Reggel boldogan ébredtem. Már régóta nem aludtam olyan jól, mint aznap éjjel, Tyler karjai között. A behúzott függönyöknek köszönhetően a szobában nagyjából sötét volt, csak pár napsugár tört utat magának egy-egy résen keresztül.

Mocorogni kezdtem, amitől Tyler felébredt, és egy morgással adta tudtomra, hogy nem szándékozik megmozdulni.

Mosolyogva emeltem le a kezét a derekamról, majd kikászálódva az ágyból a fürdőszoba felé vettem az irányt.

Egy jóleső zuhany után szemügyre vettem a Ginny által kölcsön adott ruhákat, és megpróbáltam kiválasztani a legkevésbé komor összeállítást.

Végül találtam egy sötétkék pólót, ami kissé feldobta a fekete gatyát és sportcipőt. A hajamat kifésültem, majd hagytam, hogy kibontva omoljon a vállamra.

Mire kiléptem a fürdőszobából, Tyler is felkelt, így ő is lezuhanyzott. Amikor kijött a füriből, fekete haja vizesen tapadt a homlokára. Odaléptem hozzá, és kisöpörve egy tincset a szeméből, megcsókoltam.

- Ezt miért kaptam? - Vigyorgott rám, amikor elhúzódtam tőle, és az ajtó felé vettem az irányt.

- Mert átkozottul jól nézel ki vizes hajjal.

Bementünk az étkezőbe, hogy megreggelizzünk, és a többieket már ott találtuk az asztalnál, ahol előző este is ültünk. Mr. Griff Xandennel beszélgetett, aki mellett Tara ült. Úgy tűnt a barátnőm is Ginny ruháit viseli, ugyanis fekete melegítőt, és ujjatlant viselt, szögecses bakanccsal.

Tarával beszélgetett Noah, aki szintén helyiektől kaphatott kölcsön ruhát a fehér ingéből, és fekete nadrágjából ítélve. Előttük ült Ethan és az Igaz Társa, melletük pedig Ginny, aki idegesen turkált a zabkásájában.

Leültünk Ginny elé, aki rögtön felénk kapta az aggódó tekintetét.

- Valami baj van? - Kérdeztem, elvéve egy lekváros kenyeret középről.

- Egyre megbízhatóbb forrásokból tudom, hogy a titoknok, Isaac azt tervezi, hogy leváltatja apámat. - Magyarázta. - Azt mondják, nem tetszik neki, hogy szállást ad nektek. - Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire idegesen megrázta a fejét. - Bárhonnan is nézzük, titeket üldöznek. Itt bújtat titeket napok óta, ezzel veszélybe sodorja a közösséget.

- De hát nincs hová mennünk! - Mondtam felháborodva. A többiek is ideges tekintettel figyelték a beszélgetést.

- Tudom. De akkor is, azzal, hogy befogadtunk titeket, állást foglaltunk egy éppen kibontakozó háborúban, és ez sokaknak nem tetszik. Valószínűleg apám nem is egyezett volna ebbe bele, ha nem az Igaz Társamról van szó.

- Ez nem jó. - Csóváltam a fejem.

- És Aaronék se tetszenek nekik. - Folytatta Ginny közelebb hajolva, és lejebb véve a hangerejét.

- Hogy érted?

- Aaron és Mike kapcsolata.

- Hogy mi? - Egyenesedtem ki felháborodva.

- Nem örülnek, hogy Aaron nem velem van. Azt mondják, az Igaz Társaknak együtt kéne lenniük, így van elrendelve. Az meg még többet ront a helyzeten, hogy Mike még csak nem is különleges.

- Ez nem hangzik jól.

- Szerintem sem. - Ingerülten evett egy falatot, aztán fel állt. -Na jó, megyek, mert ma pincérnőt játszom az étteremben, és előtte még viszek kaját Aaronéknak. - Intett, aztán ott is hagyott minket.

Közben Ethan és Angel is felálltak, és a szabadidőszoba felé mentek.

Tylerrel befejeztük a reggelit, aztán felajánlottam, hogy megmutatom neki a szabadidőszobát, ugyanis még nem látta, mert az első napjait a közösségnél a szobámban töltötte.

Noah is jött velünk, és amint beléptünk a sötét szobába, a két fiú rögtön a dartshoz ment.

Nekem nem volt hozzá kedvem, így körülnéztem, és meg is találtam, akit kerestem. Mosolyogva léptem Ethan-höz, aki éppen Angelt figyelte, aki egy lánnyal beszélgetett kicsit félre vonulva.

- Heló Kiscsillag! - Vigyorgott rám megmutatva a száz pontos fogkrémreklám mosolyát.

- Szia!

- Látom már jobban vagy.

- Igen. - Bólintottam, majd a szemébe néztem. - Csak szerettem volna megköszönni.

- Mit? - Kérdezte, pedig biztos voltam benne, hogy pontosan tudja, mire gondolok.

- Hogy önként jöttél segíteni nekünk.

- Nem kell megköszöni. - Komorodott kissé el, majd megcsóválta a fejét, és az Igaz Társa felé pillantott. - Bírom Ginnyt, téged pedig érdekesnek talállak. - Fordult ismét felém halvány mosollyal. - Plusz, - Tette hozzá, miközben ismét öröm villant a szemében. - Sosem hagyom ki a lehetőséget, hogy hős megmentőként tündököljek. - Rám kacsintott, mire elmosolyodtam, és inkább visszatértem Tylerékhez, akik teljesen belefeledkeztek a játékba.

Miután a fiúk kijátszották magukat, elindultunk vissza a szobáink felé. Az étkezőn átvágva belefutottunk Ginnybe, aki épp egy sráccal beszélgetett. Amikor meglátott minket intett, hogy menjünk oda, a fiú pedig felénk fordult, hogy megnézze kik vagyunk.

Felismertem a faházból, ő volt a másik önkéntes, aki eljött segíteni nekünk. Amikor hozzájuk léptünk szélesen ránk vigyorgott.

- Ő itt Lucas. - Mutatta be nekünk Ginny.

- Sziasztok! - Intett nekünk esetlenül a srác. Fiatalabbnak tűnt nálunk egy-két évvel. Világosbarna haját hagyta lenőni a válláig, világoszöld szemében érdeklődés csillant, ahogy végignézett rajtunk. - Menő volt, amit az őrökkel csináltál. - Mondta, nekem intézve a szavait.

- Köszi. - Motyogtam kissé zavarban.

- Merre mentek? - Kérdezte Ginny.

- A szobáink felé.

- Megyünk veletek. Rávettem Lucas-t, hogy ő is ma segítsen be az étteremben.

Kimentünk az étkező ajtaján, és elindultunk a sötét folyosón. Ginny és Lucas folytatták a félbemaradt beszélgetésüket, mi pedig csöndben sétáltunk egymás mellett, miközben Tyler a kezemet fogta.

Ahogy közeledtünk az üres terem felé, ahonnan a folyosók ágaznak el, furcsa hangok ütötték meg a fülünket. Az egyik ajtó mögül Isaac hangját ismertem fel kiszűrődni. A monológját halk moraj követte.

Ginny abbahagyta a beszélgetést, és összeráncolt szemöldökkel összenéztünk.

Ahogy beértünk a terembe egyre erősödtek a hangok. Ginny egy pillanatig fülelt, majd egy ajtóhoz lépett, és feltépte. Isaac egyértelműen abban a szobában volt, ugyanis abbamaradt a beszéde, ahogy Ginny berontott.

Összenéztem a fiúkkal, majd követtük Ginnyt. Ahogy beléptem az ajtón, rögtön felismertem a közösség tanácstermét. A pódium közepén Isaac állt, és meglepődéssel keveredett frusztráltsággal nézett le ránk. A padokat különlegesek foglalták el, nagyon sokan voltak, betöltötték a fél termet. Voltak velünk egy idősek, de felnőttek, és idősebbek is. Mindenkinek a szeme ránk szegeződött. Volt aki érdeklődéssel, de volt aki egyenesen undorral mért minket végig.

Ginny nem törődve velük, felszegett fejjel lépdelt fel a pódiumra, és megállt sréhen Isaac mellett.

- Folytasd csak. - Bólintott a férfinek, aki őszinte döbbenettel figyelte a lányt. Sötét szemében értetlenség villant. - Nézzük így, hogy itt állok, mit mersz mondani apámról. Kíváncsi vagyok, mivel eteted a közösség tagjait. Halljuk!

Isaac idegesen pillantott körbe, de a tömeg érdeklődve figyelte a jelenetet. Én beharaptam a számat, és félve néztem össze Tylerrel. Lenyűgözött Ginny bátorsága, de féltem, mi fog kisülni ebből.

- Nem állítottam valótlant. - Mondta végül Isaac rövid hallgatás után.

- Akkor hadd halljuk! - Mutatott körbe a termen a lány.

Isaac kétségbeesve nézett végig a tömegen, akik várták a fejleményeket, majd megköszörülte a torkát, és egy feszült pillantást vetve Ginny felé, ismét beszélni kezdett.

- Elijah jó vezető, és szereti a közösségünket, de veszélybe sodor mindannyiunkat azzal, hogy az elrontott különleges gyerekeket engedi itt tartózkodni. Ha az üldözőik ránk találnak, talán nem fogjuk tudni megvédeni magunkat. - Szónokolt, és közben egyre magabiztosabb lett a hangja. - Eddig a közösségünk mindig semleges maradt a különlegesek közti vitákban, sosem szóltunk bele olyan dolgokba, amikhez nem volt közünk. Ez most megváltozott azzal, hogy Elijah beengedett üldözött személyeket. Ezzel állást foglalt, és nem vagyok benne biztos, hogy a jó oldalon. Egy csapat gyerekre bízta a közösségünk sorsát, akikről semmit nem tudunk, és akikben nem bízunk meg!

A beszédét egyetértő mormogás fogadta, Ginny pedig egyre vörösebb lett, a szeme szinte szikrát szórt.

- Ehhez igenis van közötök. - Szólaltam meg, magamat is meglepve ezzel a lépésemmel. Mindenki felém kapta a fejét, és kíváncsian mért végig. Isaac szemében kihívás csillant.

- Megmagyaráznád, miért is? - Intett felém, felinvitálva a pódiumra. Rövid habozás után elengedtem Tyler kezét, és felsétáltam a férfi mellé. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy végig néztem az előttem ülőkön, és szembe találtam magam a sok érdeklődő szempárral. Összeszedve minden bátorságomat, léptem egyet előre, hogy Isaac elé kerüljek.

- Nem mondhatjátok, hogy nincs közötök ehhez az ügyhöz, nem bújhattok ki a felelősség alól, mert ez minden különlegest érint, és ti azok vagytok! Nem bújhattok el e probléma elől, hogy megoldódjon magától, mert úgyis utolér titeket, és ha magatoktól nem választotok oldalt, hát rákényszerítenek titeket. Többről van itt szó, mint egyszerű állásfoglalásról, olyanról próbálnak titeket meggyőzni, amit nem ért az sem, aki meg akar győzni. Azok, akik egy csapat gyerekként lettek titulálva, valószínűleg már többet megéltek, mint valamennyiőtök. Az igazság az, hogy olyan hatalom van a kezünkben, amitől félnek az üldözőink, ezért keresnek minket, és isten tudja mit akarnak kezdeni velünk. Nincs hová mennünk, nincs kihez fordulnunk, nem tudjuk ki tud rólunk, és ki állna mellénk. Csak átmenetileg vagyunk itt, amint lesz tervünk, tovább állunk, de ez nem ment fel titeket a választás felelőssége alól. Ez az ügy már rég túl nőtt rajtunk, és hamarosan el fog jönni az idő, hogy valóban eldöntsétek, kinek az oldalán álltok.

Amikor befejeztem a beszédet, és összeszorítottam a számat, a teremre csönd telepedett. A tömeg némán nézett rám, és a hallottakat emésztette. Lenéztem a pódium mellé, és összenéztem Tylerrel, aki bíztatóan rám mosolygott.

- Milyen hatalom van a kezetekben? - Jött egyszer csak a kérdés egy fiatal lánytól, a tömeg közepéből. Elbizonytalanodtam, és kérdőn néztem le Tylerre, aki magabiztosan bólintott egyet. Mély levegőt vettem, és válaszoltam.

- Én és az Igaz Társam nem egy elemet vagyunk képesek irányítani, hanem az összeset. - A kijelentésemet halk moraj kísérte, ami egyre erősödött, így inkább ismét magamhoz vettem a szót. - Az Intézeteink félnek tőlünk, és szét akarnak minket választani. Nem tudjuk, hogy a Bizottság tud-e rólunk, de amíg nem bizonyosodunk meg róla, hogy nem ellenünk vannak, nem merünk hozzájuk fordulni.

- Én úgy hallottam, te igenis csak az egyik elemet tudod irányítani. - Szólalt meg egy férfi az első sorból, nekem pedig összeszorult a torkom, de próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire megijesztett, hogy ezt tudják.

- Egyelőre igen. - Mondtam végül. - De megvan bennem az összes képesség, csak még nem tudom az összeset használni.

- Én láttam mire képes. - Jött egy vékony hang az ajtó felől, és oda nézve rájöttem, hogy Lucas beszél. - Nagyon durva. - Ezt ismét mormogás kísérte, és páran elgondolkodva nézegettek Isaac felé, aki egyre idegesebbnek tűnt.

- Hogy szállhatnánk szembe két intézettel, és talán még a Bizottsággal is? - Szólalt meg végül, de a hangja már korántsem volt olyan magabiztos.

- Nem kértük, hogy szálljatok szembe velük. - Vetettem ellen. - Csak hogy ne üldözzetek el minket, amikor nincs hová mennünk.

- Mi folyik itt? - Jött egy ismerős hang az ajtó felől, mire mindenki odakapta a fejét. Elijah sétált be a terembe, én pedig szinte hallottam, ahogy Isaac szíve hevesebben kezd verni. A tömeg rögtön elnémult, és mindenhová próbáltak nézni, csak a vezetőjükre nem.

- Semmi. - Vágta rá Isaac. Elijah lesajnáló pillantást vetett rá, és egyértelmű volt, hogy tisztában van a titoknoka intézkedéseivel. Ami láthatóan jobban meglepte, az Ginny és jómagam, ahogy a pódiumon állunk.

- Nem néz ki semminek. - Lassan felénk lépkedett, elhaladva Tylerék mellett. A férfinek még a járása is felsőbbrendűséget sugárzott. Szokásosan jól volt öltözve, amitől még tekintélyt parancsolóbb volt a megjelenése. Miközben fellépett mellénk a pódiumra, végig csend kísérte minden lépését. - Magyarázatot szeretnék Isaac.

A titoknok úgy nézett a főnökére, mint egy csapdába esett kisegér. Attól féltem, hogy ott fog elájulni mindenki előtt. Elijah ezzel szemben úgy nézett ki, mint aki egyenesen élvezi a szituációt. Komoly arcán gúnyos mosolyt véltem felfedezni miközben Isaac-et figyelte.

- Én csak... Mi csak... Azért... - Dadogott a férfi, majd inkább befogta a száját, és lesütötte a szemét.

- Értem. - Bólintott Elijah. - Mit szólnál hozzá, ha feloszlatnám ezt a kis összejövetelt, és kettesben folytatnánk ezt a beszélgetést a szobámban?

- Rendben. - Mondta Isaac, miközben olyan fehér lett, mint aki szellemet látott, majd lesietett a pódiumról, és lehajtott fejjel kiment a tanácsteremből. Erre a többi ember is kikullogott a teremből, miközben olyan picire próbálták összehúzni magukat, amennyire csak tudták.

Amikor az utolsó ember is távozott Elijah mosolyogva nézett le a lányára.

- Mondtam, hogy intézkedik a hátad mögött. - Rázta a fejét Ginny idegesen.

- Igen, tisztában voltam vele.

- Akkor miért nem teszel valamit? El kéne üldöznöd.

- Azzal nem érnék el semmit, talán még az igazát is igazolnám. - Csóválta meg Elijah a fejét. - Isaac nem rossz ember, és nem tudna ártani nekem, csak a szája nagy.

- Nem így látom.

- Ne aggódj. Kézben tartom a dolgokat. - Jelentette be magabiztosan a férfi, majd végignézett rajtunk. Megállapodott a tekintete rajtam, én pedig hirtelen nagyon zavarban éreztem magam, ahogy a pódium közepén állok. - Jól tudsz beszélni. - Szólalt meg, mire meglepődve néztem rá. Szóval hallotta ez egészet. - Jó vezető lenne belőled.

- Kötve hiszem. - Motyogtam, és örültem volna, ha visszamehetek végre Tylerhez. Elijah még egyszer végig mért, majd ismét a lánya felé fordult, és átkarolva a vállát magához húzta. - Azért jó tudni, hogy így kiálltok mellettem. - Egy puszit nyomott a lánya fejére. Az ujjain megcsillantak a gyűrűk, ahogy elhúzódott Ginnytől, majd az ajtó felé vette az irányt. - Menjetek ebédelni! Rám még vár egy érdekes beszélgetés.

Amint kiment, nekem megremegtek a lábaim, és rögtön Tylerhez mentem, aki átölelt, a fülembe suttogott.

- Büszke vagyok rád.

Mosolyogva hajtottam a fejem a mellkasának miközben beszívtam az illatát, és rögtön megnyugodtam. Csak akkor realizáltam, hogy mit csináltam, hogy fél teremnyi ember előtt adtam elő egy egész beszédet.