Ebédnél a már megszokott asztalunknál ültünk, és ezúttal már Aaron is kijöhetett hozzánk.

- Visszatértem! – Lépett az asztalunkhoz diadalittasan, mire egy kis tapssal értékeltük a jelenlétét. Látványosan meghajolt, majd leült hozzánk Mike-kal az oldalán. Ginny szokás szerint kihozta nekünk a kaját, aztán ezúttal Aaron mellé ült le.

Nekiálltunk enni, miközben Ginny nekiállt előadni a tanácsteremben történteket a többieknek. Mindenki érdeklődéssel hallgatta, nagyokat röhögve Ginny egyéni előadásmódján.

- Lizzy! – Ült le mellém hirtelen Tara.

- Igen? – Néztem rá kérdőn, ugyanis egy könyvet tartott a kezében.

- Beszélünk kéne.

- Rendben. Ebéd után?

- Inkább most. – Ragadta meg a karomat, és felhúzott az asztaltól. Rövid gondolkodás után a szabadidőszoba felé húzott.

- Tara, mi történt? Megijesztesz! – Szóltam rá, miközben behúzott a szobába, és kiválasztva egy asztalt két székkel, lehuppant az egyik székre. Engedelmesen leültem a másikra, és rá emeltem a tekintetem.

- Szóval. Az nem titok, hogy itt annyira nem látnak minket szívesen. És tegyük hozzá, hogy itt elég nagy az esély, hogy előbb-utóbb ránk találnak. Így hát elkezdtem gondolkodni rajta, hogy hol húzhatnánk meg magunkat, amíg kitaláljuk, mi legyen a következő lépés. – Magyarázta izgatottan, mire bólintottam. – Ne szólj semmit, de eszembe jutott, amit egyszer beszéltünk, hogy felkeressük a szüleimet. Tudom, nem gondolta komolyan semelyikünk, de elgondolkoztam rajta, és nem lenne hülyeség. Végülis, kinek jutna eszébe, hogy felkeressük valamelyikünk hozzátartozóit, és ha még gondolnak is erre az opcióra, honnan tudnák, hogy melyikünkét? – Elgondolkodva ismét bólintottam, így Tara egyre csillogóbb szemmel folytatta.

- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy az első hotelben az a festmény ismerős, és hogy szerintem ott töltöttem a gyerekkoromat?

- Igen.

- Na. Megjegyeztem a festő nevét, és most, hogy volt időm, utána néztem. Nem volt valami híres, de azért egész jó képei vannak. De nem ez a lényeg, hanem, hogy majdnem minden képét a szülőhelyéről festette. A hely neve Ely. És itt van a közelben.

A nap hátralévő részében a Tara által felvetett ötleten gondolkoztam. Megmutatta a könyvet, amit a festőről talált. Nagyon izgatottnak tűnt, és azt mondta, majdnem minden festményt felismer.

Elmondtam Tylernek az ötletét, aki meglepően nyugodtan fogadta, és rövid gondolkodás után azt mondta, szerinte jó ötlet. Így összeszedtük a csapat többi tagját, és benyomorultunk a szobámba.

- Én nem mehetek el. – Jelentette ki Ginny miután Tara előadta a tervet. Aaron Igaz Társaként természetesen jelen volt a megbeszélésen. – Most legalábbis nem. Apám azt mondja, kézben tartja a dolgokat, de én nem vagyok ebben olyan biztos. De hazudnék, ha azt mondanám nem segítene az ügyének, ha máshol tervezgetnétek.

- De ha lecsengett ez az Isaac-es ügy, csatlakoznál? – Kérdezte Aaron a lány felé fordulva.

- Szerintem igen. – Válaszolt Ginny rövid gondolkodás után. – Sokkal jobban érzem közétek valónak magam, mint az itteni emberek közé. A főnök lányának lenni annyira nem vicces, mint gondolnátok.

- Rendben, akkor megyek. – Jelentette be Aaron.

- Akkor azt hiszem én is megyek. – Bólintott mosolyogva Mike.

- Többiek? – Néztem körbe a társaság maradékán.

- Felőlem mehetünk. – Vont vállat Noah, és Xanden is egyetértően bólogatott.

- Én megpróbálom kideríteni, hogy a Bizottság kinek az oldalán áll. – Mondta Mr. Griff. – Ha ti biztonságban lesztek Taráéknál, addig én felkeresek pár megbízható tagot, és kiderítem, mit tudnak.

- Rendben. – Bólintottam. – Ezek szerint heten megyünk felkeresni Tara szüleit.

Másnapra mindent elrendeztünk az induláshoz. Kaptunk ruhákat, és egy adag ételt, amiket összepakoltunk pár hátizsákba. Megnéztük, mi a legrövidebb útvonal a városba. Elijah segített nekünk mindenben, aztán megbízta Lucas-t, hogy kísérjen ki minket a vonatállomásra.

Az utunk csendben telt, mindenki a gondolataiba merülve üldögélt. Én Tyler mellett ültem, és a vállára hajtva a fejem figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat. Velünk szemben ült Noah, mellettünk pedig Tara és Xanden, akik néha halkan beszélgettek. Tara nagyon izgatottnak tűnt, végig a kezét tördelte. Mögöttünk Mike és Aaron a telefont nyomkodták.

Amikor megérkeztünk, összeszedtük a hátizsákjainkat, majd Tara vezetésével elindultunk.

Az elején egy térképről nézte, hogy merre kell mennünk, de egy idő után leeresztette a lapot, és felgyorsította a lépteit. Csendben követtük, és próbáltunk nem gondolni arra a lehetőségre, hogy nem találjuk meg a házat, vagy hogy Tara szülei már nem élnek ott.

Hamarosan egyre ritkábban álltak a házak, és egyre több füves területet láttunk.

Tara egyszer csak megtorpant, én pedig mellé léptem, és rögtön tudtam, miért állt meg a barátnőm. Az előttünk lévő út egy ösvénybe váltott, amit már sűrűbben nőtt be a bozót, és nagyobbra nőttek mellette a fák, de még így is egyértelműen a hotelban kifüggesztett képen megfestett ösvény volt.

Tara vett egy mély lélegzetet és megindult, mi pedig szó nélkül követtük. Csillogott a szeme ahogy haladt egyre beljebb, az egyre keskenyedő ösvényen, aminek a végén kiértünk egy hatalmas füves területre.

Kíváncsian néztünk körbe, és mindannyiunk tekintete megállapodott egy házon, ami a füves terület végén helyezkedett el. Elég nagy volt, és rendezett, a fűben pedig ki volt taposva felé egy útvonal.

Tara futva indult meg felé majd ahogy közeledett, egyre lelassult, és végül megállt pár méterre a bejárattól.

Amikor beértük, mind észrevettünk a ház előtt egy aranyos kis homokozót, aminek a szélén egy tizennégy éves forma fiú ült, és a homokba rajzolgatott. Sötétbarna haja a szemébe lógott, ahogy lehajtott fejjel koncentrált a munkájára. Soványnak, szinte törékenynek tűnt, főleg a túlméretezett pólójában, ami gyűrötten lógott rajta.

Tara elképedve figyelte a gyereket. Én nem tudtam hová tenni a szituációt, és kérdőn néztem össze Tylerrel, majd Xandennel.

Ekkor a fiú felnézett ránk, és rémülten elkerekedett a szeme. Felpattant, és nyitotta volna a száját, de ekkor kicsapódott a ház bejárati ajtaja, és két felnőtt lépett ki rajta. A fiú odarohant hozzájuk, és a férfi mögé bújt.

- Mit akartok? – Dörrent ránk a nő, miközben végignézett rajtunk. Amikor meglátta Tarát elkerekedett a szeme, és szétnyílt a szája. – Conrad. – Szólt a férfinek suttogva, aki szintén Tarát bámulta teljesen lesokkolódva. A nő kísértetiesen hasonlított Tarára. A szemük, hajuk színe megegyezett, és az alakjuk is hasonló volt. A férfinek rövid szakálla volt, és a feleségénél kissé világosabb barna haja, ami két oldalra volt fésülve. Ahogy a kisfiú kinézett mögüle, rájöttem, hogy ugyanolyan színű a szemük.

- Anya? Apa? – Lépett Tara egyel közelebb. A hangja megremegett ahogy beszélt. A nő a szája elé kapta a kezét, és könnyek csillogtak a szemében.

- Tara? – Kérdezte a férfi, mire a barátnőm bátortalanul bólintott egyet. Tara apjának ennél több nem kellett, ellépve a ledöbbent kisfiútól a lányához rohant, és a kezébe kapta. Szorosan magához ölelte, miközben könnyek csorogtak le az arcán.

Ekkor már a nő is hozzájuk lépett, és amikor Tara elhúzódott az apjától, ő ölelgette meg a rég nem látott lányát.

Megható volt látni őket, bár kicsit kívülállónak éreztük magunkat, így csak csendben álltunk egymás mellett.

Amikor Tara anyja is befejezte a lánya ölelgetését felnézett a hátra maradt kisfiúra, és magához intette.

A fiú bátortalanul közelebb lépett, és az anyja karjára tette a kezét, mire az büszkén nézett le rá.

- Ty, - Tette a kezét a fiú fejére, miközben ismét a barátnőmre emelte a tekintetét. – hadd mutassam be a nővéredet.

- Mióta elvettek téged tőlünk, félelemben élünk. – Mondta Tara anyja, miközben az asztallapot bámulta. Behívtak minket, és leültettek a nagy ebédlőasztal köré, majd teával kínáltak mindannyiunkat. Ty egész idő alatt nem szólt egy szót sem, csak állt a pult mellett, és minket méregetett érdeklődő tekintettel.

Maga a ház nagyon otthonos volt, tele volt szobanövényekkel, és gyerekrajzokkal. A szobák fényesek voltak a sok ablaknak köszönhetően, amiket virágos függönyök kereteztek. A falakon képek lógtak, főleg Ty-ról, de láttam pár kiskori képet egy mosolygós lányról is. – Elzárkóztunk a világtól, és nem mertük senkinek elárulni Ty születését.

- És Ty... - Próbálta Tara megfogalmazni a kérdést, de az anyja közbevágott.

- Van-e képessége? Igen. – Bólintott, majd büszkén pillantott a fiára. – Föld képességű.

- Azok után, hogy elvittek téged, mindenhol kerestünk. – Folytatta Tara apja. – Utána néztünk a különlegeseknek, mindent elolvastunk, mindenkit felkerestünk, de nem jöttünk rá, hová vittek téged.

- A különlegesek nagyon... - Kereste a szót Tara anyja. – bizalmatlanok az egyszerű emberekkel szemben.

- Vettem észre. – Motyogta Mike a teájába. Aaron megértően megfogta a kezét, majd ismét a két felnőttre figyelt.

- Lenne egy hatalmas kérésünk. – Vette át a szót Tyler, ugyanis úgy nézett ki, Tara nem találja a szavakat.

- Mi lenne az?

- Meghúzhatnánk magunkat önöknél pár napig? Összetűzésbe kerültünk pár különlegessel, és szeretnénk kitalálni a következő lépésünket.

- Összetűzésbe? – Ráncolta a szemöldökét Tara apja. – Miféle összetűzésbe?

- Tyler és Lizzy nem éppen átlagos különlegesek. – Mutatott kettőnkre Noah. – Mind a négy elemet képesek irányítani. Ez nem tetszik pár befolyásos embernek, és most ránk vannak szállva.

- Igen? – Szaladt fel Tara anyjának a szemöldöke, majd felpattant, és át szaladt egy másik szobába. – Várjatok!

Hamarosan egy hatalmas könyvvel a kezében tért vissza, amit letett elénk, és kinyitotta.

- Miközben Tara után kutattunk, mindent átnéztünk a különlegesekről. Nagyon sok érdekes dolgot találtunk a történelmükben, többek között ezt is. – Mutatott egy adott oldalra. – Még egyszer nagyon régen, az ókorban volt egy hasonló eset. Élt két különleges, aki mind a négy elemet tudta irányítani. A többi különleges istenként tisztelte őket, és őket kiáltották ki a főnöküknek. Emiatt sajnos elvakította őket a hatalom, és diktatúrát akartak kiépíteni. Ki akarták írtani a világról az egyszerű embereket, vagy különlegessé akarták őket változtatni. A többi különleges végül fellázadt ellenük, és legyűrték őket, de nem sokon múlt.

- Ezt mi is tanultunk. – Futottam át gyorsan az elénk rakott oldalt. – Az egész történetet megtanították nekünk, csak azt hagyták ki, hogy a két diktátor mind a négy elemet tudta irányítani.

- Igen, ezt mi is többféle leírásban találtuk meg. – Bólogatott Tara anyja. – Egyetlen könyvben volt benne rendesen az egész story.

- Ettől félnek. – Jegyezte meg Tyler halkan. – Hogy megismétlődik a múlt.

- Attól még nem választhatnak szét titeket. – Csóválta a fejét Tara. – Szóval.... Maradhatunk?

- Persze, hogy maradhattok. – Mosolygott ránk az apja. – Körbe vezetünk benneteket.

Nap végén a Tarával közös szobánkban üldögéltem, és Tarát vártam, aki lent maradt beszélgetni a szüleivel. Csak akkor jöttem rá, hogy milyen jól sikerült a nap. Tara ismét a családjával lehetett, és mindannyian biztonságban voltunk.

Végre megkaptuk, amit mindannyian akartunk: egy kis időt, hogy együtt legyünk, és kényelmesen kitalálhassuk a következő lépésünket.

Én rátaláltam Tylerre, és minden nap egyre jobban szerettem, és csodáltam. Mike és Aaron rendezni tudták a konfliktusaikat, ahogy Tara és Xanden is.

Egy kis ideig végre minden rendben volt, nem kellett folyamatosan ébernek lennünk, nem kellett megállás nélkül rettegnünk, hogy mikor törik ránk az ajtót.

Halk kopogás hallatszott, majd Tyler nyitott be. Amikor látta, hogy egyedül üldögélek az ágyon, mellém ült, és magához ölelt.

Tökéletesen boldognak éreztem magam a karjai közt, úgy éreztem egy kicsit végre minden rendben van. Behunytam a szemem, beszívtam az illatát, és hagytam, hogy magával ragadjon a boldogság.