Yoora szemszöge

Boldogan sétáltam a buszmegállóba, hogy minél hamarabb a munkahelyemre érjek. Szinte üvöltöttem örömömben, olyan jól telt a kis kiruccanás óta a sorom, hogy nem tudtam nem örülni.

Először is minden a Hyejin-nel és Jungkook-kal való vacsoránkkal kezdődött. Nagyon jó volt az egész, és már a következő duplarandit tervezzük. Az utána lévő két-három napban a lakásomat intéztük el, hiszen sikeresen átköltöztem Taehyung-hoz. Először azt hittem, hogy nehéz lesz, hiszen minden költözés az szokott lenni általában, de nekem prímán ment az egész. A kutyák is és mi is nagyszerűen el vagyunk, szóval ez dupla öröm. És akkor a jelen jóhíre az, hogy végre sikerült a cégnél egy remek reklámot összehozni, amit jó pénzért el is adtunk. Ebbe a munkába konkrétan mindenki benne volt, szóval tartottunk is utána egy kisebb összejövetelt, persze nem akkorát, mint karácsonykor, de ez messze jobban sikerült, mint akkor – mármint a hangulatot és a történéseket illetően.

Még a busz látványán is felsikoltottam örömömben, amit a többi ember egy furcsa pillantással díjazott, pár iskolás srác pedig fel is nevetett, de nem nagyon izgatott. Halkabban, de mégis örömmel az arcomon ültem le egy üres helyre.

Hogy miért nem Taehyung-gal megyek és az autójával? Hát, ma ő egyáltalán nem jön be, hiszen egy fontos megbeszélésre sietett még korán reggel egy másik városba. Említette a nevét a helynek, de nem nagyon jegyeztem meg. Elvoltunk foglalva mikor megemlítette nekem, de pont az érdekelt akkor, mikor épp, khm, élveztük egymás társaságát. Szóval nem tudom a hely nevét, ahol épp van. De fog jönni, csak majd olyan egykor vagy kettőkor.

Az ablakon bámultam kifelé, amíg meg nem álltunk. Leszálltam, majd ugrándozva tettem meg azt a pár métert a nagy üvegajtóig, amelyen gyorsan beléptem. Mindenkinek köszöntem, akivel találkoztam. Az irodába érve levettem magamról a fekete dzsekimet, köszöntem Eun-Ji-nak és Jimin-nek, majd neki álltam az aznapi munkámnak.

Arcomon széles mosollyal intéztem el a különféle felkéréseket, készítettem el néhány reklámot és mentünk le a stúdióba, ahol egy nagyszerű filmet hoztunk össze. Még Min-Kyung-gal is elég jót beszélgettem, pedig láttam rajta, hogy valamiért ideges. Meg is kérdeztem, hogy mi történt, de nem mondott semmi különöset, így ráhagytam. Persze belül majd megevett a kíváncsiság, de tűrtőztettem magam.

A délután is egész gyorsan eltelt, egészen addig, míg azon kaptam magam, hogy négy óra, azaz vége a műszaknak. Pislogva néztem Tae hült helyére. Egész nap nem jött be, és nem is jelentkezett? Ez nekem gyanús. Bár hirtelen egy rossz és ijesztő érzés kezdte befúrni magát az elmémbe és a szívembe egyaránt.

Kapkodni kezdtem a levegőt, azt éreztem, hogy egy kötél rá van csavarva a nyakamra vagy, hogy két kéz erősen szorítaná, s mindjárt megfulladok.

A táskámból kikaptam egy üveg vizet és abból ittam jó pár kortyot, amíg nem éreztem már a fojtogató érzést.

Még mindig nem volt valami rendben, de a táskámat és a kabátomat felkaptam, úgy léptem ki az ajtón a folyosóra. Dülöngélve lépkedtem az üres és a csendben ordító keskeny folyosón, egész testemben egy furcsa pánikkal.

Eun-Ji és Jimin hamarabb elmentek, hiszen a három hónap múlva tartott esküvőjüket szervezik folyamatosan. Most épp ruhákat mentek próbálni.

Apró, de mély sóhaj hagyta el a szám, mikor hirtelen megszédültem, és a falnak dőltem. Fura, émelyítő érzés kerített hatalmába, a szemem is elhomályosult – egyáltalán nem tudtam hová tenni ezt a helyzetet.

Egy nagy kezet éreztem a derekamra simulni, majd egy erős ütést a fejemen. Leütöttek, de a kezek tartották ájult testemet.

Rosszul voltam, s még eszméletlenül is éreztem azt a tipikus hányingert. Éreztem még, ahogy karjaiba kap, és elindul velem valamerre. Arról fogalmam se volt, hogy most mi lesz, csak a fájdalom volt velem és a tudatlanság. A félsz, hogy lehet, most elrabolnak, és majd fogva tartanak. Reméltem, hogy nem így lesz, de mélyen legbelül tudtam, nagy valószínűséggel elraboltak.

____________________

Szörnyű fejfájással ébredtem. Hasogatott az egész fejem, még a nyakam is, és a végtagjaim bizseregtek. Valami szörnyű pózban feküdhettem, mert a hátamba nyilallt a fájdalom, mintha hátba lőttek volna egy nyíllal.

Óvatosan felültem az ágyban. Fogalmam se volt, hol lehettem. Hogy is lett volna, mondjuk.

Lassan kinyitottam a szemeimet, és körülnéztem az üres helyiségben. Se egy ablak, se egy vécé, se egy semmi. Az ágyon, amin ültem, azon kívül más nem volt ebben a szobában. Üres volt, akárcsak egy megevett dobozos fagyi.

Hiába vezettem végig többször is a tekintetemet a szobában, nem változott semmi se. Kopár volt, mint most a szívem.

Felakartam állni kicsit, de nem tudtam. Amint megpróbáltam lábra állni, már estem is vissza. Lenéztem a lábaimra, és egy kisebb sikollyal vettem tudomásul, hogy egy ujjnyi méretű vágás van rajta. A kikívánkozó könnyeket kipislogtam, és lehunytam szemeimet. Megakartam nyugodni, mert ilyen zavaros elmével bizony nem lett volna jó végig várni azt az időt, míg le jön ide valaki, mert gondolom, egy pincében vagyok, az ablakhiányból gondoltam először is, és hogy fölöttem lábdobogásokat hallottam néha.

Össze gömbölyödve próbáltam kiűzni az elmémből a fájdalom érzetét és a rossz, fájó gondolatokat, melyek egytől-egyig azt sugallták, hogy nincs kiút.

Pár óra túlgondolással és vágyakozással telt idő múlva közeledő lépéseket hallottam, mire körbe öleltem magam a karjaimmal. Félve vártam, hogy kinyíljon az ajtó.

Kattant a zár, és már be is lépett az a személy, aki annyi hete üldöz álmomban.

Először teljesen lefagytam, de amikor teljesen felém fordult, megvilágosodtam és rájöttem, hogy ki is szerepelt annyiszor a rémálmaimban. Hát, az biztos, hogy rá nem számítottam, de ha fejben rendesen átgondolunk mindent, főleg a Taehyung-os dolgokat, akkor végülis, ő jutna először eszembe.

- Látom felébredtél. Ugye fáj a lábad? – kérdezte mély, de közben magas és élénk hangon.

- Hol vagyok? – hagytam figyelmen kívül az idióta kérdését.

- Ejnye, bogaram, nem is köszönsz nekem? Hova lett a mindenki felé mutatott illemed? – jött közelebb, mire én hátrább húzódtam. Lassan, eszelősen elvigyorodott. – Hát jólvan. Mit gondolsz, miért vagy itt velem?

- Mert egy őrült pszichopata vagy, aki elrabolt? – csúszott ki a számon. Nem akartam ezt kimondani, mert sok olyan filmet láttam, amiben embereket rabolnak el, és ha nem működnek együtt a fogvatartottak, akkor megkapják a fejmosást. Hát, én is megkaptam, hiszen a csuklómat erősen kezdte szorítani ez a féreg. – Ne bánts, kérlek!

- Ha ilyeneket mondasz, akkor kénytelen leszek – morogta feszített állkapoccsal. Még egy kicsit szorongatta a kezemet, majd gyorsan elengedte, így a kezem az ölembe hullott. Átfogtam és masszírozni kezdtem ott, ahol tartotta.

. Miért csinálod ezt? – kérdeztem könnyes szemmel. Nem mertem rá nézni, helyette a szürke földet néztem, miközben még mindig cirógattam a csuklómat.

- A drágalátos főnököd, illetve férjecskéd miatt! Nem ússza meg, amit velem tett – szorult ökölbe a keze és konkrétan vicsorított, a szemei izzottak a bosszúvágytól, úgy is éreztem, hogy rá se néztem.

- És... így akarsz bosszút állni rajta? Hogy elrabolsz engem? – kaptam rá a tekintetemet kétségbeesetten és magamra mutattam.

- Igen, mert így majd beleroskad a fájdalomba, hogy nem vagy vele. És amíg ő elkeseredetten kapdossa a fejét jobbra-balra, addig én nagyot nevetek a háttérben rajta. – Fejtette ki a szánalmas kis tervét, amit én undorodva hallgattam végig. – És a legjobb az egészben tudod mi? – hajolt le addig, hogy fejünk egy szintben legyen. – Hogy az enyém végre az, ami egészen eddig az övé volt. Azaz te. – Mosolygott vadan, mire én sírva roskadtam össze, és megtörten néztem a szemeibe.

Többet nem mondott, csak hátat fordítva nekem kisétált a szobából, engem végre egyedül hagyva. A zár kattanása után hangos zokogásban törtem ki, az ágyon elfekve adtam ki magamból az előbbi jelenetet.

Fájt mindenem. Fájt a lábam, ahol valószínűleg megvágott, fájt a csuklóm, ahol nemrég megszorongatott, fájt a szemem már most a sok sírástól, fájt a fejem a sok gondolattól, ami benne van és fájt a szívem, ezért az egész helyzetért. Fáj, hogy Min-Kyung ilyet tett és nem tudom még, hogy miket fog tenni, hiszen az álmaim jóslatok, úgy érzem. Megmutatják, hogy mi lesz, vagy csak rá vezetnek. Ezesetben megmutatták.

Fáj. Kibaszottul fáj most, hogy itt vagyok, de ameddig tudok, addig harcolok ellene akkor is, ha kapok pár pofont.

De mindezek mellett az a tudat fájt a legjobban, hogy nem lehetek határozatlan ideig Taehyung mellett.

____________________

- Jó reggelt, bogaram. Hogy aludtál? – ébredtem erre a szörnyű megnevezésre. Fáradtan nyitottam ki a szemeimet és pillantottam meg Min-Kyung-ot, aki egy tálcával a kezében állt az ajtó előtt.

Nem szólaltam meg, csak várakozóan néztem rá, mit is akar.

Barna szemei vágyakozóan néztek rám, amitől majdnem elhánytam magam, pedig nem sok minden volt bennem. Én viszont a tálcán lévő ételekre néztem kívánatosan.

- Hoztam neked reggelit, mert nem lenne jó, ha olyan hamar éhen halnál. – Mondta, és elindult felém. Gyorsan az ágyhoz ért, amíg én felültem. A tálca étellel az ölében leült a lábamhoz, és az egyik kezében egyensúlyozta az elemózsiát, a másikat a hozzá közelebb lévő lábamra helyezte és simogatni kezdett.

Tüstént elhúztam a lábam, de elkapta, és az ölébe rakta. A tálca hideg peremének nyomódott a lábfejem, teljesen kirázott a hideg.

- Ne félj, nem foglak bántani... Csak, ha úgy viselkedsz – suttogta vészes hangon, és átfogta óriási tenyerével a bokámat. – Terveim vannak veled, Yoora. Remélem, nem akarod, hogy erőszakkal érjem el őket.

Nem mondott többet, csak letette mellém a tálcát, vetett rám még egy eszelős pillantást, majd lelépett. Amikor bezáródott az ajtó gyorsan enni kezdtem pár falatot. Féltem mondjuk, hogy megmérgezte, de nagyon éhes voltam már. Csak remélni tudtam, hogy nincs benne semmi drog vagy méreg.

Miután végeztem az étel elfogyasztásával – ami mellesleg hihetetlenül finom volt – megpróbáltam felkelni, hogy sétáljak picit. Nagy nehezen sikerült is, és tettem pár kört a szűk szobában.

Féltem, hogy mi lesz legközelebb, amikor le jön. Mit fog mondani, s talán tenni.

Lerogytam a földre, és könyörögtem, hogy kijussak innen valahogy. Hogy ne történjen semmi rossz. Hogy Taehyung megmentsen.