Az előszoba rögtön megtelt emberekkel. Ethan futva érkezett a szabadidőszoba felől, majd hagyta, hogy Angel konkrétan a nyakába ugorjon. Tara Ty-hoz pattant, és mosolyogva borzolta meg az öccse haját. Ty érdeklődve nézett körbe, majd nagy szemekkel fordult a nővére felé.

- Itt is van nagy könyvtár? – Kérdezte reménykedve, mire Tara összehúzott szemöldökkel gondolkodott el.

- Nem tudok róla. – Rázta meg a fejét. Nem szerettem volna én lenni, aki megmondja, hogy nálunk nincs könyvtár, viszont a elraktároztam a fejemben feladatnak, hogy kérdezzek rá apámnál, tulajdonképpen miért is nincs.

- Gyere, fel kell hívnunk anyáékat. -Ragadta meg Tara Ty kezét.

- És mit mondunk nekik?

- A szokásosat. – Jelentette ki Tara, és a szemében szomorúság csillant. – Minden rendben, és ne jöjjenek utánunk.

- Hiányoznak. – Hajtotta le a fejét Ty lebiggyesztett szájjal.

- Tudom, nekem is. – Tűrte Tara idegesen az egyik tincsét a füle mögé. – De nem akarom őket is veszélybe sodorni.

Ekkor elindultak a lakosztályok felé, és kikerültek a hallótávolságomból. Viszont időközben megérkezett apám, hogy köszöntse a Vihar közösség küldöttjeit, élen Penny anyjával. Rövid beszélgetés után szobákat ajánlott nekik az éjszakára, és kitűzték a tárgyalás dátumát. Pont amikor végeztek, Penny érkezett meg lelkesen, és ölelte át az anyját. Aranyosnak néztek ki, ahogy hosszasan ölelték egymást. Egy másodperig néztem őket, majd valakinek az érintését éreztem a vállamon, így megfordultam. Aaron állt mögöttem aranyosan mosolyogva, készen rá, hogy elterelje a figyelmemet egy megható anya-lánya pillanatról. Hálásan öleltem át, majd inkább a szobámba vonultam.

Sosem ismertem édesanyámat, így nem gondoltam, hogy akkora űrt hagyott volna bennem a hiánya, de ilyen jeleneteket látva mégis elgondolkodtam rajta, milyen lett volna, ha életben marad. Mindig is apám lánya voltam, ez egyértelmű, de így lett volna, ha lett volna anyám? Vagy akkor minden máshogy alakult volna? Talán a rózsaszín lenne a kedvenc színem, és kiskoromban pónisat játszottam volna, nem pedig háborúsat. Balettcipőm lett volna, nem pedig acélbetétes bakancsom.

Megborzongtam, és inkább elhessegettem ezt a gondolatot.

Apámnak annyira fájt anyám elvesztése, hogy még egy képet sem tartott róla, még ha nem is voltak Igaz Társak, így kiskoromban sokszor mulattam azzal az időt, hogy elképzeltem, milyen is lehetett. Mindig más volt, amikor rá gondoltam, de egy dolog mindig megegyezett: nagyon jófejnek képzeltem. Annak kellett lennie, ha apám beleszeretett.

Nagyot sóhajtva léptem be a fürdőszobámba, és lemostam magamról a depresszív gondolatokat.

Másnap sikerült elaludnom, így kapkodva vettem fel a farmeremet, halálfejes pólómat, és a bakancsomat, majd futottam is a Tárgyaló felé. Éppen helyezkedtek el azok, akiket érdekelt a tárgyalás kimenetele, és természetesen megláttam a sorok között a barátaimat. Aaron integetve mutatta, hogy van nekem is egy hely, így oda verekedtem magam, és leültem mellé. A másik oldalamon Noah ült, és idegesen pásztázta a tömeget. Észrevettem, hogy az előttünk ülő srác hátrafordul, és cseppet sem tapintatosan kezdi el méregetni Noah-t, de nem volt időm rákérdezni, ugyanis nyílt az ajtó, és apám lépett be rajta. Mindenki rögtön elcsendesült, és akik még álltak, leültek a helyükre. Apám hatalmas mosollyal az arcán lépkedett fel a pódiumra, ahol már ott ült Penny anyja, és még két küldött a Vihar közösségből. Apám a legelegánsabb öltönyét vette fel, lakkcipője megcsillant a kihelyezett gyertyák fényében, akárcsak a tucatnyi gyűrű, amit az ujjaira húzott. Mögötte sétált Aiden, a közösség tanácsadójának járó barna köpenyszerűségben, amit sosem tudtam hová tenni, de ez a hagyomány. Legnagyobb meglepetésemre a harmadik személy, aki követte őket Ethan volt. Ő is elegánsan volt öltözve, akárcsak apám.

- Jó újra itt állni. – Szólalt meg apám, amikor mindenki elhelyezkedett, mire többen elmosolyodtak. – Mielőtt belevágnánk a nap legfőbb témájába, szeretném bejelenteni, hogy kiválasztottam az új titoknokomat. – Mutatott Ethanre, aki erre megvillantotta a fogpasztareklámba illő mosolyát. Többen tapsolni kezdtek, és természetesen mi is csatlakoztunk, miközben Ethan az előtte lévő tömeget pásztázta, majd amikor megakadt rajtam a tekintete kacsintott egyet. Elmosolyodtam és biccentettem egyet, mutatva, hogy örülök neki. – Most pedig szeretném megköszönni a Vihar közösség küldöttjeinek, hogy időt szánnak ránk. – Folytatta apám. – A két közösség szövetsége nagyon fontos számunkra, és az alapjait már le is raktuk, amikor a Vihar közösség vendégszeretetét élveztük, csakhogy azóta újabb esemény történt, amit meg kell említenünk. – Összehúzott szemöldökkel vártam a folytatást, ugyanis tudtam, hová akar apám kilyukadni, csak azt nem tudtam, hogy akarja csinálni. Tartott pár másodperc hatásszünetet, ami alatt Penny anyjára pillantottam, aki rosszat sejtve hallgatta a beszédet. – Miután sikeresen visszafoglaltuk a Candela közösséget, fő ellenségünk, Peb Gloom meglátogatott minket. – Erre többen levegő után kaptak, akik még nem tudtak az őrült nő látogatássáról, nekem pedig leesett, mit tervez apám. Peb látogatását használja ki, hogy megkapja, amit akar. Kissé előre dőlve megkerestem Xandent és Hullócsillagot a szememmel, akik nem messze ültek tőlem. Xanden megszorította Hullócsillag kezét, aki viszont furcsán nyugodtnak tűnt fogva tartója nevét hallva. – Úgy éreztem, ezt az információt meg kell osztanom veletek, ugyanis ez egy túl merész húzás volt tőle. – Folytatta apám egyre erőteljesebb hangon. – Azt gondolja, hogy gyengék vagyunk, és bármikor ide jöhet. Úgy gondolja, megfélemlíthet minket. Úgy gondolom, meg kell mutatnunk, hogy erősebbek vagyunk ennél. Hogy ha újra eljönne, akkor egy erősebb és nagyobb közösséggel kellene szembe néznie. – Pillantott körbe, miközben látta, hogy a közönsége issza a szavait. Én sóhajtva csóváltam meg a fejemet, és vártam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. – Úgy érzem, ide nem elég egy szövetség a két közösség között. – Mondta ki, mire a legtöbben kérdőn kezdték kapkodni a fejüket. – A közösségeknek egyesülnie kellene. – Jelentette ki, mire mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Próbáltam kiszedni az emberek szavaiból, hogy mit gondolnak az ötletről, de annyira eltérőek voltak a vélemények, hogy nem tudtam kideríteni. Volt aki meghatódva apám beszédétől máris követelte volna az egyesítést, de volt, aki hallani sem szeretett volna róla. Megkerestem a szememmel Zeph-et, aki egy sorral odébb ült, és összehúzott szemöldökkel nézett apámra. Beharapott szájjal dőltem hátra, és vártam a folytatást. – Nyugalom. – Szólt apám a tömegre, de ez nem hatott, mindenki folytatta a beszélést.

- Fogjátok be! – Kiáltott fel ekkor Ethan, mire mindenki elcsendesedett. – Köszi. – Bólintott elégedetten, apám pedig megköszörülte a torkát, és megigazította az öltönyét.

- Először is, hallgassuk meg a Vihar közösség küldöttjeinek véleményét. – Mutatott a három ember felé, amitől láthatóvá vált egy pillanatra a csuklóján lévő tetoválás. Penny anyja gondolkodott pár másodpercig, majd felállt.

- Felteszem, ezt az egyesítést ezen a helyen képzeli el, az ön vezetésével. – Mondta felhúzott szemöldökkel, mire apám elégedetten mosolyodott el.

- Természetesen erről a kérdésről szavazást tartanánk. – Jelentette be. Tökéletesen tudta, hogy a Candela közösségnek nagyobb a lélekszáma, így biztos erre a helyre esne a választás, ahogy azt is, hogy az emberei szeretik őt, mint vezetőt, így ő maradhatna hatalmon. Csakhogy ezzel Penny anyja is tisztában volt, és láthatóan nem repesett az örömtől. Pár másodpercig farkasszemet néztek apámmal, majd ismét Penny anyja szólalt meg.

- Úgy gondolom, a két közösség különböző működése lehetetlenné teszi az egyesülést. – Jelentette be, és láttam, ahogy a Vihar közösség tagjai egyetértően bólogatnak. Apám úgy tett, mintha elgondolkodna ezen. Tudtam, hogy nála van a labda. A Vihar közösségnek szüksége van a szövetségünkre, hogy védelmet biztosítsunk nekik Pebtől, így nem lenne számukra hasznos, ha feldühítenék apámat. Viszont egyértelműen nem akartak apám alá tartozni, ugyanis szerették a saját rendszerüket. Beharapott szájjal imádkoztam, hogy apám ne használja ki a helyzetet, ugyanis megszerettem azt a közösséget és a legtöbb embert benne.

- Rendben. – Mondta apám, mire mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá. – Kérlek titeket, hogy fontoljátok meg az ajánlatomat, addig is kössük meg a szövetséget, amiért ma összegyűltünk.

A tárgyalás következő órájában azon gondolkoztam, mi történhetett. Apám nem szokott meghátrálni. Éreztem, hogy van valami a háttérben, így amint vége lett a tárgyalásnak megkerestem apámat.

- Apa! – Szóltam rá, miközben a lakosztálya felé sietett. Megtorpant, és felém fordult.

- Igen?

- Mi volt ez? – Kérdeztem, kérdőn széttárva a karjaimat.

- Hogy érted? – Húzta fel a szemöldökét.

- Bedobsz egy ilyen ötletet, majd rögtön meghátrálsz? Mire volt ez jó?

- Jaj, Ginny! – Nevetett fel, mire idegesen tettem keresztbe a karjaimat. – Nem lehet ráerőltetni egy közösségre az egyesülést. Okosan kell csinálni. – Mondta, megkopogtatva a homlokát. – Ne aggódj. Mire ennek az egész Pebes rémálomnak vége lesz, nem lesz olyan, hogy Vihar közösség. – Jelentette be mosolyogva, én pedig ijedten próbáltam meg kitalálni, hogy értette ezt.