Arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtómon. Kidörzsöltem a szememből az álmosságot, és felültem az ágyban. Egy nagy ásítás kíséretében kikiáltottam, hogy jöjjön csak be, aki az ajtómat veri. Aaron dugta be a fejét, és szólt, hogy ideje reggelizni. Sokkal jobban nézett ki, mint előző nap. Nem tudtam, mennyit aludt, vagy aludt-e egyáltalán, esetleg a kertbe romantikázott Mike-al egész éjjel. Mindenesetre jól állt neki a boldogság. Az arca kivirult, a szeméből sütött a megkönnyebbülés. Na igen, ő nem volt ott a vacsoránál.

Kikászálódtam az ágyamból, és bebotorkáltam a fürdőszobámba. Egy gyors zuhany után bebújtam egy fekete farmerbe, és egy fekete kapucnis pulcsiba. Leültem a fésülködőasztal elé, és boldogan vettem tudomásul, hogy kevésbé tűnők kialvatlannak, mint előző nap. Mindenesetre elkészítettem a szokásos sminkemet, és magamra aggattam a tucat nyakláncomat. Beletúrtam a jellegtelen, szinte fehér hajamba, és azon gondolkodtam, mit kezdhetnék vele.

Végül egy sóhajtás kíséretében úgy hagytam, ahogy volt, és beleléptem a bakancsomba. Kimentem a szobámból, és komótosan elsétáltam az étkezőig.

Mivel az étkezések nem voltak időhöz kötve, az emberek jöttek-mentek, ahogyan megéheztek. Körülnéztem a helyiségben, és rögtön kiszúrtam az Igaz Társam hozzám hasonlóan túl világos haját. Mike mellett ült, velük szemben pedig Ethan és Angel falatoztak a kitett aprósüteményekből.

Leültem Aaron másik oldalára, és magamhoz vettem rögtön öt sütit.

- Valaki éhes. – Vigyorgott rám Ethan, mire nemes egyszerűséggel rá nyújtottam a nyelvemet.

- Csak ne egyszerre edd meg az összeset. – Nézett rám Aaron. – Kiskoromba egyszer betömtem a számba rengetek csokis sütit, és majdnem megfulladtam.

- Vagy megteheted, de várd meg, hogy hozzak egy kamerát. – Tette hozzá Ethan, mire megforgattam a szemem, és bekaptam egy lekvárosat.

- Az alvástól megéhezem. – Vontam meg a vállam.

- Aaron! – Hallottunk meg egy hangot az ajtó felől. Idegesen pillantottam hátra a vállam fölött Pennyre, aki integetve jött felénk.

- Szia Penny! – Állt fel Aaron, és mosolyogva megölelte a lányt. Mike érdeklődve mérte végig Pennyt, aki kínosan hosszasan ölelte Aaront.

- Te biztos Mike vagy. – Fordult Mike felé, miután elengedte az Igaz Társamat.

- Teljes életnagyságban. – Bólintott Mike.

- Már sokat hallottam rólad. – Ült le Penny Angel mellé, mire összehúzott szemmel néztem végig a társaságon, de láthatóan csak engem zavart a jelenléte.

- Te pedig...? – Húzta fel a szemöldökét Mike, ugyanis neki fogalma sem volt, ki ölelgette éppen a barátját.

- Penny. – Mutatta be Aaron, miközben visszaült mellém, és megbökte az oldalamat. Ettől abbahagytam Penny ellenséges méregetését. Sajnos pont velem szemben ült, így akaratlanul is mindig ráterelődött a tekintetem. Az egyetlen örömöm az volt, hogy felfedeztem, hogy az egyik körmén felpattogzott a világoskék körömlakk, így azt néztem, miközben gesztikulálva beszélt. A körömlakkja természetesen tökéletesen ment a kék pulcsijához, de még a hajgumijához is, amivel ízléses lófarokba kötötte fekete haját.

Rájöttem, hogy nem is figyeltem oda a beszélgetésre, ezért inkább felálltam, és mondtam a többieknek, hogy megkeresem Stuart-ot.

Mindenki egy bólintással nyugtázta, így megfordultam, és kimentem az étkezőből.

A gyülekezőbe mentem először, ahol meg is találtam, akit kerestem. Éppen egy szőke hajú lánnyal beszélt, így kivártam a soromat, és megvártam, míg felém fordul.

- Ginny! Segíthetek valamiben? – Mosolygott rám kedvesen.

- Ami azt illeti... - Haraptam rá a számra, mire felvont szemöldökkel várta a folytatást. – pont a segítségedre lenne szükségünk. Amíg elvoltunk, sok mindenre fényt derítettünk, és úgy döntöttünk, elmegyünk a Bizottsághoz. – Magyaráztam, mire egyre zavarodottabban nézett rám. – De úgy érezzük, minket nem vennének komolyan. Szerettünk volna megkérni, hogy kísérj el minket. – Nyögem ki összehúzott szemmel. Stuart meglepődve nézett rám, majd oldalra pillantva elgondolkodott.

- Miért nem Elijah-t kéritek?

- Apámnak sosem volt jó kapcsolata a Bizottsággal.

- Értem. – Bólintott. – Elkísérhetlek titeket. Viszont akkor tudnom kell, pontosan miért megyünk oda.

- Jogos. – Bólintottam. – De elég hosszú történet.

- Ráérek. – Vont vállat. Így hát nagy sóhajtással nekikezdtem a történetünknek.

Azt már tudta, hogy eredetileg miért mentünk el, így csak abba kellett beavatnom, mi történt Pebnél. Elmondtam, hogy ő lopta el a szérumokat, és hogy katonái vannak, amivel el akarja pusztítani a különlegeseket, kezdve a Bizottsággal.

Ahogy haladtam előre a történetben, Stuart tekintete úgy lett egyre sötétebb. Mire befejeztem, aggódva nézett rám.

- Basszus. – Dörzsölte meg a homlokát idegesen. – Eddig is tudtuk, hogy nincs minden rendben a különlegesek világában, de fogalmam sem volt, hogy ekkora a baj. Háború van a küszöbön.

- Igen. – Bólintottam a számat harapdálva.

- Erről szólunk kell a többieknek. – Rázta meg a fejét. – Sajnálom, Ginny, de össze kell hívnunk egy gyűlést. Ezt tudnia kell nem csak ennek a közösségnek, de mindegyiknek. És persze a Bizottságnak is, ebben igazatok van. De össze kell fognunk másokkal is, különben ez a nő először elpusztítja a Bizottságot, majd egyesével az összes közösséget.

- Ez igaz. – Értettem egyet, miközben cikáztak a gondolataim. Eddig csak azzal foglalkoztunk, hogy mi veszélyben vagyunk, az eszünkbe se jutott, hogy minden egyes különleges veszélyben van. – Hívjunk össze ma egy gyűlést.

- Az nem jó ötlet. – Rázta meg a fejét. – Péntek van. – Tette hozzá.

- Ohh. – Esett le, mire utal. A közösségükben a péntek a pihenés, és kikapcsolódás napja volt. Aznap nem hívtak össze gyűlést, és az antik bolt is zárva volt. Este pedig valamilyen programot találtak ki, amivel a közösséget összébb kovácsolják. Aaronnal már részt vettünk azelőtt egy szabadtéri mozizáson, amit a kertben tartottak. Egy hatalmas vásznat feszítettek ki két fa közé, és elé húztak minden kint lévő széket. Vittek ki paplanokat és párnákat is, a kertet pedig izzókkal díszítették. Iszonyat hangulatos volt. – Mi a mai program?

- Táncest. – Mosolyodott el Stuart. – Zeph szervezi.

- Értem. Akkor holnapig várnunk kell.

- Összehívhatunk egy sürgős gyűlést, de nem lenne túl befogadó a közösség, ha megzavarjuk a pénteket.

- Igen, az nem lenne praktikus. Várjunk holnapig. – Bólintottam.

A nap további részében a barátaim után rohangáltam, és elmondtam nekik, mit találtunk ki Stuarttal. Mindenki beleegyezett a gyűlésbe, bár láttam rajtuk, hogy nem szívesen állnak ki az egész közösség elé.

Ahogy közeledett az este, mindenki egyre izgatottabb lett. Láttam, ahogy Penny Luisaval a tárgyalóba siet, a kezükben dobozokkal. Amikor észrevettek, Penny megkérdezte, van-e kedvem díszíteni, mire értetlenül ráztam meg a fejem.

Zeph-et is láttam, ahogy hangszórókat cipel. Neki segítettem volna, de nem volt rá szüksége.

Így inkább meglátogattam Noah-t, akinél mindig volt valaki, nem hagytuk unatkozni. Megemlítettük neki a táncestet, de egyáltalán nem tűnt elkeseredettnek, hogy nem vehet részt rajta. Hiába erősködött mindenki, hogy kihagyjuk, és vele maradunk, megígértette velünk, hogy egy kicsit nem vele foglalkozunk, és mind elmegyünk rá.

Amikor kimentem a betegszobából, és elindultam a szobám felé, egyre többen jöttek szembe velem kivágott ruhában, és magassarkú cipőben, így elgondolkodtam, hogy nekem is össze kellene szednem magam.

A magassarkú nyilván ki volt zárva, viszont megerősítettem a sminkemet, és áttúrtam a cuccaimat, hátha találok valami alkalomhoz illőt. Sajnos amikor elmenekültünk az előző közösségből, nem bulikhoz pakoltam, így nem találtam semmit, amit felvehettem volna. Már éppen feladtam volna, amikor valaki kopogott az ajtómon.

- Gyere! – Kiáltottam ki, de nem történt semmi. Sóhajtva léptem az ajtóhoz, és nyitottam ki, majd meglepődve találtam szembe magam Penny-vel.

- Szia. – Köszönt, miközben a füle mögé tűrt egy tincset. A reggeli ruhájában volt, így feltételeztem, hogy még nem készült el a tánchoz.

- Heló. – Nyögtem ki, miközben keresztbe tettem magam előtt a karjaimat.

- Gondolom, jössz a táncestre. – Mondta, és a ruhámra nézett.

- Megyek.

- Ebben? – Kérdezte, még mindig azt vizslatva, hogy vagyok felöltözve.

- Valami baj van ezzel? – Vontam fel a szemöldökömet. – Tudod, amikor az ember szökésben van, nem az az első gondolata, hogy legyen nála miniszoknya.

- Gondoltam. – Bólintott, mire meglepődve néztem rá. Felém nyújtotta a kezét, és ekkor vettem észre, hogy hozott magával valamit. – Tessék. – Nyomta a kezembe az anyagot, mire elsőre hátra hőköltem, de végül elvettem. – A sajátjaim között találtam, és eszembe jutottál róla. Még sosem volt rajtam, nem a stílusom. – Vont vállat. Én még mindig lesokkolva néztem a kezemben tartott ruhára.

- Hát... Felpróbálhatom. – Nyögtem ki végül, mire elmosolyodott. – Köszi. – Tettem hozzá feszengve.

- Azta! Csak nem megköszöntél nekem valamit? – Tettetett meglepődést.

- Ne szokj hozzá. – Vágtam rá gorombán, majd becsuktam az ajtót az orra előtt.

Idegesen pillantottam a kezemben lévő ruhára, de azért magam elé emeltem, hogy jobban megnézzem. Tiszta fekete volt, és első ránézésre kicsinek tűnt, de mindenesetre lekaptam magamról, ami rajtam volt, és felpróbáltam.

Meglepődve vettem észre, hogy nem csak hogy tökéletes a méret, de  határozottan kényelmes is volt a ruha, ahhoz képest, hogy teljesen a testemhez simult.

Belenéztem a tükrömbe, és próbáltam úgy állni, hogy teljesen benne legyek.

Nem szoktam tapadós cuccokat hordani, így idegennek hatott rajtam ez a kinézet, de be kellett vallanom, hogy nem állt rosszul. A fekete anyag a térdem fölött kezdődött, és semmi minta nem volt rajta. Ujjatlan volt, így a vállamat kicsit csupasznak éreztem, de ráigazítottam a hajamat, és rögtön jobb lett a közérzetem.

A nyakláncaim is tökéletesen illettek hozzá, így nem tudtam belátni, miért ne maradjak benne.

Belebújtam a bakancsomba, és kicsit frusztráltan léptem a folyosóra. A zene már ment, az egész folyosón hallani lehetett. A tárgyaló felé vettem az irányt, miközben összemosolyogtam a velem együtt érkezőkkel.

Beléptem a terembe, amit teljesen átalakítottak. Középről mindent elvittek, így bőven volt hely táncolni. Az ablakokra, és a falakra kék és lila égőket raktak, amik folyamatosan villogtak, a terem egyik végében pedig Zeph keverte a zenét.

Ahogy jobbra fordultam, észrevettem egy asztalt, amikre italokat pakoltak, így odamentem, és megfogtam egy gyümölcslét.

- Azta! – Kiáltott fel valaki mellettem. Pont annyira volt hangos a zene, hogy még hallottam, ha valaki hozzám beszélt, ha kicsit megemelte a hangját. – Valaki végre megmutatja az alakját a világnak! Nem vagy semmi, Rosalind! – Ethan felé fordultam, és vállon csaptam.

- Hagyjál már! – Vigyorogtam rá.

Ethan öltönyben volt, neki ezt jelentette a kiöltözés. A kezében egy italos pohárat tartott, amiből már hiányzott jó pár korty. Angel is vele volt, egy ízléses zöld szoknyában és ő is iszogatott valamit.

A táncolók felé néztem, és rögtön kiszúrtam Aaront, aki rikító sárga pólóban táncolt a teljesen hétköznapian kinéző Mike-al. Folyamatosan mosolyogtak egymásra, én pedig rájöttem, hogy valószínűleg ez volt az első olyan közös programjuk, aminek semmi köze halálközeli élményekhez.

Sajnos nem élvezhették az egyedüllétet túl sokáig, mert nyílt az ajtó, és Penny lépett be rajta.

Ahogy végig néztem rajta, be kellett vallanom, hogy a szokásosnál is jobban néz ki. Hasonló fazonú ruha volt rajta, mint rajtam, csak egyel merészebb, és színesebb. Absztrakt mintákkal volt díszítve a lila alapú ruha, ami tökéletesen kiemelte a még sötétben is szinte csillogó lila szemét. A haját szoros copfa kötötte, és a sminkje is tökéletes volt. Velem ellentétben rajta magassarkú volt, mégis tökéletesen tudott lépni, és táncolni benne.

Rögtön Aaronékhoz lépett, és beállt hozzájuk táncolni. Aaron és Mike mosolyogva fogadták, de nekem nem tetszett, hogy befurakodott közéjük. Letettem az italomat, és elindultam feléjük. Közben a szemem sarkából érzékeltem, hogy Lizzy és Tyler is megérkezik, és mosolyogva mérik fel a terepet.

Penny mellé léptem, és felé fordultam, hogy rá szóljak, de ő ezt félre értette, megragadta a kezemet, és úgy ugrált tovább.

Teljesen ledöbbentem, de a testem magától reagált, és ugrálni kezdtem a zene ütemére. Penny mosolyogva nézett rám, miközben énekelni kezdte a dalt, és még mindig nem engedte el a kezemet. Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd le a kezünkre, és megfordult a fejemben, hogy kirántom a kezem a szorításából, de az azért bunkó lett volna.

Így még hagytam pár másodpercig, hogy a tenyere a tenyeremben pihenjen, amikor is magától megoldódott a problémám.

Az egyik táncoló srác ugyanis megbotlott, és teljes testsúlyával nekicsapódott egy barna hajú lánynak, aki szintén elvesztette az egyensúlyát. Szinte lassított felvételben láttam, ahogy a lány Mike-nak csapódik, aki viszont éppen a fal mellett ugrált Aaronnal, így egy hatalmasat borult, és nekicsapódott a falnak.

A lány rögtön az eredetileg boruló srác felé fordult, és röhögve hordta le, viszont Mike nem kelt fel a fal mellől.

Kikaptam a kezem Penny-éből, és felé indultam. Aaron mellette guggolt, és aggódva nézett le a barátjára.

Előszőr azt hittem, Mike megsérült, de ahogy oda értem, megláttam, hogy a falnak vetett háttal ül, és ideges grimaszba torzul az arca.

A mellkasa nagyon gyorsan emelkedett és süllyedt. A keze ökölbe szorult.

Aaron segítségkérően pillantott felém.

- Mike! – Guggoltam mellé, de a zene felhangosodott, és nem hallott meg. Az állkapcsát összeszorította, a száját vékony vonallá préselte össze.

Éreztem, ahogy elönt a pánik. Aaronra néztem, aki hasonlóan kétségbeesetten nézett vissza rám. Mike keze felé nyúltam, de mintha meg sem érezte volna az érintésemet, egyre gyorsabban vette a levegőt. Ekkor a szemére néztem, és elakadt a lélegzetem. Elkezdte elönteni a feketeség.

- Mike! – Ordította túl Aaron a zenét. Mike szeme már teljesen fekete volt, a körmeit annyira a tenyerébe vájta, hogy egy csepp vér hullott a padlóra. – Mike, nézz rám! – Ragadta meg Aaron Mike arcát, és maga felé fordította.

Közben mindenki táncolt tovább, senkinek sem tűnt fel, mi történik. A fények villództak, a zene dübörgött.

- Kérlek, Mike, térj vissza! – Könyörgött Aaron. Mike pislogni kezdett, és újabb csepp vár hullt a padlóra. Olyan volt, mint aki magában harcol. – Ne hagyd magad! – Bíztatta Aaron, miközben a két kezébe fogta Mike arcát. Ekkor Mike lélegzete lassulni kezdett.

Láttam Aaronon, ahogy kisimul az arca, és megkönnyebbülve engedi le a kezeit. Mike sűrűn pislogva kapta a fejét a tánctér felé, majd rám nézett. A szeme újra a régi volt. Teljesen összezavarodva kapkodta a tekinetét.

- Mi történt?