A teremre néma csend ereszkedett. Ez volt az a pillanat, amikor még Mr. Griff is leesett állal bámult, és fogalma sem volt, mi fog történni.

Én teljesen lesokkolva ültem, és a lélegzetemet visszatartva vártam, hogy mi következik.

- Úristen. – Hallottam meg magam mellől Tara suttogását, ami a néma csendben igencsak hangosnak hatott.

- Khm.. – Köszörülte meg Elijah a torkát Aaronra szegezve a tekintetét. – Azt hiszem ez megváltoztat pár dolgot.

Senki sem törődött vele, továbbra is mindenki azt várta, hogy Aaron, vagy a lány tegyen valamit.

Végül Aaron mozdult elsőként, és két lépéssel átszelte a közte és a lány között lévő távolságot. Olyan közel állt meg hozzá, hogy a lélegzete meglebbentette a lány szőke fürtjeit. Egymás szemébe néztek, és számunkra egyértelművé vált, hogy mindent és mindenkit kizárnak jelenleg maguk körül, és csak egymást látják. Nem érdekelte őket, hogy úgy bámuljuk őket, mintha tv-t néznénk.

Aaron felemelte a kezét, és olyan óvatosan, mintha csak porcelánból lenne, megérintette az arcát. A lány erre hozzásimult Aaronhoz, és magához húzva átölelte. Aaron a lány nyakába temette az arcát.

Lépteket hallottam meg magam mellől, így elszakítva róluk a tekintetem a hang irányába fordultam. Mike eddig bírta nézni a jelenetet, és megelégelve a szituációt, gyors léptekkel indult arra, ahonnan érkeztünk. Ez biztosan vérig sértette volna a főnököt, ha nem éppen Aaronékat bámulta volna ledöbbenve.

Felpattantam, és utána siettem. Felrántotta az ajtót, ahonnan pár perccel korábban érkeztünk, majd elviharzott a két meglepődött őr mellett.

- Mindjárt jövünk vissza fiúk. Nem kell követni, vagy valami. – Szóltam hátra a vállam fellett, ahogy elfutottam mellettük Mike-ot követve.

Kirontott az étterem ajtaján, és jobbra fordulva elindult.

- Mike! – Kiáltottam utána kifulladva. – Mike, várj!

Megtorpant, majd pár másodpercre rá felém fordult. Lassítottam a lépteimen, majd megálltam előtte.

- Hová mész? – Megrántotta a vállát, és kerülve a tekintetemet, a cipőjét kezdte el tanulmányozni. Szörnyen éreztem magam, ahogy rá néztem, és nem tudtam, mit mondjak neki. A tekintetéből, az arckifejezéséből, a testtartásából, mind sugárzott a szomorúság és az idegesség. – Itt hagysz minket? – Kérdeztem végül suttogva.

- Mit vársz tőlem? – Csattant fel, mire levegő után kaptam. Nem voltam felkészülve a dühkitörésére. – Én bírlak titeket Liz, de nem vagyok képes így itt maradni. – Intett az étterem felé. – Vagy elvárnád tőlem, hogy minden nap ezt bámuljam, miközben úgy érzem, belül összeroppanok?

- Ne legyél dühös. – Suttogtam a könnyeimmel küszködve.

- Nem vagyok dühös. – Hunyta be a szemét miközben kényszerítette magát, hogy halkabban beszéljen. – Figyelj. Aaron nem áltatott, megmondta, hogy van valahol egy lány, akivel összetartozik. Tisztában voltam vele. Mégis őt választottam, és reménykedtem közben, hogy ebben a hatalmas világban nem másnap futunk bele ebbe a lányba. Nem jött be. – Tárta szét a karját tehetetlenül, kicsit sem boldog nevetést hallatva.

- Sajnálom. – Mondtam továbbra is suttogva.

Pár másodpercig csak álltunk egymást nézve.

- Basszus. – Szólalt meg végül, és magához húzva átölelt. – Sajnálom, hogy kiabáltam. Tényleg bírlak.

- Mike! – Hallottam meg magam mögött Aaron hangját, mire elhúzódtam Mike-tól. Aaron az Igaz Társa kezét fogva közeledett felénk, de amikor elég közel ért, elengedte, és Mike-é után kapott. – Ne menj el!

Mike őszinte megdöbbenéssel nézett a kezét szorongató Aaronra, majd a lányra esett a pillantása, aki megállt mellettük, majd legnagyobb meglepetésemre rájuk vigyorgott.

- Szia! Ginny vagyok! – Nem kapott választ, csak két értetlen szempárt, amik hozzám és Mike-hoz tartoztak. Aaron továbbra is Mike-ot figyelte.

- Nem kell elmenned! – Folytatta. – Veled akarod lenni!

- De... - Hebegte Mike még mindig Ginnyt bámulva. – De ti nem egymásnak vagytok rendeltetve meg ilyenek?

- Ó dehogynem! – Válaszolt Ginny, akinek úgy tűnt, az első sokk után megoldódott a nyelve. – Ezentúl egymás mellett a helyünk, és amit az egyikünk érez, azt a másik is blablabla. De azért még nem kell összejönnünk. – Nézett úgy, mintha ez teljesen természetes lenne. – Nem csapom le a kezedről. Amúgy is, még a szöszi is közelebb áll az ízlésemhez, mint a pasid. – Nézett rám, mire kikerekedett a szemem, és inkább nem reagáltam semmit.

- Nem értem. – Motyogta Mike.

- Én sem. – Válaszolt Aaron. – Én is azt hittem, Igaz Társak között csak szerelem lehet, de nem!

- Tényleg ritka. – Magyarázta Ginny. – De megesett már. Ilyenkor testvéri szeretet köti össze az Igaz Társakat, nem szerelmi.

- Aha. – Bökte ki Mike, aki körülbelül öt percen belül veszítette el, majd kapta vissza Aaront.

- Menjünk vissza! – Indult meg Aaron az étterem bejárata felé maga után húzva Mike-ot.

- Ja, nem ártana. – Követte őket Ginny. – Apámnak így se fog tetszeni a kis magán számod.

- Apádnak? – Akadtam fenn a lány kijelentésén, de nem kaptam választ.

Amikor visszaértünk a tanácsterembe, pont ott volt mindenki, ahol hagytuk őket. A három széken még mindig ott ült a főnök, a tanácsos, és a titoknok, előttük pedig Mr. Griff, Xanden, és Tara üldögélt láthatóan szorongva.

Idegesen ültünk vissza a helyünkre, Ginny pedig a pódium lépcsője felé vette az irányt. Úgy vonult fel, mintha oda tartozna, a legmagasabb vezetők mellé. Megállt a főnök mellett, majd várakozva nézett rá.

- Szóval. – Szólalt meg Elijah. – Ez a kis.... fordulat megváltoztat pár dolgot. Az Igaz Társak köteléke számunkra szent kötelék. Akinek a mijeink közül kerül ki az Igaz Társa, azt kérdés nélkül befogadjuk a közösségünkbe. Így a fiú – Intett Aaron felé a gyűrűkkel tarkított kezével. – immár közénk tartozik.

Aaron ijedt tekintettel fordult Mr. Griff felé, miközben Ginny büszkén bámult le a pódiumról.

- Mivel ez esetben nem is akárkiről van szó, – Folytatta a főnök. – hanem a lányom Igaz Társáról..

- A lánya? – Nézett Tara csodálkozva a férfire, és szerintem a hasonlóságot kereste a két ember között, nem sok sikerrel.

- Igen, a lányom. – Válaszolt dühösen Elijah. Egyértelműen nem volt hozzászokva, hogy félbeszakítják. – Szóval. Ez esetben nem csak téged, de a társaidat is szívesen látunk köreinkben. – Szűrte a fogai közt a szavakat, és egyértelmű volt, hogy nem tetszett neki, ahogy alakult ez a találkozó.

- És, - Próbálkozott Mr. Griff. – Meggondolják az ajánlatunkat?

- Meg. – Válaszolt szűkszavúan a főnök. Biztos voltam benne, hogy normál esetben semmi esély nem lenne rá, hogy meggondolja magát, de azt muszáj figyelembe vennie, hogy ha elárulná az igazgatónknak, hogy hol vagyunk, azzal a gyereke Igaz Társának sorsát pecsételné meg. – A találkozónak vége, viszont holnap ugyanekkor újra összeülünk. – Állt fel a székéből, mire a mögötte lévő két ember is rögtön felpattant. – Mindenki legyen itt! – Szólt még oda végig nézve rajtunk, majd távozott a kíséretével együtt. Ginny megvárta, míg becsukódik apja után az ajtó, majd a lépcsőt figyelmen kívül hagyva leugrott a pódiumról, és az Igaz Társához lépett.

- Ugye ez nem azt jelenti, hogy ezentúl egy olasz étteremben kell élnem? – Nézett rá még mindig ijedten Aaron, mire a lány ránevetett.

- Dehogy is! Szimplán szabad bejárásod van hozzánk. És ja, választhatnád azt, hogy a közösségünkhöz költözöl, de nem kötelez rá senki.

- Akkor jó. – Nyugodott meg Aaron.

- Kikísérlek titeket. – Indult meg Ginny, mire mind követtük.

Az étterem bejáratánál Aaron és Ginny elbúcsúztak egymástól, majd mind elindultunk vissza a hotelbe. Aaron sugárzóan boldogan lépkedett Mike mellett, aki viszont még mindig nem dolgozta fel a történteket.

- Hát. – Szólalt meg Tara. – Ez a történet igencsak nagy fordulatot vett.

- Az már biztos. – Mosolyodott el Xanden. Ekkor kezdett csak el tudatosulni bennünk, hogy egyikünk valóban rálelt az Igaz Társára. – Gratulálok haver!

- Kösz. – Vigyorgott ránk Aaron.

- Milyen érzés? – Kérdezte Tara izgatottan. – Hogy megtaláltad?

- Tökéletes. – Mosolygott maga elé a barátunk. – Úgy érzem, már mindenem megvan. – Mondta, majd alig észrevehetően Mike kezébe csúsztatta a kezét, aki mellette lépdelt.

Boldog voltam, amiért Aaronnak ilyen jól összejött minden, viszont hirtelen hiányérzetem támadt. Tarára néztem magam mellett, és rájöttem, mi volt olyan furcsa rajta az utóbbi időben. Nem beszélt az Igaz Társáról. Régen ahányszor találtak valakinek egy Igaz Társat, vagy elment a bizottság hosszabb időre, de igazából az egyszerű napokon is mindig azt hallgattam, hogy ő mikor fog végre rátalálni a sajátjára.

Még ha az utóbbi napok eseményei miatt kevésbé is tűnt ez érdekes témának, Aaron Igaz Társának megtalálása elő kellett volna, hogy hozza belőle a kérdést, ő mégis szótlanul sétált tovább Xanden mellett, és fel se hozta a témát.

Amikor visszaértünk a szobánkba, fáradtan rogytunk le az ágyainkra. Kimerítő napon voltunk túl, és amíg el nem feküdtünk a puha paplanon, fel sem tűnt, hogy milyen fáradtak vagyunk.

- Tara? – Néztem rá a szemem sarkából, miközben ő bebújt a takarója alá.

- Igen?

- Minden rendben veled? – Kérdeztem, mire megakadt a takaródzó mozdulatban, és megrökönyödve nézett rám.

- Persze. Mi bajom lenne?

- Nem tudom. Csak kérdeztem. Mostanában annyi minden történt. Nem volt időnk beszélgetni.

- Ez igaz. – Fordult felém immár nyakig betakaródzva. – Én sem tudom, hogy veled minden rendben-e.

- Ha én elmondom, te is elmondod?

- Persze.

- Hát velem nincs minden rendben

- Velem se.