Miután elmondtam Tarának mindent, ami a lelkemet nyomta sokkal jobban éreztem magam. Beszéltünk arról, hogy nem tudom használni a képességeimet, hogy nem tudom, visszakapom-e őket valaha. Hogy félek, milyen lesz az Igaz Társam, hogy félek, hogy elkapnak minket, mielőtt megismerhetném. Miután befejeztük az én problémáim kibeszélését, sokkal jobban éreztem magam. Már az megnyugtatott, hogy beszélhettem róluk a legjobb barátnőmnek.

- Te jössz. - Mondtam, miután befejeztem a mondandómat.

- Hát jó. - Elfordult tőlem, és a hátára fekve a plafont kezdte bámulni. - Tudod... Mostanában hiányoznak a szüleim.

- Igen? - Nem számítottam arra, hogy ilyen jellegű problémával fog előállni.

- Aha. Az előző hotelban volt egy kép a szobánk falán. Olyan ismerős volt. Szerintem ismertem azt a helyet, amit a kép ábrázolt. Szerintem ott nőttem fel. - Ismét felém fordult. - Amikor megláttam, rögtön a szüleim jutottak az eszembe.

Hosszú másodpercekig csak hallgattunk. Nem tudtam, mit mondjak, vagy hogyan tudnék segíteni.

- Mi lenne, - Szóltam végül. - Ha megkeresnénk őket? A szüleidet. Ha kiderültek a titkok, amik után kutatunk, elmehetnénk hozzájuk. Újra láthatnád őket.

- Jól hangzik. - Mondta miközben elmosolyodott. Volt egy olyan érzésem, hogy nem hisz ennek a tervnek a sikerében.

Aznap mindannyian egy fokkal nyugodtabban ültünk a tárgyaló első sorában. Ginny az étterem ajtajában várt minket, és miután Aaron nyakába ugrott, bevezetett minket az előző napról jól ismert terembe. A lány ezúttal Aaron mellé telepedett le, miközben az apja fellépett a pódiumra, a kíséretével együtt.

- Hajlandók vagyunk segíteni nektek. - Vágott bele Elijah a közepébe. - Nem áruljuk el, hogy merre mentek tovább senkinek.

- Köszönjük. - Bólintott Mr. Griff.

- Egy feltétellel. - Folytatta Elijah, mire görcsbe rándult a gyomrom. Miért kell mindig lennie egy feltételnek? - Ha a jövőben egyszer bajba kerülnék, bármilyen bajba, és hívlak titeket, eljöttök segíteni nekem. Mindannyian. - Szegezte rám a tekintetét. Nyeltem egy hatalmasat. Éreztem, hogy ez az a pillanat, amikor be kellene vallanom a képességeim elvesztését, de valahogy nem jöttek a szavak a számra. Helyette Mr. Griffre néztem, és bólintottam egyet.

- Rendben. - Mondta ki végül a tanárunk.

Mintha a beleegyezésünk valamiféle jel lett volna, Ginny felállt, és odalépdelt az apja mellé. Lehajolt hozzá, mire Elijah súgott valamit a fülébe, majd se szó se beszéd kivonult a kíséretével együtt. Ginny ismét figyelmen kívül hagyva a lépcsőket ugrott vissza mellénk, majd megragadva Aaron kezét felrántotta.

- Gyertek! Megmutatom nektek a közösségünket!

- Köszönjük, de nekem vissza kell mennem a hotelba. El kell intéznem még pár dolgot, hogy már holnap tovább indulhassunk. - Állt fel Mr. Griff, majd az ajtó felé vette az irányt.

- Megyek, segítek neki. - Mondta sóhajtva Xanden, aki jó ideje magára vállalta Mr. Griff segédének szerepét. - Ti menjetek csak, később találkozunk! - Mondta, azzal a tanárunk után sietett. Mi, többiek, érdeklődve fordultunk Ginny felé.

- Akkor indulás! - Az ajtó felé vezetett minket, ami mögött Elijah tűnt el pár másodperccel azelőtt. Amikor átléptünk rajta, egy sötét, kör alakú előtérbe találtuk magunkat, ahonnan egy tucat folyosó vezetett mindenfelé.

- Arra..  - Mutatott Ginny jobbra az első folyosó felé. - ...vannak a nagykutyák lakosztályai. Apám, Isaac, és Aiden is ott lakik, ahogy én is, meg még páran apám bizalmasai közül. Előttünk a legtöbb folyosó a közösség többi tagjának lakosztályaihoz vezet. Erre... - Indult el balra az első folyosón. - ...van az étkezőnk. Lassan meg fog telni különlegesekkel. - Végig mentünk a szürke falú folyosón, amin egy ablakot sem láttam. A fényt végig gyertyák szolgáltatták. A folyosó egy újabb kör alakú helyiségbe vezetett, ami tele volt hatalmas faasztalokkal, és hozzájuk tartozó padokkal. Elszórtan üldögélt már pár ember egy-egy asztalnál kisebb csoportokba verődve. A falakat hatalmas festmények díszítették, amik természeti katasztrófákat, vagy számunkra ismeretlen embereket jelenítettek meg. Az egyik képről egy Elijah-ra hasonlító férfi nézett le rám goromba tekintettel.

Ahogy elhaladtunk egy asztal mellett, Ginny odaintett egy csapat embernek, akik nem túl lelkesen intettek vissza. Ideges tekintettel mértek végig minket, különös figyelmet fordítva a Ginny mellett sétáló Aaronra.

- Innen vezet folyosó a konyhába, a raktárba, és erre pedig... - Az étkező végén jobbra fordult, és egy szürke ajtót belökve a vállával betessékelt minket. -  ...a szabadidőszoba van.

Egy hatalmas terembe érkeztünk. Sötétebb volt, mint az étkezőben, ugyanis kevesebb gyertya volt kihelyezve, és a sötétbarna falak is árnyékokat vetettek a helyiségre. Amint hozzászokott a szemem a félhomályhoz, észrevettem, hogy milyen zsúfolt a szoba. A terem egyik végében biliárdasztalok voltak felsorakozva, ami mellett egy bárszekrény volt állítva. A falakon darts táblák lógtak, a szoba közepén három hatalmas, világosbarna kanapé volt egymás felé fordítva. A kanapékon öltönyös férfiak ültek lakkcipőbe bujtatott lábukat felrakva a középen lévő dohányzóasztalra. Valamelyikük kezében pohár volt, mások kezéből cigi lógott hanyagul. Láthatóan nagyon belefeledkeztek a beszélgetésbe. Egyikük épp gesztikulálva magyarázott valamit, miközben a többiek egyetértően bólogattak.

- Biliárd! - Kiáltott fel Tara, és Mike-kal az oldalán rögtön az asztalokhoz lépett. Személy szerint én nem igazán voltam oda a biliárdért, ezért inkább körbesétáltam a szobában, egyedül hagyva a beszélgetésbe feledkező Aaront és Ginnyt.

Az ajtótól jobbra kis, fekete asztalok kaptak helyet, hozzájuk illő székekkel. Mindegyik asztalon hamutartók sorakoztak. Első pillantásra senkit nem láttam ezeknél az asztaloknál ülni.

- Eltévedtél, szöszi? - Jött egy hang a sarokból, mire odakaptam a fejem. Hunyorítanom kellett, hogy a füstben kivehessem a sarokasztalnál ülő alakot. Lábait az asztalra rakva ült, kezében cigit tartva, szemét rám szegezve. Úgy volt öltözve, mint a kanapén beszélgető társaság, de nyakkendője ki volt bontva, és hanyagul át volt vetve a nyakán. Sötétzöld szemével végig mért, majd oldalra hajtva a fejét várta a válaszomat.

- Nem. - Nyögtem ki végül. Valamiért szorongani kezdtem, ahogy őt néztem. Sötét, kusza hajával, tökéletes arcélével, enyhén szétnyíló ajkával úgy nézett ki, mint egy romantikus film főszereplője. Úgy nézett rám, mint aki tökéletesen tudja, hogy milyen átkozottul jól fest füsttel körülvéve, ebben a laza pózban. A cigijét a szájához emelve szívott egy slukkot, továbbra sem véve le rólam a szemét.

- Nem ismerlek. Nem közénk tartozol. - Szinte idegesített, hogy ezt megállapította, bár nem tudom, miért. Volt a srácban valami, amitől úgy éreztem, mindenkinél felsőbbrendűnek érzi magát.

- Talán igenis közétek tartozom, csak olyan fennt hordod az orrodat, hogy eddig nem vettél észre. - Tört ki belőlem a válasz, de rögtön meg is bántam. Nem szoktam ilyen gorombán rászólni emberekre, és nem tudtam, mi váltotta ki ezt belőlem. Egy pillanatig azt hittem, meg fog sértődni, és el fog küldeni, de helyette széles mosolyra húzta a száját. Fájt bevallani, hogy nagyon jól állt neki az a mosoly.

- Gondolom nem cigizel. - Mondta végül. Valamiért sértőnek éreztem, hogy ezt feltételezi, és még jobban felhúztam magam.

- Miből gondolod?

- Pont úgy nézel ki, mint aki elhiszi, hogy jönnek a gonosz cigiszörnyek, ha csak ránéz egyre.

- Hah! - Hallattam egy hamis kacajt. - Mert te egy ránézéssel kiismersz mindenkit.

- Mindenki azt gondolja, hogy egy ránézéssel kiismer mindenkit, én csak ki is mondom, mit gondolok.

- Értem. Hát akkor én is kimondom mit gondoltam rólad első ránézésre. - Léptem egyel közelebb, mire még nagyobb mosolyra húzta a száját. - Azt, hogy egy önimádó, felfuvalkodott alak vagy, és ott a helyed, a többi ilyen alak mellett, akik azt hiszik mindenkinél jobbak, - Intettem a kanapén ülők felé. - és akik valószínűleg valami tök felszínes témáról beszélgetnek úgy, mintha bármit is értenének hozzá, pedig ez nem igaz. - Hadartam, miközben valószínűleg villámokat szórt a szemem. Erre végképp azt hittem, hogy a srác el fog küldeni a francba, így egészen meglepett, amikor felnevetett, majd bólintott egyet.

- Ez esetben jobb megfigyelő vagy, mint én. - Jegyezte meg, mire értetlenül néztem rá. - Pont ilyen vagyok, neked viszont kétszer olyan csípős a nyelved, mint amilyennek én gondoltam. - Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogtam mit mondott, és leesett az állam.

- Akkor miért nem ülsz azokkal az alakokkal?

- Mert ugyanezt gondolom róluk... rólunk. Elég nagy barmok vagyunk. Jobb szeretek legalább egyedül az lenni, mint társaságban.

- Értem. - Nyögtem ki, és hirtelen nem tudtam, mit kéne mondanom.

- Hogy hívnak?

- Lizzy.

- Bírlak, Lizzy.

- Kösz. Én nem bírlak. - Válaszoltam, és azt hiszem elvörösödtem erre a hazugságra.

- Ethan! - Halottam meg magam mögül Ginny hangját. Oda fordultam, és megláttam, hogy Aaronnal az oldalán felénk közelednek. - Éppen milyen bunkóságokkal tömöd Lizzy fejét?

- Csak a szokásossal. - Intett hanyagul ezek szerint Ethan a cigit tartó kezével. A mozdulattól kivillant a csuklóján lévő tetkója, ami első ránézésre egy földgömböt ábrázolt. - Mi újság veled Rosalind?

Kérdő tekintettel fordultam Ginny felé, aki idegesen meredt Ethan-re.

- Ne hívj így! - Szólt rá, miközben megfeszült az állkapcsa. - És amúgy meg semmi közöd hozzá.

- Ő a csodagyerek? - Intett a fejével Aaron felé, aki értetlenül bámulta a srácot. Ginny megenyhülve eresztette le a vállát, és megnyerő mosolyt villantott Ethan-re.

- Ő ám! Ethan, ő itt Aaron, az Igaz Társam. Aaron, ő itt Ethan, egy címeres barom. - Mutatta be egymásnak a két fiút. - A többiek vele érkeztek a városba. - Nézett felém.

- És itt is maradnak? - Kérdezte Ethan, miközben érdeklődés csillant a szemében.

- Nem. Elmennek egy ideig, de ha minden jól megy, utána visszatérnek. - Magyarázta Ginny.

- Értem.

- Na ki verte el csúfosan Mike-ot? - Lépett mellénk Tara, majd észrevette az előttünk terpeszkedő Ethant, aki épp őt mérte végig. - Hey! Téged nem ismerlek.

- Addig jó. - Szóltam, mire Tara furcsállva nézett rám.

- Hát jó. - Vonta meg a vállát, majd vissza is tért a játékhoz. Aaron és Ginny is megindult, így én is elfordultam az új ismerősünktől.

- További szép életet Lizzy! - Szólt utánam, mire visszafordultam, és mielőtt végig gondoltam, hogy mit csinálok, megeresztettem felé egy mosolyt. - Remélem még találkozunk!

- Igazi tapló tud lenni, - Nézett rám Ginny, amikor hallótávolságon kívülre kerültünk Ethan-től. - de ha őszinte akarok lenni, ő itt az egyetlen őszintén jó arc. Mármint úgy igazából. Nem felszínesen. - Mondta, miközben odaintett egy lánynak, aki grimaszolva mért minket végig, majd kelletlenül visszaintett.

Mire visszaértünk a hotelbe Mr. Griff és Xanden hulla fáradt volt, viszont mindent elintéztek, hogy másnap elindulhassunk. Ezzel biztossá vált, hogy már csak egy éjszakát töltünk a városban, így Aaron a nap fennmaradó részét Ginnyvel töltötte, aki nem örült neki, hogy az Igaz Társa velük akar tartani, de tiszteletben tartotta a választását. Nagyon nehéz lehetett nekik ilyen hamar elválni egymástól, de hittek benne, hogy sikerrel járunk, és hamarosan viszont látják egymást.

Reméltem, hogy jól gondolják.