Másnap reggel álmosan baktattam az étkező felé. Nem gondoltam volna, de furcsán üresebbnek tűnt a hely a Vihar közösség tagjai nélkül. Előző nap mindannyian elmentek, köztük Zeph és Stuart is, akiktől fájdalmas volt elköszönni, bár úgy gondoltam, hamarosan viszontlátjuk majd egymást.

Éppen az étkezőbe vezető folyosó felé mentem, amikor összefutottam Xandennel és Hullócsillaggal. Az első gondolatom az volt, hogy megfordulok, elfutok, és rájuk hagyom a nyálas beszélgetéseiket, de a korgó gyomrom ezt nem hagyta. Végül az éhség győzött, így magamra erőltettem egy mosolyt és intettem nekik amikor észrevettek.

- Sziasztok! – Néztem végig rajtuk, miközben odaléptek hozzám. Hullócsillag egy farmert viselt, és egyszínű pólót. Egyszerű, mégis ízléses volt, ahogy mindig. Haja fájdalmasan szoros copfba volt kötve. Xanden mosolyogva nyugtatta a kezét a lány hátán, mintha még tőlem is meg akarná őt óvni.

- Szia Rosalind! – Intett Hulócsillag, mire felé kaptam a fejemet.

- Ezt honnan hallottad? – Kérdeztem egyel indulatosabban, mint szerettem volna.

- Így hívnak, nem? – Kérdezett vissza összeráncolt szemöldökkel.

- Ginnynek hívnak. – Mondtam. – Ethan-en kívül senki nem hív az eredeti nevemen, és ez nem véletlen. Utálom. – Tisztáztam le, miközben Hullócsillag furcsán méregetett.

- Rendben, sajnálom. – Mosolygott rám. – Biztos ettől az Ethan-től hallottam. – Vonta meg a vállát, mire értetlenül néztem rá. Az, aki találkozott már Ethan-el, annak határozottan az agyába vésődik az emlék, és nem szoktak rá úgy utalni, mint „az az Ethan". - És ő miért hívhat az eredeti neveden? – Kérdezte Hullócsillag, miközben tovább indultunk.

- Ő akkor is úgy hívna, ha nem engedném meg neki. – Legyintettem, miközben még mindig azon pörögtem, hogy miért vette természetesnek, hogy Rosalindnak hívjon. Hiszen Xanden mindig is Ginnynek hívott.

- Értem. – Bólintott Hullócsillag, majd amint beléptünk az étkezőbe, az asztalunk legtávolabb pontja felé húzta Xandent, aki egy szó nélkül követte.

Én sóhajtva ültem le Tarával szemben, majd idegesen nyugtáztam, hogy Noah ismét nem jelent meg az étkezőben. Ugyanakkor be kellett látnom, hogy valóban sokkal kevesebben méregetnek minket ellenségesen, mint előző nap.

Végig néztem a társaságunkon, ugyanis úgy éreztem, még valaki hiányzik, Noah-n kívül. Nem voltak ott Aaronék, de róluk tudtam, hogy Mike öccsénél vannak. Ethanéket sem láttam, de ők rendszeresen később estek be az étkezésekre. Amikor rájöttem ki az akinek nem értettem a hiányát, kérdőn fordultam Tara felé.

- Ty merre van? – Kérdeztem. Furcsa volt nem a nővére mellett tudni a félénk fiút.

- A betegszobában. – Válaszolt nyugodt hangon, mire felkaptam a fejemet.

- Hogy micsoda? – Kerekedett ki a szemem. – Mi történt?

- Ja, semmi! – Rázta meg a fejét Tara. – Csak megtalálta Sophie gyógynövényekről szóló könyveit, és azóta azokat bújja.

- Ohh. – Könnyebbültem meg, majd mosolyogva nyúltam egy szendvicsért. Láttam magam előtt Ty-t, ahogy a gyógyítónk könyveibe belemélyedve tölti a szabadidejét, és valahogy nagyon passzolt hozzá a dolog. Biztos voltam benne, hogy Sophie lelkesen fogja adni neki az újabb és újabb köteteket, hogy elfoglalhassa magát a mindig kíváncsi Ty.

Miközben ezen gondolkoztam, ismét Hullócsillagra esett a pillantásom. Feltűnt, hogy a lehető legmesszebb ültek le Xandennel a társaságunktól. Az elején ezt még betudtam annak, hogy kettesben szeretnének lenni, de már kezdtem soknak érezni. Volt egy olyan érzésem, hogy Hullócsillag külön akarja vonni tőlünk Xandent és ez egyáltalán nem tetszett.

Bármennyire is nem akartam magam belevonni magam Hullócsillag magánéletébe, úgy éreztem többet kell róla tudnom. Hiszen mindenkin egyértelműen érezhető volt, hogy nincsenek oda a lányért, csak a Xanden iránti tiszteletből nem lépnek semmit.

Csakhogy itt nem csupán egy baráti társaságról volt már szó, hanem egy közösségről, aminek méghozzá apám volt a feje. Tudni akartam, pontosan kit is engedtünk be a köreinkbe.

Miközben a szendvicset rágcsáltam, azon gondolkoztam, hogyan járhatnék utána a dolgoknak. Nyilván Xanden ismerte őt a legjobban, de nála természetesen nem kérdezhettem rá. Ahogyan kivettem a szavaikból, Lizzy és Tara is tudtak róla pár dolgot, de ők a múltkori beszélgetésnél is rosszul érezték magukat amiért meggyanúsítottuk a lányt.

Pörgettem a neveket az agyamban, és egyre csalódottabban vettem tudomásul, hogy nem tudom, kivel beszélhetnék erről, amíg be nem ugrott valaki, aki talán a segítségemre lehet. Akaratomon kívül elmosolyodtam, és gyorsan megettem a maradék szendvicsemet, majd felpattantam. A többieknek nem tűnt fel a hirtelen jött lelkesedésem, unottan ették tovább a reggelijüket.

Elköszöntem tőlük, és gyors léptekkel mentem ki az étkezőből.

Átvágtam az előtéren, és a lakosztályok felé vettem az irányt. Egyre izgatottabb lettem, ugyanis biztos voltam benne, hogy most megtudhatok valami újat Hullócsillagról. Nem is értettem, eddig hogy nem jutott eszembe ez az ötlet.

- Ginny! – Szólalt meg valaki mögöttem, mire kizökkentem a gondolataimból, és megtorpantam. Hátrapillantottam, és Ethant láttam meg felém közeledni.

Kissé idegesen vártam meg, hogy beérjen, majd kérdőn néztem rá.

- Igen?

- Matt-hez mész? – Kérdezte, mire kikerekedett a szemem.

- Igen. – Bólintottam. – Te is? – Kérdeztem, és reméltem, hogy nemleges választ kapok. Egyedül szerettem volna kikérdezni Mike öccsét.

- Persze. – Válaszolt Ethan úgy, mintha ez teljesen egyértelmű lenne. Nem értettem, miért pont most döntött úgy, hogy meglátogatja a fiút, de igencsak romba döntötte a terveimet.

Csalódottan vettem tudomásul, hogy későbbre kell halasztanom a kikérdezést, és már azon voltam, hogy akkor inkább visszamegyek a többiekhez, amikor Ethan válla fölött apámat láttam meg felénk közeledni.

Egyre jobban összezavarodtam, ugyanis apám mellett Aiden lépkedett, majd mellénk léptek, és apám elégedetten pillantott ránk.

- Mind megvagyunk. – Bólintott mosolyogva. – Akkor mehetünk. – Indult meg a lakosztályok felé.

- Hova? – Csúszott ki a számon a kérdés, ugyanis nem értettem, hogy mi a terv. Nem tudtam róla, hogy tanácskozás lenne megbeszélve aznapra, de azt amúgy is a tanácsteremben ejtenénk meg. Apám furcsálló pillantást vetett rám Ethan-el együtt.

- A kis barátotok öccséhez. – Válaszolt apám, és ő is úgy mondta ezt, mintha tudnom kellett volna, hogy miért látogatják meg a közösség vezetői az idegesítő srácot. Hirtelen nagyon rossz érzés kerített hatalmába, és rögtön a legrosszabb lehetőségek jutottak az eszembe. A félelem kiülhetett az arcomra, ugyanis Ethan felhúzott szemöldökkel nézett le rám.

- Nem szóltak neked? – Kérdezte értetlenkedve. – A srác hajlandó együtt működni. Elárulja, amit Pebről tud. – Mondta, mire elkerekedett a szemem.

- Komolyan? – Mosolyodtam el megkönnyebbülten. Ethan kérdőn pillantott rám, de szerencsére nem kérdezett rá, hogy mit akartam Matt-ől, ha nem ezt.

Időközben megérkeztünk Matt szobájához, és apám rögtön be is nyitott. Matt szokás szerint az ágyán ült, vele szemben pedig Mike és Aaron álldogált. Én gondolkodás nélkül beálltam Aaron mellé, apámék pedig a szoba közepére mentek és megálltak Matt-el szemben. Nem tűnt megtörtnek, vagy ijedtnek. Az arca semleges volt, és egyértelműen azt sugározta, hogy itt ő tesz szívességet nekünk.

Biztos voltam benne, hogy apámat nagyon idegesíti a srác viselkedése. Természetesen meg akarta mutatni, hogy itt neki van a legtöbb hatalma. Ő állt legelöl, Ethan és Aiden egy lépéssel mögötte várták a fejleményeket. Kihúzta magát, így olyan volt, mintha Matt fölé tornyosulna. Ezzel a srác nem különösebben foglalkozott, unottan vizslatta apám öltönyét és lakkcipőjét.

- Úgy hallottam, megjött az eszed. – Szólalt meg apám azon a hangján, amitől a legtöbb embert kirázná a hideg, Matt-et viszont nem hatotta meg. Kissé félrehajtotta a fejét és elhúzta a száját. Úgy tett, mint aki nagyon gondolkozik rajta, hogy megéri-e megszólalnia. Éreztem, hogy Aaron és Mike mellettem idegesen figyelik az eseményeket. Nem tudtam, hogyan sikerült meggyőzniük a srácot, hogy beszéljen, de nyilván ők szóltak apámnak Matt hajlandóságáról, így rajtuk csattana, ha meggondolná magát.

Összehúzott szemmel figyeltem a jelenetet, és magamban megesküdtem, hogy ha most nem kezd el beszélni, akkor azt nagyon megbánja. Végül Matt vetett egy gyors pillantást a bátyja felé, majd sóhajtott egyet.

- Mit akartok tudni? – Tárta szét a karjait megadóan.

- Mindent, amit Pebről tudsz. – Csapott le az alkalomra az apám. – Főként a jövőbeli terveiről.

- Azokról nem sokat tudok. – Vallotta be Matt. – Nem árulta el őket szinte senkinek, a legközelebbi bizalmasainak is csak az utolsó pillanatokban. Szereti megtartani magának a terveit. – Mondta, és láthatta, hogy apám nincs megelégedve a válaszával, ugyanis gyorsan folytatta. – Viszont azt tudom, hogy nincs sok katonája. Legalábbis sokkal kevesebb, mint állítja.

Apám arcára esett a pillantásom, akinek erre felszaladt a szemöldöke.

- Igen? Ez érdekes.

- Igen. – Erősítette meg Matt. – Csak ő készítheti el a szérumot, ugyanis senki másnak nem árulja el az összetevőit, így viszont nagyon kevés készül belőle.

- Ezért kellettek neki azok, akiket elfogtunk. – Szólt közbe Ethan elgondolkodva.

- Valóban. – Bólintott apám. – Mit tudsz még?

Matt elgondolkodva nézett a bátyjára. Idegesen tördelte a kezeit, és látszott rajta, hogy magában vívódik. Tudta, hogy ha kiadja ezeket a titkokat, akkor nincs más választása, a közösségünkben kell maradnia. Hiszen sehol máshol nem lenne biztonságban Peb elől. Végül döntésre jutott, és lehajtott fejjel szólalt meg.

- Van ellenszer. – Mondta ki, mire Mike megfeszült.

- Hogyan? – Kérdeztem reménykedő hangon.

- Van ellenszere a szérumnak. – Nézett ránk, majd megakadt a szeme a bátyján. – Készített egy adag ellenszert, arra az esetre, ha a katonái ellene fordulnának. – Magyarázta, majd gyorsan megrázta a fejét. – Viszont nem tudom hol van. Nem árulta el senkinek. De létezik, ez biztos.

Éreztem, ahogy elönt az izgatottság. Mike és Aaron egymásra néztek, és a szemükből sütött a remény. Tudtam, hogy ugyanarra gondolnak, amire én: így elvehetjük Mike-tól a képességeit, és ismét normális lehetne. Nem egy időzített bombaként működne, ami bármikor robbanhat. Nem kellene veszélyesnek éreznie magát, aki árthat a szeretteinek, nem mellesleg így Peb katonái ellen is sokkal nagyobb lenne az esélyünk.

- Remek. – Mosolyodott el apám, és egészen elégedettnek tűnt Matt-el.

- Még valami. – Emelte fel a fejét Matt. – Kísérletezik azzal, hogy a katonáinak négy képessége legyen, mint a barátaitoknak, de még sehogy sem áll vele. Még egy katona sem élte túl a kísérleteit ezzel az ötlettel. Viszont nem az a fajta, aki feladná, úgyhogy lehet előbb-utóbb sikerrel jár. – Mondta, mire apám háta megfeszült.

- Reméljük utóbb. – Motyogta magának, majd Matt-re emelte a tekintetét. – Ennyi?

- Nem tudok többet. – Tárta szét a srác a karjait. Apám bólintott és végig mérte a fiút. – Ez esetben isten hozott a Candela közösségben. Mostantól nem kell neki őrizet, úgysem mehet sehova. – Fordult Mike felé. – Ha ezek után kiteszi innen a lábát, Peb rögtön megöleti.

- Rendben. -Bólintott Mike és ijedt pillantást vetett az öccsére. Az apám még utoljára egy győztes mosolyt vetett Matt-re, majd kivonult a szobából nyomában Ethannel és Aidennel. Matt idegesen nézett a bátyjára.

- Tessék, megtettem, amit akartatok. Most már élő céltáblává váltam Peb számára. – Túrt a hajába idegesen.

- Mi meg tudunk védeni. – Vetettem ellen.

- Nincs szükségem a védelmetekre. – Csattant fel, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Nem mintha eddig biztonságban lettél volna. – Mondtam a kezére bökve. – Még párszor használod a képességed és meghalsz.

- Tök mindegy. – Forgatta meg a szemeit.

- Hogy lenne már mindegy? – Kérdezte Mike felháborodva. – Téged tényleg ennyire nem érdekel, hogy bármikor elvesztheted a fejed és bánthatsz másokat?

- Nem. – Vonta meg a vállát Matt, mire Mike idegesen összeszorította a száját. Ekkor Matt a bátyjára emelte a tekintetét, és mintha ellágyultak volna a vonásai. – De ha téged tényleg ennyire idegesít... - Sóhajtott fel, majd felállt, és a hátsó zsebébe nyúlt. Érdeklődve figyeltem, mit csinál, miközben előhalászott egy anyagot, és Mike felé dobta. Mike elkapta a levegőben, és kérdőn nézte meg, mit tart a kezében

Amikor felismerte a tárgyat, kikerekedett szemekkel nézett az öccsére.

- Ez az, amire gondolok? – Kérdezte, majd felemelte, hogy mi is lássuk. Két kesztyűt tartott a kezében, aminek a látványától összeszorult a gyomrom.

- Attól nem érzed a képességedet. – Vonta meg a vállát Matt. – Peb minden emberénél van minimum egy. Így könnyebb elfogni az ellenálló különlegeseket.

- Értem. – Bólintott Mike, majd kapkodva belebújtatta a kezét a kesztyűkbe. Amint felkerültek a kezeire, az arcát elöntötte e megkönnyebbülés. Behunyta a szemét és pár pillanatig csak élvezte a hatást. Mosolyogva figyeltem ahogy elvigyorodik.

- Nem érzem azt a bizsergést. – Jelentette be, és boldogan pillantott Aaronra. – Sem pedig az ölni akarást. – Mondta izgatottan, mire Aaron mosolyogva fogta meg a kezét. Mike az öccse felé fordult. – Köszönöm.

- Én már nem veszem hasznát. – Vonta meg a vállát Matt hanyagul. Mike hatalmas mosollyal fordult Aaron felé, és a kezei közé vette az arcát. Éreztem, hogy Aaron mennyire meg van könnyebbülve, és elöntött a boldogság ahogy rájuk néztem. Mike úgy fürkészte Aaron arcát, mintha csak először látná. Megsimította az arcán húzódó heget, és halványan elmosolyodott. Közben tudtam, hogy Aaron a könnyeivel küzd, hiszen visszakapta Mike-ot. Azt a Mike-ot, aki teljes szívéből szereti őt és nem nyomja el az érzelmeit egy folytonos vérszomj, amit nem tud irányítani. Olyan volt, mintha újból egymásba szeretnének.

- Menjetek már szobára. – Szólalt meg Matt, amivel elrontotta a pillanatot. A két fiú viszont nem foglalkozott vele, csak mosolyogtak egymásra.

- Akkor én magatokra hagylak titeket. – Hátráltam az ajtó felé.

- Ne már, ezek mindjárt egymásnak esnek a szobám a közepén. – Szólt utánam Matt. – Könyörgöm, csak egy kesztyűről van szó. – Motyogta idegesen, miközben én mosolyogva elhagytam a szobát.

Csak hogy a mosoly azonnal lehervadt az arcomról, amikor Ethannel találtam szembe magamat. A szemközti falnak vetett háttal állt, és egyértelműen rám várt.

- Rosalind! – Lökte el magát a faltól, hogy elém léphessen. – Gondoltam megkérdezem, hogy mit szerettél volna Matt-től, amit nyilvánvalóan elrontott ez a kis kikérdezés. – Szegezte nekem a kérdést, mire belém hasított a felismerés, hogy nem kérdeztem tőle semmit Hullócsillagról. Beharaptam a számat, és idegesen megráztam a fejemet. Már nem szerettem volna visszamenni és felkavarni az álló vizet, így inkább elnapoltam az információszerzést.

- Nem lényeg. -Legyintettem, válaszolva Ethan kérdésére, aki szerencsére tudta, hogy mikor nem kell firtatni egy kérdést, így elengedte a témát.

- Értem. – Bólintott. – Ez esetben szeretnélek elrabolni a mai napra. A remek taktikázó képességedre van szükségem. – Jelentette be, mire izgatottan húztam fel a szemöldökömet. – Ideje meglátogatni azt a híres házat, amiről Hullócsillag beszélt. Úgy gondoljuk ott rejtőzik az ellenszer.