Lassan Rei is magához tér, a szemeit kinyitva körülnéz, de elég sötét van, a feje kicsit sajog, a keze és a lába a székhez van kötve, amin ül. A hely nyirkos volt, sötét, és bárkit ilyenkor már elfogott volna rettegés és pánik, de hát ő nem volt mindenki. Kicsit megmozgatta a kezét, mint aki menekülni próbál, csak hát hiába. Hamar feltűnt neki, hogy nem volt túl szoros, az ő adottságaival simán ki tudna szabadulni, de valahogy mégis érezte, hogy pont ezt akarják. Érezte, hogy valaki figyeli és vizsgáztatni akarják, lehet, hogy Bai nem tudja, kicsoda, de úgy látszik, érdekesnek találhat, ha így gondolkodik. Ahol most volt, talán kicsit hasonlított arra a helyre, ahol ő szokott lenni, de a vér és a rothadó hús szaga nem lengte be a helyet, inkább a lőszer és a fegyver aromája keveredett a levegőével. Ez lehet a különbség a bérgyilkosok és a sorozatgyilkosok között. A vére kezdett parázslani, egyre jobban tűzbe jött, de ez nem olyan tűz, mint amit Saival érzett, ez teljesen más. A vérszomját nagyon is vissza kellett fognia, még nem volt itt az ideje, hogy kiengedje magából. Alig láthatóan vigyorgott, na ezt is nagyon nehezen tudta megállni, érezte, hogy a téboly lassan elhomályosítja a józan ítélőképességét, pedig most még várnia kell. Hisz nem ismeri az ellenséget, csak azt tudja, hogy nagyon jó, már-már veszélyesen jó.
Inkább megint megrángatta a kötelet, próbálta elterelni a gyilkolás fantáziáját.
Kúszónövények már kezdték ellepni kintről a ház belsejét, kitört ablakok és üvegszilánkok a földön, régi, romos ház, amiben pont jó fogva tartani egy egyént. Homályos és szürke minden, egy ajtó van a szoba jobb oldalán, kintről zajokat hall meg Rei, így tudja, hogy az el rablói kint tartózkodnak. Még egyszer körülnéz, ha véletlen eldurvulna a helyzet, de azért leplezte, hogy mit akar. Inkább úgy hathatott, mint aki rémülten néz összevissza. Abban legalább biztos lehet, hogy nem tudják, ki is ő valójában, mert akkor már nem élne, hisz veszélyes. És amit hallott eddig Bairól, nem kockáztatna, precíz és ügyes. Egy érdekes ellenfél, de inkább nem gondolt erre, mert megint előjönne az az izzó vágya, amit már alig tud kordában tartani.
Már azt is kigondolta, hogy milyen gyorsan tudna úgy kiszabadulni, hogy ne öljék meg előtte. Hát igen, valahogy mindig lenézik őt a kinézete miatt. Ami persze mindig nagy hiba, és hamar rá is fizetnek.
Aztán az ajtóhoz kapja a fejét, valaki megállt előtte, de valamit furcsállt, az illetőnek nem volt jelenléte. Rei sok emberrel találkozott már és mindig van valami jelenlét, lehet, csak félelem vagy egoizmus, vagy hasonló megjelenés, de az a fickó, aki az ajtó túl oldalán tartózkodik, olyan, mintha ott se lenne, pedig mögötte világos van, és látja az árnyékát beszűrődni. Vár, de semmi nem történik, kezd unatkozni.
Mikor aztán belép egy alacsony termetű férfi, de Rei egyből levágta, hogy ez nem az a fazon, aki előtte az ajtóban állt.
– Úrfi, sajnáljuk a kellemetlenséget, de valaki látni akarja.
*Mi az, hogy Úrfi.* Majdnem elnevette magát.
Rei meghúzza magát, mint aki fél, és csak lehajtott fejjel bólint. Ahogy közelebb jön, a férfi kioldozza Reit, egy bilincset csatol a csuklójára, és átvezeti a másik szobába. Egyhamar a sötétet felváltja a lámpa halovány fénye, de még így is elvakítja a srácunkat. Pislog párat, hogy kitisztuljon a szemei előtti terület, most kicsit hátrányban lenne, erre gondolt legelsőnek, de aztán egy ismeretlen alak érinti meg a kezét. Rei egyből elkapta, és hátrálna, de el is esik egyből. Valaki leguggol előtte, kissé erősebben ragadja meg a karját, és a székre ülteti. Most már jól szemügyre tudja venni a fickót. Legelsőnek az tűnik fel neki, hogy ugyanolyan szemszíne van, mint szeretőjének, de ez a tekintet. Ez a tekintet, ami most őt bámulta, egy kicsit se hasonlított az öccsére, ezek a szemek olyanok, mint egy lelketlen marcangolónak. A férfi egy fejjel magasabb volt Árnyéknál, és fehér haja elég feltűnően virított, elégé izmos, és arcát is sebhelyek díszítik. Lehetett látni, hogy sok mindent megélt eddig, de azt is, hogy csak azokat öli meg, akik a célpontjai, mert rá valahogy lágyabban nézett, nem is értette Rei ezt a dolgot, csak ez volt a megérzése. És neki a megérzései mindig helyesek, de az is biztos, hogy kíméletlenül felhasználná arra, hogy csapdába csalja Árnyékot, emiatt kellett ébernek maradnia. Mert az ilyen emberek kiszámíthatatlanok, és ha csak egy normális ember lenne, csak járulékos kárnak könyvelné el. Bai csak bámult egy darabig, jó öt perc is eltelhetett, mire megszólalt, ha még várt volna, tuti Rei szólalt volna meg hamarabb.
– Milyen kapcsolat van maga és Asazuki közt? – hangja mély, és egyből a lényegre tér.
Rei rögtön tudta, hogy ez az ember nem lacafacázik és mindig csak a lényeg érdekli.
Hát játsszuk a hülyét. – Sajnálom, de az én barátomat Sainak hívják.
Végigméri a srácot, tuti azt figyeli, hogy hazudik-e, és Rei ezt tudta jól, ő príma a hazugságokban, bármit be tud adni az embereknek.
– Úgyhogy kérem, ne bántson, engedjen el – húzom össze magamat. – Az én barátom rendes ember, soha nem kérne kölcsön rossz alakoktól.
– Netalántán behajtónak tűnök – néz rá semmitmondó tekintettel.
Rei aprót bólint, mint aki elbizonytalanodna.
A férfi sóhajt, és folytatja. – Úrfi, a barátja szürke hajú és ezüst szemű?
– Igen, de rengeteg ugyanilyen emberre rá illene ez a leírás. Szerintem téved, kérem... – itt egy kis hatásszünetet tart, hogy hitelesebb legyen. – Nem árulom el senkinek, hogy elrabolt, de kérem... Engedjen el!
Egy képet húz elő a zsebéből, és Rei felé tartja, ő a barátja. Rei teljesen úgy tett, mint aki lesokkolódott a kép láttán, és kicsit darabosan rámutat. – De hisz ő a barátom.
– Hát úgy hiszem, a nagy románc nem is olyan nagy. Tudja, ki ez az ember, Rei?
– Honnan tudja a nevemet?
– Ez nem olyan érdekes, kérdeztem valamit.
– Hát már megbocsásson, igenis elég fontos az, hogy honnan ismer. Ugye nem... – itt elszörnyed Rei. – A barátom zálogba adott a pénz miatt?
– Nyugodjon meg, nem vagyok semmiféle behajtó, és ha elmondja, amit tudni akarok, el is engedem.
– Tényleg? – kérdi félve.
– Igen.
– A barátom akkor mit tett, hogy el akarja kapni? Ő nem rossz ember.
– Úgy látom, nincs vele tisztában, ki is ez a fickó valójában, de ha ez így van... Akkor nem vagy értékes a számomra – mondja csalódottan. – Akkor csak ajtóstól kell rontanom a házba – teszi hozzá, ezt már halkabban.
– Nem értek semmit – néz Rei a férfira. Mióta belépett a szobába, felmérte a fickót, de még ő is tudta, hogy vigyáznia kell, mert nem kispályás az illető.
Lassan Rei is kezdett ráunni a színjátékra, de még nem tudta, mennyi ember is van a házban, úgyhogy nem akart még lépni. Kinézett az ablakon, de koromsötétség terült el a szeme előtt. Legalább azt tudná, hogy hol van, akkor könnyebb lenne, hisz úgy ismeri a várost, mint a tenyerét.
– Akkor elenged?
– Hát nem akarja tudni, mit titkol a nagy szerelme?
– Hát, ha tehetném, inkább kimaradnék belőle. Szeretem, az igaz. – Kicsit fura így kimondania ezt a szót, olyan semmitmondóan hatott most neki, pedig nem így gondolt a dologra, mert tényleg érez valamit, csak hát ő soha nem volt az ilyen dolgokban jó.
Annyira elábrándozott, hogy a férfi zökkentette ki a gondolataiból. – Van valami baj?
– Á, nem – rázza meg a fejét. – De inkább szeretnék tudatlan maradni – fejezi be a mondatot.
– Hát ez elég jó dolog, de... – néz rá a férfi kissé vérfagyasztó tekintettel, és akkor tudatosult benne, hogy tényleg nem akarja életben hagyni, eddig is sejtette Rei, hogy innen élve nem jutna ki, ha ő egy átlagember lenne, de hát tudtuk jól, hogy ő nem épp az az átlagfazon.
De Reinek is elfogyott az a kevéske türelme, miután meglátta azt a tekintetet, amúgy se szereti, ha hülyének nézik meg semmibe veszik, pedig milyen jó alakítást hozott itt össze, és ez az ember csak úgy meg akarja ölni.
„Ez ám a pofátlanság."
– De kedves Bai... – itt már elvigyorodott, ahogy kiszabadította a magát, kikapta a mellette álló ürge kezéből a kést, és még rá se nézett, úgy metszette el a torkát.
Ezután minden tébolyodott vérszomja a napvilágra került, végre újra érezhette, ahogy a kés a kezéhez simul, és a vér mennyeien bódító illata elvarázsolta. Az az aura, ami most körülvette a fiút, egyszerre volt sötét, sátáni és teljesen hátborzongató, bárki, aki most látná, inkább a menekülést választaná.
Úgy látszik, hatásos volt a műsor, mert Bai megpördült, és elég meglepett fejjel bámult rá. Rei csak nyugodtan elvágta a lábán a köteleket, a kés éléről lenyalta a vért, aztán maga előtt összefonva kezét, nézett rá a bérgyilkosunkra.
Bai reakciója ösztönös volt, úgy nyúlt az oldalán lévő pisztolyhoz, mint egy profi. Mikor megérezte, hogy ez a fiú, aki most előtte van, igenis veszélyes és nem csak kicsit.
– Mégis ki vagy? – kérdi, de a fegyvertől nem vette el a kezét.
Csak a pillanatot várta, de Rei se olyan hülye, hogy csak úgy nekimenjen.
– Kérdezd meg Árnyéktól – mutat hátra, és ördögi vigyorát villantja, az akkor belépő Asazuki felé.

Két órával hamarabb...
Miután ott hagyta Nekót, egyből Varjú keresésére indult, csak remélni tudta, hogy jól van és nem késett még el. Csak valahogy mégis rossz érzése támadt, de sajnos nem is tudta, hol keresse szerelmét, már most megbánta, hogy nem kérdezett rá, merre van a búvóhelye, de nem gondolta, hogy Bai csak így ide állít. Nem is értette, hogy miért pont most. Valami nem stimmelt, és rá akart jönni, hogy mi folyik itt.
Elkezdett a város utcáin bóklászni, de igazából nem is tudta, merre menjen, csak kereste, magában meg idegeskedett, és szidott mindent, amit lehetett. „Hogy ez a kölyök se tud megülni a seggén, miért nem várt meg." Dühöng magában.
De kicsivel később észrevette, hogy valaki követi, így sejtette, hogy Rei már Bai markában van. Ez a tudat nagyon feldühítette, biztos benne, ha csak egy haja szála is megsérül Reinek, ki fog kelni magából. Eluralkodott rajta a düh és a pánik, mert azért félti is a kis szörnyetegét, még ha olyan erős is. Sokat hallott már Varjúról, és sejtette is, hogy milyen erős lehet, de azért biztos nem volt magában, meg hát Bai egy bestia. Mindig is az volt, ezért is vitték el őt hamarabb, el egy olyan szörnyű helyre, ahol csak halál, rémálmok és sötétség várja, de Bai soha nem mondta, hogy nem örült annak, hogy szörnyű fegyvert csináltak belőle. Szerinte mindig is ő volt a gyengébb, és hogy most Rei belépett az életébe, lehet, hogy igaza is van. Egy gyengesége lett, és most veszélyben van, ami miatt bele fogok sétálni a csapdájába. Ha a régi lenne, hagyná és eltűnne, míg nem eszelne ki egy jó tervet, de most ez nem játszik, mert tudta, mennyire is szerelmes lett. De azt se bánná, ha meghalna, míg megmentené, csak ő maradjon életben. Egyik kereszteződésnél bevárta a fazont, és egy sikátorba vitte, ott kiszedte belőle, amit tudni akart, aztán csak úgy kitörte a nyakát. Nem kellett sok meggyőzés a csávónak, néhány törött ujj után dalolt, mint egy madárka, és elárulta, hogy egy régi, romos épületben tartózkodik Bai, néhány emberével és az elrabolt fiúval. A ház a déli erdő sűrűjében rejtőzik, egy barlang közelében, Árnyék egyből oda ment, miután végzett mindennel.
Nem kellett sok, hogy az erdő határán megjelenjen, és ahogy belépett a rengetegbe, sietősebbre vette lépteit, csakis az járt a fejében, hogy Reinek ne essen semmi baja. Ahogy erre gondolt, összeszorult a mellkasa, és már szinte futni kezdett, de még így is nesztelenül járt-kelt a sűrű, sötét erdőben. Azért nem akarta, hogy valaki észrevegye, és még ha aggódott is, elővigyázatos maradt, hisz csak Bai a mostani ellenfele, akit jobb nem lebecsülni.
Egyre bentébb haladt a dús rengetegben, és lassacskán a házat is észrevette, a fák rejtették, már benőtték a növények, kívülről valami vadászlaknak látszott. Két elég nagydarab fazon várakozott kint az ajtó előtt, nehézfiúknak látszottak, úgyhogy Asazuki gondolta, hogy jó helyen jár, és megfelelő távolságban körbe is járta a ház környékét, hogy nincs-e még ember a közelben, de csak ezt a kettőt látta. Úgy gondolta, hogy van még biztos ember odabent, úgyhogy csak halkan suhant a két férfi felé, precíz és kivételesen tehetséges mozdulatokkal került a pasasok közelébe. Akik már nem tudtak időben reagálni Árnyék speciálisan egyedi támadására, mire felfogták, hogy veszélyben az életük, a kés el is metszette a torkukat. Nem véletlenül hívják őt Árnyéknak. Aztán belép a házba, nem sok helyiség volt, az összes szobát végignézte, és egyenként végezte ki az ott tartózkodókat, de az egyik férfit még életben hagyta, és megkérdezte, hogy hol van Bai, meg az elrabolt... Legelsőnek nem nagyon akart beszélni, de egy kis meggyőzés után elmondta Árnyéknak, hogy van egy lépcsősor, ami a pincébe vezet. Igaz, hogy el van rejtve, de hamar meg lehet találni, a nappaliból nyílik a titkos ajtó. Árnyék szépen csendben végzett az utolsó túlélővel is odafent, és a nappaliba sétált, a férfi már nem tudta megmondani neki, hogy nyílik ki az a titkos ajtó, mert Bai nem engedte be oda az embereit, úgyhogy ő kezdte keresni, de tényleg nem volt túl nehéz az ő képességeivel megtalálni azt a rejtett bejáratot. Odalentről már hangokat, neszeket is hallott, és mintha Rei hangja is felcsengett volna. Lesétált szép csendben, és mikor ténylegesen hallotta Rei hangját, megnyugodott, hogy életben van, és ahogy egyre lentebb haladt, kezdte kedvese vérszomját is érezni.
– Na, a kicsikém kezd kikelni magából, már itt érzem azt a vérszomjat, amit magából áraszt – kuncogja halkan, és elképzelte, milyen szexi is lehet most Rei, ami nem nagyon tett jót a koncentrációjának. Azzal a halovány, jégfehér bőrével a szürkeség homályában, ami néha tényleg olyan hideg is, valahogy el tudta képzelni azt a pszichopata vigyorát, amit most vághat, de ő még ezt is csábítóan vonzónak találta, a ruha alatti teste, amit csak ő ismer, az a szexi, hívogató mellkasa, ami megbújik a ruha takarásában, azok a gyönyörű, hosszú, kívánatos lábai. Ha nem ilyen helyen lenne, ilyen szituációban, teljesen begerjedne.
Vett egy mély levegőt, megállt egy pillanatra, és próbálta összeszedni a gondolatait, de kicsit késő volt, mert csak a szexi képek ugrottak be, ahogy leveszi a fiúról a ruhát és hasonlók, szidta is magát, hogy miért ilyenkor kell ezekre gondolnia. Megrázta a fejét, és kis idő múlva ment is tovább, arra, amerről érezte azt a pusztító energiát.
Azután már nem lopakodott, valahogy érezte, hogy Bai tudja, hogy itt van. Úgyhogy csak úgy egyszerűen belépett a szobába, ahogy meglátta Reit, megkönnyebbült.