Miután megbizonyosodtunk róla, hogy semelyikünknek sem esett komolyabb baja, futva hagytuk el a harc színterét. Szerencsére találtunk egy eldugott kis tisztást a pataktól nem messze. Minden oldalát sziklák szegélyezték, és pont akkora volt, hogy mindannyian kényelmesen le tudtunk ülni egy-egy szikla tövébe.

A fejemet a térdemre hajtva próbáltam összeszedni magam.

A tüdőm fájt, és zihálva vettem a levegőt. A ruhám víztől és izzadságtól tapadt a bőrömre, a hajam koszos tincsekben hullott az arcomba. Félig elöntött a megkönnyebbülés, amiért győztesen kerültünk ki ebből a csatából, félig viszont egyre kevésbé tudtam elkerülni a kérdést, hogy hogy fogunk teljesíteni hosszútávon.

Elszakítottam a tekintetem a talajról, és felnéztem a társaimra. Velem szemben Mr. Griff becsukott szemmel, gondterhelt arccal gondolkodott, mellette Xanden ült, akinek Tara éppen a kötését rendezgette. A két oldalamon Aaron és Mike ült, mindketten kimerülten lihegtek maguk elé bámulva.

- Hogy találtak ránk? – Tette fel a kérdést Aaron nagy nehezen, miközben kerülte Mike tekintetét.

- Azt mondták, - Nézett fel Xanden. – hogy Mike vezette ide őket.

- Mondom, hogy nem én voltam! De tényleg! Nincs is nálam semmilyen kommunikációs eszköz. – Rázta a fejét a fiú. A tekintete őszinte volt, így inkább azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen más módon találhattak ránk. Talán nem Mike volt áruló. Vagy talán ő volt, csak nem tudott róla...

- Akkor hogy máshogy magyarázod? – Akadékoskodott Xanden tovább.

- Mike. – Emeltem rá a tekintetem. – Nem lehet... Nem lehet, hogy úgy követnek, hogy nem is tudsz róla? Nem lehet, hogy követőt raktak rád? Mármint nem csak rád, hanem minden őrre?

Mike először meglepődve nézett rám, majd a gondolataiba merült. Egyszer csak elfehéredett, és kikerekedtek a szemei.

- De lehet.. – Válaszolt végül nagyon halkan.

- Na, király! – Horkant fel Xanden. – Úgy látszik nem kutattunk át eléggé. Végig látták, hogy merre vagyunk. Baromi jó. És éppen most is tudják hol vagyunk. Valószínűleg éppen küldik utánunk a következő halálosztagot, csak még nagyobbat, és még halálosabbat. – Magyarázott gesztikulálva, majd végül szegény egyre fehéredő Mike-ra mutatott. – Vedd már le magadról azt a készüléket haver, és dobd a rohadt patakba! – Tara nyugtatóan a vállára tette a kezét.

- Nyugi már Xanden! – Szólt rá emelt hangon Aaron, majd ő is a mellettem ülő Mike-ra nézett, és nyugodtabb hangon szólt hozzá. – Miért nem veszed csak le, és akkor lenyugodna az idegbajos.

- Nem lehet csak úgy levenni.. – Válaszolt alig hallhatóan Mike. – Nem rajtam van. Bennem van.

Döbbent csönd ereszkedett ránk.

- Hogy mi? – Szólaltam meg elsőként. – Ezt hogy érted?

- Első nap amikor ide kerültem minden újonnan jött őrt bevittek egy váróba. Onnan egyesével szólítottak minket. Egy fehér ajtón vezettek be minden embert, de ki senki sem jött onnan. Enyhén idegesen vártam, hogy mi fog ott várni rám. Végül én is sorra kerültem. Bementem a helyiségbe, ami leginkább egy orvosi szobára emlékeztetett. Le kellett feküdnöm egy orvosi ágyra, aztán belém injekcióztak valamit.
Onnantól nem emlékszem semmire. Másnap a szobámban ébredtem sajgó tagokkal, és egy furcsa érzéssel a hasamban. Amikor megnéztem megláttam, hogy egy vágás van a hasamon, de nem értettem miért. Körbe kérdeztem a többieket, ugyanis mindenki kapott egy heget pont ott, ahol én, de senki sem tudta mi történt abban a szobában. Most már azt hiszem tudom. Belém ültettek egy követőt. – Nyelt egy hatalmasat. Mindenki ledöbbenve bámult maga elé.

- Most mit teszünk? – Néztem végig a rémült arcokon.

- Azt hiszem, - Nézett rám Mike szomorúan. – el kell távolítanunk belőlem ezt a chipet.

- Viccelsz? – Kerekedtek ki Tara szemei. – Nem hinném, hogy vannak eszközeink egy egész műtét lebonyolításához. – Mr. Griffre nézett megerősítést várva, aki viszont nem mondott semmit csak Mike-ot méregette. – Ugye, Mr. Griff?

- Egy rendes műtét lebonyolításához tényleg nincsenek eszközeink. – Mondta végül. – Nincs érzéstelenítőnk.

- Nincs rá szükség. – Rázta a fejét Mike határozottan. – Csak egy vágó eszközre, ami biztos, hogy van. Meg valamire, amivel összevarrunk a végén, de ahogy ez alatt a pár nap alatt megismertem magát biztos vagyok benne, hogy a kis hátizsákjában tartogat valami hasonlót. – Mr. Griff hosszú másodpercekig nézett a fiú szemébe, majd lassan bólintott.

- Nem! – Csattant fel hirtelen Aaron. – Ez baromi fájdalmas és veszélyes lenne.

- Nincs más út. Tudják, hogy veletek vagyok, újabb csapatokat fognak küldeni. Muszáj kivenni belőlem azt a követőt valahogy. – Rázta a fejét szomorúan Mike, majd bíztatóan Aaronra mosolygott. – Kibírom.

Aaron dacosan szorította össze a száját. Egyértelműen nem akarta, hogy Mike ekkora fájdalmakat éljen át, ahogy Tara sem, aki hihetetlenkedve szólalt meg.

- Mike, biztos vagy ebben? – A fiú magabiztosan bólintott, mire Tara Mr. Griffre nézett. – Ki tudja szedni belőle?

- Ki. – Mondta szűkszavúan a vezetőnk, mire elkeseredetten néztem a mellettem ülő Mike-ra. Ezzel eldőlt.

Pár óra múlva minden készen állt. Mr. Griff egy bicskát, tűt és cérnát varázsolt elő a táskájából. Mike félelemmel a szemében, de magabiztosan hámozta le magáról a fehér kezeslábasának a felső részét. Megpillantottam a hasa jobb oldalán húzódó heget.

A kis tisztás végébe terítettek le egy lepedőt, ami szintén a hátizsákból került elő.

Mike egy szó nélkül feküdt rá a lepedőre. Tara a fejéhez térdelt, és lefogta a kezeit, Mr. Griff pedig a fiú jobb oldalára helyezkedett szemügyre véve a heget.

Én Xanden mellett álltam tőlük pár méterre, és idegesen tördeltem a kezem. Xanden nyugtatóan átölelte a vállamat, és magához húzott.

Aaron állt meg mellettünk. Ránéztem, és láttam rajta, hogy mennyire ki van akadva. Az arca falfehér volt, a kezei remegtek, a szemeiből sütött az aggodalom.

- Szerintem menjetek el. – Szólt ránk Tara, mire oda kaptam a fejem. Mr. Griffnek már a kezében volt a kés, és már csak arra vártak, hogy elkezdhessék. Mike becsukott szemmel, összeszorított fogakkal várta a kés érintését a bőrén.

- Nem! – Csattant fel Aaron. – Itt maradok.

- Biztos?

- Biztos. – Aaron elutasítást nem tűrő hangon lépett egyet közelebb feléjük, majd megvetette a lábát. – Felőlem mehet.

- Hát jó.

- Készülj fel, Fogoly srác. – Sziszegte Tara idegesen. Mr. Griff felemelte a kezét, és ez volt az a pillanat, ahonnan nem bírtam tovább nézni. Xanden felé fordultam, aki átölelt, így a vállába temethettem az arcomat.

Egy fájdalmas ordítás hangzott el mögöttem, mire összerezzentem. Xanden még szorosabban szorított.

Újabb gyötrelmes ordítás hallatszott mögülem, nekem pedig kicsordultak az első könnycseppjeim. Nem bírtam hallgatni.

Ezt Xanden is megérezte, ugyanis enyhén eltolva magától megfogta a kezem, és elkezdett kivezetni a tisztásról.

Vetettem egy utolsó pillantást a jelenetre.

Tara Mike kezét szorítva dőlt előre a fiú arcát nézve, aki éppen néma ordításra nyitotta száját. Az arca eltorzult a fájdalomtól, és könnyek jelentek meg a szeme sarkában. Aaron éppen odaszaladt hozzájuk, és leguggolva Mike mellé a kezébe vette a fiú tenyerét.

Méterekkel arrébb is lehetett hallani Mike fájdalmas kiáltásait.

Leültem egy farönkre, és a tenyerembe temettem az arcomat. Gyengének éreztem magam, és gyávának. Ott kellett volna lennem Mike és Aaron mellett. De nem tudtam mit csinálni a kezem remegésével, és a könnyekkel a szememben.

Xanden látta rajtam mennyire ki vagyok akadva így csak csendben mellém ült, és átkarolt.

Csendesen szipogtam a karjai között, miközben emésztettem magam amiért ilyen puhány vagyok. Újabb ordítás rázta meg az erdőt, olyan keserves, hogy összeszorított fogakkal számoltam a másodperceket, hogy mikor lesz vége.

Aztán egyik pillanatról a másikra vége szakadt. Túl hirtelen.

Felegyenesedtem, és pánikkal a szememben néztem Xandenre, aki egy hasonlóan ijedt pillantással válaszolt.

A következő pillanatban mindketten talpon voltunk, és lélekszakadva rohantunk vissza a tisztásra.

Majdnem elestem egy kiálló gyökérben, de Xanden elkapott, így futottam tovább egyre növekvő pánikkal. Elértük az ismerős sziklákat, és zihálva fordultunk be az eldugott kis résen.

A kép, ami kirajzolódott futás közben a fejemben szerencsére nem hasonlított a valósághoz.

Mike becsukott szemmel feküdt a paplanon, mellkasa egyenletes emelkedéséből és süllyedéséből megállapítottam, hogy életben van. Hatalmas sóhajjal dőltem Xanden mellkasának, akin szintén éreztem, hogy mennyire megkönnyebbült.

Jobban felmérve a helyzetet megláttam, hogy Mr. Griff épp varrja össze Mike hasát, a keze és az inge vérrel volt átázva. Körülöttük minden tiszta vér volt.

Tara Mr. Griffnek segédkezett. Haja izzadtan tapadt a homlokához, szeme kimerült volt, de magabiztos kézzel dolgozott. Aaron még mindig Mike mellett térdelt, és az egyik kezét szorongatta. Arcát könnyek áztatták, de nem foglalkozott vele, hogy letörölje őket, csak a csukott szemű fiú arcát figyelte.

Miután összeszedtem magam egy kicsit elléptem Xandentől, és odamentem hozzájuk.

- Mi történt?

- Elájult. – Válaszolt Tara. – De rendben lesz.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Boldogan néztem le az eszméletlenül heverő fiúra, aztán Aaron mellé guggoltam, és átöleltem. Fél kézzel magához szorított, a másikkal továbbra is Mike kezét fogta, és a nyakamba temette az arcát.

- Minden rendben. – Suttogtam, és reméltem, hogy igazam van.