva, hogy a gondolatok a fejemben össze vissza cikázzanak.
Magamhoz szorítottam az egyik párnámat, és próbáltam elterelni a figyelmemet. Végül a fülhallgatómmal a halló járataimban nyomott el az álom. Zenét hallgattam, ami megnyugtatott. És ami a legfurcsább az egészben, hogy a srácok dalait indítottam el, mert úgy éreztem, csak ez tud segíteni. És így is lett.

_______

A vasárnapom kedvtelenül telt, otthon dolgoztam és a hirdetéseket is megnéztem, egy kis apartman után kutakodva. Sorozatot néztem és elmentem az edzőterembe, mert már nem tudtam magammal mit kezdeni.
Aztán hétfőn nagy sóhajjal keltem, mert nem nagyon akartam bemenni a céghez. A hangulatom még mindig szar volt, így senkihez sem akartam szólni.

Miután elkészültem, lebaktattam a lépcsőn és megálltam a nappaliban, SeJin-re várva, aki nem sokkal utánam toppant be.

- Jó reggelt - mosolygott rám álmosan.

- Neked is - bólintottam egyet.

- Hogy aludtál?

- Aludtam már jobban is - vontam vállat.

- Szegénykém - motyogta szomorúan rám pillantva.

A nagybátyám ivott még egy pohár vizet, majd biccentett egyet, ezzel jelezve, hogy indulhatunk.

Szokásosan betértünk az egyik kávézóba, ahol én most egy lattét kértem, mert úgy érzetem magam, mint akit kimostak.
Apám hirtelen telefonálása rányomta a bélyeget a hetem elejére is.

Beléptünk az épületbe, nekem pedig az életkedvem is elment. Alapjáraton végülis már szerettem itt dolgozni, jó volt a közeg, az atmoszféra, így semmi kivetésem nem volt, de a szombatom katasztrofálisra sikeredett, így végig kínlódtam az egész napot.

Felértünk a másodikra, ahol a fiúk már ott várakoztak az egyik terem előtt. Jungkook arcán azonnal megjelent egy nyuszis mosoly, és ki is lépett a többiek közül, gondolom azért, hogy üdvözöljön. Én azonban nem álltam meg, és még csak oda sem köszöntem nekik, ami nagy bunkóság volt, de az nap senkivel nem volt kedvem jópofizni.

- Mi van vele? - hallottam meg a hátam mögül Hoseok halk kérdését, miután elhaladtam mellettük.

- Kifejezetten szar hétvégéje volt - fogalmazott enyhén a nagybátyám.

Sóhajtottam egyet, és befordultam a sarkon, hogy az irodám felé vegyem az irányt.
Kopogás nélkül rontottam be, mert nem számítottam SunBin-re, ám amikor becsaptam magam mögött az ajtót, kiszúrtam az asztala mögött üldögélő társam.

- Szia - mosolygott rám kedvesen.

- Hello - biccentettem egyet lepakolva kezeimből.

- Oh, mi ez a bús hangulat? - könyökölt fel az asztalra.

- Nem fontos - legyintettem egyet.

Pontosan ezért húztam álarcot. Felépítettem egy kemény, merev kiállású külsőt, és soha nem engedtem senkinek, hogy mögé nézzen. De mióta ide költöztem, ez a maszk meglazult, kedvesebb és örömtelibb lettem, közelebb engedtem magamhoz másokat, és amikor próbálnám visszahelyezni az álarcomat, már nem tudom, mert észre veszik, hogy valami nem stimmel.
Sokkal egyszerűbb hallgatni, és nem elmondani másoknak az érzéseimet, az életem történéseit, mint végig menni megannyi fájdalmas emléken.

- Oké, akkor nem feszegetem - tette fel kezeit. Rá vezettem tekintetemet és meglepődve konstatáltam, hogy a lány tényleg nem fog ezzel zaklatni, amiért hálás voltam.

- Kösz - jelent meg egy halvány görbület az ajkaimon.

- Ugyan - legyintett egyet visszatérve a munkájához.

___________________________________

Hi everyone! Nem fogok kertelni, nagyon nehéz időszakon megyek most keresztül, édesanyám nincs jól, ami rám is rám nyomja a bélyeget. Elkezdődött az egyetem is, és per pillanat arra szeretnék fókuszálni és arra, hogy minél több időt töltsék a családommal.
Azonban sajnálom, hogy nagyon régen nem posztoltam, és hogy elhanyagoltam a könyveket. Nem ígérem, hogy ezentúl gyakrabban fogok részeket kitenni, de ha eszembe jut és van hozzá kapacitásom, akkor feltöltök egy-két részt.

Vigyázzatok magatokra és soha ne adjátok fel, legyen szó bármiről is. 💜

~Zsuni~