Az a vérszomj, ami körüllengte a fiút, nem eviláginak hatott, azon még Bai is meglepődött.
Eközben Sai se tudott tétlenkedni, mert Bai démonjai vették körül, és azokkal kellett végeznie, pedig Bai érdekelte inkább. Még a létszámfölény se tudott kifogni a fiún, a töltényhüvelyek csak úgy hullottak ki a tárból, nem voltak közöttük túl erősek, így nem okozott túl sok gondot Árnyéknak, de csak özönlöttek befele a barlangba. Tudta jól, hogy Bai akarja feltartóztatni, de még nem értette, hogy mire is készülhet. A tömény puskapor belengte Árnyék körül a levegőt.
Eközben Rei rendületlenül támadja Bait, de a férfi hirtelen hasba rúgja, és ahogy meggörnyed, egy jól irányzott felütéssel állon üti, és a kést, ami eddig a fiú kezében volt, a vízbe dobja. Rei dühösen pattant fel, megérezte azért azt az ütést, de nem hagyta, hogy ez megzavarja. Ahogy megmozdult, éles fájdalmat érzett az oldalában, lenézett, és egy alig látható tűfoszlányt pillantott meg, egyből kihúzta, de érezte, hogy a méreg kezdett szétterjedni a testében. Egyből egy méreg elleni varázslatot kezdett mormolni, de nem tudta befejezni, mert Bai egyből nekitámadott. Tudta jól, hogy gyorsan el kell intéznie, ha életben akar maradni, de sajnos nem volt könnyű ellenfél, ráadásul minél többet mozog, annál jobban elterjed a méreg. Átugrott Bai feje felett, és néhány gyengébb varázslatot, amit felerősített, azzal kezdte bombázni, hogy legyen egy kis ideje elmondani azt az igét, de így még több erőt kellett mozgósítania. Bai se tétlenkedett, ahogy elütötte vagy épp elugrott a fiú mágikus fegyverei elől, a lendületét és a gyorsaságát használta, hogy egyre közelebb kerüljön hozzá. Mindenképp meg akarta akadályozni, hogy befejezze az ellenvarázslatát, nem szokott mindig ilyen alattomos dolgokhoz fordulni, de tudta, hogy ez a fiú veszélyes. Azért megizzasztotta az eddigi küzdelem, pedig nem sok ellenfele tudta ezidáig így felvenni vele a harcot, ráadásul nem tűnik olyan erősnek. Egyre jobban próbált közelebb érni, de Rei is egyre hátrább haladt, a levegő megtelt vérrel, és a mágia aromája bejárta az egész barlangot.
Lassan Rei érezte, hogy kezd kitisztulni a teste, de mire befejezte volna, sarokba szorult, és Bai is beért, gyorsan abbahagyta, és védekező állásba állt. Jól hárította a rá mért ütéseket, de nem sokáig akart így maradni, csak járt az agya, hogy tudna innen kiszabadulni. Egy-egy ütést ő is rá tudott mérni az ellenfélre, de ha itt marad ebben az egérfogóban, vége lesz, mielőtt még igazán bele tudna lendülni. Néhány ütéstől már a füle csengett, és érezte, hogy kezd hanyag lenni, mikor aztán egy démon csapódik neki, és ő gyorsan el tud ugrani a közeléből. A megmentője Sai volt, felkapta az egyik eszméletlen fazont, és hozzávágta bátyjához, jól is esett neki, de emiatt bekapott egy ütést, és a földre zuhan, de egyből felugrik, és kitöri az illető nyakát. Megrázza magát, lenyalja a vért a felszakadt ajkáról, még érzi fémes ízét, és újra nekiesik a tömegnek. Nem bánta meg azt az ütést, így legalább tudott segíteni Reinek.
Bait talán kicsit lepte meg a dolog, de egyből felpattant, és nem hagyta, hogy Rei messzire jusson, de most már a fiú is jobb helyzetbe került, a hátát már nem hasították fel a sziklák néhol éles végei, és Bai se volt már olyan közel hozzá. Megint támadott, nem hátrált, nem akart ugyanolyan helyzetbe kerülni, de muszáj volt valamit kitalálnia, mert ha nem változtat az erőviszonyokon, lassan, de biztosan ki fog merülni. Érezte heves szívverését, a koponyája csak úgy lüktetett, a vér a fejébe tódult, és az adrenalin egyre jobban átvette a teste felett az irányítást, nem akart lassítani, elveszett a koncentrációjában és abban, hogy az ellenfele mozdulatait látja maga előtt. Volt, hol védekezett, volt, hol támadt, de nem adott alább az összpontosításából, és ezt Bai is megérezte, a csapásai erőteljesebbek lettek, védekezései precízebbek, ez a fiú bármikor meg tudta lepni a bérgyilkosunkat. Ezért ő is egyre komolyabban vette és erősebben támadt.
De egy kis idő elteltével aztán megjelent az öcsike is a színen, és a koncentrációja a másik kettőnek kicsit megtört, mindketten rákapták a fejüket, és mögötte csak a tömegnyi hulla vagy éppen ájult démon terült el. Bai még reagálni se tudott, nem hitte, hogy ilyen gyorsan végez azzal a több tízezer szolgával.
Egyszer csak beletérdelt Bai gerincvonalába, aki e hirtelen támadástól kicsit meggörnyedve feljajdult, akkor Rei egy jól irányzott felrúgással leterítette. Bai egyenesen elordította magát, de hogy most a düh vagy a fájdalom miatt, azt még maga se tudta.
Ahogy köhögött, a vér a száján folyt ki, és ahogy az a barlang köves mélyedéseiben eltűnt, hirtelen felizzott a terület, erre a másik kettő megtorpant.
– Mi történik? – kérdezi Sai, és rákapja a fejét a mellette állóra.
– Valami rossz. Jól csapdába csalt... – morogja idegesen. – Nagy bajban vagyunk.
A szikla oldalain különféle motívumok jelentek meg egy ősi gyógyító varázslat hatására, amihez rengeteg halott kell, és annak a vére, aki megidézte ezeket a mintákat. Eközben a megölt holtestek vérét is elkezdte beszívni a barlang, ami hatására Bai kezdett felgyógyulni, és nemcsak a teste, hanem a mágiája is.
Rei nem tétlenkedett, nem akarta megvárni, míg Bai teljesen felgyógyul, mert akkor tényleg nem lenne esélyük, így nekitámadt, Sai követte őt.
Bai körül a levegő ugyanolyan színben fénylett, mint a barlang, az a zöldesarany fény mindent körüllengett. Egyre jobban hátrányba kerültek, az ütéseik már nem voltak olyan célra vezetők, Sai már meg se próbálta golyótűz alá venni, amúgy se sok tölténye maradt.
Mindhárman közelharcot vívtak, de Rei aztán hirtelen háttérbe szorította magát, és a két fiút hagyta érvényesülni, ő aztán nem fog itt meghalni. Sainak nem volt ideje azzal törődni, hogy hova indult Rei, inkább bátyjára figyelt, csak remélni tudta, hogy nem hagyja itt csak úgy.
Eközben Rei a kék fény alá állt, ami a kör alakú mélyedés világosságából szűrődött ki, meghasította a kezét a sziklaoldalán, kicseppenő vérét mellkasára folyatta, és valami mágikus nyelvet használva vörös fény jelent meg körülötte. Az eddig elszenvedett fájdalmai miatt ezt a kis vágást már fel se vette, inkább az ige befejezésével foglalkozott, a sebe, igaz, sajgott, de az már mindegy volt számára. Hirtelen megremegett a barlang, és az a fény, ami gyógyította Bait, elhalványult, aztán nyomtalanul el is tűnt.
A két srác még hirtelen megtántorodott, és Reire kapták a fejüket. Rei körül a fény egyszerűen kihunyt, és egy éjfekete kardot idézett meg testéből, mind a két srác nagyot nézett.
– Ki ez a...? – kel ki magából Bai.
Reinek olyan fájdalmai voltak, hogy alig bírt talpon maradni és szájából rengeteg vér folyt ki, de nem tántorodott meg. Megtámaszkodott a földön, és onnan rugaszkodott el hirtelen, hogy Bainak támadjon. – A nevem Varjú, és kizsigerellek. – Égett a tekintete a dühtől és vérszomja, csak úgy be akarta kebelezni ellenfelét.
Bainak még ideje se volt felfogni a név jelentését, Sai lábon lőtte, ekkor Rei lecsapott kardjával, de még idejében tudta hárítani, így csak a karját hasította fel. Elugrott kettőjüktől, de ahogy földet ért, érezte sajgó lábát, aztán a semmiből hirtelen éles fájdalmat érzett meg a másik karján, de senki nem volt a közelében. Aztán a hasához kapott, és meggörnyedt, két seb jelent meg a testén, az egyik a kezén, a másik a hasán, felnézett, és olyat vett észre, amit még maga se hitt el. Rei ott állt nem messze tőle, tisztes távolságból figyelte, és magába állította a kardot. Igaz, hogy Rei is érezte a fájdalmat, de a kard rajta nem volt halálos, de Bai aggódhatott az életéért. De a fiúnak is sietni kell, mert igaz, hogy a kard éle rajta nem ejt halálos sérülést, de ő is belehalhat, ha sokáig használja.
Sai hüledezve nézett, és most igazán aggódni kezdett, azt nem hitte, hogy Rei ilyenre vetemedik.
Bai hirtelen előhúzott egy fegyvert, Sai már lőni akart, de a tára üres volt. Az érzés, ami hirtelen eluralkodott rajta, nem is az volt, hogy ő meghalhat, hanem hogy elveszítheti Reit, és ez az érzés mélyen a sötétségbe tudta volna taszítani.
De Bai egyszeriben a fejéhez szegezte a pisztolyt, mindketten lefagytak egy percre. – De hogy pont Varjúval hozzon össze a sors, kedves kis öcsém... – hangja szarkasztikusan hangzott.
– Bai?
– A főnök felkötheti a gatyáját – nevet fel. – Ha már úgyis meghalok, elmondok valamit. A főnök akar megölni téged. – Aztán se szó, se beszéd, agyonlövi magát.
Mindketten csak úgy álltak ott lefagyva, el se hiszik, hogy csak úgy képes volt megölni magát, igaz, Sai tudta, hogy egy bérgyilkosnak szégyen, ha megöli egy másik személy, így legalább meg tudta őrizni a méltóságát vagy mit. De hirtelen, mikor látta kihunyni a fényt Bai szeméből, ami már csak a sötétbe meredt, el se hitte, bátyját mindig is legyőzhetetlennek tartotta, és nekik, legfőbbként Reinek sikerült. Kicsit tán még azt is megkockáztatta, hogy ürességet érzett legbelül.
Rei aztán kicsit megroskadt, és ahogy a kard eltűnt a kezéből, a földre zuhant. Sai odaszaladt hozzá, és már aggodalmaskodna, de Rei megelőzte, és nem hagyta, hogy a fiú kérdezősködjön. – Tűnjünk el innen azonnal, mert a barlang lassan el fog tűnni, és ha benne vagyunk, soha többet nem fogunk kijutni. Fel fog emészteni.
A fiú bólintott, még visszapillantott a bátyja holttestére, aztán kicsit bukdácsolva kisiettek.
Ahogy kiértek a barlangból, felsóhajtottak, egyből a földre ültek, egymás hátának támaszkodva, szuszogtak és örültek, hogy élve kikerültek. A barlang el is tűnt, Rei hátrapillantott a fiúra, de Sai is pont ugyanezt tette.
– Jól vagy? – néz aggódva.
– Igen, elmondtam a méreg elleni varázslatot, úgyhogy most már csak pihennem kell.
– Ennek örülök – sóhajt megkönnyebbülve, és felnéz az égre, a nap is lassan elűzi a sötétet, nem is gondolta, hogy ilyen sokáig voltak odabent.
– És te hogy vagy?
– Túlélem. Még azt a csipet információt dolgozom fel, amit Baitól kaptunk.
– Igen, azzal én is így vagyok – helyesel, és kicsit az oldalához kap, még fájt neki a seb.
Semelyikük se tudta, meddig ücsöröghetek ott, de nem nagyon akartak megmozdulni, csak ültek ott egymás hátának támaszkodva, kézen fogva a romok mellett. Mindketten fáradtak és kimerültek voltak, gondolkoztak, igaz, hogy haza kéne menni, hisz Neko már biztos aggódott és őket kereste, de most valahogy ez semelyiküket nem érdekelte, főleg nem Reit, aki amúgy se szimpatizált a kis vöröskével. Becsukták a szemüket, gondolkodtak egy darabig, aztán mindketten bealudtak.
Rei kelt fel hamarabb, a fájdalom volt, ami felkeltette, az oldalához kapott, és mikor elvette a kezét, az vöröslött a vértől. Morgott egyet, de most nem tudta gyógyítani magát, úgyhogy egyszerűen csak átkötötte a derekát egy ruhaanyaggal, úgyis összevissza volt rajta a ruha, eléggé megtépázták szegényt. A nadrágja egyik fele combtól lefele nem is volt meg, a felsőről meg ne is beszéljünk, itt-ott kiszakadva, megvágva vagy épp megégve. A halovány bőre is sérülésekkel volt tele, nem volt olyan hely, ahol most nem lett volna valamilyen károsodása, haja megtépázva, szemei alatt a sötét karikák, arcán egy nagy heg tátongott, de az szerencsére már kezdett eltűnni. Megtapogatta magát, hogy van-e valami veszélyesebb sérülése, de szerencsére nem volt olyan vészes. Felnézett most már, és megkönnyebbülve látta, hogy az erdő már szép és békés volt, a madarak csicseregtek, a fák pompáztak a napfényben, úgyhogy Rei tényleg megnyugodott, a csatát ők nyerték.
Kicsit megmoccant, és akkor Sai a lábain kötött ki, ő se nézett ki túl jól, de most elég békésen szunyókált a lábain. Mosolyra késztették őt, eléggé kimerült, hogy még arra se kelt fel, hogy megmozdult és lábain kötött ki.
Rei nem keltette fel, hagyta pihenni.
A szürkeség haja is kócosan állt összevissza, a ruhája neki se nézett ki jobban, a felsőrésze majdnem teljes mértékben leégett, a nadrágja itt-ott kiszakadva. Úgyhogy mindketten elég megtépve néztek ki.

Mikor egyszeriben váratlan dolog történt... Egy olyan dolognak volt Rei szemtanúja, amit csak minden egymilliomodik ember láthat meg. Egy halk éneket sodort a szél, és egy varázstisztáson találta magát, és a legviccesebb vagy inkább legröhejesebb, hogy Sai még mindig aludt, de Rei csak lefagyva nézett ide-oda. Tudta, hogy ez az erdő különféle mágikus dolgokat rejt magában, de már a barlang is nagy szó volt, hogy épp most jelent meg, még ha egy harc színtere is lett a végén, mégis káprázatos élmény volt számára. Most meg ez a tisztás s ez a hang, valami bámulatos, érezte, hogy egyre jobban van, még a mágiája is mintha kézzel fogható lett volna. Ránézett a kezére, és a hegek kezdtek eltűnni, el se hitte, amit lát.
És csak ezután jött még a meglepetés.
Ezen a részen mintha még csak most jönne a tavasz, pedig már a nyár végét járják. A fák rügyeznek, a madarak csicseregnek, és a befagyott patak újjáéled. A patak újra kacskaringósan folyik az éledező erdő belsejében, a tavasz illata száll, a fák között a játszi szél rezegteti meg az ifjú leveleket. Egy lágy dallam visszhangzik a virágzó fák közt. A gyönyörű kis tisztás közepén, egy óriási fa ágai között egy szép fehér hajú lány énekel, babonázó hangon. Boldogan lógatja a lábait, és hosszú haját kis repkedő tündérek fonják be. A kis nimfa figyeli, hogy milyen varázslatosan változik meg hangjára a hely. A halak az énekére táncot járnak, a virágok kivirágoznak, a fák rózsaszín és smaragdzöld pompában fénylenek. A varázs és a mágia átjárja ezt a kis tisztást, az erdő és a patak minden egyes szegletét. Az egyik kis tündér, mielőtt kész lenne a lány haja, egy csodaszép vízililiomot tűz bele. Hirtelen a fák ágai közt, egyikről a másikra ugrálva a kis patak mellé ugrik, ott letelepszik a fűbe, és a víz tükrében megnézi hajfonatát. Mosolyogva köszöni meg a tündéreknek, és halk énekbe kezd, a kis lények táncra perdülnek. A napsugarak átbújnak a fák levelein, és megvilágítják körülötte a helyet és levegőt, szín pompázatosan ragyogott körülötte minden. Rei valahogy nem tudta, hogy most álmodik-e vagy ez valóság, de a nimfa énekére nemcsak a hely változott meg, hanem a sebei is gyógyulásnak indultak. Ekkor a lány ránéz a csodálkozó Reire, és elmosolyodik. – Ez a valóság – szólal meg.
Rei csak bólintani tudott, valahogy még mindig le volt fagyva.
A nimfa merít egy kis vizet a tóból, és közelebb lépkedve Rei elé rakja. – Ez még a legutolsó mérget is kitisztítja a szervezetedből.
Rei nem habozott sokat, meg is itta, a víz frissítő és kristálytiszta volt, csodálkozott is, hogy teljesen más íze volt, mint a sima forrásoknak.
– Mi vagy ki vagy te?
– Egy vízi nimfa, azok közül is a gyógyforrás és a tavasz őre.
– Miért segítesz? Nem egy elveszett hajadon szűz vagyok.
– Még ha elméd oly sötét, mint az éjszaka, én nem teszek különbséget. Az nem az én reszortom, hogy bíráljak.
– Érdekes felfogás. Kösz, gyönyörű ez az egész birodalmad.
– Én köszönöm. Ezt már tőled vehetem bóknak.
– Ezt úgy mondod, mintha ismernél.
Erre sejtelmes mosoly kíséretében feláll és megfordul. Hosszú haja az üde zöld füvön terül szét, a nimfa körül. – Lassan eltűnök, most már magad is boldogulsz.
Hirtelen hűvös szél járta át a helyet, és amilyen gyorsan és varázslatosan tűnt elő ez a hely, úgy foszlott szerte, mint egy álomkép. Reinek még reagálni se volt ideje, a hely a nimfával örökre beleolvadt a feledés homályába.
Hirtelen minden elhallgat, a madaraknak még a szárnyuk csapkodását se lehet hallani, és a lány se énekelt már, elhallgatott tán mindörökre a kíváncsi szemek előtt. Az erdő is inkább tűnt most kihaltnak, annak a tájéhoz képest.
Rei percekig csak tátogott, és sokkoltan nézett ide-oda.
Még ha ruhája szakadt is volt, testén már nem is látszottak a harc nyomai, már csak néhol hegek tűntek fel. Sai is egész szépen felgyógyult, de még mindig nem hitte el, hogy ez a kis hülye nem kelt fel semmire.
Hirtelen lelöki Sait a lábáról. – Hogy a francba tudtad ezt mind átaludni – morog nevetve.
Sainak kipattannak szemei, és még elég kómás volt ahhoz, hogy felfogjon valamit a külvilág ingereiből.
Igaz, hogy érdekelte Sai, de nem hagyták nyugodni a nimfa szavai, azok a szavak úgy hatottak, mintha régről ismerték volna egymást, de az lehetetlen. Nem emlékszik semmi ilyesmire, és ő soha nem volt az a jótét lélek, hogy ilyen tiszta lények csak úgy a semmiből megjelenjenek neki, most se értette, hogy tudott átélni hasonlót, de valahogy jobb kedve lett. Talán köze lehetett a hely tisztaságához és mágiájához.
Gondolatából Sai zökkentette ki. – Mi a fene történt? A sebeim... – néz a fiúra, akinek ugyanolyan hibátlan bőre volt, mintha nem történt volna semmi.
– Nem fogod elhinni, mi történt – néz komolyan Rei, úgyhogy Sai érezte, hogy tényleg valami komoly dologról maradhatott le.
– Egy nimfa világa jelent meg, és ahogy énekelt, a sebeink meggyógyultak. És nemcsak a sebeink, hanem még az erőnk is sokat javult.
Sai csak hallgatta Rei áradozását, és közben azon gondolkodott, tuti nem álmodhatta az egészet, mert valahogy csak felgyógyultak. Bólogatott minden szavára, és néha fel is sóhajtott, nem akarta megbántani a fiút, de valahogy egyre kevésbé érdekelte a dolog. Persze király, hogy meggyógyult, de lehet azért is, mert ő csak félig volt jelen az egészen, lehet, azért se érdekli. Aztán felállt, és Rei felé nyújtja a kezét. – Menjünk haza, és pihenjünk. Holnaptól egy újabb hosszú nap, hét, tán még hónap, év is fog ránk várni.
– Elmegyünk a főnökhöz?
– Igen, meglátjuk – vigyorog azzal a szadista, kissé ideges vigyorával.
Rei bólintott, és megfogva a fiú kezét, elindulnak ki az erdőből, most már semmilyen illúzió vagy csapda nem állt az útjukba. Még sokat sétálni se kellett, hogy kijussanak, Rei egyszer csak visszanéz az elterülő tájra, és most olyan békésnek tűnt, mintha soha nem is lett volna ott egy vére menő, gyilkos harc. A nap is már jóval fentebb járt az égen, mint mikor kikerültek a barlangból, úgyhogy elég sokat pihenhetek a lombok rejtekében. Igaz, hogy nem tudták, mennyi lehet az idő, de sejtették, hogy már jócskán elmúlhatott 4 óra is. Lassan sétáltak haza, még ha a testük fel is gyógyult, az ízületeiket igenis érezték, alig bírtak járni, vánszorogtak szép tempóban, nem siettek sehova.
– De mire készülhet a főnököd?
– Én sejtem, és nem tetszik, hogy hülyének akar nézni. Tudod, mit furcsálltam, mikor legelsőnek megkaptam, hogy öljelek meg?
– Mit? – néz rá komoly ábrázattal.
– Azt, hogy minek akár egyáltalán megtalálni és megölni.
– Ez igaz, ezen én is elgondolkodtam.
– De most összeállt a kép – morogja. – Mert ha Varjút likvidálja, olyan helyekre fog bejutást kapni, ahová semmilyen pozíció nem segített volna bejutni, és olyanokkal ismerkedhet meg, hogy még jobban növelje a hatalmát. Ráadásnak Árnyék ölte meg, aki mostanság neki dolgozik... De...
– De a hangsúly az azon van, hogy csak most épp neki dolgozol. Ha meggondolod magad, és otthagyod, még ha nem túl könnyen is, de van rá esélyed... az ő hírnevén csak csökkentene.
– Pont ez az, ezért akart megöletni Baival. Tudta jól, hogy megfogadtuk a bátyámmal, hogy ha még egyszer találkozunk, akkor valamelyikünk holtan fogja végezni.
– De a főnök nem tudta, hogy megtaláltál, akkor elesik attól, hogy megöljön.
– Na, itt Bai lett volna a következő bábu, hogy ha engem megöl, rákényszerítette volna, hogy dolgozzon neki, és találjon meg téged. Biztos vagyok abban, hogy ha nem találkozunk és elkap, addig kínzott volna, míg nem mesélek el mindent a Varjúról való kutatásomról.
– De mit akar ez az elcseszett vén róka?
– A város feletti uralmat, könnyű lett volna utána azokhoz férnie, akiket ki akar iktatni, és lassan elfoglalta volna az összes nagyobb helyet. Míg aztán be nem kebelezte volna az egész várost.
– Hmm... – gondolkodik el Rei, ez mind jó indok volt.
A további utat csendben tették meg, mindkettőnek járt az agya ezerrel.
Mikor hazaértek, egy vörös hajzuhatag szállt feléjük, és Sai nyakába ugrott. Sírt és csak sírt, közben ordibálta, hogy hol voltak, meg hogy aggódott nagyon. Rei hamar felhúzta magát, és ennek hangot is adott. – Hagyd már abba, hadd üljünk le és fújuk ki magunkat – morogja feszülten, és megint elkapta a féltékenységi roham. Csak sóhajtott, és inkább beljebb ment, leülni a kanapéra, fáradt volt ő most ahhoz, hogy törődjön a hülyeségeivel.
Sai is követte, Neko meg közben belé csimpaszkodott. Miután leült és le tudta vakarni magáról az aggódó fiút, elmesélt neki mindent. A kis srác hüledezve hallgatta végig az egészet, közben néhány résznél megszorította Sai karját, ahogy befejezte, Neko egy darabig csak lefagyva bámulta őket.
– Ez most komoly. – De inkább egyvalami érdekelte, ami nem hagyta nyugodni, hogy mégis ki lehet ez a fiú, mert arról nem tett említést Sai. – Ki vagy? – néz rá.
Erre Rei csak elvigyorodott, ebben a vigyorban minden téboly, elmebaj és őrültség benne volt. Neko reflexszerűen hátrált meg. – Ki vagy? – kérdezi újra, de most már nem volt olyan magabiztos, mint előzőleg.
– Úgy ismersz, mint... – itt elhallgatott, és nézte a srác reakcióját. – Hogy Varjú.
"Varjú – Varjú – Varjú" Ez visszhangzott a lesokkolt srác fejében.
– Mit mondtál?
– Tán süket vagy, kedves – mosolyodik el gonoszul.
Kicsit felmordul, de azért tartja a tisztes távolságot, mire megszólal Árnyék.
– Ne ijesztgesd már szegényt – mosolyog rá a fiúra, és csókot hint ajkára.
Ő csak felnevet, és viszonozva a csókot, átkarolja a nyakát. Ahogy szétváltak, Sai átkarolta a derekát, és magához húzta.
– És te, hogy vagy? – néz aztán rá Nekóra.
– Már jobban. Tudtátok, hogy két napig távol voltatok?
Erre egymásra néztek, és egyszerre szólaltak meg. – Hogy micsoda?
– Ebből a reakcióból azt szűrőm le, hogy nem – néz rájuk. – Még kerestelek is – teszi hozzá.
– A barlang idejében így elvesztünk? – néz érdeklődve a bérgyilkosunk.
– Hát ez még nekem is új. Két teljes napot voltunk ott, akkor még jó, hogy ilyen fáradtak vagyunk – ásít egyet, aztán még egyet.
– Hogy lehetséges ez?
– Nem tudom – mondja, és ahogy feláll, nyújtózik egyet. – Nem nagyon érdekel. Csak egy jó meleg fürdésre és alvásra vágyom.
Nem várta meg, míg Sai reagálna, el is tűnt a fürdőszobában. A szakadt, koszos ruhákat a földre dobta, és megmosakodva beleült a forró kád vízbe. Nem sok kellett volna neki, hogy bealudjon ott helyben, de a kényelmes ágy jobban hívogatta, úgyhogy nem sokat pancsolt, hamar ki is szállt. – Sai, van egy pólód számomra? – ordít kifele.
– Mindjárt viszem – adja a rövid választ, és elkezdett kutatni a ruhái közt.
Rei közben már megszárítkozott és magára csavarta a törölközőt, ahogy Sai belépett, végigmérte a törölköző alatt lapuló testet, ha nem látta volna Rei arcán a fáradságot, biztos letámadta volna. – Ez jó is lesz – adja oda, és megfordulva menne ki, mikor Rei átkarolja.
Belepirult a mondandójába, de nem akarta elhalasztani a lehetőséget, hogy kettesben beszéljék meg a dolgot. – Alszunk együtt?
Sai nagyon örült a dolognak, és még ha akarta se tudta volna elrejteni az örömét. – Az jó lenne – mosolyogva visszafordul, és átölelve megcsókolja.
Aztán Sai is kiment azonnal, mielőtt még tényleg el nem kapja a vágy tüze.
Miután felöltözött, engedte, hogy Sai is lefürödjön, ő meg addig bement a szobába, és bebújt a takaró alá, igaz, hogy meg akarta várni Sait, de hamarabb bealudt. Mire Sai végzett, Neko elaludt a kanapén, úgyhogy ráterített egy pokrócot, és bement a szobába, mikor meglátta az alvót, önkéntelenül is mosolyra húzta a száját. Bebújt mellé, és átölelve ő is újra álomra hajtotta a fejét, Rei mellett boldogságot érzett, és ezt nem cserélné el semmire. Végre úgy tudott aludni, hogy nem kelt fel rémálmokra vagy arra, hogy éberen alszik, nehogy megtámadják álmában.
Majdnem két napot végigaludtak, és nem is tűnt fel nekik.

VÉGE

Na sziasztok, örülök, hogy eddig velem voltatok... és nyugi, nem fogom itt abbahagyni. Majd jön egy Második rész is... De most ezt a fejezetet itt lezárom.
Az új részben lesz itt minden, főleg a főnökkel való hadakozás és miegymás. De lesz itt még pár új szereplő is... néhány fog is jó nagy galibát okozni. ;)