Tara idegesen mászkált fel-alá a nappaliban, miközben én fáradtan rogytam le a rozoga kanapéra. Tyler az egyik ablak elé állt, és onnan figyelte az erdőt.

- Remélem hamar itt lesznek. - Mondtam, elnyomva egy ásítást.

- Már itt is vannak. - Szólt Tyler, és hallatszott a hangján, hogy mennyire meg van könnyebbülve.

Mindannyian rögtön feléledtünk, Tara és Tyler már lépett is a bejárathoz, és én is rögtön felpattantam és utánuk szaladtam.

Meresztenem kellett pár másodpercig a szemem mire kivettem a sötétből a közeledő alakokat. Oda futottunk hozzájuk.

- Mi tartott eddig? - Kérdeztem átölelve Aaront, aki kimerülten nézett le rám.

- Követtek minket páran, nem akartuk idevezetni őket. - Válaszolt Noah, miközben lepacsizott Tylerrel. - Menjünk be.

Én rögtön visszaültem a kanapéra, Aaron mellé, aki előkerítette a telefont, amit még Mike szerzett a városban, és éppen azt nyomkodta.

Aaron mellé leült Mike, és mivel ezzel el is foglaltuk az egész kanapét, Tara a pultra ült fel Noah-val, a többiek pedig megálltak körülöttünk.

Xanden biztos távolságra állt meg Tarától, és végig a tekintetét kereste, de a lány egyenesen maga elé nézett, és nem vett tudomást Xandenről.

- Biztos mindenki ki van merülve. - Mondta Noah. - Osszuk fel, hogy ki mikor maradjon fent őrködni, a többiek pedig pihenjenek le. Nem lenne jó, ha valaki összeesne a fáradtságtól holnap.

- Kezdem én. - Ajánlotta fel Tyler.

- És én. - Vágtam rá rögtön. Bármilyen fáradt is voltam, nem akartam egy percet sem alvással tölteni, ha közben Tylerrel lehetek.

- Rendben. - Noah lepattant a pultról, és bevezette a többieket a hálóba, ahonnan egy újabb ajtó vezetett egy másik szobába, ahol szintén lehetett aludni.

Amíg a többiek elosztották az alvóhelyeket, addig én Tylerrel kimentem a ház elé. Rövid gondolkodás után az egyik fához lépett, leült, és a törzsének vetette a hátát. Felém nyújtotta a kezét, majd megrakadva a csuklóm az ölébe húzott.

Mosolyogva dőltem neki a mellkasának miközben az egész testemet átjárta a boldogság.

- Nem kéne.... megismernünk egymást? - Kérdeztem pár perc csöndes ücsörgés után, bár amint kimondtam, értelmetlennek találtam a kérdést.

- Úgy érzem már ismerlek. - Szólalt meg végül, mire felé fordítottam a fejem, így egymás szemébe néztünk. Ismét elcsodálkoztam a sűrű szempillákkal keretezett csokoládébarna szemén, amibe arany pöttyök vegyültek, mintha oda fröcskölték volna őket egy ecsettel. - Egész életemben ismertelek, csak nem találtalak. De nem vagy idegen számomra. - A tekintetemet fürkészte miközben halkan, szinten suttogva beszélt.

- Te sem számomra. - Vallottam be. - Olyan érzés, mintha már mindent tudnék rólad. Mintha világ életemben mellettem lettél volna.

- Melletted is voltam. - Hajolt még közelebb, és óvatos csókot lehelt a számra. - Minden nap rólad gondolkoztam, te jártál a fejemben.

- Azt hiszem álmodtam veled. - Mondtam ki, mire érdeklődve döntötte kicsit oldalra a fejét. - Néha álmomban volt velem valaki... te. Nem láttam soha az arcát, de éreztem, hogy fontos számomra. Most már tudom, hogy te voltál az.

- Ez érdekes. - Nézett rám elgondolkodva. - Még nem hallottam olyanról, hogy valaki álmodott volna az Igaz Társával. Biztos én voltam az a fiú?

- Egészen biztos. Érzem. És a faház is szerepelt bennük. - Pillantottam az építményre, amin belül már minden mozgás kihalt.

- Akkor az csakis én lehettem. - Mosolyodott el, majd ismét hozzám hajolt, és megcsókolt. Én még jobban felé fordultam, és a nyaka köré fontam a kezeimet.

- Kérdezhetek valamit? - Húzódtam el kissé.

- Bármit.

- Ki az a Gabe? - Meglepődve dőlt kissé hátra.

- Te ezen gondolkoztál eddig?

- Csak megfordult a fejemben. - Vontam meg a vállam, mire halkan felnevetett és újabb csókkal ajándékozott meg.

- Zoe Igaz Társa. Egy éve találta meg az igazgatóság, és eljött a sulinkba Zoe-hoz. - Válaszolt végül. - Tökéletesen összeillenek.

- Értem.

- Most én kérdezek valamit. - Nézett a szemembe elgondolkodva. A tenyerét a hátamon tartva köröket írt le a hüvelykujjával, amitől folyamatosan jóleső bizsergés futott végig a gerincemen. A másik kezével most az arcom felé nyúlt, és az ujjai közé vette az egyik sötétszőke tincsemet. Szórakozottan csavargatta miközben láthatóan próbált megfogalmazni egy kérdést.

- Amikor kint voltunk az udvaron az Intézetnél..

- Igen?

- Miért kérdezted, hogy tudom-e használni az összes képességemet?

Összerándult a gyomrom, és elfordítottam a tekintetem.

- Hé! - Hagyta abba a hajammal való játszást, és az egyik ujját az államra helyezve ismét maga felé fordította a fejem. - Van valami baj? Nekem elmondhatod.

- Tudom. - Sóhajtottam. - Csak arról van szó.... hogy... én nem tudom használni már mindegyiket.

- Hogy érted? - Kérdezte aggódó tekintettel.

- Érzem, hogy bennem van, hogy képes lennék rá. - Magyaráztam. - De valami gátol. Valami nem engedi, hogy kibontakozzon.

- Semelyiket nem tudod használni?

- De. A víz képességemet tudom. De csak azt.

- Értem. És nem lehet, hogy csak a vizet jobban tudod irányítani, mint a többit? Nekem is például a föld és a tűz sokkal jobban megy, mint..

- Nem Tyler! - Vágtam közbe. - Ahányszor használni próbálom bármelyik másikat a vízen kívül, elájulok.

- Ohh. - Láttam rajta, hogy nem teljesen érti, de látja, hogy engem mennyire rosszul érint a téma. - És tudod miért van ez?

- Nem. De szeretném kideríteni.

- Akkor kiderítjük. - Hajolt ismét hozzám, mire akaratlanul is újra mosolyogni kezdtem.
Ő is rám mosolygott, amitől rögtön elöntött a boldogság, majd az ujjai ismét rátaláltak a hajamra, és egy előrehullott tinccsel kezdett játszani. Közben az arcomat tanulmányozta. Úgy nézett rám, mintha sose akarná elszakítani rólam a tekintetét, mintha minden egyes részletét az arcomnak az emlékezetébe akarná vésni, hogy sose felejthesse el.

- El sem hiszem, hogy menekülnünk kell, hogy veled lehessek. - Szólalt meg végül suttogva.

- Sajnálom. - Mondtam miközben eltűnt az arcomról a mosoly.

- Ne sajnáld. Ha kell életem végéig menekülök, ha akkor melletted lehetek. - Az ujjai a hajamról az arcomra vándoroltak és végigsimította a bőrt a fülemtől a szám sarkáig.

- Tényleg nem bánod, hogy itt kell hagynod az Intézetedet? Az az otthonod.

- Az otthonom ott van, ahol te vagy. - Mondta, nekem meg bukfencezett egyet a gyomrom a boldogságtól, és ezúttal én hajoltam hozzá, és csókoltam meg.

Minden olyan tökéletesnek tűnt, boldogabb voltam, mint valaha. Nem akartam sehol máshol lenni, mint mellette, bármilyenek is a körülmények.

- És... - Kezdtem neki a következő kérdésemnek, mire hátradőlt, és várta, hogy mit akarok még tudni. - neked nem volt néha olyan érzésed, hogy.... más vagy a képességeid miatt? Hogy el vagy rontva?

- Elrontva? - Egyenesedett ki. A szemében értetlenség villant, mint aki már a kérdést sem érti. - Hogy jutott ilyen az eszedbe? Hogy lennél már elrontva?

Az igazgatónk arca jelent meg előttem, ahogy arra utasít, ne beszéljek senkinek a képességeimről, mert még megutálnának. Azt mondta, nem vagyok normális, és ha ezt valaki megtudja, nem fog szeretni.

Aztán az ő Intézetük igazgatója ugrott be, ahogy félresikerült egyednek hív.

- Én mindig úgy voltam kezelve, mint aki el van rontva.

- Te? Elrontva? - Tyler hangja mérgesen csengett. - Dehogy vagy elrontva, te tökéletes vagy. - Mondta közelebb húzva magához, és úgy beszélt, mint aki komolyan is gondolja, amit mond. - Aki valaha csak megpróbálta elhitetni bárkivel, hogy valami baj van veled amiért több képességed is van, az nem normális.

Hálásan dőltem a mellkasának miközben magához húzott, és átölelt. - Aki azt akarta, hogy ezt gondold az csak fél tőled. Egy gyáva alak. - Folytatta, miközben a hajamat simogatta. - Nem véletlenül félnek tőlünk, Lizzy. Még nem érzed, de nagyon erősek vagyunk. Méghozzá kiegészítjük egymást. Az én erősségem a föld és a tűz, a tied a víz és a levegő.

- Csak a víz. - Suttogtam.

- Nem. Amint visszatér az összes képességed a levegő is az erősséged lesz. Mi a teljes neved Lizzy?

- Lizzy Hars. - Válaszoltam, bár furcsának találtam a kérdést.

- Az igazi? - Először nem értettem mire gondol, aztán eszembe jutott az ellopott aktám, és az azon szereplő név.

- Lizzy Waterwind.

- Látod? A nevedben is benne van.

Pár percig csendben emésztettem, amiket mondott miközben a szívverését hallgattam. Lenyűgözött, hogy ilyen sokat tud, és hogy milyen megnyugtatóan tud beszélni. Az is megnyugvással töltött el, hogy milyen magabiztosan jelentette ki, hogy visszaszerezzük a képességeimet.

- Figyelj! - Szólalt meg hirtelen, és a fél kezével elengedve kinyújtotta elénk a kezét, tenyerét felfelé fordítva. - Megmutatom mekkora az erőnk. Hogy mi történik, ha mind a négy erőnket használjuk egyszerre. - Mondta, én pedig a kinyújtott kezére szegeztem a tekintetem. - „Amikor a levegő magával ragad, a tűz pedig az ereidben tombol." - Szavalta, én pedig megéreztem magam körül az energiát ami a képességek használatával jár. - „A föld megmozdul a lábad alatt, a víz pedig hirtelen rád zúdul a semmiből." - Miközben beszélt az ujjaiból egy fekete, füst szerű anyag szállt elő, de sűrűbb volt, mint a füst, és megfoghatóbbnak látszott. Elvarázsolva figyeltem a gomolygó fekete anyagot, ahogy befedi Tyler kezét. Meg akartam érinteni. Olyan volt, mintha élne, szinte éreztem, ahogy lüktet miközben örvénylik.

Ekkor Tyler kifeszítette a tenyerét, az anyag pedig a szemközti fának csapódott. Az erdőt hangos, robbanásszerű hang rázta meg, a fa pedig egyik pillanatban még állt, a következőben viszont már csak a törzsének egy darabja állt ki a földből, akár egy emlékeztető, hogy régen egy hatalmas tölgy állt a helyén.

Elképedve néztem a jelenetet, és egyszerre nyűgözött le és ijesztett meg, amit az imént láttam.