Kellett pár hét, mire nagyjából visszaállt a rend a közösségben. Ethan teljesen felépült és ismét elfoglalta a helyét a vezetői székben. Ginny és Aiden segítségével visszaterelték a közösség életét a megszokott kerékvágásba. Ismét üzemelt az étterem és a régiségbolt, felújították a harc alatt tönkretett területeket és a péntek esti programokat is visszavezették. Az egész közösségen érezhető volt, hogy a sötét napok lezárultak, mintha elvonult volna a fekete felhő a fejünk fölül. A tudat, hogy Isaac többet nem fenyeget minket, mindenkit megkönnyebbüléssel töltött el és ez az egész közösség hangulatán megmutatkozott. A Bizottság elkapta az összes megfutamodott csuklyást és ismét nagyobb figyelmet szenteltek a közösségek jólétére. Lolly egyre gyakrabban látogatott hozzánk, aminek láthatóan Stuart örült a legjobban. Lizzy és Tyler ismét belekezdtek az esküvő megszervezésébe, ezúttal sokkal átgondoltabban. Tara eldöntötte, hogy egy ideig visszamegy a szüleihez Ty-al együtt az esküvőt követően. Ty egyszerre tűnt szomorúnak és megkönnyebbültnek ezt a döntést meghallva, Lindsy azonban a lelkére kötötte, hogy továbbra is foglalkozni fog a gyógyítás művészetével. Noah rejtélyes módon bejelentette, hogy az esküvő után ő is el fog utazni hosszabb időre, amin egyedül Tara nem volt meglepődve. Tyler és Lizzy szomorúak voltak, amiért a legjobb barátaiktól el kell búcsúzniuk kis időre, de egymás mellett kevés ideig voltak csak letörve. Én a legtöbb időmet Ginnyvel és Nellivel töltöttem, akik segítettek feltérképezni az új erőmet és megküzdeni a harc alatt történtekkel. Eric a harcot követően eltávolodott a társaságtól, de néha odaült hozzánk az étkezőben és mindig megkérdezte, hogy vagyok. A jelenléte mindig jól esett, azonban nem kerestem a társaságát, ugyanis túlságosan zavarosnak ítéltem meg a kapcsolatunkat.
Csak egy olyan ember volt, akiről nem tudtam, hogy mi történt a harcot követően, azonban ki szerettem volna deríteni. Így az egyik este a vacsorát követően pizsama helyett edzőszettbe bújtam és megindultam az éttermen keresztül az utcára. Az ajtón kilépve megcsapott a hideg, téli levegő. Megborzongva kezdtem el futni a szokásos útvonalon és hamarosan már nem is éreztem a hideget. A légzésemre odafigyelve kocogtam a kihalt utcákon, miközben a lófarokba fogott hajam ide-oda csapkodott. Direkt egy hosszabb útvonalon mentem, hogy kiélvezhessem a testmozgást, miközben az elmúlt hónap emlékein járt az eszem. Kiélveztem, hogy kivételesen nem azért futok, mert magam mögött akarok hagyni valamit, hanem mert élvezem. Hamarosan ismerős környékre értem és lelassítottam. A fekete ajtó elé érve megálltam egy kicsit, hogy egyenletessé váljon a légzésem, majd bekopogtam. Queen szinte azonnal ajtót nyitott és enyhe mosollyal a szája szélén engedett be. Fekete ruhát és magassarkút viselt, a haja szoros copfba volt fogva. A körmei vörösen csillogtak, akárcsak a szája, a kezében pedig egy pohár volt. Azonnal a szokásos szoba felé vettem az irányt, ahol a hatalmas asztal látványától megdobbant a szívem. Helyet foglaltam az egyik széken, miközben megpillantottam az asztal közepén álló whisky-s üveget.

- Egy ital? - Intett Queen az alkohol felé, mire megráztam a fejemet. Queen vállat vont, majd öntött magának és belekortyolt a barna folyadékba. Közben helyet foglalt az asztalfőn és kissé hátradőlve emelte rám a tekintetét. A körmeivel a pohara oldalán kopogtatott, az ujjain lévő gyűrűk megcsillantak az ablakon beszűrődő holdfényben. Az egyik ujján egy hozzá nem annyira illő, ezüst gyűrűt pillantottam meg, amit mintha azelőtt Isaac kezén láttam volna. Nem szóltam semmit, csak elszakítottam róla a tekintetemet. - Helyre állt a rend a kis közösségetekben?

- Nagyjából. - Bólintottam, miközben összekulcsoltam a kezeimet az asztalon. Valami már régóta zavart a harc napjával kapcsolatban, és úgy éreztem, Queen az egyetlen, akinél rákérdezhetek. Queen látta rajtam, hogy valamit próbálok megfelelően megfogalmazni, így csendben megvárta, hogy én szólaljak meg. - Valamit nem értek Isaac-el kapcsolatban. - Mondtam végül, mire Queen egy bólintással jelezte, hogy folytassam. - Azt mondta, hogy nem a közösséget akarja valójában megszerezni. - Idéztem fel Isaac szavait a harc napjáról. - Akkor mégis miért ment el a végletekig, hogy legyőzzőn minket? - Kérdeztem nagy levegőt véve. Queen arca kifejezéstelen maradt miközben az arcomat pásztázta. Láthatóan gondolkodott rajta, hogy elárulja-e nekem az igazságot, majd sóhajtott egyet és beleivott a poharába.

- Isaac akarta a közösséget, ez nem kérdéses. - Mondta a szemembe nézve, én pedig csendben vártam a folytatást. - Azonban valóban nem ez volt a fő célja. Legalábbis a végére már biztosan nem. - Pillantott le a kezén lévő ezüst gyűrűre, miközben letette a poharát. - Isaac sosem engedett el engem teljesen. Ezt mindig is gondoltam, nyilván nem egyszerű megfeledkezni rólam. - Vont vállat hanyagul, én pedig enyhén elmosolyodtam. - Úgy gondolta, hogy azért nem lehetünk együtt, mert én nem vagyok különleges. Valóban hátrány volt, ezt nem tagadom, de nyilván nem csak erről volt szó.

- Hadd tippeljek. Nem tetszett, hogy egy mániákus őrült? - Húztam fel a szemöldökömet kérdőn.

- Ááá, az csak vonzóbbá tette. - Legyintett Queen, nekem pedig kikerekedett a szemem, de inkább nem szólaltam meg. Csak megpróbáltam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy valaki valaha vonzónak találta Isaac-et. - Azonban nem mindig csak az számít, hogy kit akarsz, hogyha az ütközik azzal, hogy mit akarsz. - Sóhajtott fel, majd újra beleivott a poharába. - Márpedig én hatalmat akartam. Isaac a fejébe vette, hogy megmutatja nekem, hogy képes hatalmat szerezni nekem. Az egész világot fel akarta égetni, hogy közösen uralkodhassunk a romjai felett. Nem értette, hogy én sosem uralkodnék valaki mellett. - Rázta meg a fejét hihetetlenkedve, én pedig nyeltem egy nagyot. Elképzelni sem akartam mi lett volna, ha Isaac sikerrel jár. - Azt is kitalálta, hogyan vezessen be engem a különlegesek világába. Azért fordult a fekete mágia felé, hogy engem is különlegessé változtathasson. Ezáltal nem lett volna ekkora különbség a világaink között. - Sóhajtott fel, majd hátra dőlve lehúzta a maradék italát.

- És te akartál volna...? Különlegessé válni? - Kérdeztem, miközben görcsbe rándult a gyomrom. Egyszerre csodáltam Queent, azonban féltem is tőle. Ahogy a szemébe néztem és láttam, ahogy megvillan a kérdésem hallatán, megértettem, miért félnek tőle ennyien. Queen túl sok mindent tudott és túl számító volt. Minden szavának és tettének célja volt.

- Maradjunk annyiban, hogy nincs rá okom, hogy azzá akarjak válni. - Mondta végül, azonban a hangja sejtelmes volt.

- Értem. - Válaszoltam, bár valójában fogalmam sem volt, mit akart ezzel mondani. - Azért sajnálom, hogy így végződött. Isaac-nek nem kellett volna meghalnia. - Haraptam rá a számra, miközben éreztem, hogy én magam sem gondolom teljesen komolyan ezeket a szavakat.

- A sakknak két végeredménye lehet, az egyik játékos nyer vagy döntetlen. Az életben ez nem így működik. - Rázta meg a fejét komoly tekintettel. - Az életben addig harcolunk, amíg valaki nem győz. Isaac nem állt volna le addig, amíg lélegzik.

- És most mit fogsz csinálni? - Bukott ki belőlem a kérdés, Queen pedig enyhén elmosolyodott. - Segítettél legyőzni Isaac-et, a közösségben szívesen látnánk.

- Nem tartozom a közösségetekbe. - Sütötte le a szemét, majd vett egy mély lélegzetet és ismét rám pillantott. - És nem szeretnék többet kapcsolatba lépni veletek, egészen addig,amíg be nem hajtom az ígéreteteket. - Mondta ki, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Mindig is volt bennem egy megérzés, hogy Queen el fog tűnni a harcot követően, azonban reméltem, hogy mégis máshogy dönt. Bármennyire furcsa is volt bevallanom, ő lett a támaszom a sötét napjaim alatt és bár azoknak a napoknak vége lett, nem álltam készen elengedni a beszélgetéseinket.

- Már nincs rám szükséged, Penny. - Mondta, mintha a gondolataimba olvasott volna, én pedig elkaptam róla a tekintetemet.

- Akkor többet nem kereshetlek fel? - Kérdeztem, mire Queen megrázta a fejét.

- Mindkettőnknek jobb lenne, ha nem tennéd. - Mondta ki, én pedig elhúztam a számat, majd felálltam a székemről.

- Megértem. - Bólintottam, majd kihúztam magam és enyhén rámosolyogtam. - Egyetlen kérésem lenne búcsúként.

- Na mi? - Húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Elárulod a valódi nevedet? - Kérdeztem, mire Queen felnevetett, majd ő is felállt.

- Sokat fejlődtél, Penny. - Tette rá a kezét a vállamra én pedig magabiztosan belenéztem a szemébe. - Törött kislányként kerestél meg és igazi harcossá váltál. - Folytatta, miközben elkezdett kiterelgetni a szobából. - Megmentetted a közösségedet, ami nagyon nagy szó. - Bólogatott rám nézve, miközben végigvezetett a sötét folyosón az ajtóig. - Remekül fogsz boldogulni a jövőben. - Nyitotta ki az ajtót, én pedig kiléptem rajta, és csalódott tekintettel néztem vissza rá.

- Szóval nem tudhatom meg a nevedet.

- Valójában már tudod a nevemet. - Kacsintott rám, majd becsukta az ajtót én pedig zavartan ráztam meg a fejemet. Végül vállat vontam és megindultam az étterem felé. A gondolataimba merülve sétáltam, amikor megéreztem, hogy valami irritálja a bőrömet. Kizökkenve emeltem fel a fejemet, majd mosolyogva nyugtáztam, hogy elkezdett esni a hó. Nagyot sóhajtottam, majd elkezdtem futni az egyre sűrűbben eső hóban hazafelé.