- Ginny! - Kiáltottam fel meglepetten amikor felismertem az ajtóban álló alakot. De nem volt időm kicsodálkozni magam, ugyanis a két ablakon keresztül érkező srác egy mozdulattal kiiktatott egy-egy őrt, és a hangzavart meghallva Tara is megjelent a mögöttünk lévő szobából, és támadásba lendült.

Óriási felfordulás keletkezett, ugyanis az első sokk után az őrök sem hagyták magukat, és megkezdődött a lövöldözés.

Tyler felém vetette magát, és megragadva a csuklómat a kanapé mögé húzott. Mellénk vetődött Aaron és Mike is, a többiek pedig a pult mögött kerestek menedéket.

Ginny az ajtó mögé húzódott, és onnan küldte a széllökéseket a támadóink felé, miközben egyik kezével egy pisztolyt vett elő az övéből. Golyóálló mellényt viselt, akárcsak a két srác, akik közül az egyiket felismertem.

- Hiányoztam Kiscsillag? - Vetődött be mellém Ethan zihálva. Ha akartam volna sem tudtam volna válaszolni, ugyanis a következő pillanatban kiugorva a kanapé mögül rálőtt a felénk közeledő őrre a kezében tartott pisztollyal. Hangos kiáltás jelezte, hogy a golyó célba ért.

Kissé felemelkedve kilestem a kanapé mögül felmérve a helyzetet.

Ethan, Ginny, és az idegen srác fáradhatatlanul lövöldöztek az őrökre, miközben Noah-ék hátulról támadták őket. Nyert ügynek tűnt a helyzet, így már könnyebbültem volna meg, amikor is az ajtóban kiterült őrnek kinyílt a szeme, és elkezdett feltápászkodni.

Felkiáltottam, de nem hallotta meg senki a nagy hangzavarban.

Még följebb emelkedve egy vízlabdát küldtem felé, de nem találtam el.

A férfi megragadta a pisztolyát, majd egy gyors mozdulattal a neki háttal álló Ginny mögé lépett, és átvetette a karját a nyakán.

A lány meglepetten kiáltott fel, és elejtette a kezében tartott fegyvert. A nyakához kapott, és megpróbálta lefejteni a torkáról az erős kezet, kevés sikerrel.

Az őr felemelte a pisztolyát, és Ginny fejéhez nyomta, mire Ethan, és a másik fiú leeresztették a fegyverüket, és feléjük fordultak.

- Állj! Elég legyen! - Ordított az őr, mire mindenki felé kapta a fejét. A lövöldözés abbamaradt, és a barátaim felegyenesedve lestek ki a búvóhelyükről. - Adjátok meg magatokat, vagy lelövöm a lányt!

Ethanék rögtön a földre dobták a pisztolyaikat, és felemelték a kezüket. A többiek lassan előjöttek felemelt kézzel, és dühös arccal.

Én is felálltam Tylerrel, és Aaronékkal, és kiléptünk a kanapé mögül.

- Fogjátok meg őket!

A maradék körülbelül nyolc őr, aki nem kiütve feküdt a földön, hozzánk lépett. Mindegyikük az övéhez nyúlt, és egy-egy pár kesztyűt vett elő. Összeszorított szájjal figyeltem, ahogy a hangosan tiltakozó Aaronra teszik az egyiket, majd Mike kezére is csúsztatnak egyet, aki először értetlenül nézett, de inkább nem szólt semmit. Akire rákerült a kesztyű, annak nekiálltak összekötözni a kezét.

Ginnyre is rá rakták, aki közben nem túl szép szavakkal illette az őt ráncigáló őrt.

Hozzám is odalépett egy őr, én pedig engedelmesen felé nyújtottam a kezem, mire hanyagul ráhúzta a kezemre a kesztyűt, és anélkül, hogy megkötözött volna, inkább Tylerre fordította a figyelmét. Úgy ítélte meg kisebb veszélyt jelentek, mint az Igaz Társam, így előbb őt kötözi meg.

Körülnézve a helyiségben rájöttem, hogy senki sem figyel rám, és mivel rajtam kívül már mindenkinek a keze meg volt kötözve, az összes őr elrakta a fegyverét.

Tudtam, hogy tennem kell valamit. Legyűrtem a bennem gyülemlő pánikot, és miközben az előttem lévő őr Tylerrel veszekedett, megpróbáltam feltűnés nélkül megszabadulni a kesztyűtől.

Tudtam, hogy minél gyorsabban kell cselekednem, így egy mozdulattal kibújtam az egyikből, majd egy gyors körülnézés után a másikból is, és hátra raktam a kezem, úgy, ahogy a többieknek meg volt kötözve.

Még egyszer körbe néztem, és megbizonyosodtam róla, hogy már egyik barátomat sem fenyegeti semelyik férfi, csakhogy ekkor az egyik őr felkiáltott.

- A szőkén nincsen kesztyű! - Hallottam meg magam mögül. A tervem csődbe ment, így jött a B terv, és előkapva a kezeimet mindkettőt egy-egy őrre szegeztem.

A két megfenyegetett férfinek először félelem csillant a szemébe, de nem engedték el a barátaimat.

- Mit akarsz ezzel kislány? - Kérdezte az ajtóban álló gúnyos vigyorral. - Nem tudsz mindegyikünket kiütni, előbb lövünk le téged, minthogy hármat közülünk elkábíts.

- Erősebb vagyok, mint gondolja. - Megpróbáltam magabiztosan beszélni, de a hangom megremegett.

- Nem mondod! Te lennél az egyik csodabogár? - Húzta fel a szemöldökét, mire bólintottam.

- Én lennék.

- Az szomorú, - Lépett egyet közelebb, mire elöntött a pánik. - mert tudjuk, hogy a kettő félresikerült gyerek közül a lánynak nem működnek a képességei. - Lépett még egyet közelebb, nekem pedig összerándult a gyomrom. - És ahogy elnézlek, te lány vagy.

- Ki mondta ezt magának? - Kérdeztem, csak hogy húzzam az időt, és közben a torkomban dobogó szívvel néztem körbe. Mindenki engem bámult, és várták, hogy mi fog történni.

- Az nem lényeg. Az a lényeg, hogy tudom.

Tylerre néztem, aki aggódva figyelte mit csinálok, és eszembe jutott az előző este.

Ahogy a fának dőlve ültünk, ahogy beszélgettünk, ahogy megmutatta, milyen erősek vagyunk. Életem legszebb estéje volt. Aztán összetalálkozott a szemem Tarával, majd Aaronnal, Xandennel.

Rögtön tudtam, hogy nem hagyhatom, hogy bajuk essen, hogy meg fogom őket menteni, még ha ez talán az életembe kerül is.

Nem bánthatják azokat, akiket szeretek, nincs olyan alternatíva, hogy én azt hagynám.

Erőltetetten felnevettem, és lecsaptam magam mellé a karjaimat. Ezzel egy általános meglepődést váltottam ki mindenkiből, elsősorban a felém lépkedő őrből, aki erre meg is állt, és kérdőn pillantott rám.

Teátrálisan befejeztem a hisztérikus vihogást, aztán olyan komor arcot öltöttem magamra, amilyet csak tudtam, és egyenesen a döbbent őr szemébe néztem.

- Rosszul tudja.

Behunytam a szemem, és minden energiámat összeszedve koncentráltam az összes képességemre egyszerre.

„Amikor a levegő magával ragad, a tűz pedig az ereidben tombol." Hallottam meg az előző esti szavakat a fejemben Tyler hangján. Éreztem, hogy elönt az energia, a hajamba kap az általam generált szél, szikrázni kezd körülöttem a levegő. „A föld megmozdul a lábad alatt, a víz pedig hirtelen rád zúdul a semmiből." Megremegett alattunk a talaj, és a távolból mennydörgés hallatszott.

A karom, a lábam, az egész testem bizsergett. A tenyeremet elöntötte egy hideg érzés, ami nem volt se jó, se rossz. Olyan érzés volt, mintha valami hatalmas erőt tartanék a kezeimben.

Éreztem, ahogy áramlik, és lüktet a kezem körül a fekete anyag, és még pont volt időm kinyitni a szemem, mielőtt megéreztem az enyhe csípést, de ezúttal nem hagytam magam kiütni.

Fájdalom hasított a fejembe, mintha hátulról fejbe vágtak volna. A látásom elhomályosult, és sötétedni kezdett, és minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne csukódjon le a szemem.

Minden energiámat összeszedve kinyújtottam a kezeimet, és szétfeszítettem a szemhéjaimat, hogy lássam, hová célzok.

Térdre estem, de közben kifeszítettem a tenyeremet, és könyörögtem, hogy célba találjak. Az ujjaim végéből nyolc fekete, folyékonynak kinéző csík hasított a levegőbe, akár a spriccelő vér.

Még érzékeltem, ahogy elszabadul a pokol, kiáltások hallatszanak, és mindenki egyszerre megmozdul, aztán minden elhomályosult, és rám szállt a sötétség.

Szörnyű sikoly. Egy kislány sikolya. De miért az én torkomból jön?

Fájdalom, szörnyű fájdalom.

Hogy bírom elviselni ezt a fájdalmat?

Vagy már nem is élek?

Hangok. Hangokat hallok. Talán rólam beszélnek?

Egyáltalán kik ezek?

Élesednek a hangok. A nő hangja, ez biztos. És beszél valakivel. De kivel? Olyan ismerős hangja van.

- Fájni fog? - Kérdezem.

- Egy kicsit. - Jön a hang valahol mögülem.

Nagyon kényelmetlen az ágy, amin fekszem, és ez nem tetszik. Szóvá kéne talán tennem, de akkor lehet, jobban fog fájni.

- Csak maradj nyugton. - Egy kéz megfogja a homlokom, és lenyomja a fejem. Aztán éles fájdalom hasít a nyakamba. Azt hiszem sikítok.

- Sikerült? - Jön az ismerős hang valahonnan. Rémesen fáj a fejem. Be van csukva a szemem. Inkább kinyitom.

- Igen. Minden rendben ment. - Jön a nő hangja. Olyan... szomorú hangja van. Vajon miért szomorú?

- Akkor jó. - Kissé felemelem a fejem amitől még jobban fájni kezd, de egy pillanatra megpillantom az egyik beszélő félt. Jól láttam? Lehetséges? Az igazgatónk?

Sötétség. Ijesztő, nyomasztó sötétség.