Második fejezet
7 ÉVVEL KORÁBBAN
A taxi lassan vánszorgott London utcáin, majd begördült a koszos háztömb elé. Gyorsan a vezető kezébe nyomtam a kívánt összeget és kiszálltam. Felvonszoltam magam a harmadikra, majd a kulcsot a zárva dugtam, ami halkan kattant egyet, én pedig beléptem az előszobába. Még csak tizenhét vagyok, de már egyedül élek Angliában. Ez a kicsi, koszos lakás volt az amire tellett egy kis barátnői hozzásegítéssel.
A konyhába mentem és teát tettem fel. Nem éppen a legjobb környéke ez Londonnak, bár én szeretek itt lakni. A szomszédban egy velem egykorú, Hattie nevű angol lány lakik, akivel elgég jóban vagyok. Bár féltett kis torkomat soha sem fogja megtudni.
A tea kész lett én pedig ledobtam magam a rongyos fotelbe és kinyújtóztattam az egész napos üléstől elgémberedett lábaimat. A táskám mélyéről a telefonom szólalt meg. Lomhán szedtem ki, de hamarosan ki is esett a kezemből.
Fehér Beatrix
Tudtam, hogy Beatrix meg fogja próbálni, hogy hív. Tudom, hogy azt a látszatot akarja kelteni, hogy meghaltam, így hagytam a telefont. Beatrix nem próbálkozott többet.
Elképzeltem ahogy anya kétségbeesetten szorongatja Anasztázia kezét, ahogy Cecilia sírva kérleli Beatrixot, hogy hívjon még.
A nővérem Cecilia húsz éves volt, érettnek titulált, ő vezette a háztartást. Anasztázia a tizenhárom éves, buta húgom, aki valljuk be szép, de rettenetesen bamba és buta.
Aztán Ferdinánd képe lobogott fel, s újra elfogott a vágy, hogy a karjaima omoljak. Mielőtt "meghaltam" nem találkoztunk. Most pedig rettenetesn hiányzott.
Az ajtón kopogtak majd egy szabad után Hattie lépett be.
Szőke haja a válláig ért, kiengedve hordta. Lila pulcsi, fekete farmer és fehér vászoncipő volt rajta.
- Szia, Line, gondoltam beugrok mielőtt mennék.
Line- nak hívott, ugyanis nem tudta kimondani rendesen a Karolina nevet. A Galambost meg végkép.
- Jó bulizás- sóhajtottam nagyot.
Tudtam, hogy Hattie- nek a bulizás a féktelen pasizásról és ivásról szól, úgyhogy holnapra legalább nyolc pasi fog az ajtaja előtt heverni, s ő egyikről sem tudja majd kicsoda.
Elbúcsúzkodtunk, majd bezártam a lakást. Megvacsoráztam, majd az ágyba fetrengtem egy kicsit, Ferdinándra gondolva.
Vajon mi lenne, ha visszamennék a családomhoz?
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro