9 hónappal később

Számomra ismeretlen okokból Eun-Ji és Jimin esküvője párhuzamosan az én szülésem beindulásával egy időben történt. Azaz amint vége lett a templomi szertartásnak és átértünk a bulihelyszínre, azonnal beindult a szülés. De lapozzunk csak vissza pár oldalt oda, ahonnan ez az egész kezdődött – nyugi, nem oda, ahol a fogantatás történt, de az is egy jó kis rész volt, nem igaz?

12 órával korábban

- Na, mit szólsz? – forogtam körbe a tükör előtt, miközben Taehyung-tól vártam a választ arra, hogyan is festek.

- Csodálatosan nézel ki – bámult rám nagy, csillogó szemekkel, ahogy minden egyes nap, amióta ismerem.

Közelebb lépett hozzám egészen addig, míg tenyerével át nem fogta a derekamat. Már amennyire áttudta az óriási pocakomtól.

- Nem tudom, olyan nagynak tűnök ebben a ruhában – duzzogtam ma már másodjára, hiszen reggel az volt a bajom, hogy egymás után befaltam három fánkot és bűntudatom volt, hogy Tae-nak nem hagytam.

- Dehogyis. Aztán meg mindenki tudja, hogy terhesek vagyunk – mondta vigasztalásként, de csak jobban elérzékenyültem. Fránya hormonok.

Igen, szinte minden miatt is sírok és sírtam a terhességem alatt. Érzem, hogy a végén vagyok már és ezért még inkább sírok, mert hiába minden hát- és lábfájás, imádok terhes lenni. Ez lehet, hogy furán hangozhat, de tényleg így van. És azt még inkább imádni fogom, amikor a kezemben tarthatom azt a személyt, aki miatt ezeket mind éreztem és megtapasztaltam.

És igen, Taehyung egy ideje elkezdte mondogatni, hogy terhesek vagyunk. Én személy szerint viccesnek találom, de találkoztunk már olyannal is, aki eléggé ferde szemekkel nézett minket – vagyis főleg Tae-t.

- Ez igaz... - mondtam szipogva, miközben átkaroltam a nyakát.

- Persze hogy igaz. Nekem mindig igazam van – felelte, de hamar behúzta a nyakát, amikor tarkón csaptam. – Utánad, persze.

- Na így már jobban tetszik.

- Mellesleg... te mindig csodásan nézel ki. Legyen az reggel, este, zuhanyzás közben vagy akár terhesen. Szóval fogadd el, nekem te vagy a legcsodálatosabb nő ezen a világon. – Puszilt meg, majd szorosan átölelt.

- Nekem pedig te vagy a legimádnivalóbb férj az egész világon – öleltem volna vissza, ha nem rúgott volna akkorát a baba, hogy a fél vesém leszakad. – Áhh.

- Jól vagy, Pillangóm? – kérdezte aggódva Taehyung, és egyből a sarokban lévő összecsomagolt kórházi táskámra tévedt a tekintete.

- Jól, csak egy jókorát rúgott. Nyugi, még nem kell – ráztam meg a fejem utalva ezzel arra, hogy még nem kell indulnom szülni.

- Rendben. Mindent elpakoltunk? Azért a biztonság kedvéért pakoljuk be a kocsiba a csomagokat.

- Rendben, benne vagyok. Már nagyon itt az idő, szóval ki tudja, hogy mikor dönt úgy, hogy elérkezett a megfelelő pillanat. – Néztem le a hasamra, amitől már nem láttam a lábaimat, csak ha felemeltem.

- Úgy van. Jobb félni, mint megijedni – nevetett Tae, mire újra rúgott egyet a pici. Az apja hangjára mindig...

- Ne haragudj szívem, hogy ezt mondom, de inkább ne beszélj, mert mindig rúg egyet a te hangodra. – Ezt viccből mondtam, de Taehyung egészen 5 percig komolyan vette, aztán valami hülyeséget mondott megint, amire persze egy rúgás volt a válasz.

Megigazítottam a sminkemet még, amíg Taehyung a csomagokat betette az autóba. Egy vastag elegáns kabátot húztam fel, hiszen december van már. Egy sima kék színű ruhát fogok viselni, aminek a melle alatt egy masni húzódik, így a hasamat mondhatni kiemelve. Szerintem egy aranyos, de elegáns darab, ami egy esküvőre teljes mértékben megfelel. Taehyung-nak a nyakkendője passzol a ruhámhoz, ugyanolyan árnyalatú, sőt, még egy szintén ilyen árnyalatú mellényt is húzott hozzá. Nagyon jól nézett ki ebben a szettben, ha nem kellett volna indulnunk, akkor biztos, hogy két perc alatt lehámoztam volna róla mindent.

A kutyusoknak adtam még vizet, majd indultam is Tae után, aki már a volán mögött csücsült, engem várva.

Az ajtót gyorsan bezártam és már ültem is be mellé, hogy indulhassunk. Mivel én koszorúslány is voltam – ezért is volt kék a ruhám –, Tae pedig a vőlegény tanúja, így mi hozzájuk tartottunk elsősorban.

Úgy lett kiötletelve, hogy Tae engem ki tesz a menyasszonynál, ő pedig megy a vőlegényhez. Így is volt, engem ki tett, majd hajtott is tovább, persze nehezen hagyott itt, de muszáj volt.

Felsiettem Eun-Ji-hoz, ahol már szinte mindenki ott volt: a szülei, a testvére, a többi koszorúslány és Hyejin is. Hogy ő miért van itt? Még az orvosi vizsgálat után tartottunk egy kisebb bulit, ahova meghívtuk a közelebbi barátainkat, ugye Hyejint-t és Jungkook-ot, Eun-Ji-t és Jimin-t és persze Yoongi-t és Seulgi-t. A bulin eléggé jóba lettek, még Yoongi és Jungkook is tök jól kijöttek, pedig Yoongi-nak volt néhány előítélete, de amint felhozta Kookie a zongorával való legjobb emlékeit, hamar közös hangra találtak.

Én Seulgi-val kerültem még közelebbi kapcsolatba, jobban megismertük egymást. Kiderült, hogy ő is nemrég költözött ide, és nem sok barátja van, de nagyon örül, hogy Yoongi-val egymásra találtak, és így általa barátokra. Hihetetlenül örültem annak, hogy így gondolja, éreztem, hogy Yoongi mellette teljes szívéből boldog lehet és fordítva is. Hadd ne mondjam, hogy az estét végig bőgtem.

- Végre itt vagy! – kiáltott fel Eun-Ji, majd fehér ruhájában hozzám futott.

- Gyönyörű vagy, Ji-ji! Jimin el fog ájulni! – Könnyeztem be már most. Szerencse, hogy nem tettem fel sok sminket, mert biztos, hogy lefolyt volna rólam mind, ráadásul vízállók is, szóval felkészültem. Végignéztem a fehér selyemruhán, amelynek váll része dupla anyagként V alakban hajlott lefelé.

- Ahh, ugyan! De köszönöm. És még te! Indulás előtt volt egy gyors menet? – húzogatta a szemöldökét, mire nevetve vállon csaptam.

- Túlságosan egymásra hangolódtatok Hyejin-nel, nem gondolod? – kérdeztem, miközben az említettre néztem.

- Áhh, dehogyis. Miről beszélsz?

- Arról, hogy ezt maximum az ő szájából tudom elképzelni – nevettem, majd szorosan átöleltem Hyejin-t, aki közben hozzánk andalgott.

- Te is gyönyörű vagy! Nagyon bomba ez a ruha rajtad – vezettem végig rajta is a tekintetemet, és magamban nyugtáztam, hogy a barátosném még mindig hódít a tökéletes testével.

- Babám, te pedig szinte tündökölsz! Ha nem lenne a vőlegényed, akkor én hámoznám le rólad ezt a ruhát a nap végén – kacsintott is egyet ez a duma mellé, mire belőlem kitört egy nagy adag röhögés. Hangulat megalapozva.

- Hyejin! Gyerekek is vannak itt – intettem le még mindig nevetve, és óvatosan a maximum öt éves kislányra sandítottam, aki aranyosan nézte a ruhácskáját, ami a menyasszonyéhoz hasonlóan fehér volt. Ő a mini menyasszony.

- Ugyan, hallottak már rosszabbat. Tudod, itt vagyok már egy ideje – vont vállat vigyorogva.

- Ja, mindent értek. Bocsánatot kérek az ő nevében is – néztem Eun-Ji-ra, aki majdnem megfulladt, úgy röhögött rajtunk.

- Semmi gond – szedte össze magát nehezen. De aztán összenéztünk, és újra elkapott mindannyiunkat egy nevetésroham.

- Seulgi még nem érkezett meg? – néztem körbe, de csak őt nem találtam.

- De, csak elment vécére. Szegénynek megvan – felelt Eun-Ji, majd ebben a pillanatban lépett pont be az ajtón. Vagyis lépett volna, ha nem állunk még mindig az ajtóban mind a hárman. Gyorsan hátrébb húzódtunk, én pedig egy nagy öleléssel fogadtam a lányt.

- Jól vagy? Egyébként nagyon szép vagy! Jól áll ez a szín – mondta Seulgi.

- Jól, köszönöm. És te? Csodaszép vagy te is! Ez a ruha hihetetlenül megy a hajad színéhez – utaltam a kékes hajára, amit direkt az esküvőre festetett be. Nem az egészet, csak tincseket festettek át, és irtó jól megcsinálták.

- Ahw, aranyos vagy. Szerintem is – mosolygott továbbra is elpirulva.

- És mikorra várható, hogy kibújsz, babi? – hajolt le a pocakomhoz Hyejin, ahogy minden alkalommal, mikor találkozunk a terhességem óta.

- Mondd meg neki, hogy amikor őrületbe kergetem anyát a rugdosással – kuncogtam.

- Akkor az ma van! – Ugrott fel Hyejin.

- Ki tudja? Lehet. De az biztos, hogy a kórházi csomag be van készítve az autóba.

- Igen? Alig várom! – mondta izgatottan Eun-Ji, majd ment és elújságolta a szüleinek is, hogy lehet, akár ma megszülök.

- Na de, szerintem induljunk. Nehogy elkéss a saját esküvődről, lányom! – Szólalt meg Eun-Ji apukája.

Nem sokat tököltünk, öt perc múlva már a bérelt limuzinban ültünk, többiek rendes pezsgővel koccintva, én pedig alkoholmentes pezsgővel.

Jó volt a hangulat a hosszított kocsiban. Élveztem és szerintem a baba is élvezte, mert nem nagyon ficánkolt.

Pár percen belül oda is értünk, és úgy beszéltük meg, hogy legelőször a kislány megy – akinek, mint kiderült Layri a neve – a kis virágszirmos kosarával, majd utána jövünk mi, koszorúslányok. Hatan voltunk összesen, hiszen voltam én, Hyejin, Seulgi, akkor Eun-Ji két barátnője és a húga. Kettesével vonultunk be a templomba, majd mi a párjaink mellett helyet foglalva támogattuk tovább lélekben Eun-Ji-t.

Én Yoongi és Hyejin között ültem, hiszen Taehyung-nak tanúként ott kellett maradnia az oltár mellett egészen a végéig, szóval csak a végén leszünk újra együtt. Most hogy nem volt az apja közelében a kis pocaklakó, egész nyugodt volt, azt vettem észre. Persze mikor Taehyung dolgozott, akkor ugyanígy bírta, nem értem most ezt a hangulatingadozását, mikor ott van az apja a közelben vagy nincs.

Taehyung-ot kezdtem el figyelni. Amikor elindult a menyasszony az édesapjával az oltár felé arra a bizonyos zenére, én nem tudtam levenni a szememet Tae-ről egyáltalán. Elképzeltem, ahogy mi is összeházasodunk pár éven belül.

Hirtelen rám kapta a tekintetét, így már egymással szemeztünk, de eszünk ágába se jutott levenni a másikról a tekintetünk. Csak néztem a mélybarna szemeit, és megint azt a különös nyugodtságot, boldogságot éreztem, amit minden egyes nap. Sőt, már nem is különös volt, hanem természetes. Hozzám nőtt. És nagyon megszerettem.

Nem nagyon emlékszem, hogy mi történt a templomban. Teljesen elvarázsolódtam és csak azt vártam, hogy Tae végre felálljon onnan, hozzám jöjjön és megfogja a kezem.

Ez a szertartás végén meg is valósult, és már csak arra eszméltem fel, ahogy a templomból sétálunk kifelé a házaspár mögött. Taehyung keze finoman fogta az enyémet, és óvatosan húzott maga után.

- Jól érzed magad? Nagyon sápadtnak tűnsz – nézett rám aggódó tekintettel amint beültünk a kocsiba, amivel mentünk a buli helyszínre.

- Jól vagyok, nyugi. Csak kicsit melegem van – húztam le az ablakot, de nem nagyon, hiszen eléggé hideg volt kint.

Tae csak bólintott, de ugyanolyan szemekkel nézett még rám egy-két percig. Végül egy nagy sóhaj kíséretében beindította a motort és elindultunk a hosszú kocsisorba beékelődve.

Mindenki folyamatosan dudált, már kezdett fájni a fejem is. Tae-t megkértem, hogy legalább mi ne dudáljunk, de csak azért, mert tényleg kezdett ketté hasadni a fejem.

Megkönnyebbültem, amikor leparkoltunk, és leálltak a hangos dudálással. Kifújtam a bent tartott levegőt, ezt megismételtem még háromszor és egyre jobban lettem. Nem tudom mi volt ez, de egyáltalán nem volt kellemes. Már jobban vagyok, de ez az öt-hat perc kész pokol volt – nem értettem, hogy miért éreztem így magam.

- Mehetünk? – kérdezte Taehyung, amire én csak némán bólintottam. – Ha nem érzed jól magad bébi, akkor csak szólunk Jimin-éknek és felmegyünk a szobába. Nem fognak haragudni, tudod jól.

Nos, igen, Jimin-ék egy szálloda rendezvényhelyét bérelték ki az esküvő napjára, így akik elfáradtak vagy éppenséggel berúgtak, vagy csak egyszerűen minden meghívottnak rendelkezésére állt egy szállodai szoba a mai napra, amit a házaspár állt. Így nekünk is.

- Nincs semmi baj, mehetünk – makacsoltam meg magam, és már szálltam is ki az autóból.

Nem vártam meg Tae-t, őt hátrahagyva igyekeztem be az épületbe, hogy sürgősen igyak valamit, mert azt hittem ott helyben kiszáradok, és szárazabb leszek, mint a Szahara.

Beléptem a nagy térbe, ami tele volt emberekkel, így levegőt is alig lehetett kapni. Kerestem egy pincért, akit megkértem, hogy hozzon nekem egy pohár vizet, de szegényt annyira megijeszthettem, hogy rohanva indult el a rendelésemért, majd két percen belül már hozta is.

Megköszöntem neki, majd már egyből megittam a felét.

Közben Taehyung is megérkezett, láttam, ahogy belép az ajtón és egyből ráugrott két csajszi. Kíváncsian figyeltem, hogy mit fog csinálni, majd amikor láttam, hogy egy vérfagyasztó vigyor kíséretében kikerüli őket, és egyenesen felém kezd el sétálni, késztetést éreztem arra, hogy a nyakkendőjénél fogva magam után húzzam a szállodai szobánkba és leteperjem. Bár itt mindenki szeme láttára is megtenném.

- Jól vagy? – kérdezte már negyedjére a mai napon. Nem kergetett az őrületbe a folyamatos kérdezgetéseivel, sokkal inkább nőtt a szemembe azzal a törődéssel, ami látszott rajta. Biztos vagyok benne, hogy a babánkra is így fog nézni.

- Már igen – öleltem át, mire karjait szorosan körém fonta.

- Mi is csatlakozhatunk? – hallottunk egy mély, de játékos hangot magunk mögött.

- Persze, csoportos ölelés – mondta Tae, majd velem együtt hátrébb araszolt Jungkook-ékhoz, így már hárman öleltek engem.

- Hogy tetszett a szertartás? – kérdezte tőlem Hyejin, miután szétszéledt a 4-es ölelés, és Taehyung és Jungkook ketten kezdtek el beszélgetni.

- Nagyon szép volt – mondtam mosolyogva, pedig fogalmam se volt róla, hiszen egy bizonyos személlyel voltam elfoglalva.

- Aha. Láttam, hogy végig máshol jártál – nevetett Hyejin, mire én szintén nevetve megcsaptam.

- Nem tudom, miről beszélsz – játszottam a tudatlant, majd hirtelen összegörnyedtem. – Áuh!

- Mi a baj, Yoora? – Hyejin-nek ijedté változott a tekintete, majd köztem és Taehyung között járt a tekintete. Taehyung is észrevette, hogy valami nincs rendben, így egyből mellém ugrott.

- Mi történt, Yoora? Nem érzed jól magad? – kérdezte ő is, és a derekamra fonta karjait.

- Nem nagyon – motyogtam, közben a hasamat fogtam és magamban mormoltam a perceket.

Nem is tudtam másra figyelni, csak arra, hogy jól vegyem a levegőt, és hogy ne szédüljek ki egy percen belül. Hallottam, ahogy körém gyűlnek többen közöttük Jimin é Eun-ji is. Egyik oldalamon Taehyung állt a másikon pedig Hyejin, mellette pedig Eun-Ji próbált meg beszélni hozzám.

- Yoora, semmi gond nem lesz. Ha mennetek kell, nyugodtan! Szurkolunk értetek és a piciért is – mondta, mire hálásan tekintettem rá.

Görnyedve átöleltem őt is és Jimin-t is, majd mentünk is a kórházba, mivel a magzatvizem is elfolyt már. Hyejin és Jungkook kísért el minket.

A mi autónkba szálltunk be, én és Tae hátra, míg ők ketten ugye előre ültek.

Taehyung fogta a kezem és velem együtt fújta a levegőt, miközben nyugtató szavakat igyekezett suttogni a fülembe. Segített is, hiszen már nem kapkodtam úgy a levegőt és már nem szorítottam ki a vérkeringést a kezéből, amit idegességemben fogtam. Óvatosan elengedtem, majd a hasamra simítottam a kezét, így valamilyen szinten még inkább lenyugodtam.

- Semmi gond nem lesz. Ügyes leszel, és se perc alatt kint lesz a kicsikénk. Ő lesz a legszebb, akit valaha látni fogunk – suttogja halkan, épphogy meghallom. Két perc múlva megérkeztünk a kórházhoz. Taehyung segített kiszállni, míg Jungkook hozta a csomagtartóból a szükséges holmikat. Közben Hyejin és Tae támogat be az épületbe, ahol azonnal a segítségünkre sietnek és öt percen belül már a szülőszobában fekszem – amúgy egy irtó kényelmes ágyon.

Körülöttem legalább hatan folyamatosan mozgásban vannak, de én csak a mellettem ülő, kék köpenyben lévő férfira tudtam gondolni és figyelni.

- Izgulsz? – kérdeztem izzadva. Biztos, hogy gyönyörű látványt nyújthatok.

- Rettenetesen, de tudom, hogy nagyon ügyes leszel – ad egy forró puszit az ajkaimra.

- Néhány óra múlva már a kezünkben tarthatjuk. El tudod hinni? – éreztem, hogy a kezemre kulcsolta a kezét.

- El. És olyan, gyönyörű lesz, mint az anyukája.

5 órával később

Jelen

Gyereksírás. Ez az első, amit meghallok a saját nyüszörgésem, vergődésem és hangos kiáltásaim után. Hosszú és kőkemény öt óra után úgy gondolta a csöppség, hogy már nem gyötör tovább, kibújik ténylegesen.

Hallom a gyönyörű hangját, látom a kőrvonalait a nővérke karjában, a kevés haját, az apró, kapálózó karjait és egyszerűen a mennyben érzem magam. A férfira pillantok, aki végig velem volt nem csak ebben az öt órában, hanem az elmúlt évben is, és tudom, hogy örökké velem lesz.

Rápillantok, és mosolyt látok az arcán a lefolyó könnycseppek mellett. Az én arcom is könnyáztatta, de Taehyung-é még inkább. Megszorítom a kezét – ami még mindig fogja az enyémet –, mire rám kapja a fejét. Fáradtnak, rondának tűnhetek az erős nyomások és erőlködések után, de ő ugyanolyan, sőt szinte százszor büszkébb szemekkel tekint rám, melyek szeretettel ölelik át szívemet, ami csordultig tele van jelenleg.

- Anyuka – mondja az egyik nővérke, majd a kezében tartott lányunkat átnyújtja nekem.

Nyújtom érte a kezem – ahogy életem végéig folyamatosan fogom – és átveszem tőle Őt, aki pufók kis arccal és óriási felemás színű szemeivel néz fel rám.

Ha csak egy olyan pillanatot kéne mondani, amit semmi pénzért nem cserélnék el, sőt az egekig magasztalnám, ezt a pillanatot mondanám. Ahogy az anyjára először felpillant a gyermeke, az egy testen kívüli érzés. Egy mesebeli történés, amit aligha lehet elhinni. Bámulunk egymás szemébe, és egyszerűen sírni támad kedvem. Ordítani, táncolni, sírni, nevetni, énekelni, játszani, főzni, tanulni és minden mást akarok csinálni, de csakis vele együtt.

Rá nézek az apukájára, aki mellettünk gubbaszt, és örömmel néz le ránk. Hálásan tekintek rá, hogy meghagyta nekem ezt a pár percet vele. Átnyújtom neki, majd amikor átveszi és ő is a szemébe pillant, megfogalmazódik egy újabb apa-lánya szerelem, és látom rajta, hogy nehezen türtőzteti magát, hogy ne zokogjon fel hangosan.

Rám néz, és rekedt hangon suttogni kezdi ezeket a szavakat: - Olyan tökéletes, mint az anyukája.

Mellém ül a lányunkkal a kezében, és hárman nézzük egymást: ő felváltva pillantgat ránk, mi pedig megszakítás nélkül őt figyeljük. Észreveszem ugyanazt az anyajegyet rajta, ami Taehyung orrán is jelen van. Biztos ő is észrevette. Látom, hogy egy az egyben apukája, kivéve a szeme, hiszen félig zöld és félig barna szempárral nézegeti a világot, akárcsak én.

Taehyung-gal meleg pillantásokat küldözgetünk egymás felé és persze őrá.

Ez a pillanat a miénk marad. Ennél boldogabb nem is lehetnék, hiszen az életem a legjobb úton halad. Ha minden szülés vége ilyen örömteli és szeretetteljes, akkor elindulhat az öt babaprojekt. Benne vagyok, mert ugyanúgy fogom szeretni mindannyijukat, mint az édesapjukat.

Ahogy figyelem őket, érzem, hogy hazaérkeztem. És a legfurcsább az egészben az, hogy a haza és az otthon most nem egy adott helyet jelent számomra, hanem azt a konkrét személyt, aki olyan óvatosággal tartja a kezében a lányunkat, hogy akár az életét is odaadná érte, ahogy értem is.

VÉGE