- Ne mozduljatok, ne beszéljetek, levegőt se vegyetek! - Ordította Ginny a fülesbe, miután felvilágosítottuk a helyzetünkről. - Már bejutottunk, úton vagyunk felétek. Leírás alapján a fő teremben vagytok. Lizzy, Zeph ti is gyertek be és keressétek a fő teremhez vezető bejáratokat! - Adta ki az utasításokat frusztrált hangon, miközben hallatszott, hogy éppen fut. Én még mindig Aaronnal szemezve vártam a terem következő lépését, ugyanis biztos voltam benne, hogy nem csak annyi ajándékot hagytak nekünk Isaac-ék, hogy ránk ilyesszenek becsapódó ajtókkal.

- Ugye tudod, hogy velem jártál a legrosszabbul? - Kérdezte Aaron, mire értetlenül húztam össze a szemöldökömet. - Velem vagy kettesben összezárva feltehetően egy halálcsapdában. Azzal az emberrel, akinek nincs befejezve a kiképzése, aki alig ért a fegyverekhez és aki a leghangosabban tud visítani, ha veszély közeleg. Ha most megtámad minket egy mérges kígyó, maximum divat tanácsokat tudok adni neki. Sokkal jobban jártál volna Ginnyvel, akinek az acélbetétes bakancsától és a hozzá társuló fenyegető tekintetétől az ellenség önkényesen ásná el magát.

- Aaron, nem lesz semmi baj. - Tettem fel a kezeimet nyugtatóan, azonban még magam számára sem tűntem meggyőzőnek.

- Penny... - Kerekedett el ekkor Aaron szeme, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom a hangjában bujkáló rettegést meghallva. - Ne mozdulj! - Emelte meg lassan a kezeit, miközben a szemét a hátam mögé szegezte.

- Mi van mögöttem? - Kérdeztem suttogva, miközben minden végtagom ugrásra készen megfeszült. Aaron a következő pillanatban megragadta a karomat és egy mozdulattal a földre rántott, majd előre vetette magát. Hassal előre érkeztem a földre, amitől minden levegő kiszaladt a tüdőmből. Levegő után kapva fordultam meg és a könyökömre támaszkodva kerestem meg a szememmel Aaront, aki éppen odébb ugrott, azonban nem értettem, hogy mi elől.

- Aaron... Mit művelsz? - Kérdeztem ijedt hangon, miközben figyeltem, ahogy Aaron előre kap az üres levegő felé. Elkezdtem feltápászkodni, azonban ekkor a szemem sarkából megpillantottam valamit, és odakaptam a fejemet. A szívem hevesebben kezdett verni, amikor megállapodott a tekintetem egy tiszta fekete alakon, ami az egyik ajtó mellett állt, és olyan volt, mintha engem nézett volna, azonban nem volt szeme. Felpattantam és tettem felé egy lépést, azonban gyanúsan földöntúlinak tűnt a sötétségből álló személy.

- Aaron, te is látod? - Kérdeztem kissé a barátom felé fordulva, aki éppen vetett egy tigrisbukfencet és felém kapta a fejét. Gyors körülnézett a teremben, majd értetlenül emelte rám a tekintetét.

- Mit? - Kérdezte, majd ijedten gurult odébb, mintha valami megtámadta volna, azonban továbbra sem volt számomra látható az ellenfele. Összehúzott szemöldökkel fordultam vissza a fekete alak felé, aki ekkor azonban közeledni kezdett felém. Mozgása bizarrul egybefüggő volt, mintha higanyból lettek volna a tagjai. Ijedten kezdtem hátrálni, majd a fülemhez nyúltam.

- Megtámadtak minket... Azt hiszem. - Jelentettem Ginnynek, miközben meghallottam, ahogy az egyik ajtón valakik dörömbölni kezdenek. Ekkor már olyan közel ért hozzám a fekete alak, hogy kénytelen voltam gyorsítani a lépteimen, és futólépésben szeltem át a termet az említett ajtóig, majd rátapadva ütlegelni kezdtem. - Ginny! Vigyetek ki innen! Nem értem mi történik! - Kiabáltam kétségbeesetten, majd megfordultam és ijedten vettem észre, hogy a sötét alak fölém magasodva áll előttem. Ijedten rúgtam felé, azonban a lábam áthatolt a testén, mintha árnyékból lett volna. Kikerekedett szemekkel néztem fel a szemtelen, szájtalan arcába, miközben az egyik kezével lassan felém kezdett nyúlni. Felsikítottam és egy bukfenccel oldalra vetettem magamat, kitérve a keze elől. Amint földet értem, felpattantam és rohanni kezdtem Aaron felé, aki éppen hátra fele lépkedve emelte maga elé a karjait.

- Aaron! Nem valósak! Ezek az izék csak a fejünkben léteznek! - Kiabáltam, azonban magam sem tudtam honnan szedtem ezt az ötletet. Egyszerűen megértettem, ahogy belebámultam az alak arctalan arcába, hogy mit játszik éppen Isaac. Nem lehetséges, hogy létrehozzon két erős harcost a semmiből, hiszen akkor semmi más dolga nem lenne, mint létrehozni ezret és lerohanni minket. A fejünkkel azonban tud játszani. Amíg elhisszük, hogy bántani tud minket az ismeretlen, addig fog is.

- Nekem eléggé valósnak tűnik! - Kiabált vissza Aaron továbbra is hátrálva, azonban ekkor odaértem hozzá és megragadtam a kezét.

- Nem valós, Aaron. Isaac csak a félelmeinkkel szórakozik. - Magyaráztam, miközben egymás kezét fogva a falhoz hátráltunk. A sötét alak, aki eddig követett egy lépésre tőlem megállt és ismét elindult felém a keze. Láttam Aaron arcán, hogy ő is hasonló élményt él át, rettegő tekintettel követte a számomra láthatatlan személy mozgását. Vettem egy mély lélegzetet és ismét a feketeség arcába bámulta, azonban ezúttal nem próbáltam elmenekülni. A sötét alak kezei ekkor elértek a nyakamhoz, és rá kulcsolódtak a hosszú, fekete ujjai. Levegő után kaptam, ahogy megéreztem a hideg érintését, mintha jeges füst fojtogatná a torkomat. Éreztem ahogy, egyre szorosabban markolja a nyakamat, miközben olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem volna a leheletét, ha lélegzett volna. A következő pillanatban elkezdte felemelni a kezét, belőlem pedig kiszorult minden levegő, a lábam pedig elkezdett elemelkedni a padlótól. Olyan erősen szorítottam Aaron kezét, ahogy csak tudtam, miközben meghallottam a barátom fuldoklását magam mellől. Ahogy egyre emelkedtem, éreztem, hogy Aaron is velem együtt mozdul felfelé. Éreztem, ahogy kezd elhomályosodni a világ, miközben már csak a lábujjhegyem ért le a földre és elkezdett elönteni a halálfélelem. Azonban ekkor behunytam a szememet és megpróbáltam kiüríteni minden gondolatot a fejemből. A szabad kezem ökölbe szorult, miközben felidéztem magamban a legutóbbi rémálmom részleteit, majd elképzeltem, ahogyan felébredek belőle és mindent rendben találok. Elképzeltem, ahogy az előttem álló lény is úgy válik köddé, ahogyan a rémálmaim ébredés után és hirtelen sokkal kevésbé tűnt valóságosnak a fekete alak egész személye. - Nem félek tőled. - Hallottam meg a saját hangomat, abban azonban én sem voltam biztos, hogy a fejemben, vagy ki is mondtam őket. A következő pillanatban azonban eltűnt mindenféle szorítás a torkomról és zuhanni kezdtem. Levegő után kapkodva érkeztem meg a földre négykézláb. Ahogy kiélesedett előttem a kép, ijedten kászálódtam fel és léptem Aaronhoz, aki tátott szájjal próbált levegőhöz jutni, miközben egyre emelkedett felfelé.

- Aaron, ne fizikailag küzdj ellene! Add a tudtára, hogy nem félsz tőle! - Kiabáltam, miközben könnybe lábadt a szemem és elkezdtem csapkodni a levegőt Aaron előtt. Aaron lábai már teljesen elemelkedtek a földről, a kezeivel pedig egyre kapálózott. Ekkor már több ajtó felől is hangos dörömbölés hallatszódott, de tudtam, hogy hiába törik át az ajtókat. Tehetetlenül csapkodva figyeltem, ahogy Aaron egyre inkább kapálózik, majd láttam a pillanatot, amikor feladja a küzdelmet és leereszti a kezeit. Behunyta a szemét és a teste pár pillanatig élettelennek tűnt. Elöntött a jeges félelem, amikor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy talán a láthatatlan teremtménynek sikerült végeznie vele, azonban a következő pillanatban Aaron köhögve omlott a földre. Azonnal hozzá pattantam, miközben elsírtam magamat megkönnyebbülésemben. Aaron levegő után kapkodva húzott magához és ölelt át, miközben hallottam, ahogy kinyílnak körülöttünk az ajtók.

- Penny! Aaron! - Hallottam meg Ginny ijedt hangját, majd érzékeltem, hogy körénk gyűlnek az emberek. Kibontakoztam Aaron öleléséből, és hagytam, hogy Ginny elém guggolva megragadja a kezeimet és végigjárassa rajtam a tekintetét.

- Mi történt? - Kérdezte Ethan, miközben Mike lihegve érkezett meg Aaron mellé és a kezeibe véve a barátja arcát mérte végig az állapotát.

- Isaacék egészen biztosan itt voltak. - Szólaltam meg kimerült hangon. - Hagytak egy kis ajándékot.

- Mégis miért sétáltatok bele egyenesen a csapdájukba? - Kérdezte Ginny ideges hangon.

- Ez az egész csapatnak volt szánva. - Szólalt meg Noah, miközben végig járatta a tekintetét a termen. - Tudták, hogy jövünk. Ha mind besétáltunk volna és úgy ragadunk itt, talán senki sem éli túl. - Mondta, miközben jégkék szemével végignézett rajtunk. - A lények, akik megtámadtak titeket a félelmeitek kiterjesztése volt. Ha mind itt lettünk volna és mind meg lettünk volna ijedve, még erősebbnek tűntek volna és képesek lettek volna végezni velünk.

- Akkor ismét zsákutcába értünk? - Kérdezte Mike ideges hangon.

- Szerintem először tűnjünk el innen és utána vitassuk meg a helyzetünket. - Szólalt meg Aaron rekedt hangon, mire Mike felállt és felsegítette a barátját. - Ki tudja mit rejteget még számunkra ez a kedves kis múzeum.