Yoora szemszöge

- Hogy aludtatok? – pillantott ránk anya vigyorogva, de utána már fordult is vissza a leveshez, amit épp készített. Le mertem volna fogadni, hogy az orra alatt fülig ért a szája.

- Nagyon jól, asszonyom – felelte Taehyung, mire majdnem kiköptem a forró csokimat, amit szintén anya készített. Még eléggé forró volt, így fújni kezdtem, de nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam meg. Miután lenyeltem a forróságot, elkezdtem nevetni, amit Tae csak értetlen arccal reagált le.

- Jaj, nyugodtan tegezz csak! Jézusom, be sem mutatkoztam tegnap rendesen – fogta meg a fejét idegesen. – Seong Meunji vagyok, Yoora édesanyja. Nagyon örülök neked, Taehyungie! – hajolt meg, majd szorosan átölelte Tae-t. Én csak mosolyogva figyeltem őket, és miután Taehyung is helyet foglalt mellettem, neki láttunk reggelizni, ami pár darab pirítós volt. Anya közben dudorászott a konyhában, és néha-néha kérdezett egyet tőlünk, de főleg Tae-től.

Örültem, hogy ilyen hamar megtalálták a közös hangot. Apa lesz még egy nehéz piskóta, hiszen nem hiába nem volt sok udvarlóm. Ha bármiféle fiú randira akart hívni, jött a bátyám – vagy éppen édesapám –, és szépen "elüldözte" a jelölteket. Bár mondjuk, visszagondolva örülök ennek, de akkor nem volt jó ezt akkor átélni.

Szóval nagyon reméltem, hogy apának is elnyeri a tetszését a barátom, aki hosszasan beszélt már anyukámmal egy eseményről, ami nem rég volt. Fogalmam sincs miről beszéltek, sokkal inkább foglalkoztatott az a kérdés, hogy vajon mit fog majd mondani apa Taehyung-nak... és persze fordítva, hiszen ha valami hülyeséget mond, akkor repül a házból, pláne, hogy együtt is aludtunk. Mert oké, már felnőtt vagyok meg minden, de azért mégis csak a családom élt itt, és a szüleimé a ház, így majdhogynem tiszteletlen, amit csináltunk. Na de, reménykedjünk, hogy Taehyung megfelel apa elvárásainak. Persze nem apa fogja megmondani, hogy kivel lehetek és kivel nem, szóval, ha nem tetszik neki Tae, attól még vele maradok, és apa kénytelen lesz elfogadni. Anya könnyebb eset, apa a kemény dió.

Anyáék szobájából ki is ballagott az említett személy, és árgus szemekkel vizslatta Taehyung-ot. Köszöntött minket, mire anyához sétált, neki adott egy rövidke csókot, majd felénk indult. Anya csak megrázta a fejét, és Taehyung-nak egy bátorító mosolyt küldve fejezte be végleg a levest. Sima húslevest készített, ami mindig tökéletesre sikerül. Miután apa kihívta Tae-t a teraszra beszélgetni, addig anya leült mellém, és várta, hogy mondjak végre valamit.

- Igen anya? – kérdeztem rápislogva.

- Na? Történt valami tegnap? – vonogatta a szemöldökét és a vállát, mintha táncolna. Bele pirultam a kérdésbe, de tőmondatokban elmondtam mi is történt. Persze a közösülést kihagytam, pedig éreztem, hogy a lelkemig hatolt a szemével, úgy nézett rám, mikor a pikáns részekre kérdezett rá – persze én mindent tagadtam.

Anyával éppen az egyik kollégájáról beszélgettünk –, aki egy ritka bunkó, hiszen anyu a segítségét kérte egy apróságban, mire ő „Oldja meg maga a saját problémáit"-tal otthagyta az egész céget, és most takarító egy étteremben. Elég durva, hogy egy kis segítséget kértek tőle, és azonnal le lép... Szóval amint befejeztük róla a bájcsevejt, apa és Taehyung egymást átkarolva jöttek vissza a nappaliba – ahová közben átültünk anyával. Mindketten meglepődtünk, hiszen hogy lehet az, hogy apa nem akarja már csak a szemével is leszedni a fejét csórónak?

- És akkor mondtam nekik, hogy én biztos nem fogok helyettük dolgozni, és ott hagytam őket. Azóta csődbe ment a vállalat, hiszen nem dolgoztak semmit azután sem, hogy én eljöttem – nevetett fel apa, miközben Taehyung figyelmesen hallgatta és néhol egy elismerő mosolyt villantott.

- Na, drágám, ilyen jól ki jöttök? – kérdezte anya először, ugyanis nekem nem jött ki hang a torkomon, amit anya észre is vett, így megmentett. Hálálkodva néztem a szemeibe, majd tekintetemet újra a két férfira vezettem. Egyöntetűen bólogattak mindketten. – Mit beszéltetek?

- Semmi olyan, amiről tudnotok kéne valójában – mondta apa egyszerűen, majd hátba veregette Taehyung-ot, aki szívélyesen viszonozta is. – Háhh, nagyon bírom ezt a gyereket. – Nevetett fel hangosan, mire kifújtam a bent tartott levegőt.

Kíváncsian vezettem vissza Taehyung-ra a tekintetemet, aki a fejét rázva jelezte, hogy nem volt fontos dologról szó. én csak vállat vontam, majd odasétáltam hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára.

Elköszöntünk anyáéktól és felsiettünk a szobámba, ahol az ágyon fekve pihengettünk egymás mellett fekve. Tae a bal kezemet a sajátjaiba vette, és azokkal játszott.

A múlton elmélkedtem, és igyekeztem visszaemlékezni bármiféle emlékre Tae-vel közös gyerekkorunkból, de nem nagyon ment. Csak pár kép villant be, de azokkal se mentem sokra. Kissé irigy voltam rá, hogy ő már jóformán mindenre emlékszik. Nekem meg csak pár rövid emlékfoszlány maradt meg.

Taehyung felé fordítottam a fejemet, és őt bámultam. Egyre erősebben koncentráltam őrá, mire hirtelen fájni kezdett a fejem, és közben egyre homályosabb lett minden. Egy apró pillanat előugrott a szemem előtt, amin épp fogócskázunk Taehung-gal kicsiként a játszótéren, de a helyét felváltotta a jól ismert szürke helyiség, ahol az ajtó kicsapódott, és Taehyung vágódott be rajta. Könnyek szöktek a szemembe, hiszen tényleg azt hittem, hogy az esetleges "álmomban" voltam. Végülis, teljesen olyan volt, csak az volt a durva, hogy nappal volt, ráadásul magamnál – azaz ébren – voltam.

Hirtelen felültem kirángatva a kezemet Taehyung szorításából, mire ő aggódva figyelt engem. Nem tudtam ránézni, hiszen még mindig a hűvös szoba lebegett lelki szemeim előtt, amit már konkrétan éreztem is, így magam köré fontam a karjaimat.

- Mi a baj? – kérdezte egyből, és gyorsan átölelt. A hátamat simogatta nyugtatásképp, mire én is átkaroltam őt, és a nyakhajlatába bújtam. Beszippantottam férfias illatát, közben szép dolgokra gondoltam, hogy elnyomjam a pánik érzetét, ami elakarta árasztani az egész testemet.

Taehyung nem faggatott, hogy mi történt. Amíg teljesen meg nem nyugodtam velem volt és csak ölelt. Pár perc múlva azonban hátrébb húzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni, amikben ijedtséget és aggódást fedeztem fel. Az arcára vezettem tenyeremet, és lassan cirógatni kezdtem. Tae belebújt a tenyerembe, mire az arcomat közelebb tartva megcsókoltam őt. Hamar vissza is csókolt, és kezeit ő is az arcom két oldalára vezette. 

- Elmondod, hogy mi történt? – elhúzódtunk egymástól, mire az ölébe húzott. Mosolyogtam egy aprót, majd ki fújtam a bent tartott levegőt.

- Csak majdnem eszembe jutott egy emlék, de aztán mégsem. Megijedtem, mert hirtelen egy rossz emlék jött elő, ami nem volt kellemes – feleltem.

Tae furcsa szemekkel méregetett, mintha tudná, hogy valamit nem mondok el. Akkor jól gondolja, mert valamit tényleg nem mondtam el, és nem is fogom.

- Itt vagyok, kicsem. A frászt hoztad rám, de nem akarsz róla beszélni, gondolom. – szűkítette össze a szemeit, ami egy nyomozóra hasonlította őt. Kissé felnevettem, amit szóvá is tett.

- Csak úgy nézel ki, mint egy detektív – röhögtem már hangosabban, ami őt is mosolygásra késztette. – Csinálj megint így! – utasítottam, mire szemet forgatva úgy csinált, mint az előbb, és én még jobban elkezdtem nevetni. Már szinte sikítottam a vihogástól. – Na. Igen, tényleg nem szeretnék róla beszélni még. – néztem rá boci szemekkel.

- Jól van, majd elmondod, ha úgy látod – vont vállat, majd egy puszit nyomott a vállamra.

Még lustálkodunk ebédig, majd ebédkor a nővérem fel jött szólni, hogy kajálunk, így rendbe szedtük magunkat, és lementünk az ebédlőbe, ahol már mindenki helyet foglalt. Én a nővérem mellé ültem le, tőlem jobbra Taehyung ült, az egyik asztalfőnél apa, a másiknál Sehun, a túloldalon pedig anya és Yoo-Kyung, Sehun barátnője.

Már a levest ettük, mikor mindenki elkezdte felénk sorozni a kérdéseket. Mióta vagyunk együtt? Hogy jöttünk össze? És akkor az általános kérdések Taehyung-ról. Hány éves, hova járt iskolába, hol született, a szülei mivel foglalkoznak, vannak-e testvérei, stb. Már a fejemet fogtam, hogy még milyen és mennyi kérdés jön, mire anya fel tett egy olyan kérdést, amitől az arcom, és szinte az egész testem lángolni kezdett.

- Mikor lesznek unokáim gyerekek? – tette fel kíváncsian a kérdést, mire Taehyung félre nyelte a szájában lévő csirkehúst. Hátba veregettem, hogy addig is húzzam az időt, majd miután nem köhögcsélt már, válaszolt a kérdésre, mert nekem egy hang sem jött ki a számon, olyannyira zavarban voltam.

- Öhm, hát... igazából még nem kezdtünk bele a babaprojektbe – mondta lassan, mire anyáék bólintottak egyet megértve.

Fellélegezve vettem a számba újra egy adag csirkét, csak úgy, mint Taehyung. Ám a következő kérdésre még annyira se számítottunk, mint a gyerekesre. Történetesen kedves bátyám, Sehun tette fel vigyorogva: - Akkor csak dugtok még, gyerek kizárva – nevetett fel hangosan jót szórakozva a reakcióinkon, ugyanis mindketten kiköptük magunk elé a húst, anyuék pedig elnyílt ajkakkal rosszalló pillantásokat lövelltek az asztal másik végén ülőre.

- Áu! Ezt most miért kaptam? – kérdezte összehúzott szemöldökkel Jae-Hwa-tól, aki az imént vágta tarkón.

- Tiszteletlen és udvariatlan ilyet kérdezni. Szóval fogd vissza magad, ha nem akarsz egy akkorát kapni, hogy le ess a székről. – Fejezte be nővérem, s még egy dühös tekintettel megjutalmazta Sehunt, de utána ugyanúgy folytatta az ebédje elfogyasztását.

- Miket mondasz Sehun? Nehogy még egyszer meghalljam ezt! – mondta mérgesen anya, mire Sehun behúzta a nyakát.

Yoo-Kyung csak kuncogva figyelte az eseményeket, miközben hevesen bólogatott minden szóra.

- Ne már, Yoo-Kyung, még te is? – kérdezte hisztizve, mikor felpillantott a barátnőjére, majd fel állt, és duzzogva ki sietett az udvarra.

- Mindig ezt csinálja... - csóválta meg anya a fejét, mire állt volna fel, hogy utána menjen, de Yoo-Kyung gyorsabb volt, kedvesen hozzátette, hogy majd ki megy ő hozzá. Anya csak bólintott rá egyet, majd újra felénk fordult. – Bocsánatot kérek Taehyung a fiam miatt, néha olyanokat mond, amiket nem gondol át teljesen – magyarázta anya, ami pontosan így volt. Egyszer azt mondta a szomszédoknak, hogy nincs itthon senki, pedig csak bújócskáztunk, így a szomszéd néni kihívta a rendőröket, mert nincs senki a kisgyerekkel. Persze nem lett semmi baj.

- Ugyan, semmi gond. De ugye jól van? – nézett Tae kifelé, ahol valószínűleg Yoo-Kyung vigasztalja Sehunt.

- Persze, sokszor volt már ilyen, hogy csak random behisztizik. Ne aggódj, 10 perc múlva már nem is fog emlékezni rá – vont vállat Jae-Wha, majd az üres tányérokat szedte össze. Anya hálásan tekintett rá emiatt, majd ő is felállva segített előszedni a sütit, amit készített. Ma muffint csinált, ami irtó jól sikerült, mint mindig. Nagyon hiányzott már anya főztje, mikor hazajövök, mindig rengeteg ételhordóval távozom. Most lehet másképp lesz, hiszen megyünk majd Taehyung családjához is, de majd még sokszor jövök ide – vagyis mindig ezt mondom, aztán nem lesz belőle semmi sajnos egészen karácsonyig, amikor eljövök. Hát igen, folyton az orrom alá dörgölik ezt, de igyekszem többször jönni.

- Akkor rendben. – Mosolyogtak egymásra. Apa közben csendben ült az asztalnál – általában így szokott –, de most majdnem végig beszélt Tae-vel. Meg is lepődtünk rajta rendesen, hiszen mindig csendben szokott lenni, és ritka esetekben szólal meg, de most ez kellemes meglepetés volt.

- Anya, holnap ellátogatunk Taehyung szüleihez is az ünnep utolsó napjaira – néztem rá, de ő csak megértően bólogatott, hogy rendben van. A többiek se reagáltak másképp: Jae-Hwa jó szórakozást kívánt, apa valami megjegyzést súgott a levegőben Tae-nek, melyre ő egy vigyorgással reagált, Sehunék pedig egymással voltak elfoglalva, csak bólogattak, de ha azt mondtuk volna, hogy ki tört a 3. világháború, akkor arra se reagáltak volna máshogy. Gondolatban megcsóváltam a fejemet.

Hirtelen egy meleg nyomást éreztem meg a combomon, ami egyre feljebb kúszott. A levegőt élesen beszívtam, majd lassan a jobbomra fordítottam a fejemet, arra, aki úgy szorítja a lábamat, mint ha el akarnék szaladni. Kínosan és vágyakozóan fürkésztem, hiszen eddig nem csinált ilyet, pláne közönség előtt – akkor is, ha a közönség pont nem velünk foglalkozott már, hanem a múlt héten ment focimérkőzésekről.

Taehyung szemeibe pillantottam, és játékos huncutság villant a tekintetében. Elnyíltak az ajkaim, mikor a bugyimhoz ért ott, és csigalassúsággal elkezdte dörzsölni a hüvelykujjával. Halkan felnyögtem, és igyekeztem nem ott helyben elélvezni az egyre közelebb érzett mámor miatt.

Már a bugyimat is félresöpörte ujjaival, mikor anya hozott fel egy olyan témát, amit bármikor szívesen megbeszéltem volna vele, kivéve ebben a pillanatban.

Nem hagyta abba a mennyország érzetét helyettesítő kényeztetést, sőt, egyik ujját váratlanul bedugta a már teljesen nedves puncimba. Körbe öleltem az ujját, ami csak egyre fokozódó kielégültséggel töltött el, de mégis hiányzott valami. Valami nagyobb és keményebb.

Közben végig apukámnak válaszolt a kérdéseire, amit nem értettem, hiszen én gyorsan kapkodtam a levegőt, izzadtam, reszkettem és próbáltam nem ideélvezni az ebédlőszékre, illetve válaszolgatni anyu kérdéseire. Elmondom, hogy nem nagyon működött mind egyszerre.

Mielőtt teljesen szét estem volna, Taehyung kihúzta mindkét ujját – mert közben a mutatóujját is bedugta a középső mellé – én meg egy nagyot sóhajtottam egyrészt a kielégületlenség miatt, másrészt pedig a "megnyugvás" miatt, hogy nem buktunk le. Legalábbis remélem, hogy nem tűntünk fel annyira egyiküknek sem.

A mellettem ülő huncutul rám vigyorgott, és mintha mi se történt volna, folytatta a társalgást édesapámmal. Akárcsak az akció vagy lehet inkább támadás alatt. Nem tudom fel fogni, hogy tud ennyire kőszikla és komoly maradni egy ilyen helyzetben, ahol szinte bárki megláthat, észre veheti, hogy mit csinálunk. Az biztos, hogy díjat érdemelne.

Az ebéd után mindenki elvonult, mi meg Taehyung-gal összepakoltuk a ruháinkat, amiket egyrészt a földön hagytunk, másrészt, pedig amiket viszünk hozzájuk, mivel holnap reggel indulunk, hogy délre odaérjünk, hiszen Busan nem itt van. Mondjuk nem vészes menet, de azért korán kell kelnünk, hogy még elköszönjünk anyuéktól is.

Taehyung azt mondta, hogy mikor 7 éves lett elköltöztek, ezért nem találkozhattunk többé akkoriban. Szomorú voltam akkor, de az már a múlt. Jelenleg a karjaiban fekszem, és hallgatom, ahogy egy gyönyörű dallamot dúdol.

Imádtam, mikor énekelt kiskorunkban. Nem jutott eszembe minden, de az angyali hangja úgy megmaradt, hogy hihetetlen. Már többször is kértem, hogy énekeljen nekem, amit nehezen, de teljesített a sok kérlelgetés után. Igazából tökmindegy, hogy mit énekel, a lényeg a bársonyosan mély orgánumú hangján volt, amit annyira szeretek. Szeretem a reggeli rekedtes hangját, a dörmögő, álmos motyogását. Amikor azt mondja, „szeretlek".

- Hogy tetszett? – fejezte be a dalolászást, és egy puszit nyomott az orromra, ami nekem nagyon csíkis, így halkan felkuncogtam.

- Mint mindig Tae, imádtam! Úgy örülök, hogy ilyen csodás hangod van – fordultam rá teljesen, míg végül a csípőjén nem ültem. – Mondtam már, hogy el kéne menned egy stúdióhoz, hogy felfedezzenek – pöcköltem meg a homlokát.

- Yoora, nem megyek el. Van munkám, nem kell még egy. És hát, nem is nagyon akarok el menni, úgyse tetszene senkinek – szomorodott el, mire ráborulva átöleltem.

- Nekem nagyon is tetszik a hangod. Ha más ezt nem hallja és nem is tetszik neki, akkor bassza meg magát – mondtam idegesen, gondolkodás nélkül. Gyorsan felültem, de Taehyung pillantásától olyannyira elpirultam, hogy majdnem ledőltem róla. Még jó, hogy megtartott a csípőmnél fogva, mert ha nem, akkor már a padlóról néznék fel rá, de így még mindig én pillantok le rá.

- Mindig is ilyen tüzes voltál? – vezette le tenyereit a fenekemre, amit meg is szorított. Ettől a kérdéstől még vörösebb lettem, ezért csak oldalra elnéztem.

Tae egy gyors mozdulattal maga alá fordított. A tekintete megváltozott, már nem a szelídség, a nyugalom és a lágyság sugárzott belőle, hanem erőteljes vágy és vad éhség jelent meg tekintetében. Nem mondom, hogy megijedtem, sőt, jobban beindított, hogy szempillantás alatt ilyen kiéhezetté vált.

Durván csapott le a számra, nem foglalkozva azzal, hogy én hogy akarom. Bár én ugyanúgy, mint ő a saját tempónkban téptük egymást, mégis szinkronban mozogtak duzzadt ajkaink.

Már a felsőmet levette rólam, és az én kezem is megindult az öve felé, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó, és Sehun rongyolt be rajta. Mi egyből szétrobbantunk, pedig nem is vett először észre minket. Én a paplanomat magam elé húztam, és úgy figyeltem őt dühösen.

Mikor már megtalálta, amit keresett, elindult kifelé, de a szeme az ágyra tévedt, ahol kettő méter távolságban ültünk Taehyung-gal. Nem mondott semmit, csak akkor, mikor már csukta be az ajtót.

- További jó szóóórakozást – kacsintott ránk, miközben elhúzta az utolsó szót, majd behajtotta az ajtót, és elszökdécselt.

Tae-ra néztem, és abban a pillanatban elröhögtem magam. Ő is elkezdett nevetni. Nevettünk a helyzeten, mert mit tudtunk volna csinálni? Persze, hogy be jön valaki, mikor itthon vagyok. Ráadásul egy férfival. Így csak röhögtünk továbbra is, míg én felkeltem úgy, ahogy voltam – felső testem pőrén –, odaballagtam az ajtóhoz, bezártam, és visszahuppantam most nem az ágyra, hanem Taehyung ölébe. Nevetett még egy sort – gondolom rajtam –, majd lefektetett a hátamra, és folytattuk azt, amit félbe hagytunk – de igazából, amit félbe szakított a kedves bátyám.

- Yoora – szólított meg halkan Taehyung.

- Hm? – hümmögtem, hiszen már félálomban voltam.

- Boldog Karácsonyt, szerelmem. Nagyon szeretlek – súgta a fülembe, mire nekem kissé könnybe lábadt a szemem, fogalmam sincs mitől.

- Boldog Karácsonyt, Taehyung. Én is nagyon szeretlek – fordultam felé, de a sötétben alig láttam már az arcát. Az ablakon beszűrődő holdfény világította meg kissé a szobát – így Tae baba arcát is. A szemeibe néztem mélyen, és azt kívántam, hogy mindig legyen mellettem.

Azt viszont nem gondoltam, hogy a kívánságom egy darabig beteljesül, de utána egy időre megszűnik.