- Mesélj! – dőlt le mellém a kanapéra Hyejin.

A szokásos pénteki randevúnkat élveztük, mint mindig. Beszélgettünk, zabáltunk, ittunk és valamilyen idióta sorozatot néztünk. Néhanapján elmentünk bulizni. A mai egy egyszerű pletyizős nálam alvás lett – ahogy szokott lenni általában. Azért nálam, mert Hyejin lakótársa egy igen csendes lány, és este egy kis köhögéstől is idegbajos lesz. Így mindig nálam vannak ezek.

- Ugyan, mit? Nem történt semmi érdekes mostanában – hárítottam, bár magam se tudom, hogy mit és miért.

- Jaj, ne kéresd már magad! Hogy haladtok a lovagoddal? Tűkön ülök, hogy végre halljak valamit! – tette két kezét arcára, így még drámaibbá téve a helyzetet.

- De hát mindent elmondtam már, Hyejin – nevettem. – Meséltem, hogy milyen volt, mikor először lefeküdtünk. Azt is, hogy miket csináltunk mostanság... Mi kell még? – néztem rá hitetlenkedve, hiszen az ő élete teljesen más, mint az enyém. Az övé a buliké, a pasiké, az izgalomé. Míg az én életemben inkább az érzelmeken, az együtt töltött időn van a hangsúly főleg.

- Jó, de olyan furcsa, tudod? Nagyon örülök, hogy végre te is bepasiztál. Már olyan régóta várom ezt, el sem tudnád képzelni mióta! – kérdőn néztem rá, hátha kiböki, s így is tett. – Gimi óta, barátném. Gimi. Óta.

- Na, látod. Előbb-utóbb teljesült a vágyad – válaszoltam rá szórakozottan, majd felültem, és a lábaimat felhúzva rájuk könyököltem.

- Mi a baj, Yoora? – ült fel Hyejin is, mire rá néztem. Sose tudtam neki se hazudni, csak úgy, mint Yoongi-nak. Egyszerűen a hozzám közel álló embereknek képtelenség hazudnom. Meghasadna a szívem, ha el kéne titkolnom valamit.

- Már megint álmodtam – vettem a kezembe a sima kék párnámat, és azt gyűrögettem miközben mondtam. Nem gondoltam, hogy húzom az időt kerítéssel, semmi értelme nem lenne, ha Hyejin ennyiből is levágta, hogy valami nem kóser. – Ez most már nem a kisfiús – azaz Taehyung-os – álom volt. Egy teljesen szürke helyiségben voltam, és hiába kiáltottam segítségért, nem hallott senki, és én sem hallottam mást. Illetve valamilyen ismerős hangot észleltem, de nem emlékszem már teljesen és egyáltalán nem ugrik be, ki lehetne az. A lábammal történt valami. Egyszer csak megjelent egy magas és sovány ember, de fogalmam sincs ki lehetett – fejeztem be kissé párás szemmel, mintha melegebb lenne itt, nem?

- Az igen babám, elég vadakat álmodsz, meg kell hagyni – csóválta meg a fejét. – Vajon ez most mit jelenthet? Mert biztos van jelentése, az fix. Az eddigieknek is volt, nem hiszem, hogy ennél romlana el varázslatos a képességed – vakarta meg az állát gondolkodóan.

- Milyen képességről beszélsz, te lány? – kacagtam fel hangosan. – Ez inkább átok, nem képesség.

- De mégis ez miatt találtál rá a gyermekkori szerelmedre... vagyis jó barátodra – mutatta meg fogsorát egy széles mosollyal. – Illetve ez is rásegített.

- Jó, akkor tényleg jó volt ez. De most nem. Tudod milyen rossz minden nap ezt álmodni? Szegény Taehyung-ot minden este átrángatom, vagy nekem kell átmennem. Szörnyű. Mármint az álom, nem a járkálás és az eltöltött idő. Az inkább a legjobb benne, csak jobb lenne, ha nem ilyen körülmények miatt valósulna meg ez... És ráadásul, dettó ugyanazt mutatja mindig, amióta elkezdődtek ezek a rémálmok. Semmi új dolog, más pozíció, az emberből is mindig ugyanannyit látok, mégsem tudom ki, nem ismerem fel – borultam ki, és a hajamba túrtam szépen lassan.

- Jól van Yoora, nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Ahogy mondtad, előbb-utóbb kiderül, hogy mit is jelent. De mindenképp megpróbálunk valami megoldást keríteni rá, okés? Nem maradhat ez így – karolt át Hyejin, ami nagyon jól esett, főleg most.

Hyejin is mindig itt volt nekem. Bármiben segített, egy telefonhívás volt csupán, és 5-10 percen belül már rendelkezésemre állt. Nagyon ritka esetekben volt az, hogy nem ért rá, de persze megértettem. A gimiben csak vele voltam jóban, illetve a legjobban. Voltak más barátaim is, de őket csak haveroknak mondanám, hiszen néha jól ellehetett lenni velük, de nem osztottam meg semmi személyeset magamról nekik. Ismertem őket annyira, hogy ne mondjak nagyon privát dolgot. Hisz 2 nap se kellett, de már a levegőben érezni lehetett, hogy ki és mit zagyvált össze másról. Olyankor Hyejin folyton megtépte, tökön rúgta vagy éppen mindkettőt megcsinálta azzal, aki valamit pletykált rólam és rólunk. Hyejin volt a rossz zsaru, én meg a jó zsaru. Valaki bántott? Én megakartam beszélni, míg Hyejin jól péppé verni az illetőt. Különböztünk és különbözünk is, de legjobb barátok vagyunk. Talán pont emiatt.

- Annyira szerencsés vagyok a legtöbb esetben, hogy itt vagy velem – öleltem át én is.

- Mi az, hogy a legtöbb esetben? Mindjárt kipenderítelek a saját házadból – borzolta össze a hajamat nevetve, majd a másik párnát a kezébe véve csapott egy jókorát az arcomba. Én eldőltem, de felvéve a kesztyűt lendítettem egyet a kezemben lévő párnán, ami pont eltalálta Hyejint oldalról, így ő is elfeküdt oldalra az ágyon. De gyorsan feltápászkodott, és röhögve folytattuk a párnacsatát.

Már csak fulladozva nevettünk és hevertünk az ágyon egymás mellett, kifáradva. Egyszer gondoltam egyet, és Hyejin felé fordultam oldalasan.

- Te – böktem meg az arcát, hiszen nem nézett rám. Felém fordult, és kíváncsian figyelt. – Na és mi van a te udvarlóddal? Jungkook-kal? – kérdeztem, de látva az arcát hirtelen egy óvó ösztön borította el az elmém – mintha valamivel megbántotta Hyejint. – Mi történt? Valami baj van? Mit tett az a sügér?

- Nincs, és semmit... vagyis. Áhh, nem tudom – ült fel egyszerre, majd a kezeibe temette arcát. – Tudod mit nem értek, Yoora? Az egyik pillanatban még olyan, mint egy elveszett kiskutya, a másikban meg már egy nagyképű seggfej. Azt hiszi magáról, hogy ő szarta a spanyolviaszt, csupán azért, mert minden második lány megnézi az utcán. Aztán mondjuk, elmegyek mosdóba, és miután kijövök, egy csokor rózsával vár... Este pedig olyan brutális szexet nyomunk le, hogy elfelejtek minden egyes olyan dolgot, amiért haragudtam rá – fogta a fejét, és közben a szája szélét harapdálta.

- Mikbe keveredsz, istenem – csóváltam meg a fejemet, de közben szüntelenül azon gondolkodtam, hogy is tudnék segíteni, vagy akár tanácsot adni barátnémnak – figyelj, a figyelmedet akarja csak jobban felhívni magára, szerintem. Légy vele türelmes, és csak élvezd a... szexet is – tanácsoltam, és nevetve felhoztam az utolsó példáját példaként.

- Ohohó, ne aggódj kislány, Én biza élvezem, de ez rólad is ugyanúgy elmondható – bökte meg az oldalam, mert én még félig feküdtem. Odakaptam az oldalamba hatoló fájó részre a kezemet, és elkezdtem masszírozással enyhíteni az oldalamba nyilalló fájdalmat. Hyejin mindig ezzel a hülye bökdöséseivel piszkált, persze nem erősen, de kellőképpen ahhoz, hogy ott tartsam a tenyerem pár másodpercig.

- Jólvan, tényleg így van, de shh– böktem vissza, de nem annyira, hogy egy újabb csata kerekedjen ki köztünk. Suttogtam el a végét, célozva vele arra, hogy Taehyung-nak erről egy szót se.

Egész délután beszélgettünk még mindenféle baromságról, és kibeszéltük a fiúkat is, valamint, hogy el kéne már menni négyesbe bulizni, és hogy hogyan is vegyük rá erre a srácokat.

Este kdrama-t néztünk, egészen addig, míg teljesen be nem aludt Hyejin. Én még egy nem tudtam elaludni, így kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet.

A mai napon, a héten, és az engem körülvevő embereken gondolkodtam. Hyejin-en, hogy mennyire jóban vagyunk, és ezt semmi se bonthatja szét. Yoongi-n, hogy mi lehet most vele, hiszen olyan régen beszéltünk. A lánnyal való viszonyáról akartam érdeklődni, a dalairól, hogy hogy halad velük; Taehyung-on, akit talán jobban szeretek már a saját életemnél is. Mindent feltudnék érte áldozni, ha kell, bármit megtennék érte; a szüleimre és a testvéreimre ki gondoltam, hogy milyen régen beszéltem velük; és végül, Min- Kyung-ra is gondoltam. Valamiért irtó rossz előérzetem van vele kapcsolatban, de nem tudnám megmagyarázni, hogy mi is. De abban száz százalékig biztos vagyok, hogy valami ellenségeskedés talán Taehyung irányába még mindig van benne. És mintha ez kihatna rám is...

Arra eszméltem fel, hogy Hayan a vádlimat nyalogatja, így észhez térve megittam a maradék vizet, és elindultam lefeküdni, mert már éreztem, hogy ha most nem fekszem le, akkor a padlóval fogok hamarabb találkozni, nem az ágyammal.

Befeküdtem Hyejin mellé, és pár percen belül egyre nehezebbek lettek a szemhéjaim, egyre laposabbakat pislogtam, majd egyszer csak hirtelen beszippantott az álmok kellemes világa.

____________________

A hűvös levegő teljesen kicsípte az arcomat, érzem, hogy piros, mégis hófehér. Vérkeringés már nem nagyon járkál az ereimben, hiszen alig tudok felállni, s a kisujjamat se tudom már mozgatni teljesen.

Fáj mindenem. A földön heverek, de nem tudom hol. Nem tudom mi ez a hely. Minden sötét, mégis világos. Lehet, hogy csak a végzet fényét látom. A végső állomásról. Ahol lehetek épp, mert fogalmam sincs, hogy hol is vagyok.

A végtagjaim elvannak zsibbadva, de annyi életerőt még érzek bennük, hogy felálljak, és kimenjek azon a szürke ajtón, ami az egyik falnál van. A kijárat. Onnan szokott idejönni az a férfi. Nem tudom ki ő, csak annyit, hogy nagyon ellenszenves, még ha nem is irányomba, de rám vetíti ki, bármit is érez valaki felé.

Próbálok feltápászkodni, s nagy nehezen sikerül is, de nem bírom sokáig. A szobában most van egy kisebb ágy, valahogy odavánszorgok, miután megnézem, hogy nyitva van-e az ajtó. Persze, hogy nincs. Leülök a koszos matracra, amely kissé besüpped súlyom alatt, de nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy miért én vagyok itt. Miért engem kellett ebbe a helyzetbe löknie az életnek – vagy éppen a sorsnak –, ha nem csináltam semmit.

Fura érzés, hogy ilyeneken gondolkodok, miközben nagy valószínűséggel valaki péppé vert. Hiszen tükör nélkül is érzem, hogy a szemem alatt fel van dagadva az arcom. Felhúzva a vékony felsőmet egy óriási lilás-kék folt húzódik az oldalamon lefelé egészen a csípőmig. Ha úgy mozgatom a derekam, akkor irdatlan fájdalom nyilall a sebesült felületbe.

Hangokat hallok, így gyorsan lehúzom a felsőmet, és némán ülök tovább egy helyben. Moccanni se merek, nehogy többet kapjak.

- Bogárkám, ugye jól vagy? Ne aggódj, senkinek nem hiányzol! Mindenki éli a felhőtlen életét, nélküled – rontott be, és egy tálat meg egy poharat tett le egy kisebb asztalra.

- Rohadj meg – mondtam ki remegve, de úgy éreztem, hiába félek, nem fogok meghunyászkodni pár falatért. Lehet nem volt pompás ötlet.

Határozottan megindult felém, és már becsuktam a szemem az újabb fájdalom érzet hatására, amitől leestem a földre.

- Ne merészelj így beszélni velem még egyszer, vagy tudod mi lesz. – nézett le rám, mintha egy kutya lennék, majd ellágyult az arca, és elindult az ajtó felé. Még visszanézett az ajtó túloldaláról, valamit suttogott, és bezárta az ajtót, engem végre újra egyedül hagyva, magányosan, rettegve, de valamilyen szinten megnyugodva, hogy nem jön már vissza ma. 

____________________

Ebben a pillanatban ébredtem fel. A hajam a homlokomhoz, valamint a nyakamhoz ragadt szálanként, a levegőt kapkodva szedtem, remegett az egész testem és teljesen leizzadtam.

Kiszáradtam, így az ágy melletti vizet felkapva gyorsan meghúztam, melynek következtében a fehér pizsama pólóm nyakát pár csepp víz színezte egy nagy szürke pacává. Majd megszárad.

Oldalra néztem, de Hyejin nem ébredt fel a fészkelődésemre. Biztos voltam benne, hogy ha nem is annyira, de minimálisan ziháltam, mert ennyire nem szokott normális rossz álma lenni az embernek.

Nem akartam felkelteni, de egyáltalán nem tudtam visszaaludni magamtól. Jó lenne, ha itt lenne Taehyung. Tőle mindig megnyugszom rövid időn belül. Már nem azért mondom, mert azt gondolom, hogy Hyejin nem tudna segíteni, csak azért volt némi különbség.

Nem tudtam, hogy is keltsem fel. A vállát próbálgattam bökdösni, de erre nem reagált. Aztán az arcát is megbökdöstem, de ez sem hatott. Bevetettem az utolsó fegyverem: a csíkízést. Az oldalán a legérzékenyebb, így ott kezdtem el csíkízni őt – persze nem olyan erősen, épp annyira, hogy felébredjen.

- Ne, ne csináld – kuncogott félig ébren, és az egyik kezével próbálta eltolni az én kezeimet. De nem hagytam egészen addig, míg ő fel nem ült nyitott szemmel.

- Bocsánat, de Hyejin, rosszat álmodtam, és nem tudok visszaaludni – néztem rá a könnyáztatta szemeimmel, mire egyből éber lett.

- Jaj, édesem, gyere ide – tárta szét karjait, majd mikor odabújtam hozzá és átöleltem, ő a kezével a hátamat simogatta. – Elmondod, hogy mit álmodtál?

És ott kitört belőlem az egész. Elmondtam ez egészet az elejétől a végéig néhol pityeregve, de végig mondtam. Azt is, hogy semmi ötletem nincs, hogy ki lehet az a férfi. Az álmaimban mindig mindent tisztán látok, kivéve azt az embert. Az arca teljesen homályos, a hanga mintha torzított lenne. Maximum az alkatát tudom beazonosítani, de az arca és a hangja nélkül egyáltalán nem biztos semmi. De azt a részt kihagytam, hogy szerintem el lettem rabolva az álmomban. Ez az információ egyelőre maradjon meg csak nekem.

Hyejin nyugtatóul csinált nekem forrócsokit, amit megittam, és közben próbálta elterelni a figyelmem az álmomról mindenféle baromsággal. Például az egyik lábát a magasba emelve ugrált – a szomszédok biztos nem szeretnek már –, a haját felkötötte kettő copf-ba, és mint egy kisgyerek, össze-vissza ugrált. Valamint végül szaftos sztorikat mesélt, amiket Yungkook-kal csináltak az ágyban - meg mindenféle helyen már - persze, amikre végképp felröhögtem.

Nagyon hálás lehetek érte, hogy velem van, és ilyen barátnőm van. Lehetne ezerszer rosszabb is, de nem az, hála jó égnek. Szerencsés vagyok, hogy barátok vagyunk.

Amint kinevettük magunkat végleg, lefeküdtünk, s most már valamivel nyugodtabban aludtam el. Persze mielőtt újra lecsukódtak szemeim, az álmom felé fordultak a gondolataim, a többit, akár szép kis gondolatokat eltiporva.