Ritkán volt olyan, hogy nem tudtam lekötni magam semmivel, ám most pont ez történt. Hiába kezdtem el rajzolni, felcsesztem magam, és kitöröltem az egészet, mert nem úgy estek a vonások, ahogy én azt akartam. A zene sem érdekelet, és most futni sem volt kedem elmenni, mert túl lusta voltam, így csak szimplán lebattyogtam a nappaliba, ahol SeJin a tévé előtt ülve a laptopján írt valamit. Érkezésemre rám pillantott, majd vissza is vezette tekintetét, hogy folytassa tevékenységét. Leültem mellé, egy kis távolságot tartva, és levettem a karfáról a takarót, amit magamra terítettem. 

Egy ideig mindketten csendben hallgattuk a műsort, ami a televízióban ment, ami egyébként ritka szar volt, és nem is értettem, hogy mi értelme van. Aztán a nagybátyám összecsukta a laptopját, majd maga mellé téve egy kicsit felém fordult.

- Milyen napod volt? - vonta fel szemöldökét érdeklődve.

- Elment - vontam vállat visszagondolva a mai eseméynekre. Semmi extra, megint tettem egy kört a városban, most viszont kicsit messzebb mentem. Természetesen továbbra is semmi, de legalább négy helyen elfogadták az önéletrajzomat - Neked? - kérdeztem vissza.

- Az enyém hosszú - legyintett egyet.

- Nem is tudtam, hogy van egy világhírű bandád - húztam törökülésbe lábaimat.

- Sok minden történt az évek során - mosolyodott el.

- Az biztos - sóhajtottam egyet fejben végig zongorázva az emlékeimen, sajnos több rosszat találva, mint jót.

- Nagyon rossz volt apádnál? - kérdezte egy kis szünet után. Erre hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, nem számítottam erre a kérdésre, és nem tudtam, hogy mennyit mondjak el belőle, ezért csak bólintottam egy aprót - Miatta sebes az arcod? - biccentett fejével az orcámra. Eddig nem kérdezett rá, és valószínűleg azért nem, mert tudta, hogy igen.

- Ja - bólintottam egyet, miután a szemeibe néztem.

- Korábban is csinált ilyet? - nézett rám szomorúan. Magában már biztosan tudta mindenre a választ, legalábbis sejtette.

- Nem tudom, hogy milyen kapcsolatban álltatok egymással, de biztos, hogy megváltozott. Egy állat lett belőle, akit már nem érdekel semmi, csak az alkohol és az, hogy mindig legyen valaki a farka körül - kezdtem el birizgálni a takaró szélét, ahogy inkább nem akartam a nagybátyám szemeibe nézni - Apu azután változott meg, miután legutoljára találkoztunk. Valami elkattanat nála, és azóta teljesen máshogy viselkedik. Többször vert már úgy össze, hogy kórházban kötöttem ki, és nem egyszer voltam már az öngyilkosság szélén - soroltam a dolgokat őszintén - Soha nem engedett el sehova, csak a suliba, és azokra a tevékenységeimre, amiket kötelezővé tett. Ilyen volt a tánc, amit végül megimáadtam. Neki mindig azt mutattam, hogy utálom, mert ha bevallottam volna, biztosan nem engedett volna. De ezen kívül nem mehettem máshova. Leellenőrizte, hogy nem e lógtam el, és mindig pontosan kellett haza érnem, mert tudta, hogy mennyi idő volt megtenni az iskolától eső utat. Nem kaptam soha semmit, a zsebpénzről nem is mertem álmodni. Később melóztam, aminek a felét sikerült eltennem, de mindig elkérte a pénzt, és természetesen piára költötte. Így sikerült egy kicsit spórolnom. Apa soha nem szeretett, de ennek ellenére ott tartott magánál. Örülök, hogy sikerült tőle megszabadulnom - bólintottam egyet mondandóm végén. 

SeJin hitetlenül vizsgálta arcomat, és láttam rajta, hogy magát hibáztatja, amiért nem látogatott többször.

- Nagyon sajnálom, Anna - simított végig a hajamon.

- Ez van. Most már elmentem onnan. Hamarosan munkám is lesz, és én is élhetek normális életet - sóhajtottam egyet, ezzel is inkább magamat nyugtatva.

- Addig maradsz, ameddig szeretnél - biccentett egyet támogatólag.

- Köszi - jelent meg egy halvány mosoly az arcomon, ami elég ritkaságnak számított. 

- Szólj, ha segítsek munkát keresni.

- Egyelőre megoldom - biccentettem - Viszont - jutott eszembe hirtelen - Lassan mennem kell varrat szedésre - mutattam az arcomra - Még nem kértem időpontot, de el tudnál vinni? 

- Nem tudom, hogy rá fogok e érni, de majd meglátjuk - bólintott egyet kedvesen.

Régen nyíltam már meg így bárkinek is. Egyedül az Amerikai barátaimnak meséltem néhány mondatot az otthoni szituációról, de nekik sem teljesen, és csak ferdítettem a dolgokon, hogy szebbnek hassanak. Nem bízom meg az emberekben, ami egy rohadt szar szokásom, de egyelőre még nem tudok ezzel mit kezdeni. Így nőttem fel, mivel senki nem volt körülöttem, akire számíthattam volna, így idosebb fejjel sokkal nehezebb ezzel megbirkózni.

Vacsora után lezuhanyoztam és a neten utána néztem a közeli kórházaknak, hogy melyikbe lenne érdemesebb mennem, és, hogy kit kell majd reggel felhívnom. 
Aztán roppant véletlenül kerestem rá a Yooutube-on SeJin bandájára, és néztem meg róluk pár videót. Meglepően konstaláltam, hogy rohadt híresek, és konkrétan megtisztelve kéne éreznem magam, amiért egy helyiségben tartózkodhattam velük, de sajnos kurvára nem érdekelt. Fasza a mozgásuk, jó a hangjuk, és ügyesen előadják magukat. Ez nem is kérdés. Millióan rajonganak értük, és sorra nyerik a díjakat, amit mondjuk meg is érdemelnek, de engem nem nagyon vettek le a lábamról. 

☆☆☆

Reggel felhívtam az egyik kórházat, és holnapra kaptam is időpontot. SeJin-nek megírtam üzenetbe, hogy hányra kéne mennem, mivel mikor lementem már nem volt itthon. 
Csináltam magamnak egy laza reggelit, elmentem futni és hálám jeléül ki is takarítottam a házat. A nagybátyám szobájában nem akartam túlzásba vinni, nehogy valami olyan dologhoz érjek, amihez nem szabadna, így csak felporszívóztam, és egy kicsit leporoltam. Mivel az esetek kilencvennyolc százalékában nem vagyok a szavak embere, így akartam megköszönni, hogy elviseli az idegesítő fejemet, és befogadta a seggemet. 
Bő két óra elteltével már minden helyiség ragyogott a tisztaságtól. Az udvarra is kinéztem, mivel oda még nem tettem kitérőt.
Egy kis területet borított fű, a többit pedig beton fedte. Nem volt nagy, egy embernek még is pont megfelelőnek bizonyult. 
Az idő kurva jó volt, és nagyon meleg is, így hamar visszavonultam a hűvös házba.

A nap további részében végül rajzoltam egy kicsit, majd estefelé úgy döntöttem csinálok valami finomat. Régen főztem már, de most megjött hozzá a kedvem, így elugrottam az egyik közeli kisboltba, hogy megvegyek néhány hozzávalót a vacsorához, hátha SeJin is időben haza érkezik. 

Benyomtam a hangfalakat, és elfogadható hangerővel hallgattam a kedvenc számaimat, miközben halkan dúdolva vágtam össze a húst, és a zöldségeket. 

Már majdnem kész voltam, amikor nyitódott a bejárati ajtó, és nem sokkal később megjelent a nappaliban a nagybátyám. Meglepetten lépett be és nézett szét.

- Hát te? - kérdezte végül.

- Vacsorát csinálok. Mindjárt kész - pillantottam a tűzhelyre.

- Ez... kedves tőled - bólintott egyet mosolyogva, majd lepakolta a kezéből a cuccait.

- Holnap ráérsz végül? Max egy fél órára - kérdeztem rá a varrat szedésemre.

- Csak úgy, ha utána egy kicsit eljössz velem melóba. Mindenképp be kell még ugranom, és nem tudlak majd haza hozni előtte - húzta el a száját.

- Hát... - sóhajtottam egyet, miközben átgondoltam a lehetőségeimet. Utálom a tömegközlekedést, az embereket meg pláne, ráadásul ennyire még nem ismertem a várost - Rendben - bólintottam egyet.

- Lesz egy megbeszélésem, meg egy-két fontosabb dolog, arra eljössz velem, és utána haza doblak - biccentett egyet.

- Oké - egyeztem bele. Egy órácskát csak kibírok a világsztárokkal, nem? 

____________________

Hi everyone! ^^ meghoztam a folytatást.
Eddig nem sok minden történt, de remélem nem bánjátok. Hamarosan beindulnak az események.

Mint látjátok JiAhn egy kissé instabil lelkileg, rengeteg trauma érte kis korától kezdve, sok bántás, ezért is húzta fel maga elé ezt a flegma "álarcot", hogy eltakarja a törékeny, igazi énjét.

Köszönöm szépen annak, aki olvassa és annak, aki valamilyen formában ezt jelzi is! 🥰

Legyetek jók és vigyázzatok magatokra!💜

~Zsuni~