Fáradtan, sajgó tagokkal lépdeltem Xanden mellett másnap. Nem tett jót, hogy alig aludtam, hát még a póz, amiben egész éjszaka voltam. Az sem segített, hogy Mr. Griff korai ébresztőt tervezett aznapra, így már napfelkelte előtt elindultunk.

Kómásan, homályos szemekkel kapkodtam a lábaimat, hogy tartsam a tempót a többiekkel. Xandennek néha utánam kellett kapnia, amikor nem figyeltem, és majdnem hasra estem egy kiálló gyökérben, vagy az egyáltalán nem egyenletes talajban.

A többiek sem voltak tündöklő hangulatban, még Tara és Mike sem beszélgetett, csak ballagtak egymás mellett csöndben.

Amikor a nap már fényesen tűzött a fejünk a fölött egy kis patakhoz érkeztünk. Az apró forrás akár egy sötétkék kígyó tekergett előttünk. Gyerek nagyságú kövek határolták mindkét oldalát, és megnyugtató zubogással adta tudtunkra, hogy merre keressük.

- Közelebb vagyunk, mint gondoltam. – Szólalt meg Mr. Griff, amikor megpillantotta, és ezzel bizakodással töltötte meg mindannyiunk szívét.

- Akkor lepihenhetünk végre. – Pattant fel Tara egy formátlan kőre, és maga elé vette a hátizsákot, ami idő közben hozzá került. – Van ebben más is mint müzliszelet? Kezdek rosszul lenni a gyümölcsdarabkáktól.

- Azt hiszem van ropi is.

- Megteszi. – Könyékig beletúrt a táskába, majd elégedetten halászta ki a rágcsálnivalót. Közben odadobott egy-egy üres vizespalackot nekem és Aaronnak. – Töltsétek fel.

- Mi van itt, a szolgáid vagyunk talán, Madame Tara? – Vigyorgott rá Aaron, de közben már ment is friss vizet tölteni a palackba. Nevetve guggoltam le én is a kis patakhoz, és miután az üvegem teljesen feltöltődött hideg vízzel, a számhoz emeltem, és megkóstoltam. Édes ízt éreztem, és mohón kezdtem kortyolni a tökéletesen hűs folyadékot.

- Ki ne idd a folyót Liz! – Állt meg mögöttem Aaron, akinek úgy tűnt, visszatért a jó kedve. Nevetve fröcsköltem rá a maradék vizet a palackomból, mire meglepődve kiáltott fel, majd egy „ha harc hát legyen harc" nézéssel pattant mellém. A kezét a vízfolyamba merítve locsolt az arcomba egy adag hideg vizet, mire még jobban nevetni kezdtem.

Felébresztettek, és jól esően lehűtöttek a vízcseppek, de azért nem hagytam magam Aaronnal szemben, aki már hajolt le a következő támadáshoz. Csakhogy elfelejtette, hogy egy vízképességűvel van dolga, így teljesen meglepődött, amikor hátulról kapott egy adagot a tarkója.

- Hát így játszunk Hars? Te akartad! – Fenyegetett meg játékosan, majd a lábával kezdte el felém rugdosni a vizet, kissé a levegőképességével is rá segítve.

Visítva nevetve kaptam a fejem elé kezem.

- Jólvan, jólvan! – Lihegtem megadóan. – Nyertél!

- Még szép! – Kacsintott rám, majd elhaladva mellettem összeborzolta az elázott hajamat.

Mosolyogva és lihegve pattantunk fel mindketten Tara mellé a kis sziklára, hogy mi is megkóstoljuk a ropit.

Xanden a tőlünk jobbra lévő kövön üldögélt, Mr. Griff és Mike, aki hátrakötözött keze miatt nem kísérelt meg felugrálni a sziklákra, velünk szemben ültek a földön.

- Amúgy, - Törte meg Mike a kellemes csendet. – Miért vagytok mind kiöltözve?

- Mert egy bálról szöktünk meg. – Adtam meg az ésszerű választ, miközben szinte az összes útitársam meglepődve nézett végig magán. Mind elfelejtették, hogy kisestélyiben menetelünk napok óta.

- Értem. – Nevetett fel. – Merész egy társaság vagytok.

- Azt nem mondanám, Fogoly srác. – Csúszott le Tara mellőlem, és Mike mellé telepedett le, adva neki a ropiból. – Nem terveztük, csak bénák voltunk, és muszáj volt menekülni.

- Miért volt muszáj?

- Ennyire még nem bízunk meg benned, őr. – Szólt oda csípősen Xanden, de már nem volt az a gonoszság a hangjában, amit azelőtt kihallottam belőle. Inkább csak a védelmezést fedeztem fel benne irányunkba.

Mike csak egy rosszalló pillantással felelt.

- Nyugi már Szépfiú! – Mosolygott rá Tara. – Csak kíváncsi.

- Akkor sem kell neki rögtön mindent elmondani. Alig pár napja ismerjük.

- Jó, nem is akartam neki mindent elmondani. – Védte magát Tara. – Csak azt mondom, lehetnél kedvesebb.

- Hé.. – Kezdte volna Xanden, de Mike inkább közbeszólt, hogy ne fajuljanak el a dolgok.

- És amúgy hogy hívnak benneteket? – Kérdezte. – Tarát, tudom, te Lizzy vagy, ugye? – Nézett rám, mire bólintottam. – Te vagy Szépfiú. – Nézett Xandenre, mire elmosolyodtam. – Akkor te meg Cukifiú, vagy mi? – Állapodott meg Aaronon a tekintete, aki meglepődve kapta fel a fejét.

- Aaron. – Mondta végül Tara, miközben vigyorogva nézte a két fiút, ahogy egymást méregetik. – Szépfiúnak meg Xanden a beceneve.

- Értem.

- A volt tanárunk és mostani vezetőnk pedig a Mr. Griff-re hallgat. – Mr. Griff egy biccentéssel nyugtázta a bemutatást, majd feltápászkodott.

- Körülnézek a környéken.

- Megyek én is. – Állt fel Xanden is, majd mindketten eltűntek a fák sűrűjében.

- Hát gyerekek. – Pattant fel Tara Mike mellől. – Nekem muszáj könnyítenem magamon. – Elindult az ellenkező irányba, mint Xandenék, de még visszaszólt a válla fölött. – Mindjárt jövök. Addig figyeljetek Fogoly srácra!

Mosolyogva bólintottam, aztán folytattam a ropim rágcsálását. Mellettem Aaron idegesen fészkelődni kezdett. Oldalra néztem rá, és észrevettem, hogy úgy néz engem, mintha mondani akarna valamit. Bátorítóan rámosolyogtam.

- Mi van veled Aaron?

- Semmi különös. – Ideges pillantása körbejárt az erdőn, majd megállapodott Mike-on, aki a fejét hátravetve a fák lombját nézegette elmélyülten. – Mit gondolsz Mike-ról? – Nyögte ki végül. Nem lepett meg a kérdése, észrevettem, hogy nem tudja, hogy viszonyuljon a váratlan útitársunkhoz.

- Szerintem nagyon kedves. – Nyögtem ki végül, de a tekintetéből láttam, hogy nem nagyon győztem meg a barátomat. – Figyelj, - Sóhajtottam. – ha szeretnéd megismerni, márpedig szerintem szeretnéd, akkor menj, és beszélgess vele egy kicsit. Látod, hogy Tarával is milyen jól kijön, úgyhogy rossz arc nem lehet.

Aaron ránézett a még mindig a fákat bámuló fiúra, majd vissza rám, de nem úgy tűnt, mintha akaródzna megmozdulnia.

- Menj már! – Noszogattam, majd egy baráti lökéssel elindítottam. Lecsusszant a szikláról, aztán Mike-hoz lépett, aki meglepődve nézett fel rá.

- Szia. – Bökte ki Aaron olyan bizonytalanul, hogy elmosolyodtam.

- Öhm.. Szia. – Húzta össze Mike a szemöldökét, majd úgy mérte fel a helyzetet, hogy Aaron nem fog újabb szót kipréselni magából. – Kezdek kételkedni benne, hogy valaha is megbíztok bennem, és eloldoztok. – Kezdte el mondani, ami eszébe jutott. – Szerintem ez a kötél lassan bele fog olvadni a bőrőmbe.

- Olyan rossz? – Találta meg végre Aaron a nyelvét, amit Mike egy mosollyal nyugtázott.

- Voltál már valaha megkötözve?

- Hát. – Gondolkodott el, miközben letelepedett Mike mellé. – Igen. Még alsóban egyszer úgy felidegesítettem Tarát, hogy az egyik általa gusztustalanul színesnek nevezett sálammal egy székhez kötözött egy tanteremben, majd ott hagyott. – Mike felnevetett.

- Ez rá vall.

- Pedig egy tök ízléses sál volt. – Rázta a fejét Aaron, mint aki még mindig nem hiszi el, hogy ilyen sértést kellett eltűrnie a sáljának. Én már fent sem akadtam azon, hogy az esetből neki ez számított a legnagyobb sérelemnek.

- És mivel sikerült így feldühíteni?

- Azt hiszem rá borítottam egy adag csillámport, amit éppen a cipőmre ragasztottam.

- Gondolom az a cipő is igen ízléses volt.

- Hát még mennyire!

Tara pattant mellém a sziklára, így elkaptam a tekintetem a fiúkról.

- Ismerkedés zajlik? – Kérdezte hatalmas vigyorral, miközben Aaronékat nézte.

- Olyasmi. – Mosolyodtam el beletúrva a hajamba, ami vizesen hullott a vállamra még jobban eláztatva az amúgy is nedves ruhámat.

Pár perccel később ismét talpon voltunk, és a patak mentén folytattuk utunkat. Ezúttal én Tara mellett lépdeltem, előttünk Xanden és Mr. Griff, mögöttünk pedig a még mindig cseverésző Mike és Aaron.

- Hát, megértem, hogy le akartál lépni az intézetből. – Magyarázott Aaron. – Mármint. Ki nem? Valamilyen szinten mind foglyok voltunk ott.

- Hát igen. Még jó, hogy sikerült leghátra kerülnöm induláskor. Szinte túl könnyen szakadtam le róluk. – Mosolygott Aaronra Mike, majd folytatta volna a beszélgetést, ha nem szólok közbe.

- Várj, mit mondtál? – Torpantam meg előttük, mire Mike majdnem nekem jött.

- Hogy mi? – Szakította el tekintetét nagy nehezen Aaronról.

- Mit mondtál az előbb?

- Hogy könnyen leszakadtam róluk.

- Túl könnyen. Azt mondtad, hogy túl könnyen.

- Igen... Lehet... Miért? – A fiú úgy nézett rám, mint egy őrültre.

- Nem tudom. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Nem kéne jobban figyelniük rátok? Mégiscsak egy igen nagy titok birtokosai vagytok.

- Hát.... Nem tudom. Én sosem tapasztaltam, hogy nagyon oda figyelnének ránk. Pedig most, hogy mondod... Ha azzal a szándékkal mentem volna el, hogy szétkürtöljem a különlegesek létezését... Lehet jobban kellett volna rám figyelni.

- Mike. – Próbáltam nyugodt maradni, és lassan, megfontoltan beszélni, hogy ne hozzam rá a frászt senkire. – Biztos vagy benne, hogy nem követtek?

- Biztos! Nagyon óvatos voltam. És mondom, leghátul voltam, nem is tűnt fel nekik, hogy elmentem.

- Valami nincs rendben.

- Ne már. – Toporgott Mike egyre idegesebben. – Azt hittem te bízol bennem.

- Ne érts félre, nem mondom, hogy direkt ide vezeted őket. De biztos, hogy van valami a háttérben. Nem engednének csak el így senkit.

- Jaj ne már... - Kezdte volna Mike, de nem tudta befejezni, ugyanis léptek zaját hallottuk meg magunk körül.

- Te! – Jelent meg mellettünk Xanden, és megragadva Mike gallérját ordítani kezdett. – Tudtam, hogy elárulsz minket! Ez az egész a te műved!

- Esküszöm, hogy nem! – Nyűszítette Mike, majd a földre rogyott, ahogy Xanden taszított rajta egyet.

Kétségbeesve néztem Mr. Griffre.

- Mi történik?

- Körbe vettek minket.

- Úristen. – Suttogta Tara. Aaron mellette állt, és csalódottan nézett a földön térdelő Mike-ra. Az arca tele volt fájdalommal.

- Mit csináljunk? – Kérdeztem szinte visítva.

- Nem tudunk mit csinálni, felvesszük a harcot. – Adta meg a választ amitől féltem Mr. Griff.

A léptek egyre közeledtek, fenyegetően visszhangozva minden irányból. A fejemet kapkodva álltam be Tara mellé, aki Xanden mellett állt, Mr. Griffnek háttal. Mindannyian a fákat figyeltük.

Először csak egy kezet láttam meg, ahogy egy őr bebújt egy közeli fa mögé, majd a társát, ahogy egy kő mögé húzódik. Oldalra nézve újabb hármat vettem észre felénk közeledni, fától fáig rohanva.

Felvettem a támadó pozíciót, és Mr. Griff utasítására vártam.

- Álljanak meg, és ne mozduljanak. – Jött egy erőteljes hang egy fa mögül. – Adják meg magukat!

- Mi lesz, ha nem? – Kiáltotta Tara.

- Lelövünk titeket. – Jött a válasz rövid hallgatás után. – De erre nincs semmi szükség. Csak adjátok meg magatokat!

- Engedjetek el! - Hallottam meg magam mögül Mike hangját. – Hadd harcoljak veletek!

- Még mit nem! – Csattant fel Xanden.

- Öt másodpercetek van! Emeljétek fel a kezeteket! – Jött az utasítás. Lepillantottam a földön térdelő, tehetetlen Mike-ra, és nem tudtam, hogy hihetek-e neki, vagy sem, viszont megfogalmazódott valami a fejemben.

- Egy!

- Kérlek, így tehetetlen vagyok, oldozzatok ki!

- Kettő!

- Semmi esélyed erre áruló!

- Három!

- Most meg fogunk halni?

- Négy.

- Valószínűleg.

- Ö..

- Állj! Várjanak! – Hallottam meg a saját hangomat. – Ne lőjenek! Velünk van egy társuk!

Hosszú csend következett. Nem tudtam, hogy mit értem el a szavaimmal, de egy kis plusz időt biztosan. Megragadtam Mike karját, és magam mellé rántottam. – Van egy foglyunk! Maguk közül való!

- Tudjuk! – Jött a meglepő válasz. – Mit gondoltok, hogy találtunk rátok? – Forró csalódottság járta át a testemet, de korántsem akkora, mint a mellettem álló Taráét, akinek elakadt a lélegzete, vagy a mögöttem fájdalmasan felnyögő Aaronét. Tehát tényleg Mike volt az áruló.

- Én nem... - Kezdte volna Mike, de elcsuklott a hangja. Dühösen szorítottam meg a tenyerem a karja körül.

- Ne lőjenek, vagy bántjuk! – Kiáltottam, bár megremegett a hangom.

- Mit érdekel! – Hallottam meg egy másik, ingerültebb hangot. – Öljétek csak meg az árulót, nem érdekel minket! – Csodálkozva kaptam fel a fejem, és teljesen összezavarodva ráztam a fejem.

- Az árulót..? Hogy mi...? De...

- Eljátszottátok az esélyeteket. – Lövés dörrent, és egy fémgolyó hasított el a fejem mellett. Sikítva ugrottam félre, ellökve Mike-ot, aki tehetetlenül terült el mellettem. Mr. Griff egy vízpajzsot húzott fel az egyik oldalunkon, de más a csoportunkból nem volt erre képes, így a mi oldalunkon nem voltunk védve.

Tara egy tűzsugárral végig szántotta előttünk a füvet. Lángok csaptak fel, pár méterre tőlünk megállítva a közeledő őröket. Xanden a csuklómat megragadva behúzott egy kisebb szikla mögé, miközben két őrt is kiütött egy-egy vízlabdával.

Zihálva estem be a szikla mögé. A hátamat a hűvös kőnek nyomtam, és megpróbáltam magam egy pillanat alatt összeszedni.

Amilyen gyorsan csak tudtam, kipillantottam a szikla mögül, hogy felmérjem a terepet. Mr. Griff a vízpajzzsal védte magát, és Aaront, aki ki-kihajolva küldött szélrohamokat az őrök felé.

Nekik háttal állt Tara, és két oldalra küldte folyamatosan a tűzcsóvákat. Az előtte magasodó lángoszlopokat kerülgetve újabb, és újabb őrök kerültek elő.

Mike megpróbálta magát álló helyzetbe szenvedni, de egy őr mögé került, és rá szegezte a pisztolyát.

Gondolkodás nélkül pattantam fel, és küldtem vízsugarat az őr arcába, aki megtántorodott, majd a fejét beverve elesett, és szétterült a földön. Mike meglepve kapta felém a tekintetét, mire kirohanva a szikla mögül odavetődtem hozzá. Xanden kiabálásával mit sem törődve felsegítettem, és vele együtt futottam vissza a menedékünkhöz.

- Sajnálom, hogy nem hittem neked. – Ziháltam.

- Megmondtam, hogy nem én hívtam őket. – Válaszolt dacosan Mike.

- Ezt ráérünk később is megbeszélni! – Kiáltott ránk Xanden, majd Mike-hoz lépett, és pár pillanat gondolkozás után eloldozta.

Én közben ismét kilestem a szikla mögül, ugyanis ritkultak a lövések hangjai. Ekkor már Taráék szétszóródtak, az erdő sűrűbb része felé elsodródva.

- Megyek, segítek Tarának, te fedezd Mr. Griffet! – Szóltam oda Xandennek, majd már futottam is a barátnőm felé. Pisztolyok dördültek, ahogy elhagytam a rejtekhelyemet, de szerencsére egy sem talált célba.

Tara mellé érve vízlabdát formáztam a kezeim között, és elhajítva kiütöttem egy pisztolyát ránk szegező őrt.

Tara nekem vetette a hátát, és újabb tűzcsóvával talált el egy támadót, miközben én minden erőmet összeszedve megpróbálkoztam a Mr. Griff által használt pajzsot.

Átkoztam magam, amiért az első harc óta nem kértem meg, hogy tanítsa meg, így csak egy szánalmas kis fejnagyságú pajzs sikerült.

Kihozva belőle a legjobbat, inkább újabb labdát formáztam belőle, és egy fa mögé bebújó őr felé hajítottam. A labda pont eltalálta, mielőtt fedezékbe húzhatta volna magát, így a pisztolyát elejtve terült el.

Tarával zihálva néztünk össze, majd füleltünk, hogy hallunk-e még lépteket.

Tiszta volt a terep.

Egy szó nélkül kezdtünk el rohanni a fiúkat keresve, akiknél közel sem volt ilyen fényes a helyzet.

Előszőr Mr. Griffet pillantottuk meg, aki ökölharcba került egy kisebb, de annál izmosabb férfival. Mellette Xanden sorozott meg három felé tartó őrt, amiből kettőt ki is ütött, a harmadik viszont a pisztolyát felemelve célzott, és lőtt.

Hangos dördülés hallatszott, majd egy kiáltás, és Xanden mozdulatlanul terült el a földön. 

Tara egy hatalmasat sikított mellettem, majd az eszméletét vesztett fiú mellé vetette magát. Én egy vízlabdával kiütöttem az őrt aki megsebezte a barátunkat, majd Tara példáját követve Xandenhez futottam. Tara a fiú fejét az ölébe véve ült a földön, és a nevét ismételgette. Félelemmel teli szemében könnyek gyűltek. Xanden bal vállából ömlő vér eláztatta az ingjét.

Hatalmas görccsel a hasamban guggoltam melléjük, majd megkönnyebbülve vettem észre, hogy Xanden kinyitja a szemét.

- Hála istennek! – Sóhajtott Tara.

Újabb lövést hallottam, és a hang irányába kaptam a fejem.

Aaront pillantottam meg, több méterre tőlünk, ahogy egy őrt tart távol magától erős széllökéseket küldve felé.

Úgy tűnt kordában tartja a helyzetet, csakhogy egyszer csak egy férfi jelent meg pár méterrel mögötte, és egyenesen neki szegezte a pisztolyát.

Felsikítottam és megpróbáltam feltápászkodni, de tudtam, hogy túl messze vagyok, hogy segítsek. Láttam, ahogy Aaronnak feltűnik, hogy van mögötte valaki, de túl későn.

A pisztolyát rászegező pasi elmosolyodott, és megvillant a szemében a győzelem öröme.

A következő pillanatban valami, vagy inkább valaki, nekicsapódott. A fegyver eldördült, de nem talált el semmit.

Az őr tehetetlenül terült el a ránehezedő Mike alatt. A fiú elborult tekintettel meredt az őrre, majd felemelte a kezét. Az őr orrának eltörését jelző reccsenés hallatszott, ahogy Mike behúzott neki egy hatalmasat, majd a férfi feje hátrahanyatlott.

Mike még pár másodpercig csak zihálva bámult le rá, az állkapcsa megfeszült, fekete haja csapzottan lógott a szemébe. Majd felpattant, és kivette az őr elernyedt kezéből a fegyvert. Idő közben Aaron kiütötte a másik őt támadó őrt, és most halálra váltan figyelte Mike-ot.

Ijedt szeméből kiolvastam, hogy csak akkor realizálódott benne, hogy egy pillanat választotta csak el a haláltól. A szája megremegett, és lenézett a betört orrú támadójára.

Odarohantam hozzá, és gondolkodás nélkül átöleltem. Először csak mereven állt, majd viszonozta az ölelést, és szorosan magához húzott.

Amikor elengedett Mike-ra pillantott, aki minket nézett, a fegyvert lazán tartva bal kezében.

- Köszönöm. – Mondta neki Aaron halk, rekedt hangon. Mike csak bólintott.

Visszamentem Tarához és Xandenhez hátra hagyva a két ziháló fiút. Mr. Griff már ott ült mellettük, és Xanden sebét vizsgálta. Sötétbarna haja kuszán meredezett mindenfelé, az ingének ujját Xanden vére itatta át. Az arca beesettnek és fáradtnak tűnt abban a pillanatban.

- Nem talált el, csak súrolt. – Jelentette ki nyugodt hangon. – Túl éled.

Megnyugodva rogytam le melléjük a fűbe, és csak akkor jöttem rá, hogy milyen kimerült vagyok. Mr. Griff kötést varázsolt elő a hátizsákjából, és bekötözte Xanden sebét, amíg Aaron és Mike mögöttünk beszélgetni kezdtek.

Átnézve a vállam fölött mosolyogva nyugtáztam, hogy teljes közöttük a béke. Aaron lehajtott fejjel magyarázott valamit Mike-nak, aki megnyugtatóan a vállára helyezte a kezét, és óvatosan rámosolygott. Aaron erre fogta magát, és átölelte a fiút, aki meglepetésében elejtette a kezében tartott pisztolyt, de rögtön viszonozta az ölelést.

Mosolyogva fordultam vissza.