Ádám

Reggel a szokásosnál nyúzottabban ébredtem, és ezt Ramóna is észrevette, így reggel legalább háromszor ellenőrizte a lázam, annak ellenére, hogy sose voltam beteg. De neki már az is gyanús voltam, hogy úgy néztem ki, mint egy normális ember négy óra alvás után. Igaz, hogy csak fél óráig, mert aztán egy kevés mágia és a fésű varázslatos ereje segítségével ismét a szokásos tökéletes kinézetem vettem fel.

Ramóna végül elhitte, hogy csak rosszat álmodtam, így elindulhattunk iskolába. A buszmegálló felé menet nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy követnek, de Rami sikeresen terelte el a figyelmem, azzal, hogy a randipartneréről, Vilmosról, csacsogott, én pedig türelmesen hallgattam. A sulis színjátszókörben találkoztak, és nyáron már találkozgattak, de csak pár napja volt meg az első hivatalos randijuk, már amennyire tudtam. Ramóna tényleg lelkesnek tűnt, egészen addig, ameddig meg nem pillantottuk a buszmegállóban álló fiút, mert akkor rögtön elhallgatott.

-Sziasztok- mosolygott ránk, amikor mellé értünk. Kedves arca volt, nagy, barna szemekkel, és göndör, sötétbarna hajjal. Pár centivel alacsonyabb volt nálam, de kicsit zömökebb is. Nem volt az a tipikus szőke herceg, mint én, de sok lány vonzónak tarthatta. Vagy legalábbis szerintem jól nézett ki. Persze azért nem annyira jól, mint Ármin, de ha lány lettem volna, és mondjuk nem az ikremmel randizik, akkor simán elhívtam volna, hogy megigyunk valamit. Amikor eszembe jutott Ármin elkomorodtam. Vilmossal nem sikerült eddig összefutnom, szóval nem volt alkalmam tisztázni vele, hogy Raminak bármi baja lesz, akkor jobban teszi, ha legalább Alaszkáig költözik.

-Ádám- nyújtottam kezet.

-Vilmos- rázta meg. Határozott kézfogás volt, és csak kicsit akarta széttörni az ujjaimat.

-Szia- suttogta Ramóna, aminek hatására Vilmos olyan szélesen elmosolyodott, hogy az már-már fizikai képtelenségnek tűnt. Közben megjött a buszunk, és felszálltunk rá. Automatikusan egy négyes hely felé vettük az irányt, ahol már üldögélt egy lány. Homályos emlékeim voltak arról, hogy bemutatkozott, és Lilien elmondta, hogy Spanyolországból jött, de több nem igazán maradt meg. Azon az ofő órán éppen nyitott szemmel aludtam. Szerencsére az új osztálytársunk bemutatkozott Vilmosnak, Lorena néven. Mivel egyértelmű volt, hogy Ramóna és Vilmos egymás mellé fog ülni, ezért én mellé telepedtem le. Sötét hajától és szemétől eltekintve eléggé átlagos volt. A legtöbb fiú szemét nem ragadta volna meg kicsit jellegtelen, de kedves arca, és pár nap múlva már nem is emlékeztek volna rá.

-Szóval- fordult felém váratlanul. - Ti tényleg ikrek vagytok?

-Ne is mond- sóhajtottam fel látványosan. - Mivel körülbelül annyira hasonlítunk egymásra, mint Leia hercegnő és Luke Skywalker, soha senki nem hiszi el. Többször nézték már a barátnőmnek, és olyankor mindig magyarázkodhatunk.

-Lehet, hogy az egyikőtöket örökbe fogadták- vetette fel Vilmos.

-Aligha- vontam vállat. - Valentin apja felügyelte a szülést, és ő már cáfolta nekem ezt a teóriát.

-Az osztálytársam Valentin? - vonta fel a szemöldökét Vilmos.

-Régen kedveltem, és néha átmentem hozzájuk. Ez feltételezem nem jelent gondot.

-Miért lenne gond? - érdeklődött Lorena. Vilmossal és Ramónával összenéztünk, és néma boxmecset vívtunk azért, hogy ki mesélje el Val történetét. Végül én nyertem.

-Val mindig kilógott kicsit a sorból, hiszen az volt az álma, hogy egy metal zenekar dobosa legyen. Nem megszokott álom lányoknak, de a többség csak vállat vont, és nem foglalkozott vele. De aztán robbant a bomba, amikor nyíltan felvállalta, hogy transznemű, és kijelentette, hogy mostantól ő fiú, és szólítsuk Valentinnak. Az anyja már nem élt ekkor, de az apja maximálisan támogatta. Az iskola nem. Elég sokat csúfolták, sokan ember számba sem vették. Azóta kicsit lehiggadtak a kedélyek, de még így is levegőnek van nézve, és ha valaki szóba áll vele, azt úgy kezelik, mint a leprást. De még ez is javulás.

-Beszélik, hogy ehhez a bizonyos lehiggadáshoz nektek is közötök van Árminnal- jegyezte meg Vilmos. - De hát annyi minden pletykálnak.

-Mesélj- hajoltam előrébb. - Milyen hírem van a végzősöknél?

-A lányok kedvelnek téged, de még inkább kedvelnének, ha el is vinnél valakit randizni. Mivel azonban nem teszed, keringenek arról teóriák, hogy várni akarsz házasságig, hogy tettél valami fogadalmat, vagy csalódtál valakiben, és nem akarod újra átélni azt az élményt.

-Arra senki nem gondolt, hogy esetleg meleg vagyok?

-Dehogynem. De mivel soha nem volt biztosan megerősítve, ezért csak páran gondolják így.

-Tényleg? Pedig amúgy igazuk van - vigyorodtam el. Rami megrovó pillantást vetett rám. Szerinte nem kéne így elviccelnem a dolgot, és egyébként is szerette kipuhatolni, hogy az emberek hogyan fognak viszonyulni hozzám. Vilmos szerencsére nem volt egy gyökér, bár kicsit zavarba jött, de jól kezelte. Kérdezett párat, és meglepően érdeklődőnek tűnt.

-És tetszik neked valaki? - kérdezte meg kicsit félénken. Hmm. Jobb, mint vártam. Nem kezdett pánikolni, hogy tetszik-e nekem.

-Szerintem Ármin - jegyezte meg Rami, akiből valamiért hiányzott a magánéletem tiszteletbe tartásának a képessége. - Legalábbis elment vele motorozni.

-Miután kilöktél az ajtón - emlékeztettem a kimaradt részletre.

-Az az Ármin, akivel tavaly jártál? - nézett döbbenten Vilmos Ramónára.

-Pontosan - bólintott a kedvenc húgocskám.

-Oh - bólintott Vilmos, és egy kicsit elgondolkozott. - Biztos rossz érzés lehet, hogy egy hetero srác tetszik neked.

-Ármin? Hetero? - vontam fel a szemöldököm. Ez a két dolog nem volt egy mondatba való. Rami csengőn felnevetett.

-Ha Árminon múlna, akkor már el is jegyezték volna egymást.

Vilmos felvonta a szemöldökét.

-Csak, hogy tisztázzuk... Ti most arról az Árminról beszéltek, aki arról híres, hogy hetente váltja a lányokat az ágyában.

-Nem minden héten visz haza új lányt - jegyeztem meg. - Van, amikor új srácot visz haza.

Vilmos hitetlen kedve megrázta a fejét, és kibámult az ablakon:

-Mik vannak - motyogta. – Ti hogyan jöttetek rá?

-Egyrészt, nem igazán igyekszik titkolni. Másrészt én folyamatosan játszom a gyertyatartót neki és Ádámnak – mosolyodott el Rami.

Szerencsére közben megérkeztünk a sulihoz, ahol Ramóna és Vilmos elváltak tőlünk, hogy megkeressék a barátaikat, Lorena viszont velem maradt. Beszélgetve indultunk befele, amikor megláttam Valt, ahogy egy sarok mögül integet.

-Az osztályteremben találkozunk- vetettem oda Lorenának, aki zavartan fordult vissza hozzám.

-Valami baj van?

-Nem, csak eszembe jutott, hogy el kell intéznem még valamit.

-Oké.

Megvártam, amíg eltűnik a másik irányba, aztán gyorsan a szokásos találkozóhelyünkre siettem.

-Történt valami?

Val felpillantott a telefonjából, amit addig nyomkodott. Mivel tényleg úgy nézett ki, mint egy fiú, nem értettem mi volt régen az a felhajtás körülötte. Az egyetlen, ami változott vele kapcsolatban, az az, hogy most egy betűvel rövidebb volt a neve. Ma egy szakadt szürke farmert viselt, egy AC/DC-s pólóval, és a harminc fok ellenére egy túlméretezett fekete bőrkabátot, meg térdig érő bakancsot. Éjszínű tincsei kócosan hullottak a szemébe, köztük pedig apró holdként csillant meg az az ezüst fülbevaló, amit még az anyjától kapott. Gyanítottam, hogy az apró ékszer olyasmi lehet neki, mint nekem a keresztem, de soha nem kérdeztem rá. A százhetven centit sem érte el, de fekete szemei félelmetes komolyságot tükröztek, és csak ritkán mosolygott. Viszont gyönyörű dalokat írt, mind nekem, mind Árminnak, és segített is zenét szerezni hozzájuk, annak ellenére, hogy minden joga megvolt arra, hogy dühös legyen ránk, amiért tönkre tettük az alakulgató zenekarunkat.

-Neked is szia.

-Szia, Val- sóhajtottam. - Bocsi, elég fáradt vagyok, és megijedtem, hogy valami baj van.

-Látszik. Két hajszálad is rossz irányba áll ma reggel.

Amit még nem említettem, hogy Val végtelenül gúnyos is tudott lenni, ha épp rossz kedve volt.

-Szóval, mi történt?

-Valakik kerestek téged. Az igazgatónál érdeklődtek rólad.

-És mit válaszolt?

-Természetesen dicsért téged. Ő bevette az ösztöndíjprogramos dumát.

-És te miért gyanakszol?

-Először is, az olyan emberek, akik ilyenekről döntenek, szerintem nem fekete terepjáróval járnak, és nem öltöznek olyan stílusban, mint én. Másodszor, biztos, hogy nem hordanak elrejtett pisztolyt. Harmadszor, nincs is olyan ösztöndíj program, amitől jöttek.

-Remek- túrtam bele a hajamba. - Szóval valami titkos ügynökség vadászik rám?

-Túl sok filmet nézel. Meg akkor már inkább a maffia. Csak akartam, hogy tudd, és vigyáz magadra.

-Meglesz- kilestem a sarok mögül. - Tudod miket kérdeztek rólam?

-Pár kérdést elkaptam. Kérdezték, hogy szoktál-e lógni, vagy gyakran hiányozni, milyen a viselkedésed, vannak-e veled problémák.

-Köszi, hogy szóltál.

-Bármikor. A holnap este áll még?

-Ha nem rabolnak el a titkos ügynökök, akik titokban maffiózók.

És ha nem ölnek meg a vérfarkasok, akik úgy gondolják, hogy angyal vagyok.

-Hát, ha ilyen történne, hívj fel, hogy lemond.

-Természetesen. Akkor holnap este.

-Akkor holnap este. És ne felejtsd el elhozni a szövegeket.

-Nem felejtem- kiléptem a sarok mögül, és az osztályterembe sétáltam. A gondolataim az engem keresők, és a tegnap este körül kavarogtak, így majdnem rossz terembe mentem be, de végül megtaláltam a saját termem.

-Szia- Lorena hangja szakított ki a merengésemből. - Sikerült elintézned?

-Mit?

-Ami eszedbe jutott.

-Oh, igen. Megoldottam.

***

Ármin

Ádám reggel beszélt Vallal, és azóta tiszta paranoiás volt, de hiába hajkurásztam Valt, nem mondott róla semmit, viszont emiatt öt perc késéssel estem be edzésre.

-Ármin, örülök, hogy megtisztelsz minket- ordította át a termen az edzőnk.

-Szívesen, bármikor- kiabáltam vissza, miközben nekiálltam a bemelegítésnek.

-Mi történt? - kérdezte az egyik barátom, Kornél.

-Megpróbáltam megtudni mi a pokol Black baja, mert egész nap olyan volt, mint aki azt figyelni, hogy mikor támad rá egy mesterlövész a szomszédos tetőkről.

Kornélnak nem volt ideje válaszolni, mert az edző hozzánk lépett.

-Van egy kezdőnk- fordult felénk, egy, a terem túl felében álló, fiú felé bökött. - De azt mondta, hogy már korábban csinálta, szóval a mai edzésen foglalkozhatnál kicsit külön vele.

-Ez büntetés a késésért?

-Nem. Csak te vagy a legkevésbé szánalmas ebben a csapatban.

-Köszönöm- morogtam. Sóhajtva vágtam át termen.

-Hello- nyújtottam kezet az új fiúnak. - Ármin vagyok.

-Claude- fogatta el. Határozottan megszorítottam a kezét, közben lopva végig mértem. Vörös raszta haja volt, és fekete szeme. Meglepően hosszú szempillái voltak, és azok is vörösek volt. Izmos volt, mondjuk nem annyira, mint én, de kisebb is volt, a száznyolcvanat nem érte el szerintem. Jó képű lett volna, ha az orra nem nézz ki úgy, mintha eltört volna már legalább egyszer, és aztán rosszul fort össze.

-Milyen név ez? - érdeklődtem, miközben felvettem a kesztyűimet. - Francia?

-Aha - bólintott. - Onnan származom.

-Tényleg? Egyáltalán nem érezni az akcentusodon.

-Kicsi koromba költöztem ide.

-Pont ide? Franciaországból?

Vállat vont. Nem tudom miért, de megborzongtam. Nem szoktam első látásra ítélkezni, de rossz érzésem volt vele kapcsolatban.

-Na, gyere. Megnézem mit tudsz.

Miközben a többiek egymással gyakoroltak, vagy erősítettek, mi felálltunk egymással szemben. Megnéztem vele az alapokat, és mindent rendben találtam.

-Versenyeztél korábban? - kérdeztem, miközben korrigáltam az egyik hibás ütését.

-Öt évvel ezelőttig. Akkor hagytam abba.

-Milyen szabályrendszerben?

-Light-contact. Úgy hallottam te aktívan versennyel.

-Low-kick szabályrendszerben, de nem tudom meddig.

-Kemény vagy.

-Anyám szerint hülye vagyok, amiért átváltottam low-kickbe. Néha én is gondolkozom azon, hogy vissza kéne mennem kick-light szabályrendszerbe, de az edző úgy se engedné.

A kick-light és a low-kick szabályrendszerek abban különböztek egymástól, hogy az utóbbiban engedélyezett volt a teljes erő és a kiütés, míg az előbbiben csak a félerő. A light-contact hasonló volt a kick-lighthoz, de a comb nem volt támadható felület.

-Mert?

-Mert én vagyok a legjobb. Na, nézzük meg azt a rúgást még egyszer, ezúttal lehetőleg helyesen.

Fáradtan léptem be az öltözőbe edzés után. Kornél, akivel általában párba voltam az edzés végére hagyott pár kék foltot rajtam. Claude viszont még nálam is fáradtabbnak tűnt, és csak bámult a semmibe, és néha gépiesen belekortyolt a kulacsába.

-Amúgy szombat este lesz egy buli a Halott Tengerimalacban- fordult felé Kornél, akinek nyilván pont most támadt kedve a jó fejet játszani. - Az edző megengedi, hogy megünnepeljük az évkezdést. Oké szokott lenni, és ha van kedved jöhetnél. Legalább megismernél mindenkit.

-A miben? - pislogott Claude zavartan. Kornél felém fordult, mintha azt mondaná, hogy magyarázd el te, mert a te hibád, hogy ez a leghülyébb nevű klub egész Budapesten.

-Az egy klub- magyaráztam. - Oda szoktunk járni edzés után.

-Szívesen- biccentett Claude. Nem tudnám megmondani miért nem kedveltem, de idegesített. Talán azért, mert az arca túlságosan hasonlított Ádáméhoz, plusz egy törött orr, mínusz a tökéletes kék szem és a szőke haj.

-Király- kapta fel a táskáját Kornél. - Holnap jössz Ármin?

-Háromra, és négykor megyek is, szóval nem biztos, hogy találkozzunk.

-Hova jársz péntek esténként? Máskor el se lehet küldeni innen, de pénteken tök hamar lelépsz. Még ha randevúd van, akkor se lépsz le olyan korán.

-Nem mondhatom el. Tekintve, hogy mennyire tudsz titkot tartani, körülbelül fél nap kéne hozzá, hogy mindenki megtudja edzésen.

-Hé!

-Amikor elmondtam, hogy a fiúk is érdekelnek, két nap múlva Jani randira hívott.

-Á, igen, lehet, hogy elmondtam neki. De János rendes, meg nyíltan meleg, szóval nem értem a problémád. Egyébként nagyon drukkoltam nektek, szóval sajnálom, hogy nem jött össze.

-Nem működött a távkapcsolat.

-Már mondtad. De akkor holnap, vagy holnapután. Bye.

-Szia.

Kettesben Claude-dal maradtunk, mert a többiek már rég leléptek, vagy még mindig a terembe voltak. A csend pár perc után kezdett kínos lenni. Claude már teljesen átöltözött, így nem értettem mit keres itt. Én még a cipőfűzőmet kötöttem.

-Mivel mész? - érdeklődött végül, a táskája szíjával játszadozva.

-Motor, de szerintem még egy darabig maradok. Nem akarok haza menni.

-Szülői gondok? Mert akkor együtt érzek. Ha azt hiszed, a te rokonaid seggfejek, még nem találkoztál az enyémekkel.

-Kitennének, ha azt mondanám, hogy a fiúkat szerettem. Minden nélkül. Azonnal.

-Engem konkrétan majdnem kitettek, mert nem azt a foglalkozást akartam űzni, amit ők kitaláltak nekem.

-Nekem a küzdősportot még engedik iskolában, de tizenkettedikben abba kell hagynom kötelezően a versenyzést, mert a felvételire kell koncentrálnom. Azt várják el tőlem, hogy közgazdász legyek, mint az apám. Vagy egy ügyvéd, mint az anyai nagyapám. El tudnál engem képzelni, amint öltönyben, amint komoly megbeszéléseket folytattok?

-Megvertek, amikor azt mondtam, szerelmes vagyok.

-Oké, te nyertél. De csak épphogy.

-Alapíthatnánk egy klubbot. A szülőd egy barom? Csatlakozz!

Felnevettem. Végül is, az ember saját nyomora a legszórakoztatóbb. Claude felkapta a táskáját, és az ajtó felé sétált.

-Nem tudsz valami jó helyet a környéken? Nem vonz a hazamenettel, szóval ehetnénk valamit.

Pár pillanatig vacilláltam. Claude így, hogy mesélt a szüleiről, nem túl kedvesen, sokkal kevésbé hasonlított Ádámra, aki mindig istenítette az apját, aki ott hagyta őt is, Ramónát is, az anyukat is, és amikor az anyja meghalt, akkor is simán átpasszolta őket Tamásnak. Nem mintha nem bírtam volna Tomi bácsit, de Ádám biológiai apja elég nyíltan kommunikálta, hogy egy oltári nagy seggfej.

-Fizettem én.

-Nem kell- kaptam fel a táskám. - Nem vagyok éhes. De ha kimész, balra fordulsz, aztán a második utcánál jobbra, ott van egy kis hamburgerező. Egész ehető.

Igazából a legjobb hamburgerező volt, amiben valaha is jártam, de Claudenak ezt nem kellett tudnia. Ahogy azt sem, hogy majd meghaltam az éhségtől. De még ha a szüleink mutattak is hasonlóságot, akkor sem lettünk haverok. Ebben a pillanatban Theos nyitott be. Kinézetre a harmincas évei végén járt, de a haja ezüst színű volt, a szeme pedig sárga, szóval a normálist embereket kiverte tőle a víz. Claude-don is észrevettem a hatását, mert az arca körülbelül három árnyalattal lett sápadtabb két másodperc alatt. Pedig a fenti két dologtól eltekintve elég átlagos arca volt, bár most a jobb oldalán egy lila folt éktelenkedett. Tegnap még nem volt ott, szóval vagy harcosok klubját tartottak este a Halott Tengerimalacban, vagy megint nekiment egy ajtónak. Theos már nem járt be rendesen edzésekre, de néha beugrott, hogy szétrúgja azoknak az újoncoknak a seggét, akiknek túl nagy volt az arcuk. Persze neki démonként könnyű volt, bár velem soha nem volt olyan kemény, mint a többiekkel, tekintettel arra, hogy ő annak a tizenhárom embernek (vagy démonnak) az egyike volt, akik valamiért kollektíven a nagybácsikámnak adoptálták magukat.

-Hello, gyerekek! - szólalt meg Theos, megtörve a hallgatásunkat. - Hogy vagy Ármin? Suli rendben?

-Jól vagy - mosolyodtam el. - A suli nem hiányzott, de gondolom te boldog vagy, hogy nem lógok nulla-huszonnégyben a Halott Tengerimalacban.

Theos felmérte Claude-dot, majd ismét felém fordult.

-Valaki egy fél éve elkezdte a démonokat írtani, de úgy nézz ki, hogy most bevette a vérfarkasokat a repertoárjába.

Átpillantottam Claude-ra, aki dermedten ült. Feltehetőleg sokkot kapott.

-Szabad előtte? - böktem felé a fejemmel. Theos látványosan megrántotta a vállát, miközben nekikezdett az átöltözésnek.

-Démon. Valami kölyök.

-Kérem, uram - Claude hangja esdeklően hangzott. - Én megtudom magyarázni.

-Az lehet, de engem pont nem érdekel - Theos feje egy pillanatra eltűnt a pólójában, és amikor előbukkant a haja viccesen összekócolódott. - Ne keverj bajt, és senkit nem fogsz érdekelni itt.

Claude engedelmesen bólogatott, Theos pedig ezzel lezártnak tekintette az ügyét, és ismét velem foglalkozott.

-Egyelőre főleg a söpredéket takarítja, azokat, akik embereket gyilkolgatnak, de ha felhagy a válogatással, akkor lehet, hogy távol leszek pár napig, hogy levadászam.

Bólintottam. Theos felügyelt arra, hogy a klub környékén minden rendben menjen. Sok féle lény járt a Halott Tengerimalacba, de mégis ritkák voltak a nem szervezett verekedések. Nem tudtam Theos pontos státuszát, de elég tekintélyes volt ahhoz, hogy senki ne merje kivívni a haragját. Viszont néha jöttek külsősök, akik nem ismerték ők, és akkor le kellett rendeznie őket.

-Szokásos meló lesz? – érdeklődtem. Theos megrázta a fejét.

-Azt pletykálják, hogy egy félangyal.

-És? – vontam fel a szemöldököm. – Ezen a világon minden van, nem értem miért lenne különleges egy félangyal. Te egy démon vagy, majd lenyomod.

Theos ismét a fejét csóválta.

-A pletykáknak tévedniük kell. Már nincs egy félangyal se.

Ezt olyan drámaian jelentette be, mintha azt közölte volna, hogy a Föld valójában egy egyszarvú szarván forog, de engem nem érdekelt túlságosan. Theos azonban láthatóan kiborult attól az információtól, hogy egy félangyal még létezhet.

-Na, mesélj – sóhajtottam, meglátva várakozó tekintetét. Elégedetten kezdett bele:

-Négyszáz éve még volt egypár. Nem sok, mert az angyalok nem igazán közösködtek az emberekkel, de volt egy húsz-harminc darab. Aztán a pletykákból megtudtam, hogy Isten valamiért leállította az egészet, és onnantól nem születtek kicsi angyal-ember babák, viszont Lucifer nagyon rájuk szállt, és konkrétan kiirtotta őket. Senki nem tudta miért csinálja, de azóta egy félangyal se bukkant fel. Viszont az egyik akciójának a túlélője azt állítja, hogy egyértelműen olyan kisugárzása volt, mint a félangyaloknak. Persze a többség nem tudja, hogy már meg lett tiltva a születésük, mert az angyalok nem verték nagydobra.

-Én tudom miért vadászták le őket – szólalt meg váratlanul Claude. Őszintén, majdnem elfeledkeztem a jelenlétéről, de most mindketten felé fordultunk. Zavartan kapkodta köztünk a tekintetét, és rémülten a szája elé kapta a kezét. Theos közelebb hajolt hozzá.

-Hallgattunk.

Claude nagyot nyelt, ismét körbe pillantott menekülőutat keresve, de Theos sárga szemei elől nem lehetett elfutni, így végül belekezdett. Először állva hallgattam, majd én is letelepedtem. Theos egyre éberebb lett, ahogy Claude el-el csukló hangon haladt a történettel. Egy Tengeri Farkas nevű hajó kapitányáról beszélt, akit Fehér Ördög néven emlegettek, és Lucifer unokája volt, aki gyűlölte, és amikor a férfi a Pokolra került, mindent megtett, hogy megtörje. A világ összes kínzását kipróbálta, de a Fehér Ördögöt semmi nem tudta megtörni. Még a legnagyobb fájdalom közepette is a nagyapja szemébe nevetett. Claude tartott egy pillanat szünetet, mielőtt rátért volna a Fehér Ördög fiára, egy félangyalra, akit sokáig titokban tartott, de végül Lucifer tudomást szerzett róla, amikor bemászott az álmaiba. Azonban sokáig nem volt képes megtalálni, de közben levadászta az összes többi félangyalt. A fiút azonban egy angyal védelmezte. Hogy az anyja volt-e? Ki tudja. De mindenesetre sokáig sikerrel rejtegette, úgy, hogy még a mágia sem volt képes megtalálni. De aztán egy démon, aki egykor a Fehér Ördögöt szolgálta, elárulta őket, és elkapták a fiút is.

-A Pokolra vitték, és feltehetőleg az apja szeme láttára végeztek vele – suttogta Claude a végén. Theos olyan szorosan szorította ökölbe a kezét, hogy a körmei felsértették a bőrét, és apró fekete vércseppek csöppentek a padlóra. Nekem kavargott a gyomrom. Hat éves korom óta folyton démonokkal lógtam, tudtam, hogy vannak közöttük kegyetlenek, de most meséltek először arról, hogy konkrétan miket csinálnak azok, akik nem hagyták ott a Poklot.

-Honnan tudsz te erről? – Theos hangja jeges volt, nyoma sem volt annak a vidámságnak, ami benne szokott bujkálni amikor hozzám beszélt. Claude remegni kezdett, és egészen a padtámlához lapult.

-Akkoriban nagyon fiatal voltam, és apám elvitt... elvitt, amikor a fiúért mentünk. Nem értettem miért kellene bántanom, és nem mentem velük, amikor visszamentek a Pokolba. Én magyaráztam el az angyalnak, hogy mi történt – egy kis szünetet tartott. – Azt hittem meg fog ölni, de életbe hagyott.

Theos sóhajtva dőlt hátra, és a homlokát masszírozta, miközben Lucifert átkozta.

-És mi történt ezzel a Fehér Ördöggel? – kérdeztem. Claude zavartan pillantott fel rám.

-Megszökött. Már korábban eltűnt, de pár hete ismét felbukkant, és kijutott a Pokolból is.

Meglepetésem Theos hangos kacagásba tört ki. Claude-dal döbbenten meredtünk rá, ahogy nekitámaszkodott a falnak, és csak úgy rázta a nevetés.

-Jól vagy? – érdeklődtem. Theos lassan lenyugodott, de a vigyort nem tudta levakarni az arcáról.

-Lucifer átkozottul megszívta – megint elkezdett kuncogni. – A Fehér Ördögben semmi kegyelem és semmi határ nincsen. Ki fog találni valamit, hogy bosszút álljon. Olyan bosszút, ami még a mi vén, közönyös Istenünket is elborzasztja.