A lábam alatt ropogtak a falevelek, ahogy a fák közt haladtam előre. A szemem folyamatosan pásztázta a homályos erdőt, miközben óvatos léptekkel sétáltam. Fától fáig suhantam előre a célom felé, a fejemet felkapva minden gyanús zajra. A levegőt kapkodtam, miközben a fülemet hegyezve meresztgettem a szememet. Az erdőt köd borította, így alig láttam pár méternél távolabb. Egy zajra lettem figyelmes tőlem jobbra, így egy fa mögé vetettem magamat. A hátamat a törzsének nyomva próbáltam meg kivenni a hang forrását. Valaki közeledett.

Behunytam a szememet és próbáltam leállítani a vágtázó pulzusomat, kevés sikerrel. Ahogyan közeledett felém a hang forrása, egyre hevesebben vert a szívem. A kezemet a számra tapasztottam, hogy ne hallja meg, ahogyan a levegőt kapkodom. Legszívesebben felsikítottam volna, de nem bírtam mozogni a félelemtől. A léptek hangja egyre közeledett.

Ekkor megéreztem valamit a kezemen, a szemem pedig kipattant. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy csak egy esőcsepp hullott rám. Továbbra is a számat befogva figyeltem a közeledő lépések zajait, ám ekkor egy hatalmasat dördült az ég. Összerezzentem a hangra és még erősebben szorítottam a kezeimet. Csakhogy ekkor megláttam, hogy egy vércsepp folyik ki az ujjaim közt. Elkaptam a kezemet a szám elől és kikerekedett szemekkel bámultam a tenyeremre, ami tiszta vér volt. Közben a mennydörgés hangja elhalkult én pedig a fejemet felkapva próbáltam kivenni újra a léptek zaját. Csakhogy nem hallottam semmit.

Görccsel a gyomromban haraptam a számra és nem mertem megmozdulni.

- Mitől menekülsz Penny? - Kérdezte egyszer csak valaki a fa másik oldaláról, mire egy sikoly hagyta el a számat, de rögtön el is folytottam azt, ugyanis felismertem a hangot. Felpattantam a fa tövéből és megkerültem a fát, hogy az ismerősöm karjaiba vetődhessek. Csakhogy amikor kibújtam a fa takarásából, egy fekete szempárral találtam szembe magamat. Ijedten hőköltem hátra, és magam elé kaptam a kezeimet, amikről továbbra is folyt lefelé a vörös vér. Ekkor egy villám szelte át az éjszaka sötétjét, én pedig megláttam az előttem álló személyt teljes valójába. Hullafehér arcán fekete csíkokban folyt egy fekete folyadék. Kezeit teljesen elborította a sötétség. Tágra nyílt szemekkel bámult felém.

- Matt? - Kérdeztem erőtlen hangon, miközben az erdő újra sötétségbe borult.

- Ki elől menekülsz? - Ismételte meg a kérdését, majd összeomlott a szemem láttára. Felsikítottam és reflexből mellé vetettem magam.

- Matt! - Kiáltottam mellé guggolva, mire felém nyúlt és megragadta a csuklómat. Könnyekkel a szememben figyeltem, ahogyan felemeli a kezemet úgy, hogy a véres tenyerem tökéletesen látható legyen.

- Magad elől menekülsz Penny? - Kérdezte szinte suttogva, miközben eleredt az eső. - Mert gyilkos vagy?

Egy hatalmas sikoly rázta meg az erdőt.

A szemem kipattant és levegő után kaptam.

Zihálva húztam magamat ülő helyzetbe, miközben próbáltam felfogni, hogy mi történt. Remegő kézzel simítottam hátra a hajamat, ami izzadtan tapadt a homlokomra. A másik kezemmel a takarómat markoltam, ami mellettem hevert összegyűrve.

Ahogy a légzésem kezdett lassulni, úgy tisztult ki előttem a kép is.

A szobámban voltam. Csak egy álom volt. Egy rémálom, semmi más. Kivéve...

Kivéve, hogy a sikoly túl valóságosnak tűnt. Az nem lehetett az álmom része. Valaki sikított, ez ébresztett fel valójában.

Lefordultam az ágyamról és bebújtam a papucsomba, miközben próbáltam normalizálni a testemet átjáró remegést. Ránéztem Nellire, a szobatársamra, aki nyugodtan aludt tovább. Nem ébresztettem fel sem én, sem a sikoly. Ez a lány egy földrengést is átaludna.

Vettem egy mély lélegzetet és felálltam. A lábaim gyengén ugyan, de engedelmeskedtek. Felkaptam a piros pizsamapólóm fölé egy szürke kapucnis pulcsit és kisurrantam a szobámból.

Úgy tűnt rajtam kívül nem sok mindenkit ébresztett fel a sikoly, ugyanis a folyosók kihaltnak tűntek. Mégiscsak álmodtam volna?

Visszaaludni úgysem volt nagy kedvem, így úgy döntöttem, hogy körül nézek biztos ami biztos. Halk léptekkel megindultam az előtér felé.

- Penny? - Hallottam meg egy hangot magam mögött, mire ugrottam egyet és ijedten kaptam a fejemet a hang irányába. Noah értetlenül meredt rám, megtorpanva tőlem pár méterre. - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. - Emelte fel a kezeit, mire megráztam a fejemet.

- Dehogy, semmi baj csak... - Haraptam rá a számra, ugyanis nem tudtam hogy megindokolni a furcsa viselkedésemet. - Te is hallottál valamit?

- Igen. - Bólintott Noah, miközben jeges szemével tetőtől talpig végig mért, ahogyan azt már sokszor csinálta, csak eddig nem velem. Úgy éreztem, mintha ezzel a pillantással átlátna rajtam és egy másodperc alatt megismerte volna az összes titkomat. Biztos voltam benne, hogy nem kutakodott a fejemben, azonban tudtam, hogy remek emberismerő és nem volt kétségem afelől, hogy máris felállított rólam egy valószínűleg helyes képet a fejében. Azonban nem szólt egy szót sem, nem tette szóvá a zaklatott kinézetemet, vagy kérdezett rá az ugrásomra, csak ismét útnak indult.

Hálásan fújtam ki a levegőt, amit addig bent tartottam és mellé helyezkedve sétáltam vele tovább.

- Honnan jöhetett a hang? - Kérdeztem kiérve az előtérbe. Noah megállt egy pillanatra és körül nézett, majd a tárgyaló felé mutatott, ahonnan fény szűrődött ki. Bólintottam és megfontolt lépésekkel megindultam a résnyire nyitott ajtó felé. Beharapott szájjal pillantottam be a terembe, de meglepetésemre nem volt ott senki. Értetlenül léptem be, nyomomban Noah-val, aki azonnal meg is indult az olasz étterembe vezető ajtó felé. Görccsel a gyomromban követtem és magamban elmormoltam egy imát, hogy csak annyiról legyen szó, hogy valaki nagyon elrontotta a spagettit. Azt nem tudom, hogy az éjszaka közepén miért csinálnának spagettit, de a remény hal meg utoljára.

Ahogy egyre közeledtünk az étteremhez hangok ütötték meg a fülünket. Sajnálatos módon azonnal kihallatszott az elfojtott diskurzusból az idegesség. Sóhajtva követtem Noah-t a helyiségbe, majd meglepődve néztem körül.

- Itt meg mi történt? - Szaladt ki a számon, miközben körül néztem. Az étterem úgy nézett ki, mintha be lenne zárva: fel volt mosva, a székek az asztalok tetején csücsültek, a helyiségben viszonylag sötét volt. A fényforrást a padlóra helyezett gyertyák adták, amiket nem igazán tudtam hova tenni. Még kevésbé értettem az ember sereget, akik a nyitott ajtó előtt csoportosultak. Noah egy másodperc alatt felmérte a helyzetet és a többiekhez lépett.

- Mi történt? - Kérdezte nálam sokkal hangosabban, így ő már választ is kapott.

- Ez az ember beesett az ajtón. - Mondta Ginny határozott hangon, mire megremegett a gyomrom. A sötétben nem láttam, hogy ő is a helyiségben van. Összefontam magam előtt a karjaimat és én is közelebb léptem. Noah már ott guggolt a többiekkel és ezúttal az idegent kémlelte jeges tekintetével. Közelebb hajolva szemügyre vettem az állítólag beesett idegent, de ahogy kiélesedett előttem a kép a szám elé kaptam a kezemet. A férfi arccal lefelé feküdt a padlón, csupasz háta tele volt vörös szimbólumokkal, amiket mintha a bőrébe égettek volna.

- Úristen... - Szaladt ki a számon, mire többen felém kapták a fejüket, de nem foglalkoztak velem többet, csak konstatálták a jelenétemet.

- Közénk tartozik.... vagy tartozott. - Fordította meg Ethan a csuklóját, mire láthatóvá vált egy földgömb tetoválás. Pont olyan, mint a Candela közösség föld képességű tagjainak.

- Nem kellene szólni egy gyógyítónak? - Kérdeztem továbbra is a férfit vizslatva.

- Tara elment Lindsy-ért, biztos pont elkerültétek. - Mondta Lizzy, aki idegesen harapdálta a szája szélét. Mellette guggolt Tyler is, aki a fejét csóválva simogatta a barátnője hátát.

- Hogy került ide? - Tettem fel a kérdést.

- Egyszer csak betoppant majd se szó se beszéd ide ájult. - Vont vállat tehetetlenül Tyler.

- Mindenki menjen odébb! - Lépett be az étterembe Lindsy Tarával a nyomában, mire mindenki felállt és elhátrált az idegentől. Én is odébb léptem, így Ethan mellé kerültem, aki értetlenül mért végig.

- Te futottál? - Fordította oldalra kérdőn a fejét, mire idegesen letapogattam a szerteszét álló hajamat és letöröltem a homlokómról az izzadságcseppeket.

- Aha, gondoltam mikor lenne megfelelőbb készülni a maratonra, mint hajnali egykor. - Vontam vállat hanyagul remélve, hogy Ethan megelégszik ezzel a válasszal.

- Teljesen jogos, én is az éjszaka közepén szoktam edzeni. A holdfény remekül kiemeli az izmaimat. - Bólintott teljesen komoly arckifejezéssel, de a szemén látszott, hogy csak húzza az agyamat.

- Na látod. - Hagytam rá, majd Lindsyre irányítottam a figyelmemet, aki felállt az idegen mellől.

- Hozzátok be a betegszobába. - Nézett végig rajtunk, mire mindenki tágra nyílt szemekkel várta a magyarázatot. - Úgy értem most! - Szólt ránk idegesen, mire Tyler, Noah és Ethan pattant is felemelni az ájult férfit.

- Rá is rá férne egy adag éjszakai futás. - Motyogta Ethan, miközben felemelte a nagydarab embert, de szerencsére csak én hallottam a kommentjét. A fiúk megindultak a betegszoba felé vállukon az idegennel, mi pedig követtük őket. Lizzy és Tara haladt előttem, miközben átvágtunk a tárgyalón. Továbbra is magam előtt összefont karral haladtam, amikor valaki megragadta a könyökömet és hátra fordított. Meglepődve néztem Ginny szemébe, aki összehúzott szemöldökkel vizslatott, miközben a többiek elhagyták a helyiséget.

- Mi van veled? - Kérdezte kertelés nélkül, mire beharaptam a számat. Nem csodálkoztam, hogy Ginnynek feltűnt, hogy valami nincs rendben. Csapatunk második legjobb emberismerőjével sikerült összegabalyodnom az utóbbi időben, így tudtam, hiába titkolózom. - Van egy olyan érzésem, hogy nem éjféli futáson voltál. Bár csodálnám az elkötelezettségedet a kiképzésed mellett. - Húzta fel a szemöldökét utalva rá, hogy hallotta az Ethan-el folytatott beszélgetésemet.

- Csak rémálmom volt. - Vallottam be sóhajtva egyet.

- Megint?

- Igen, de semmi extra. Csak a szokásos. Megtanulom kezelni. - Vontam vállat, mint akinek nem számít ez az egész.

- Nem tetszik ez nekem. - Rázta meg a fejét, mire a felkarjára helyeztem a kezemet.

- Nincsen semmi bajom. - Nyugtattam meg. - Azonban most már nagyon úgy tűnik, hogy nagyot alakítanék egy éjféli edzéstervvel. Lehet adok neki egy esélyt. - Húztam össze a szememet elgondolkodva, mire Ginny elmosolyodott. Körbe nézett a teremben, majd amikor meggyőződött róla, hogy nincs senki a közelben adott egy hosszú csókot.

- Szólj, ha mégis kell segítség. - Simította meg a karomat, majd a többiek után sietett. Örültem neki, hogy nem feszegeti a témát, hiszen neki talán még több dologgal kellett éppen megbirkóznia. Az apja halálával, az új pozíciójával, a közösségek egyesülésével... Már csak az hiányzott volna neki, ha rázúdítom az apró hülyeségeimet.

Néhány rémálommal egymagam is meg tudok küzdeni.