Egy ideig nem éreztem semmit. Aztán fájdalom hasított a fejembe, és a hallásom kitisztult egy pillanatra. Két hangot hallottam, ahogy beszélgetnek, de olyan halkak voltak, hogy nem tudtam kivenni, miről. Ismerős hangok voltak, de mégsem tudtam hová tenni őket. Erőlködtem, hogy tisztábban értsem őket, de nem értem el vele semmit. Helyette egyre jobban összeolvadt a beszédük, és a sötétség ismét magával ragadott.

Hamarosan újra megéreztem a fájdalmat, és újra egy hang ütötte meg a fülemet. Ezúttal rögtön felismertem. Tyler beszélt hozzám. Megpróbáltam tenni valamit, bármit, akár kinyögni egy szót, vagy csak kinyitni a szemem, de a sötétség lefogva tartott, és még nem engedett. Ólomsúlyként nehezedett a mellkasomra, a végtagjaimra, és a szemhéjamra. Hallottam amit mond, de nem értettem, nem jutottak el a tudatomig a szavainak a jelentése. Minden erőmmel azon voltam, hogy kitisztítsam az elmémet, de ettől csak rosszabb lett. Egyetlen szót sikerült kihámoznom a beszédéből, mielőtt újra elnyomott a feketeség. „Szeretlek".

Megéreztem valamit. Egy enyhe bizsergést az egyik ujjam végén. Már nem éreztem fájdalmat, és éreztem, hogy mégis képes vagyok gondolkozni. Óvatosan megpróbáltam megmozgatni az ujjam végét, és amikor sikerült, végigfutott a bizsergés a karomon egyenesen a vállamig. Halkan felnyögtem, és megpróbáltam kinyitni a szememet, de csak a szempilláimat sikerült megrebegtetnem. Hirtelen megéreztem, ahogy valaki megfogja a kezemet.

- Gyerünk Liz! - Ismertem fel Tara hangját, pedig halkan beszélt. Ez erőt adott, és összeszedve magam újra megpróbáltam kinyitni a szemem. Résnyire nyílt, és szerencsére nem vakított el fény, a szobában, ahol voltam, sötét volt.

Éreztem, hogy kezd visszatérni belém az élet, és enyhén megszorítottam Tara kezét, majd teljesen kinyitottam a szemem, és megláttam a barna plafont a fejem fölött.

- Úristen! - Jött mellőlem a barátnőm megkönnyebbült hangja, majd nemes egyszerűséggel rám vetette magát, és átölelt.

Amikor elhúzódott tőlem ránéztem, és megláttam, hogy a szeme vörös és kialvatlan, a haja kócos, rendezetlen, a ruhái gyűröttek.

Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de nem jött ki hang a torkomon, csak egy száraz köhécselés, amitől összeszorult a mellkasom, és száraz íz töltötte be a számat.

- Ne beszélj! - Szólt rám Tara ijedten. - Maradj nyugton, hozok egy kis vizet!

Tara kisietett a szobából, én pedig az intelme ellenére megpróbáltam ülő helyzetbe vergődni magam. Kicsit sikerült feljebb kerülnöm, így már körbe tudtam nézni a szobába, ahol feküdtem.

Egy kényelmes franciaágy közepén hevertem, és hatalmas párnákkal voltam körbe véve. A szobában sötét volt, minden lámpa le volt oltva, és a vörös függönyök be voltak húzva.

Az ágy mellett egy éjjeli szekrény állt, a szoba másik végében, az ajtó mellett pedig egy fotel volt elhelyezve, amiben valaki éppen ült, és oldalra hajtott fejjel aludt.

Mosolyogva ismertem fel Tylert.

- Ott ül, amióta idehoztunk. - Szólalt meg suttogva Tara, aki közben halkan visszajött a szobába egy pohár vízzel a kezében.

Visszaült mellém az ágyra, és a kezembe nyomta a vizet. Ittam belőle egy kortyot, majd letettem a poharat az éjjeliszekrényre.

- Mi történt? - Kérdeztem rekedt, erőtlen hangon. - Mióta vagyok kiütve?

- Három napja.

- Három napja? - Lepődtem meg. - Hol vagyunk?

- A városban, Ginny-ék közösségénél.

- Ohh. - Megdörzsöltem a szememet, és megmozgattam a nyakamat.

- Lizzy, nagyon durva volt, amit csináltál. Én nem is értem.... Nem is értem, hogy gondoltad! Kockára tetted az életedet!

- Tudom. - Nyögtem. Nem volt kedvem belemenni a témába, mindenképp megtettem volna amit tettem.

- Tudom, hogy nincs értelme előadnom, hogy milyen veszélyes volt, és ha valami bajod esett volna, kinyírlak, de remélem tisztában vagy vele.

- Igen. - Bólintottam a lehető legártatlanabb arcot vágva.

- Rendben. - Sóhajtott. - Akkor felébresztem a hősszerelmest, biztos tudni akarja, hogy felébredtél. És talán így már végre kiszáll abból a fotelből, és minimum lezuhanyzik vagy valami.

Odalépett Tylerhez, és nem túl finoman meglökte a vállát, mire Tylernek felpattant a szeme.

- Mi az? Mi történt? - A szeme rögtön engem keresett, és amint megtalált, felpattant, és hozzám lépett. - Liz! Úristen, végre felébredtél!

- Fel. - Mosolyogtam rá, miközben Tara kiment a szobából, egyedül hagyva minket.

- Soha többet ne csinál ilyet! - Ült le az ágy szélére, és az egyik kezével megfogta a kezem, a másikkal pedig megsimította az arcomat. - Megértetted? - Bólintottam, és hozzásimultam a tenyeréhez, amitől máris jobban éreztem magam. Közelebb hajolva nyomott egy puszit a homokomra.

- Sajnálom, hogy megijesztettelek. - Suttogtam.

- Az nem kifejezés! - Nevetett fel. - Ha valami történt volna veled Liz... Ha bármi...

- Tudom. - Vágtam közbe, és kicsit megemelkedve gyors csókot leheltem a szájára.

Ekkor kinyílt az ajtó, így visszahuppantam a párnámra, Tyler pedig kissé elhúzódott.

- Na, csak fel ébredt a mi kis hősünk! - Ginny lépett be a szobába nyomában Xandennel. - A műsor amit lenyomtál a faházban! Őrületes volt csajszi!

- Öhm. Kösz? - Néztem rá kérdőn, majd észhez kaptam, és kissé felegyenesedve néztem körbe a jelenlévőkön. - Ugye mindenki jól van? Senkit sem találtam el, vagy hasonló?

A barátaim sokatmondóan összenéztek, majd vissza rám, amitől összeszorult a gyomrom, és elfogott a pánik.

- Úristen, bántottam valakit?

- Nyugi, semmi komoly! - Nyugtatott Tyler.

- Az egyik halállövedéked nem talált célba, és ez majdnem Aaron arcába került. - Magyarázta Ginny. - Szerencsére csak épphogy hozzáért, de még így is nagyon durva sérülése lett. De már egész jól van. Azt mondja mindig is akart egy menő heget, hát most megkapta.

- Istenem. - Hunytam be a szemem. - Nem hiszem el, hogy majdnem megöltem Aaront.

- Ne aggódj, már tényleg kutya baja! Mike éjjel nappal vele van, szóval szerintem még élvezi is a sebesültet játszani.

Halványan elmosolyodtam.

- Szóval sikerült az akcióm?

- Sikerült. - Húzódott ismét közelebb Tyler, és megsimította a kezemet. - Te vagy a mi kis hősünk.

- Amúgy honnan tudtátok, hogy szükségünk van rátok? - Néztem Ginnyre.

- Aaron üzent, hogy rátok szálltak az ottaniak is. Magam mellé vettem két önkéntest és mentem utánatok.

- Önkéntest? Ethan önként jött segíteni?

- Igen. Még az Igaz Társát is itt hagyta egy napra, hogy jöhessen velem. Mondtam én, hogy igazából jó arc.

- Az Igaz Társát? - Ráztam a fejem értetlenül.

- Ja, igen! Ez a legújabb hír. Azután került elő, hogy elmentetek. Nagyon durva párost alkotnak Ethan-el. Majd meglátod. - Vigyorgott rám a lány, én pedig úgy éreztem, túl sok dologról maradtam le, amíg ki voltam ütve.

- Értem.

- Őt is nagyon lenyűgözte a kis produkciód. Ahogy mindenkit. Apámat is. Ezért vagy az előkelő lakosztályban. - Kacsintott rám. - A mellettem lévő szobát kaptad.

- Azta. - Mondtam, mert nem tudtam, hogyan kéne reagálnom erre.

- Na jó, hagyunk pihenni. Már mindenki tűkön ül, hogy mi van veled, megyek pletykákat terjeszteni! - Indult meg az ajtó felé, Xanden pedig röhögve követte, miután gyors megölelt.

A délelőttöt ágyban töltöttem a többiek parancsára. Viszont mindenki eljött meglátogatni, és beszélni pár szót. Mr. Griff, Noah, még Mike is szakított rám egy kis időt, aztán sietett vissza Aaronhoz. Ethan is benézett egy kicsit, de az Igaz Társát nem hozta magával, pedig nagyon kíváncsi voltam rá. Tyler végig mellettem volt, szóval tartott amikor unatkoztam, és vigyázta az álmaimat, amikor visszaaludtam pár percre.

Este végre elég jól voltam hozzá, hogy csatlakozzak a többiekhez vacsoránál. Előtte be akartam nézni Aaronhoz, aki ugyanazon a folyosón kapott helyet, ahol én is. Miután egy gyors zuhany után felvettem a nekem kikészített világoslila nyári ruhát, Tyler elkísért Aaron szobájához.

A kopogásomra egy unatkozó hang kiáltott ki.

- Ambulancia, sürgősségi osztály! Csak akkor gyere, ha nővérke vagy, vagy ki akarsz vinni innen!

Nevetve léptem be, de rögtön lefagyott az arcomról a mosoly, amikor megláttam Aaron szinte teljesen bekötött fejét. Mike mellette ült az ágyon, és most felénk fordulva ránk mosolygott.

- Meséljetek, milyen a kinti élet? - Nézett ránk elgyötört fejjel a sebesült.

- Kicsit unatkozik. - Magyarázta Mike.

- Úristen, ezt én tettem? - Léptem közelebb elborzadva.

- Nem olyan rossz, mint ahogy képzeled! - Próbált nyugtatni Aaron. - Csak itt szeretnek valamiért eltúlzott mennyiségű gézt használni.

- Jaj, Aaron annyira sajnálom!

- Mit? Hogy megmentettél mindannyiunkat? Hát, hercegnő, ez megbocsáthatatlan bűn! Ne hülyéskedj már, semmi bajom! Csak halálra unom magam! - Csapott teátrálisan maga mellé, miközben megrázta a fejét, aminek következtében az első hajtincsei belehulltak a szemébe. Mike gondoskodóan odébb simította az arcából a rakoncátlan tincseket, majd még a kötését is megigazította.

- Úgy látom jó kezekben vagy. - Mosolyogtam rájuk.

- Az nem kifejezés. - Nézett hálásan Aaron Mike-ra.

- Akkor megyünk vacsorázni. Jó gyógyulást! - Intettem a fiúknak, akik visszaintettek, majd kimentünk a szobából.

Végig mentünk a folyosón, aztán a már ismerős, hatalmas, ablaktalan termen, és egy újabb folyosón. Tyler belökte az étkezőbe vezető ajtót, és rögtön megcsapott minket az étel illata. Tyler rögtön észrevette a többieket az egyik hosszú asztal végén. Odamentünk hozzájuk, és leültem Tara mellé, aki legnagyobb meglepetésemre Xanden mellett foglalt helyet. Kérdőn néztem rá, mire csak rám mosolygott, majd lepillantott. Követtem a tekintetét, és észrevettem, hogy az asztal alatt egymás kezét fogják.

Vigyorogva néztem ismét a szemébe, és bólintottam egyet úgy, hogy csak ő lássa.

- Azt hiszem baj van. - Jelent meg Ginny, és lecsapva elénk egy tálcányi kalácsot, lehuppant velem szembe.

- Mi történt? - Kérdezte Tyler, miközben elvett egy kalácsot, és egy harapással eltüntette a felét.

- Pletykák terjengenek, amiket nem én kezdtem. - Csóválta a fejét a lány.

- Miről? - Hajolt előrébb Noah, hogy jobban halljon.

- Arról, hogy apám titoknokának nem tetszik, amit csinál. Intézkedik a háta mögött.

- Az nem jó. - Nézett rá aggódva Xanden.

- Hát nem. - Fogott meg egy kalácsot Ginny, majd anélkül, hogy beleharapott volna, letette maga elé. - Liz! - Kapta fel hirtelen a fejét, és a terem végébe nézett. - Na, oda nézz!

Oda fordultam, ahová nézett, és Ethant láttam meg bejönni az étkezőbe. Körül nézett, majd megakadt valamin a tekintete, és elmosolyodott. Ekkor az a valami, vagyis inkább valaki, elsuhant az asztalok között és a nyakába vetette magát. Ethan átölelte olyan gyengédséggel, amilyet sosem néztem volna ki belőle. A lány, aki a nyakában csüngött éppen olyan pici volt, és törékeny, hogy félő volt, hogy eltörik Ethan izmos karjai közt. Amikor elhúzódott a fiútól látszott, hogy alig ér a mellkasáig. Váll alá érő, hullámos, sötét haja volt, és frufruja, ami angyalian ártatlan külsőt kölcsönzött neki, ami tökéletesen illet a kerek arcához, és hatalmas, kerek szemeihez.

Ethan úgy nézett a lányra, mint a megtestesült tökéletességre. A szeme tele volt gyengédséggel, és... el sem hittem, de szerelemmel.

Egy teljesen más embernek nézett ki ezzel a lánnyal az oldalán.

- Angelnek hívják. - Szólalt meg Ginny Ethanéket nézve. - Illik hozzá. Pont olyan aranyos, amilyennek kinéz.

Vacsora után Tylerrel visszamentünk a szobámba, és bár én már három napja mást se csináltam, csak aludtam, mégis úgy éreztem, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem. Rögtön bebújtam az ágyba, Tyler pedig mellém feküdt, és átölelt.

Boldog mosollyal hunytam be a szemem, és azonnal elnyomott az álom.